Vadászat
Intézőbizottsági vadászat Derecskén – GALÉRIÁVAL
Hajdú-Bihar megyében járunk, Derecskén. Az ország keleti felében, a történelmi Bihar vármegye nyugati pereme volt, amely valaha, hazánk harmadik legnagyobb területű vármegyéjének számított. Mérete alapján Biharországnak is nevezték. Innen, a 80 méteres tengerszintfeletti magasságtól, egészen az 1849 méter magas Nagy-Biharig, változatos vadászterületekkel bírt a megye. A Barátság Vadásztársaság intézőbizottsági vendégvadászatát rendezte meg a hétvégén, amelyre Erdélyből, Székelyföldről és Felvidékről is meghívták a vadászbarátokat.

A Barátság Vadásztársaság Intéző Bizottsági vadászatának terítéke Fotó: Bujdosó Judit
A vadászat előtti napon már zajos volt a vadászház udvara, amely Derecske szélén áll, olyannyira, hogy akár gyalog is el lehet indulni innen, ahogyan tették igen sokáig a régi öregek. Ha tehetjük, meg is hívjuk őket, közénk tartoznak, fontos részei a társaságunk történetének -mondja Balogh Sándor elnök, miközben Kiss Imre vadászmester a vadászház előtt köszönti a régen látott barátokat.

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/
A társaság életében fontos eseménynek számít, ez az évente csak egyszer megrendezett, vadászat. A pandémia miatt ráadásul 2019. óta halogattuk, de most eljött a mi időnk! Egy percig sem késlekedtünk és meghívtuk a felvidéki Dereskről, Rimaszombatról Komáromból, valamint Székelyföldről, Székelykereszttúrról, valamint a Partiumból, a hozzánk közeli Hegyközcsatárról, barátainkat, testvérvadásztársaságunk tagjait – folytatta az elnök.

Vadászok Derecskén Fotó: Bujdosó Judit
A derecskei vadászok híresek a közösségépítésben és többször volt szerencsém bemutatni, milyen is a bihari vendégszeretet és a konyha. Debrecentől délre és Berettyóújfalutól északra vagyunk s az autópálya, amely, ha végre készen lesz és Berettyóújfalut, Békéscsabával, majd Szegeddel is összeköti, egy nagyteljesítményű, nagyforgalmú észak-déli kereskedelmi folyosóvá növekedhet, amely a Baltikum, Lengyelország, Szlovákia, Oroszország és Ukrajna felől kapcsolja össze a déli szomszédainkat, egészen a Balkánig.
Ebből Derecskének már annyi előnye származott, hogy a városból sikerült kivezetni és az autópályára terelni a forgalmat. Érezhetően csendesebb és biztonságosabb lett az alföldi kisváros, amely ugyan síknak tűnik, de ha kiszállunk az autóból és a vállunkra kanyarítjuk a puskánkat, elengedjük a vizslánkat, azonnal kinyílik előttünk.

Ahogyan nyílik a vadászház ajtaja is és Szilágyi Lajos, aki 15 évig volt elnöke a társaságnak, már invitálja is beljebb a régi barátokat. Egy jó pálinka és a gulyásleves után alig marad hely a szalagos fánkoknak. Ez a valami. Jobb, ha ma nem is megyünk vadászni, persze rucázni még lehetne, de inkább mindenki marad az asztaloknál, miközben Takács Zoltán egy, a történelmi Magyarországot ábrázoló faragással érkezik, amelyet saját maga készített s a vadászházban immáron ez a harmadik ilyen ajándéka!
Volt mit bepótolni, hiszen évek óta nem látták egymást a barátok s ahogy lenni szokott nehezen csendesedett el a vadászház s a reggel kérlelhetetlenül közeledett.
A Barátság Vadász Közhasznú Egyesület ma 43 sportvadászból áll és három hivatásos vadászt alkalmaz. A számok már magukban hordozzák, hogy tekintélyes vadászterületük eléri a 10 500 hektárt. A Derecske és Tépe határában gazdálkodók itt összefogtak. Eldöntötték és talpra állították ezt a pazar vadásztársaságot. Mit ne mondjak, irigylésre méltó, persze nem a hatalmas vadászterület, hanem a helyiek összefogása, hogy egybetartották ezt a közösséget és így az alföldi kisváros és a kisközség vadászait. Közösségformáló hatása egyértelmű, hiszen nincs olyan városi rendezvény, ahol ne jelennének meg és arról nem is beszélve, hogy 43 családfő mutathatja meg a legkisebbeknek, mit jelent és milyen felelősség vadásznak lenni, hiszen látható, hogy nemcsak egymásért, hanem a határontúli magyarságért, barátaikért is felelősséget vállalnak.
A vadászház minden igényt kiszolgál. Korszerűsítették, mondhatni minden új benne és az udvar akkora, hogy kényelmesen lehet parkolni, mi több, tiszta lábbal, félcipőben is bejuthatok. Ami hozzá kell tenni nagy szó, mert napok óta esik.

