Természetvédelem
Szlovákia és Magyarország összefogott a kék vércse és a túzok megőrzéséért
Fertő-Hanság Nemzeti Park: A kék vércse és a túzok azon madárfajok csoportjába tartoznak, melyeket a szakértők a legnagyobb aggodalommal figyelnek. Állományuk drámai mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben bizonyos régiókban. Szlovák és magyar ornitológusok hosszú ideje együttműködésben dolgoznak mindkét faj populációjának megerősítésén, növekedésének elősegítésén. A most induló „Steppe on border” LIFE projekt azon élőhelyek javítására összpontosít, ahol mindkét faj előfordul, különösen a határ menti régióban. A pályázat az Európai Unió támogatásával, öt éves időtartamban valósul meg.

Szlovák és magyar ornitológusok hosszú ideje együttműködésben dolgoznak mindkét faj populációjának megerősítésén, növekedésének elősegítésén (Kép: Fertő-Hanság Nemzeti Park)

A Fertő–Hanság Nemzeti Park Magyarország északnyugati területén fekszik. Elődje a Fertő-tó Nemzeti Park volt, mely 1991-ben jött létre a Fertő-tó Tájvédelmi Körzet átszervezésével, mai nevét pedig 1994-ben kapta, amikor hozzácsatolták a Hanság Tájvédelmi Körzetet. (Ábra: ferto – hansag.hu)
A kék vércse és a túzok állománya az elmúlt 40 évben 30% kal csökkent Európában, egyes régiókban pedig az eltűnés veszélye fenyegeti. Az élőhelyvesztés és alacsony szaporodási siker mindkét faj számára kritikus veszélyeztető tényező. Ezért a most induló Steppe on border LIFE projekt fő célja a túzok és a kék vércse kedvezőtlen helyzetének javítása elsősorban az intenzíven használt mezőgazdasági területek gyepterületekké alakításával. Ez javítja mind a táplálkozás, mind a költés és fiókanevelés feltételeit.
A projekt Magyarországról és Szlovákiából 2 társfinanszírozó hozzájárulásával, 7 kedvezményezett közös munkájaként valósul meg Szlovákiában 1, Magyarországon pedig 4 különleges madárvédelmi területen 2022. február 1 től 2027. április 30 ig. A projekt logójának megtervezésére nyilvános nemzetközi pályázatot hirdettünk.
Szlovákiában a projekt tevékenységeit a Sysľovské polia különleges madárvédelmi területen hajtják végre, amely az ország utolsó ismert helyszíne, ahol mindkét faj rendszeresen előfordul.
A kék vércse már a kihalás szélén állt Szlovákiában, 2012 ben egyetlen sikeres költőpárt sem észleltek. Attól az évtől kezdődően azonban különböző természetvédelmi akciókat hajtottak végre a „Redfoot” LIFE projekt keretein belül, nagy sikerrel. A populáció mérete azóta is ingadozó. Míg 2019-ben 22 sikeres pár 74 fiókájának örülhettünk, 2021-ben már csak 14 pár sikeres költését észlelték 35 fiókával. Szlovákiában túzok költést 2012 óta nem regisztráltak, kivéve 2018-ban, amikor 4 fészkelési kísérletet jegyeztek fel ismeretlen eredménnyel.
A Sysľovské polia különleges madárvédelmi terület 95% ára jellemző az intenzív gazdálkodás, beleértve a növényvédő szerek és műtrágyák használatát. Ennek következtében mindkét madárfajt érzékenyen érintik a zsákmány állatok (különösen kistermetű rág csálók és rovarok) korlátozott elérhetősége és a kedvezőtlen természetes szaporodási feltételek. A terület másik problémája a látogatók illegális belépése, ami zavarást okoz.
Körülbelül 112 hektárnyi területen jelentősen javulnak a feltételek a szántó gyeppé/ugarrá átalakítása révén. A célfajok számára biztonságos költést biztosítunk minden észlelt költési kísérletnél. Több mint 3000 fa és cserje ültetése kedvez a gerincteleneknek, az általános biológiai sokféleségnek, a vízvisszatartásnak és hozzájárul a természetes fészkelőhely kínálat növekedéséhez Különös jelentőséggel bírnak továbbá a közösségi érdekek és a természetvédelem összehangolását célzó intézkedések is a pályázatban.
