Mezőgazdaság
Az erdészeti technikum falai őrzik a jövőnek szánt üzenetet Szegeden
Népszerű a fiatalok körében a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum. Az Alföldi Agrárszakképzési Centrumhoz tartozó intézménybe többszörös a túljelentkezés, ezért is fontos az iskola területén a kulturált körülmények biztosítása. Korábban hírt adtunk arról, hogy az intézményben nagyszabású felújítás folyt, kicserélték a nyílászárókat és a burkolatok nagy részét – Közölte a Délmagyarország.

Máhig József intézményvezető egy időkapszulát helyezett el az erdészeti technikum épületében (Kép: Tóth A. Péter – Délmagyarország)
Néhány hónapja az üres iskolaépületben újabb rekonstrukcióba fogtak. A vírushelyzet alatt, amikor nem voltak diákok az épületben, egy kisebb felújításba kezdtünk. A magas földszintünk a fogadószint, ezt régóta eklektikusnak éreztük. A kollégákkal arra gondoltunk, szép lenne, ha egységesebb környezetben fogadhatnánk a vendégeket. Szerintem egy erdészeti iskolához a lambériaborítás illik, így az oszlopok és a falfelületek lambériázása mellett döntöttünk. Miközben a burkolat készült, eszünkbe jutott, hogy talán az utókor nem veszi majd rossz néven tőlünk, ha elrejtünk egy fadobozt a borítás alá – mondta lapunknak Máhig József igazgató. Hozzátette, több üzenetet is elhelyeztek az időkapszulába.

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Szegeden (Kép: Google Maps)
Maga az időkapszula fából készült, és leginkább egy A/4-es méretű, keretezett képre emlékeztet. Több laminált lapot tartalmaz, ezeket külön erre az eseményre készítették. A lapokra ráírták az iskola jelenlegi tanulóinak nevét, a nevelőtestület és a technikai dolgozók névsorát. Elrejtették a fadobozban az iskola két diákjának egy-egy rövid írását, valamint a nevelőtestület és a diákönkormányzat titokzatos üzenetét. Az írásos üzenetek mellé egy kulcstartót is elhelyeztek.
Először csak egy hagyományos kis táblát akartunk a készítők nevével, majd továbbgondoltuk, és így született meg a végleges ötlet. Bízunk benne, hogy száz év múlva – amikor reményeink szerint az iskola még áll – valaki megtalálja az időkapszulát. A megtaláló talán a mostani viszonyokról is képet kaphat, hogy éltünk mi „akkoriban”, és hogyan próbáltunk magasan képzett szakembereket képezni – fogalmazott Máhig József.
Forrás: delmagyar.hu
Mezőgazdaság
A dráguló gabonák ellenére nagyjából stabil maradt a FAO élelmiszerár-indexe májusban
Közleményt adott ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a világ élelmiszer-alapanyagárainak májusi alakulásáról.
Róma, 2026. június 5. – Nagyjából változatlan maradt a világ élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója májusban, mivel a növényi olajok árának csökkenése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi „élelmiszerkosár” havi árváltozását követi – 130,8 ponton zárt 2026 májusában, ami 0,2%-kal alacsonyabb a felülvizsgált áprilisi szintnél, ugyanakkor 2,9%-kal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél.