Derecskén avatásokra is sor került Fotó: Bujdosó Judit
A társaság társadalmi szerepvállalásai közül – míg alszik a csapat – hangsúlyozni kell, hogy táboroztatásra, az utolsó tanítási napokon szalonnasütésekhez, iskolán kívüli programok eltöltéséhez oda szokták adni a vadászházat, mi több, az érdeklődő középiskolás diákok számára a közösségi szolgálat teljesítéséhez is lehetőséget biztosítanak.

Derecskén avatásokra is sor került Fotó: Bujdosó Judit
Borongós hajnallal toppant be a szombat reggel Derecskén. Kiss Imre pedig 58 vadászt köszöntött. Őket hat hajtó és további 10 kutya kísérte, akiket hamarosan a Nagyszőlőben álltak fel. Innen indult az első hajtás fel a Szalányos-patak partjáig. Három olyan kört írt le a társaság, hogy voltak olyan hajtások, amelyben Kiss Imre vadászmester igazán csak a bal és jobb szárnyra indított helyi vadászokban bízhatott. Persze rutinos, alföldi vadászokra bízta a szárnyakat, akik tudták mekkora területet szabad bekanyarítani. Az „úgy szoktuk” persze ekkora hajtásoknál vajmi kevés. Ide az évek, meg a tapasztalat kellett..

A vendéglátás elmaradhatatlan része a derecskei vadászatoknak Fotó: Bujdosó Judit
Úgy tíz óra körül, néhány vadászfeleség, frissen sült hurkát, kolbászt, tepertőt, forró citromos teát vitt a csapat után s a hajtás egy tekintélyes tábortűz körül gyűlt össze. Ekkor már egyre jobban borúsra fordult az idő, de a szitáló eső se tudta kedvét szegni a csapatnak. Aztán megfordult az idő és a szitálás szakadó esőre váltott. Ennek ellenére, a tekintélyes hajtás igen jó hangulatú maradt, hiszen vadásztunk – tette hozzá az elnök!

Különleges derecskei ízekkel kedveskedtek a helyiek Fotó: Bujdosó Judit
Végül esőben készítettük el a terítéket, amelyen 60 mezei nyúl, hat fácánkakas, három gerle és egy róka került. Örömteli volt a terítékkészítés után, hogy két ifjú vadászt is felavathattak Derecskén.

Teríték Derecskén Fotó: Bujdosó Judit
A régi Bihar vármegye kisvárosában a vadászhagyományok újabbakkal egészültek ki. Változnak az idők, miközben a vadászok összetartása, barátsága évről, évre csak erősödik. Az adott szó, a becsület, a barátság, a vadászok összefogása Derecskén és Tépén egyaránt megmutatta mire képes, ha az emberek összefognak. Akkor bizony jut belőle nemcsak hatérainkon innen, hanem túlra is….
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter & Bujdosó Judit
Fotó: Bujdosó Judit

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg
Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.
A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.
Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.
Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.
A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.
A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.
Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.
A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.
Forrás: Frank Péter – Izraelinfo
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK









































































