Természetvédelem
Nemzetközi konferencia a városi erdőkről – a Pilisi Parkerdő részvételével
Belgrádban konferenciát szerveztek a városi erdők fejlesztési lehetőségeiről
Az elmúlt héten zajlott Belgrádban a Városi Erdők Európai Fórumának (European Forum of Urban Forestry – EFUF) 24. konferenciája. Az európai nagyvárosok ökoszisztémájának és zöld infrastruktúrájának legfontosabb elemével, a városi erdőkkel foglalkozó szakmai rendezvényen a Budapest és környékének állami erdőit kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. is részt vett. A Parkerdő részéről a belgrádi eseményen Dr. Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes tartott előadást.
Európai összefogás a városi erdőkért
A Városi Erdők Európai Fóruma (EFUF) fókuszában az európai nagyvárosok és az azokban található, azokat övező erdőterületek kapcsolata áll. Az EFUF egyfajta ernyőszervezet, mely rendszeres lehetőséget biztosít a városi erdőkkel foglalkozó szakemberek, döntéshozók, tudósok tapasztalatcseréjére. Erdészek, építészek, tájépítészek, várostervezők, az állami és önkormányzati szervek döntéshozói, kommunikációs szakemberek és számos más szakma képviselői vesznek részt az évente megrendezett fórumokon.
A természetes állapotú erdők Földünk legösszetettebb ökoszisztémái közé tartoznak, a nagyvárosok pedig az emberi civilizáció legkomplexebb szerveződései. A konferencia jelentőségét az adja, hogy e két, rendkívül bonyolult biológiai és társadalmi struktúra találkozása, a városi erdők olyan problémákat vetnek fel, amelyekre csak sokféle szakterület közreműködésével és tudás összehangolásával adhatók komplex és holisztikus válaszok.
A közel negyed évszázada, 1998-ban először a Ruhr-vidéki Wuppertalban megrendezett EFUF célja, hogy a városi erdők kérdésköre által érintett szakterületek folyamatos kapcsolatban és párbeszédben legyenek egymással. A Pilisi Parkerdő Zrt. már a kezdetektől részt vett az együttműködésben, amit az is bizonyít, hogy a harmadik fórumot 2000-ben, az ezredfordulón Budapesten, a Parkerdő rendezésében tartották.
„Már az ezredfordulón is egy tartalmas konferenciát és szakmai programot sikerült szerveznünk, melyre még most is emlékeznek az akkori résztvevők. A Pilisi Parkerdő elődjét már 1969-ben a városierdő-gazdálkodás elődjének tekinthető közjóléti erdőgazdálkodás megteremtése céljából hívták életre. Ennek köszönhetően már akkor is volt mit a szakközönség elé tárnunk” – emlékezett vissza a már akkor is jelen lévő Csépányi Péter.
Mi történt a belgrádi EFUF 2022-őn?
Azóta minden évben összegyűlnek a városi erdők szakértői – az elmúlt két év kivételével, amikor a járvány miatt elmaradtak az összejövetelek. Éppen ezért különösen fontos volt az idei belgrádi fórum, hiszen egy rendkívül dinamikusan változó szituációban, a látványosan felgyorsult klímaváltozás időszakában több évnyi tapasztalat és kutatási eredmény vált megoszthatóvá. Erre a helyzetre reflektált az idei EFUF címe és fő témája is: „Adaptive Measures in Urban Forests”, azaz „A városi erdőkben alkalmazott intézkedések”.
A konferencián hat szekcióban közel ötven előadás és prezentáció hangzott el, melyeket kerekasztal-beszélgetések és rövid tanulmányutak egészítettek ki. Jóformán az összes európai ország képviseltette magát, de jelen voltak kanadai, brazíliai vagy ruandai szakemberek is.
„A konferencia nagyszerű lehetőség nyújtott a városi erdőkkel kapcsolatos legújabb és élvonalbeli kutatások megismerésére, továbbá a témában jártas gyakorlati szakemberekkel, haladó kutatókkal folytatott tapasztalatcserére, hogyan lehet fenntartani a városi erdőket és fejleszteni a városierdő-gazdálkodást a gyorsan változó világban” – mondta el Csépányi Péter.
A fórum belgrádi helyszínéből adódóan ezúttal hangsúlyosak voltak a délkelet-európai, balkáni és adriai területek. Számos szerbiai, szlovéniai, horvátországi vagy akár törökországi példa és esettanulmány szerepelt a programban. Elhangzottak konkrét, dendrológiai szak-előadások a városi erdők jellegzetes kártevőitől a megfelelő fafajták kiválasztásáig, de éppígy bemutattak esettanulmányokat az erdei kommunikációs eszközöktől a faültetési kampányok lebonyolításán át az ökológiai design vagy a távvezérelt érzékelőkkel ellátott „okoserdő”-megoldásokig.
