Vadászat
Muflonvadászat
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
Csöngedi Roland muflonkosra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Varázslatosan szép, hóborította ösvényen indultam a rét felé, egy kis erdőcskén keresztül, a vadászles irányába. A hótól roskadozó, lehajló faágakat kerülgetve egy népes fenyőrigócsapatra lettem figyelmes, szinte az egész környéket fellármázták hangos zsivajukkal.
A szóróra vittem magammal egy kis vödör kukoricát, amit két hosszú, egymással párhuzamos sávban szórtam el. Muflonvadászataim során jártam már úgy, hogy megjelent egy népes nyáj, benne ígéretes kosokkal, de a kis területen kiszórt kukoricáért folyamatosan lökdösődtek. Így célozni sem lehet, nemhogy lövést leadni, ezért ezt jobb megelőzni a megfelelő szórással.

Fotó: Csöngedi Roland Agro Jager News
Helyet foglaltam a lesen, és a keresőtávcsövemmel pásztáztam a környéket. Egy távolabbi domboldalon muflonkosok jelentek meg. Szép, ígéretes mindegyik – talán az egyik lőhető. Csak jöjjenek közelebb, aztán majd elbírálom őket.
A közelben szánkózók jelentek meg. Látni nem láttam őket, csak hallottam: óriási lármát csaptak, örültek a friss hónak. A kosok is őket figyelték a domboldalról, majd megunva a hangoskodást, óvatosan visszahúzódtak az erdő sűrűjébe. „Majd elfáradnak a szánkózók – gondoltam – a hideg is beparancsolja őket.” Háromnegyed óra múlva már nem lehetett őket hallani. A lővilágból még volt egy órám.
Szajkók verték fel a megfagyott hegyoldal csendjét, amit mindig biztató jelnek veszek, hiszen ha nem engem jeleznek, akkor biztosan valami takarásban mozgó vadat észleltek. Három holló repült járőrözve az erdő irányában, baljóslón nyikorgatva szárnyaikat. A közelemben egy feketerigó pihent meg egy havas ágon, fütyörészett egyet, majd tovább repült.
Ismét templomi csend borult a havas tájra.
A fehér hó, a fekete fatörzsek és a barnuló levélzet egyhangú, mégis gyönyörű látványát egy hatalmas csokor, aranyszínekben pompázó fagyöngy törte meg egy óriási tölgyfa ágán.
Hó került az ülődeszka alá, ezért minden egyes mozdulatomnál nyikorgó hangot hallatott. Így, ha jönne valami, azt is elriasztom, ha megmozdulok. Papírzsebkendőt tettem az ülődeszka és az azt tartó keresztfa közé, és így megoldódott a probléma.
Egy őzsuta jelent meg a szórón. Hitetlenkedve nézte a sok kukoricát, majd jóízűen ropogtatni kezdett belőle. Néha felkapta a fejét, és gyanakodva fülelt az erdő felé. Fél óra eszegetés után elégedetten elballagott.
„Jöhetnének már a kosok” – gondoltam magamban. A hideg és a sötétség nagy úr. Vészesen fogyott az idő a lővilág végéig: még tizenöt–húsz perc, és vége a vadászatnak, és akkor hiába fagyoskodtam itt egész délután.
A következő pillanatban egy muflonkos lépett elő az erdő sűrűjéből, és mindenféle óvatosság nélkül a szóróhoz igyekezett. Utána jött még egy. Jóízűen falatozni kezdtek. A szarvaikat figyeltem keresőtávcsövemmel, de meg kellett állapítanom, hogy egyik sem lőhető.
Ekkor nagy lendülettel előrontott a harmadik, és a másik kettőt arrébb taszította a szarvaival. Látszott rajta, hogy egy korosabb, kis ívű kos. Lőhetőnek ítéltem meg.

Fotó: Csöngedi Roland Agro Jager News
A puskámat lövésre készítettem, és már csak arra kellett várnom, hogy szépen keresztbe álljon – ami viszonylag hamar bekövetkezett. A lövés eldördülése után a kos pár lépést tett, majd gyakorlatilag helyben maradt.
Készült még egy-két fotó, aztán rám is sötétedett.
Csodálatos téli vadászat volt.
