Vadászat
Türelemmel, tisztelettel – Egy vadászat lelke
Kan esett a Csonkás-dűlő Vadásztársaság területén:
Bukovics Diána beszámolója:
Előszó
A vadászat számomra nem pusztán szenvedély vagy hobbi. Sokkal inkább egyfajta jelenlét – a természetben, önmagamban és azokkal, akikkel ezeket az élményeket megoszthatom. Minden egyes alkalom tanít valamire: türelemre, figyelemre, alázatra. Vannak napok, amelyek úgy vésődnek be az ember emlékezetébe, mint egy jó lövés nyoma a célban: pontosan, tisztán, örökre.
Az alábbi írás egy ilyen napról szól – egy különleges élményről, amely nemcsak a vad elejtéséről, hanem az azt megelőző csendről, várakozásról, megfigyelésről – és a vad iránt érzett tiszteletről.
Egy a történet azoknak, akik hisznek benne, hogy a vadászat több, mint célkereszt – egy belső út, amit járni érdemes.

Fotó: Petró Zoltán hivatásos vadász- Agro Jager News
2025. június 6. – egy dátum, amely örökre beleégett az emlékezetembe. Egy hosszú, fárasztó munkanap után, este nyolc körül indultam útnak. Puskámat a vállamra akasztva, csendesen gyalogoltam fel a leshelyemre. A nyári este szellője körbelibbent, a lucernásba vezető út pedig úgy tárult elém, mint már annyiszor – mégis más volt most minden. Az égen szép, erős félhold világított, pont annyi fényt adva, hogy lásson a szem, de mégis megmaradjon az éjszaka varázsa.
Az előző napok szinte mesébe illő élményeket hoztak. Életemben először láttam ennyi malacot világosban. Kedden este a vadkár miatt ültem ki, és nyolc óra körül váratlanul előbukkant öt koca – nagyjából harminc malaccal, köztük néhány süldővel. A legfeltűnőbb egy hófehér kismalac volt, és egy különleges, babos mintázatú süldő. Egyszerre törtek ki a kukoricásba – porzott a föld utánuk. Valami megriaszthatta őket, mert hamar visszafordultak, és úgy rohantak le a területről, mintha csak árnyékok lettek volna.

Fotó: Bukovics Diána – Agro Jager News
Később, már sötétedés után, még két nagyobb testű disznó is megjelent – távolabbról mozogtak, mintha külön úton járnának. Másnap a párom is látta őket, majd harmadnap újra találkoztunk velük – ezúttal a búzában.
Péntek este ismét kimentünk, de most már úgy döntöttünk, hogy a lucernásba ülünk be – onnan jobban belátni a búzát, hátha megint előjönnek. Megtaláltuk a megfelelő helyet, én egy kis székre ültem le. A puska már a lőboton pihent, én pedig a távcső világító pontját állítgattam. A fegyverem egy CZ 550, .308 kaliberben – egyszerű, megbízható társ, minden sallang nélkül. Nincs rajta hőkamera, nincs rajta lámpa. Úgy hiszem, ennyi tisztelet minden vadnak kijár. A vad és a vadász között maradjon meg a természetes egyensúly.
Ahogy elmerültem a gondolataimban, a kísérőm – Petró Zoltán, hivatásos vadász – halkan megszólalt:
– Jön a disznó jobbról!
Nem is abból az irányból jött, ahonnan számítottunk. Egyre közeledett. Próbáltuk megállítani – mozgott, figyelt, de egy pillanatra megállt. Tudtam: ez az a pillanat.
Lövés dördült. Egyetlen. Közel volt. A golyó végigsuhant a lucernán, szinte érezni lehetett az erejét. A vadkan beugrott a búzába, egy nagy kört tett – aztán hirtelen csend lett. Nálunk is.
Megvan? Nincs meg? Beugrott a repcébe? A mellettünk lévő 250 hektáros táblába? Zoltán szerint nem találhatott – látta, ahogy a lövedék végighasítja a lucernát.
Eljött az a hosszú, feszült félóra, amit minden vadász ismer. A várakozás ideje. A gondolatok ezerszer is visszapörögtek a fejemben: jó helyre céloztam, tiszta lövés volt, nyugodt voltam. Hittem magamban, az érzéseimben – és hittem a Jóistenben is.
Aztán elindultunk vért keresni. Lámpát elő, és gyerünk. Én a rálövés helyét vizsgáltam, Zoltán a búza szélét kémlelte. Semmi vér. Ő felfelé indult, én lefelé. Aztán – vörös kenés! Van vér! Követtük a nyomot a búzába, ami egyre beljebb vezetett, és körülbelül nyolcvan méter után megláttuk.
Ott feküdt – méltósággal, csendben – a repce előtt.

Fotó: Petró Zoltán hivatásos vadász- Agro Jager News
A Csonkás-dűlő Vadásztársaság területén esett kan agyara, kifőzve, 17,5 cm lett, a korát 3 évesre becsültük.
Aznap éjjel nem aludtam. Sőt, még másnap is a történtek hatása alatt voltam.
És eszembe jutott egy mondat, amit még a vadásztanfolyamon jegyzeteltem fel az oktatómtól:
„A vadász legfőbb erénye: a türelem.”
Ezt az élményt mindazoknak ajánlom, akik a vadászatban nemcsak a zsákmányt, hanem a csendben megszülető pillanatot is keresik.
Írta: Bukovics Diána
Fotó: Petró Zoltán hivatásos vadász
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg
Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.
A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.
Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.
Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.
A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.
A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.
Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.
A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.
Forrás: Frank Péter – Izraelinfo
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK














