A Pilisi Parkerdő városierdő-fejlesztései
Magyarországról a budapesti és főváros környéki állami erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. is részt vett a konferencián. A Parkerdő már a kezdetektől, több mint húsz éve aktív közreműködője a Városi Erdők Európai Fórumának. Dr. Csépányi Péter nagy érdeklődéssel kísért angol nyelvű előadásában a 2000-ben tartott budapesti konferencia óta eltelt húsz év fővárosi és főváros környéki városierdő-fejlesztéseit foglalta össze.
A Pilisi Parkerdő Budapesten és környékén közel 65 ezer hektár állami tulajdonú erdőt kezel: a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gödöllői-dombság, a Gerecse egy részének és nem utolsó sorban a főváros erdői több mint 3 millió itt lakó számára nyújtanak természetes környezetet a kikapcsolódáshoz és rekreációhoz, biztosítanak tiszta ivóvizet és jó levegőt.
A Parkerdő által fenntartott erdők alkotják Budapest és a fővárosi agglomeráció zöld infrastruktúrájának legfontosabb elemét, így a cég szakmai tevékenységének kiemelt fókusza a területek sajátosan városierdő-funkcióinak erősítése. Ezek közé tartozik a hagyományos gazdálkodási formák, mindenekelőtt a fakitermelés háttérbe szorulása, ezzel szemben az erdő esztétikai, rekreációs, egészségügyi és klímavédelmi funkcióinak előtérbe helyezése.
„Az egyre gyorsuló változások – köztük leginkább a klímaváltozás – újabb kihívásokat jelentenek a Budapesten és közvetlen közelében található erdők számára. Feladatunk megfelelni ezeknek a kihívásoknak, a szükséges szakmai előkészítő munkák összeállítása, a városi erdők felkészítése a változásokra, és a feladat fontosságának tudatosítása” – foglalta össze Csépányi Péter.
Forrás: Pilisi Parkerdő
Természetvédelem
A növények kihalása
Japánkeserűfű, réti füzény, kudzu nyílgyökér, a mesquite cserjék, kaukázusi medvetalp, bitou bokor. Mi a közös ezekben a növényekben? A válasz könnyű. A bolygó leginvazívabb növényfajai közé tartoznak. Amikor az emberek, ezeket a rendkívül alkalmazkodóképes és gyorsan növekvő növényeket, új ökoszisztémákba viszik, akár szándékosan, akár véletlenül, az őshonos fajok élőhelyükről gyakran kiszorulnak, és ezzel egyidőben a kihalás útjára lépnek.
De ellentétben az olyan ragadozókkal, mint a patkányok és macskák – amelyek állatfajokat fenyegettek és kihalást okoztak szerte a világon –, az olyan növények térhódítása, mint a kudzu nyílgyökér, valójában ténylegesen kipusztíthat egy másik növényfajt? Az AoB Plants folyóiratban megjelent 2016-os cikk szerzői egyetlen megerősített esetet sem tudtak dokumentálni.
Még nem. De ez csak azért van, mert a globalizáció viszonylag új jelenség.
“A fő ok, amiért nincs egyértelmű bizonyíték a kihalásra, ami kizárólag az inváziós terjedésnek tulajdonítható, azaz, hogy ezek az inváziók nem léteznek elég régóta” – mondta Dave Richardson, a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem Invázióbiológiai Központjának munkatársa. „Kutatásunk azt mutatja, hogy a növények kihalása gyötrelmesen lassú folyamat. Az aggodalomra okot adó jelek azonban már a világ számos pontján láthatók – ezek olyan fajok, amelyek jelenleg széttöredezett populációkban élnek, és már radikálisan csökkent a szaporodási lehetőségük.”
Richardson és társszerzője, Paul Downey, a Canberrai Egyetemről megvizsgálták ezeket a „vészjósló jeleket”, és hatpontos „kihalási szintmutatót” alkottak azon őshonos növényfajokkal kapcsolatban, amelyekre az invazív növényzet veszélyt jelent:
- A növények egyes helyeken gyorsabban pusztulnak el, mint ahogy utódaikkal pótolni tudnák.
- A növények bizonyos helyekről teljesen eltűnnek, de a potenciális utódok „szaporítóanyagként”, magvak vagy spórák formájában maradnak, amelyek új egyedcsoportot hozhatnak létre.
- Egyes helyek elvesztik az egyes növényeket és szaporítóanyagaikat is. Növények és magvak nélkül ez helyi kihalás.
- Az utolsó fajnak otthont adó helyek elveszítik az egyes növényeiket, de néhány helyen a magvak vagy spórák a talajban maradnak.
- A faj teljesen elveszett a vadonban, egyetlen egyed vagy szaporítóanyag nélkül. Az egyetlen túlélőket botanikai gyűjtemények őrzik.