Írta és fényképezte: Csöngedi Roland
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése
A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.
Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.
Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu
A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.
A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).
A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.
A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.
Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.
A dürgésről
A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.
A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.
Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.
A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.
Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.
Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.
A dürgésnek több fontos funkciója van:
- Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
- Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
- Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt
A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.
A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.
Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.
A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.
Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.
A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.
A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.
Forrás: Ipolyerdő Zrt.
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Lengyelország): Medvetámadásban halt meg egy nő Płonna közelében
Tragikus medvetámadás történt Lengyelország délkeleti részén:
Tragikus medvetámadás történt Lengyelország délkeleti részén: egy 58 éves nő életét vesztette egy eldugott erdőterületen, a Kárpátok előterében fekvő Płonna település közelében.
A rzeszówi Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a támadás mintegy 1,5 kilométerre történt az erdő belsejében, egy ritkán látogatott területen, amely a barnamedvék rendszeres tartózkodási helyének számít.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A nő információk szerint hullajtott agancsokat gyűjtött, amikor a támadás érte. Fia a segítségére sietett, és még segélyhívást is indított, azonban a nő röviddel később belehalt sérüléseibe.
A baleset idején erős szél fújt, ami feltételezhetően rontotta a medve érzékelését, így egy hirtelen, váratlan találkozás alakulhatott ki.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy korábban nem érkezett kérelem problémás medvék elriasztására vagy eltávolítására.
A Kárpátok előterében a barnamedve-állományt mintegy 300 egyedre becsülik, ugyanakkor a szakemberek szerint az adatok bizonytalanok. A barnamedve alapvetően kerüli az embert, a támadások általában váratlan találkozások során történnek.
Forrás: DjZ
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Új szakaszba lépett az ASP elleni védekezés Hessenben
Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben.
Előrelépés történt Hessenben az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben. A 2024 júniusi kitörés óta a tartomány és az érintett járások következetesen kerítések építésével, intenzív tetemkeresésekkel és a vaddisznóállomány jelentős csökkentésével védekeznek. Most új szakasz következik: a zárlati övezetek részleges feloldása Dél-Hessenben.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Szigorú feltételek az enyhítésekhez
A pfungstadti és kiedrichi tájékoztató rendezvényeken Michael Ruhl államtitkár hangsúlyozta, hogy a csökkenő esetszámok ellenére sincs ok a megnyugvásra. „Az intézkedéseket következetesen folytatni kell” – mondta az ASP operatív törzs vezetője. Mintegy 400 vadászati, mezőgazdasági és önkormányzati szereplő vett részt a hatóságokkal folytatott egyeztetéseken.
A visszaminősítés szigorú uniós feltételekhez kötött: legalább tizenkét hónapon keresztül nem kerülhet elő új fertőzött vaddisznó. Ehhez kiterjedt tetemkeresésekre, dokumentált kilövésekre és közel nullára csökkentett vaddisznóállományra van szükség. Egyetlen új ASP-eset is jelentősen visszavetné a folyamatot.
Az első kérelmet már benyújtották: március végén a „Beta” nevű központi fertőzött terület és a hozzá kapcsolódó térségek részleges visszaminősítését kezdeményezték, amelyet az Európai Bizottság elfogadott. A döntés most a tagállamoknál van. Kedvező elbírálás esetén a Rheingau-Taunus járás egyes részei, valamint a környező területek ASP-mentesnek minősülhetnek.
A vadászok szerepe továbbra is kulcsfontosságú
Az eddigi intézkedések hatásosnak bizonyultak, azonban a központi fertőzött terület körüli kerítés továbbra is alapvető védelmi eszköz. A nyitva hagyott kapuk vagy a kerítés megrongálódása veszélyeztetik az eddig elért eredményeket. Ugyanilyen fontos az intenzív vadászat folytatása – különösen az úgynevezett „fehér zónákban”, ahol a vaddisznóállományt következetesen nullára kell csökkenteni.
Ruhl ezért ismét a vadászokhoz fordult: szerepük továbbra is nélkülözhetetlen. „Csak egy vaddisznómentes pufferzóna képes hatékonyan megszakítani a fertőzési láncokat.” Egyúttal köszönetet mondott a vadászok eddigi járványvédelmi munkájáért.
Forrás: Wild und Hund