Magyarországon tervezett tevékenységek
A Mosoni-sík különleges madárvédelmi terület jelenleg a Kisalföld egyetlen túzok-élőhelye. A Natura2000 terület kijelölésekor ez a terület a faj legfontosabb élőhelyeként volt megjelölve. A jövőben megfelelő gyepgazdálkodás, illetve a megfelelő költő- és táplálkozóhelyek kialakítása elengedhetetlen a stabil populáció megőrzéséhez. A gyepek aránya jelenleg nagyon alacsony, 0–5 kék vércse próbál az intenzíven művelt szántóföldön zsákmányhoz jutni, a költési siker ezért nagyon alacsony (0-2 fióka/fészek). A varjak gyérítése következtében a természetes fészkelési lehetőségek is erősen lecsökkentek.
A Fertő-tó különleges madárvédelmi területen is hasonló a területhasználat helyzete. Kék vércse hosszú ideig nem is költött a területen, vándorló egyedek azonban rendszeresen előfordultak. Az elmúlt 5 évben 1-8 párat észleltek. Megfelelő táplálkozó- és költőhelyek kialakításával rendszeres, stabil költőállomány alakulhat ki a területen.
A határ menti területeken a költési lehetőségek megteremtése érdekében a Fertő-tó és a Mosoni-sík különleges madárvédelmi területeken 100 költőláda kerül kihelyezésre. Ezen kívül a Sárvíz völgye és a Velencei-tó és Dinnyési-fertő különleges madárvédelmi területeken legalább 4 telepen további 200 költőláda kerül kihelyezésre a sikeres költés feltételeinek biztosítására, valamint a kék vércsék perempopuláció felé terelésének elősegítésére az alföldi magpopulációból.
A Fertő tó és a Mosoni-sík területén összesen 311 hektáron az invazív fafajok, illetve az agresszív gyom- és cserjefajok eltávolítása után tervezett élőhely-helyreállítási munkák a túzok és a kék vércse számára megfelelő költő- és táplálkozási helyeket alakítanak ki. A gyeprekonstrukción túl a gazdálkodókkal együttműködve, összesen 50 ha intenzív szántóterületen ugarsávok kialakításával szintén a megfelelő élő- és táplálkozóhelyek kialakítása a célunk.
A Mosoni-síkon Várbalog önkormányzata több rendezvényt is tart a magyar, osztrák és szlovák gazdálkodók számára a természetbarát mezőgazdasági gyakorlatok népszerűsítésére a megfelelő kezelés alatt álló területek növelése érdekében (workshopok, rendezvények és 50 facsemete elültetése és gondozása kék vércsék gyülekezőhelyein).
Háttér:
- A LIFE STEPPE ON BORDER – A túzok és kék vércse hosszú távú megőrzése Magyarország és Szlovákia határ menti régiójában (LIFE20 NAT/SK/001077) című LIFE pályázat az Európai Unió LIFE programjának támogatásával és az Agrárminisztérium társfinanszírozásával valósul meg.
- A logópályázatra érkezett nyertes design készítője szerződéskötést követően 400 € díjazásban részesül.
- A pályázat vezető kedvezményezettje és egyben koordinátora a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület. A partnerség további tagjai Szlovákiában Pozsony Város Önkormányzata, a Szlovák Madárvédelmi Egyesület (BirdLife Szlovákia) és a Szlovák Állami Természetvédelmi Hatóság, Magyarországon pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és Várbalog Község Önkormányzata.
Forrás: Fertő-Hanság Nemzeti Park
Természetvédelem
Borzot mentettek a KEFAG-os kollégák
A napokban egy fiatal borz került bajba a KEFAG Zrt. területén, az állatot a társaság szakemberei mentették meg.
A napokban egy fiatal borz került bajba, miután egy használaton kívüli épület közel két méter mély aknájába esett, ahonnan önerőből nem tudott kijutni. Az állatra egy kolléganőnk fia figyelt fel vasárnap egy séta során. Felismerve a helyzetet egy deszkát helyeztek az aknába, bízva abban, hogy az állat azon fel tud kapaszkodni, de ez nem sikerült. Ezután többen is figyelemmel kísérték az állat sorsát, és vizet juttattak számára.