- A megmaradt növények elvesznek, és a megmaradt magvak vagy spórák már nem képesek új növénnyé válni.
Downey szerint ez a kutatás azt sugallja, hogy a jelenleginél sokkal korábban kell elkezdenünk a veszélyeztetett növények kezelését.
“Ha megvárjuk, amíg elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre annak bizonyítására, hogy kihalások történnek, akkor sok fajt túl késő lesz megmenteni” – mondta. A szerzők figyelmeztetnek, hogy több száz növényfaj már funkcionálisan kihalt, és már csak „élő halottként” léteznek.
Úgy tűnik, hogy sok növényfaj számára a legnagyobb kockázati pont a Downey és Richardson-skála 2. és 4. pontja között van. Amint azt sok veszélyeztetett növénynél láthattuk, nem olyan egyszerű kitalálni, hogyan is tartsunk életben egy fajt botanikai környezetben, hiszen sokszor nem elég egyszerűen a földbe szúrni a magot. Sok növénynek nagyon speciális körülményekre van szüksége a csírázáshoz – némelyik például a tűzre támaszkodik, míg másokat egy állatnak kell elfogyasztania, ami után a gyomorsavak meglágyítják a mag külső rétegét, mielőtt az újból a talajba kerülne. Más növényeknek speciális beporzókra van szükségük, amelyek szintén eltűnhetnek, amikor az ember tönkreteszi az ökoszisztéma kényes egyensúlyát.
Megismerhetjük-e azokat a részleteket, hogy hogyan szaporodnak ezek a veszélyeztetett növények, hogy megmentsük őket? Ez sok faj esetében valószínűtlennek tűnik. A Conservation Biology egy másik, 2016-os tanulmánya arra figyelmeztetett, hogy a növényeket általában továbbra is kevéssé tanulmányozzák, miközben a tudósok az emlősökre és más karizmatikusabb fajokra koncentrálnak, ugyanúgy, ahogy a tudósok figyelmen kívül hagyják a „csúnya, nemszeretem” lényeket is. A szerzők ezt „növényvakságnak” nevezték, és azt sugallják, hogy súlyos következményei lehetnek számos faj megőrzésére most és a jövőben is.
Ahogy Downey és Richardson írták lapjukban, a kihalásra vonatkozó bizonyítékok hiánya „nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kell hagynunk a szélesebb körű fenyegetést”, valójában a mihamarabbi cselekvést kellene sürgetőbbé tennie.
Írta és fényképezte: Lajtár Lili, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE – TTIK) harmadéves biológus hallgatója
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Természetvédelem
Gyűrűt kaptak az erdei szalonka fiókák
Szalonkafiókákat gyűrűztek a Nyírerdő Zrt.-nél.
Egy erdészet életében gyakran fordul elő, hogy várakozni kell. Várjuk a kedvező időjárást, hogy ültethessük a csemetéket, várjuk az esőt, hogy növekedjenek az erdősítések, vagy éppen a szárazságot, hogy ártéren is tudjunk dolgozni, közlekedni. De az elmúlt időszakban nem sok olyan esemény volt, amit úgy vártunk volna, mint a korábban megtalált szalonka tojások kikelését!
Néhány napja adtunk hírt arról a ritka szerencséről, ami kerületvezető erdész kollégánkat, Laczkó Andrást érte: munkája közben erdei szalonka fészekre bukkant. Kivételes szerencse, mert bár hazánkban rendszerint felbukkan egy-egy költő pár, regisztrált fészkeléséről kevés pontos információ van.
A fészek helyét később megjelöltük, ügyelve, hogy ezzel a kotló madarat ne zavarjuk. Az erdőgazdálkodási munkákat is úgy szerveztük, hogy a tojó nyugalma biztosítva legyen. Külön kihívás volt, hogy ezen a területen néhány napja zajlott egy tájfutó verseny, de a szervezőkkel közösen sikerült úgy alakítani a pályákat, hogy a fészek közelében ne legyen mozgás. A verseny után egy munkatársunk ellenőrizte is a fészket, a tojó zavartalanul ült rajta. Mivel az erdei szalonkát, mint „az erdő királynőjét” szokás emlegetni, mi ennek megfelelő izgalommal vártuk a kis „királylányok” kikelését.
A faj kutatóitól kapott információk alapján Petrilláné Bartha Enikővel úgy döntöttünk, hogy hétfőn próbáljuk meg először a fiókák gyűrűzését. Persze fel voltunk készülve arra is, hogy még tojásokon ül a madár, illetve arra is, hogy elkéstünk, és a kis fiókák – akik fészekhagyóak, tehát már egy-két napos korukban elég ügyesek ahhoz, hogy elrejtőzzenek valahol a fészek környezetében – már valahol az aljnövényzetben lapulnak.