Kukorica-feldolgozó Ukrajnában. ©FAO/ Anastasiia Borodaienko
„Bár a globális élelmiszer-nyersanyagpiacok javarészt ellenállóképesnek bizonyultak, a gabonafélék drágulása rávilágít az időjárásból adódó kockázatokra, valamint az energiapiacok és az inputok elérhetőségével szembeni sérülékenységre. A főbb kereskedelmi útvonalakat – köztük a Hormuzi-szorost – érintő tartós bizonytalanság csökkentheti a műtrágya-felhasználást és további nyomást helyezhet az élelmiszerárakra, amely felhívja a figyelmet az összehangolt nemzetközi fellépés szükségességére” – mondta Boubaker Ben-Belhassen, a FAO Piacok és Kereskedelem Főosztályának igazgatója.
A gabonafélék árindexe 2,6%-kal nőtt áprilishoz képest, és közel 5,0%-kal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – ez tükrözi az áremelkedést amely az összes főbb gabonafajta esetében megfigyelhető a globális üzemanyag- és műtrágyaárak emelkedése, valamint az időjárási tényezők miatti nyomás hatására. A búza világpiaci ára 3,4%-kal drágult egy hónap alatt – és 7,8%-kal az egy évvel ezelőtti szinthez képest –, amit a fontosabb exportőröknél, köztük az Egyesült Államokban várható terméscsökkenés támasztottak alá, ahol az őszi búza terméskilátása évtizedek óta az egyik legkedvezőtlenebb. Az amerikai kemény vörös őszi búza ára 2026 májusában 28%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kukorica ára 1,9%-kal – éves szinten 3,9%-kal – nőtt, ami a főbb piacokon megnövekedett importkeresletnek, a brazíliai és az egyesült államokbeli kínálat szűkülésének, valamint az etanol-keresletet fellendítő magasabb energiaáraknak köszönhető. A FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe 2,7%-kal drágult a múlt hónaphoz képest, amit az időjárási aggodalmak és a magasabb nyersolaj- és származéktermék-árak támasztottak alá egyes vezető ázsiai exportőr országokban.
A FAO növényiolaj-árindexe ezzel szemben 4,6%-kal csökkent áprilishoz képest – ennek a mutatónak ez az első visszaesése 2026-ban. A pálmaolaj nemzetközi ára a gyengébb globális importkereslet és a nyersolajpiacok bizonytalansága miatt esett vissza, míg a szójaolajtrendek vegyesek voltak: Dél-Amerikában az exportálható készletek szezonális bővülése lefelé húzta, míg Észak-Amerikában a szilárd bioüzemanyag-kereslet felfelé nyomta az árakat. A repce- és napraforgóolaj jegyzései a szűkös kínálati viszonyok miatt emelkedtek.
A húsfélék árindexe 0,1%-kal erősödött. A marhahús ára – különösen Kína és az Egyesült Államok részéről jövő – erős importkereslet hatására nőtt, míg a sertéshúsárak csökkentek, főként az Európai Unióban tapasztalható bőséges kínálat és alacsonyabb importkereslet miatt.
A tejtermékek ára 0,5%-kal esett az előző hónaphoz képest, amelyet elsősorban a nemzetközi vajárak visszaesése eredményezett. A sajt ára nagyjából stabil maradt, míg a sovány tejpor ára emelkedett. A teljes tejpor árak vegyes fejleményeket mutattak.
A FAO cukorár-indexe 7,5%-kal ugrott májusban. Ennek oka részben, hogy a Brazíliában előállított cukornádnak várhatóan kisebb hányada kerül cukortermelésre, ami növeli az etanolra való nagyobb mértékű átállásra vonatkozó várakozásokat. Emellett indokolja az az aggodalom, hogy az El Niño jelenség kedvezőtlenül érintheti az indiai és thaiföldi termelést a következő évben.
További részletek itt olvashatók.
A globális gabonatermelés és -kereskedelem a következő évben csökkenhet
Az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint, amelyet szintén pénteken tett közzé a FAO, a 2026/27-es szezonban a globális gabonatermés várhatóan 2%-kal csökken az előző évhez képest, 2 982 millió tonnára, elsősorban a búzatermés visszaesése miatt.
A FAO által támogatott Agrárpiaci Információs Rendszer (AMIS) szintén most tette közzé havi piaci figyelőjét. A rendszeres piaci frissítések mellett az anyag betekintést nyújt abba, hogyan formálja át a Hormuzi-szoros körüli feszültség a globális ömlesztettrakomány-szállítási piacot, és értékeli, hogy egyes országok hogyan reagálnak az emelkedő energia- és műtrágyaköltségekre.
Forrás: FAO
Mezőgazdaság
Idén meghosszabbodik a tavaszi fagykárbejelentés határideje
Módosították a tavaszi fagykárok bejelentésének határidejét:
Június 9-ére módosul a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje. A káreseményeket továbbra is a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus kárbejelentő felületén lehet rögzíteni – hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.

Fotó: Pixabay
A HungaroMet az elmúlt időszak minimumhőmérsékleti adatait teljeskörűen felülvizsgálta, az új adatok már elérhetők az agro.met.hu oldalon. Az adatok finomítása során a meteorológiai szolgálat kiemelt figyelmet fordított a mikroléptékű topográfiai adottságok hatásaira, így a gazdálkodók számára még pontosabb hőmérsékleti adatok állnak rendelkezésre.
A lezajlott adatfrissítésekre való tekintettel fontos, hogy azok a gazdálkodók, akik növénykultúráikban a tavaszi fagy következtében károsodást tapasztaltak, tegyék meg kárbejelentésüket a MÁK elektronikus kárbejelentő felületén. Amennyiben a kárbejelentés eddig még nem történt meg, azt legkésőbb 2026. június 9-éig lehet megtenni.
(AÉM)
Mezőgazdaság
Most érdemes lépni: új szakasz nyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” pályázat benyújtásában
2026. június 11-én nyílik meg a mezőgazdasági generációváltást támogató pályázat újabb benyújtási szakasza
A KAP-RD06-1-25 kódszámú pályázat következő benyújtási szakasza 2026. június 11-én nyílik meg, amely újabb lehetőséget biztosít a mezőgazdasági generációváltás támogatására. A konstrukció célja, hogy elősegítse a működő mezőgazdasági üzemek sikeres átadását a fiatalabb generáció számára, miközben hozzájárul a vidéki gazdaságok stabilitásához és fejlődéséhez. A pályázatra összesen 22 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a támogatás pedig vissza nem térítendő formában érhető el egyszerűsített kiválasztási eljárás keretében.

Az ábra illusztráció.
A támogatási kérelmek következő benyújtási időszaka 2026. június 11. és június 24. között lesz elérhető, ezt követően pedig további szakaszok nyílnak augusztus 6–19., illetve október 15–28. között. A pályázat kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása az ágazat elöregedése és az utánpótlás biztosítása. A KAP Stratégiai Tervben ezért hangsúlyos szerepet kapott az agrár-nemzedékváltás ösztönzése, amely nemcsak a gazdálkodók korszerkezetének javítását célozza, hanem azt is, hogy a működő és versenyképes gazdaságok ne szűnjenek meg az átadási folyamat során.
A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik rendelkeznek a 2021. évi CXLIII. törvény szerinti jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel, – de a gazdaság még a támogatási kérelem benyújtásáig nem szállt át – mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, valamint szerepelnek a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben. A támogatás egyösszegű átalány formájában igényelhető, az elérhető összeg pedig az üzemméret függvényében kerül meghatározásra.
A program hosszú távon hozzájárulhat a magyar agrárium versenyképességének javításához, a helyi gazdaságok megerősítéséhez és a vidéki munkahelyek megőrzéséhez is. A pályázati felhívásra vonatkozó további információk IDE KATTINTVA elérhetők.
A sikeres pályázat előkészítésében és benyújtásában a NAK falugazdászai ingyenes segítséget nyújtanak, beleértve a projektmenedzsment támogatását is, ezért érdemes időben felkeresni őket.
Forrás: NAK / Tilinger Eleonóra