Fotó: KEFAG Zrt.
Nem sokkal később másik kolléganőnk is értesült a történtekről. Amikor meglátta a mély aknában rekedt, kimerült fiatal borzot, egy szélesebb pallót engedett le, majd táplálékot is vitt az állatnak, amely ekkorra már nem tudni mióta fogságban volt.
Mivel a borz továbbra sem tudott kijutni, Judit egy élve fogó csapdát helyezett az akna aljára. A terv bevált, hiszen másnap reggelre a borz biztonságban a csapdában volt, így sikerült kiemelni az aknából.
A mentés után nem vitték messzire, a közeli erdőben, természetes élőhelyén engedték szabadon, ahol remélhetőleg hamarosan visszatalálhatott családjához és megszokott életteréhez. Az elengedés pillanata a következő bejegyzésben látható majd. Büszkék vagyunk kollégáinkra, akik újra és újra tanúbizonyságot tesznek emberségükről, felelősségtudatukról és a természet iránti elkötelezettségükről.
Forrás: KEFAG Zrt.
Természetvédelem
Eltűnhet az eurázsiai hiúz Magyarországról
A szlovák–magyar határvidéken drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya.
Budapest, 2026. június 9. – Az Európa legnagyobb vadon élő macskaféléjének egykor természetes élőhelyéül szolgáló szlovák–magyar határvidéken mára drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya, és a faj gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországról. A WWF Szlovákia, a WWF Magyarország és partnerszervezeteik 2023 és 2026 között figyelték meg a fajt a Szlovák-karszt Nemzeti Parkban – a faj egyik történelmi élőhelyén –, és mindössze két kifejlett hiúz jelenlétét sikerült igazolni, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nem találták nyomát, csak a Börzsönyben bukkan fel időről időre egy idős példány. Június 11-én, a hiúzok világnapján a WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy a monitoringeredmények szerint az eurázsiai hiúz jövője a Kárpátokban a határokon átívelő együttműködésen múlik.

Fotó: WWF

Fotó: WWF
Természetvédelem
Az „Ezres tűz” után újraindul a vegetáció Csönge határában
Vöröstölgyet telepítettek az erdészek a csöngei erdőtűz által elpusztított területen
Gyönyörűen sorolnak a kis vöröstölgy csemeték, és az elegyfafajok is szépen hajtanak. A csöngei erdőtűz által elpusztított 9.64 hektáros állami erdei fenyves helyére megfelelő talajelőkészítés után 2025 őszén 2 ezer 400 kilogramm vöröstölgy makkot vetettünk el, és 3 ezer 600 vöröstölgy csemetét ültettünk, azután, hogy az úgynevezett „ezres tűzre” emlékezve szemléletformáló nap keretében diákok a katasztrófavédőkkel és az erdészeinkkel közösen jelképesen ezer csemetét ültettek el itt.

A téli csapadék az elmúlt években kimaradt, ennek és a forró, száraz nyaraknak következtében jelentősen csökkent országszerte, így Vas vármegyében is a talajvíz szintje, és nőtt meg jelentősen a szabadtéri tüzek veszélye. A klímaváltozás várható hatásai és a termőhelyi viszonyok miatt döntöttek úgy szakembereink, hogy ezen a területen vöröstölgy kerül az elpusztult erdei fenyő állomány helyére. Dr. Nagy László, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Erdészeti Igazgatóságának erdőművelési műszaki vezetője rendszeresen figyeli a természeti katasztrófa sújtotta területen a kis csemeték fejlődését. A silány, úgynevezett rozsdabarna cseri erdőtalajon szépen növekednek a vöröstölgyek és a beültetett vadkörte, vadalma, madárcseresznye, mezei juhar elegyfafajok is. A tűz pusztítása után a természet élni akarását mutatja, hogy a kökény, a galagonya, a vadrózsa, és a lágyszárúak is megindultak. A sekély termőréteg alatt vörös kavics van, így fontos szerepe van kipárolgás megakadályozásában, a vízvisszatartásban a talajt fedő növényzetnek. A vöröstölgy árnyéktűrő fafaj, és hamarosan túlnövi a többi itt élő cserjét, lágyszárút. De ha túlságosan megerősödnének, akkor a sorokból kiszedjük ezeket, hogy biztosítsuk a fő- és elegyfafajok fejlődését. – mondja szakemberünk. A vadkártól óvott, bekerített területen még hosszú évekig ápoljuk majd a kis csemetéket, hogy újra erdő lehessen a területen
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131