A fészket először egyedül közelítettem meg, ahol már távcsővel láttam, hogy a tojások fel vannak törve, tehát a korábbi kis lakójuk már valahol bújócskázik. Ekkor került elő egy precíz hőkamera, amivel méterről-méterre átpásztáztam a talajszintet, ugyanis a kis madarak a fűben teljesen észrevétlenül el tudnak bújni. A keresést siker koronázta: először az tojót találtam meg, majd mellette a négy frissen kikelt szalonkacsibét! Erdész munkatársaink ekkor jöttek csak közelebb, és izgatottan néztük végig, ahogy kolléganőnk pár perc alatt elvégezte a madárgyűrűk felhelyezését, ügyelve arra, hogy ezek ne okozzanak sérülést a kis fiókáknak.
Bár már jó néhány ezer madár lábára helyezett gyűrűt, ez a különleges helyzet még őt is meghatotta. Néhány fénykép és videófelvétel készítése után a lehető leggyorsabban elhagytuk a helyszínt, az egész művelet mintegy 5 percet vett igénybe. A tojáshéjakat persze magunkkal hoztuk, ilyen kincset nem hagy ott az ember!
Szalonkafiókát nagyon nehéz gyűrűzni, 1908 óta hazánkban mindössze 15 példányt sikerült eddig. Bízunk benne, hogy a kis szalonkacsibék egészségesen repülnek majd tovább, és hosszú életet élnek meg, madárgyűrű-adataikkal hozzájárulnak a faj vonulásának eddig is izgalmas kutatásához – tájékoztatott Szokolovszki Géza, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet igazgatója.
Forrás: Nyírerdő Zrt.
Természetvédelem
Tanyaromok: ahol egykor gyerekek játszottak, ott most madarak nevelik fiókáikat
A madarak visszafoglalták az elhagyatott tanyákat a Csanádi pusztákon
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat járva még napjainkban is láthatók az egykori tanyasi élet nyomai – igaz, már csak romokban. Az udvarok zöldellő fáin és a romos padlásokon azonban ma is van élet: a hajdani lakhelyek most madaraknak adnak otthont.
Manapság már nagyon kevesen adják arra a fejüket, hogy a településektől távol, tanyán éljenek. Nem is olyan régen, néhány évtizede azonban még kifejezetten általános volt a tanyasi életforma, kiterjedt tanyavilág működött az egész magyar Alföldön, így a Csanádi puszták térségében is.
Bár sok tanya teljesen eltűnt már a föld színéről, néhányuknál a valamikori tanyaudvart megkímélték a beszántástól, műveléstől, így az ott régen ültetett fák még megvannak, sok esetben sűrű bozót nőtte be a tanyahelyeket. Ezek a pusztákba, szántóföldekbe beékelődő kis facsoportok jelzik a hajdani otthonokat. Az egyébként igencsak fátlan vidéken ezek, a régi tanyasiak által ültetett fák felértékelődnek, pihenő-, kilátó-, fészkelőhelyet biztosítanak például a térség ragadozó madarainak, egerész- és pusztai ölyveknek, parlagi sasoknak.
Nemcsak a tanyaudvarok fái, de maguk az épületek, a régi otthonok is élőhelyet jelentenek számos védett madárfaj számára. Ezek a tanyaépületek még természetes anyagokból, sárból, szalmából, nádból épültek. Mióta nem lakják, és nem tartják karban őket, lassan omladoznak, összedőlnek, végül újra eggyé válnak a földdel. A tetők beszakadnak, az omladozó falakban számos üreg keletkezik. Ezeket a helyeket keresi például több bagolyfaj is. Egyik legimpozánsabb megjelenésű éjjeli ragadozónk, a gyöngybagoly például előszeretettel rakja tojásait a romos épületek padlásaira, ahol védett körülmények között nevelkedhetnek fiókái. A lakott emberi településeket is kedvelő kuvikok szintén szívesen választják költőhelyül a romok falainak üregeit, padlásait. Vörös vércsékkel is találkozhatunk, ha a tanyaromokon találnak olyan alkalmas párkányt, üreget, ahol költeni tudnak. A színpompás szalakóták és búbosbankák is gyakran költenek ezeken a helyeken, a nagyszámú mezei veréb és seregély mellett. Az énekesmadarak közül még a házi rozsdafarkúra jellemző a romos épületekben való fészkelés. Nem egyszer előfordul, hogy az épületekben maradt, korhadó, poros bútorokban találkozunk madárfészkekkel.
A pusztákat járva épp ezért érdemes alaposabban szemügyre venni egy-egy régi tanyahelyet. Az udvarok, melyeken nem is oly rég még gyerekek játszhattak, ma már madárzsivajtól hangosak.
Forrás: KMNP