Derecskéről már több ízben hírt adtunk, hiszen az itteni vadászok igen büszkék lehetnek közösségi életükre, társadalmi szerepvállalásukra. Érthető, hogy szívesen jön erre vadászni az ember. A várost hajdúk leszármazottjai lakják, ma is. Történelme minden évszázadban viharos volt, miközben a városban lakó emberek békességben éltek egymás mellett. Lakossága sokszínű volt, virágzott a kereskedelem és a mezőgazdaság fontos szerepet kapott régen is. Debrecentől délre járunk, a Barátság Vadásztársaság udvarán fogad a Szőllősi család, régi ismerősök, becsületes hajdú emberek. Jó itt lenni, kicsit haza is jöttem.

Hajtás indul, megérkeztünk a Telek területrészre

Sokan vagyunk. A vadászház udvarán előbb az elnök, Balogh Sándor, majd a vadászmester, Kiss Imre köszönti a tagtársait és az ismeretlen ismerősöket: a vendégeket.  Nincs mellébeszélés: nyugodt, határozott, érthető eligazítást tart. Ez nem az első mezei nyúl vadászat, de fő az óvatosság, mert a megszokásból, a rutinból lehet a baj! Tudja ezt a vadászmester, nem ma kezdte a szakmát és három hivatásos vadásza, szép magyar szavunkkal, vadőre, fegyelmezetten hallgatja.

Az esőt, aztán a napsütés váltotta fel

Országosan viszonylatban is kijelenthetjük, hogy a mezei nyúl állományai gyarapodnak. Sokan dolgoztak ezen, állattenyésztők, vadgazdák és bekapcsolódtak a kutatók is. Különféle tudományterületek kapcsolódtak össze, ma használatos szóval: interdiszciplináris kutatások indultak, többek között itt a Debreceni Egyetemen is. Az eredményt láthatja mindenki, még az is, aki nem gazdálkodik, hiszen az utak mentén, ha nyitott szemmel járunk, az országos aszály ellenére is megelevenedett a határ.

No meg eredmény, hogy így januárban is vadászhatunk nyúlra, mert december 31-ig az ország számos vadászterületén, ahogy nálunk Szeged-Kiskundorozsmán is még tarthattunk egy-egy vadászatot. Így történt ez most Derecskén is.

Az idő forgott és se ő, se mi nem tudtuk eldönteni, hogy ránk szakad-e az ég? Ennek fele sem tréfa és még volt idő, hogy visszalépjek az autóhoz. Tudtam, hogy hátul kell lenni egy esőkabátnak és egy gumis nadrágnak is. A barátaim szoktak ugratni, hogy még lakodalomba is mehetnék, annyi holmi van az autóban! Itt, errefelé nagyon szeretek vadászni, mert az erdőben, a vadrózsán kívül, ritkán találkozunk szúrós, tövises cserjével, fával. Ha van is, akkor az csak a kökény, de az inkább az árkok szélén, az erdők körül bozontoskodik. Itt nincsenek olyan rettenetes, kabátszaggató sűrűk, mint a nálunk Kiskundorozsmán, ahol teljesen felesleges jó ruhát, szép csizmát felvenni, mert egyetlenegy hajtás és leszaggat mindent az erdő. Aki rendesen bent jár a hajtásderékban, hamar azon kapja magát, hogy pontosan úgy fog kinézni, mint a legkeményebb hegyvidéki vagy dunántúli hajtók. Nekem is a legolcsóbb csizma van a lábamon, annyi kitétellel, hogy egy speciális talpbetétet vettem bele. Nagyapám mindig mondta, hogy nem a szára felől fázik meg az ember, hanem a talpa felől. Milyen igaza volt, de megtanította őket a front, például a keleti front.

Balról Balogh Sándor a Barátság Vadásztársaság elnöke

Persze Ottokárnak az volt az első lépése, miután látta, hogy sehol sem vagyok, hogy meglépett a pótkocsiról, úgyhogy kutyával, kabáttal kapaszkodtunk vissza. Nagyon sokan voltunk, ezért néhány terepjárónak is el kellett indulni. Minden kutya a saját gazdája lábánál. Persze egyiket, másikat hol a gazdája, hol egy-egy vadásztárs figyelmeztette, hogy jobb lesz a békesség. A gazdák komolyabban, míg mások udvariasabban nevelgették. Tudományos szóval élve zajlott a szocializáció! Egy hétpróbás vadász aztán csak megszólalt, nem állhatta, hogy szó nélkül maradjanak a dolgok, mert már itt hamar elébe mennek a hajdúk a dolgoknak:

• Majd mikor jövünk befelé, még a sáros padlóra is lefekszenek! Meglátjátok!

Na, ezzel aztán el is rendezte a dolgokat. Harag nincs és ebből már nem is lesz. Gyorsan letörtük a kutyák szarvát!

Idegen helyen, vendégségben, sose tudja az ember, hogy milyen terepre számíthat. Ha otthon vadászunk, tudjuk már, hol ugrik a róka, mikor röppenek a fácánok, meddig tart a sűrű és persze ismerjük egymást is. Ki hol szeret menni, melyik a kedvenc erdeje, ösvénye. Nekem is van, a másiknak is. Na, emlékszem, egyszer-egyszer mikor elharapódzott a helyzet, sorszámot húzatott a vadászmester, aztán aszerint kellett beállni. Aki legelől volt a hajtásban, az a kettő a következőben a hajtásderékba került és így forgatta a leállókat is, ha éppen nem abban a tisztes korban voltak, ami minden vadász előtt szent! Na, de ez nem volt elég! Fel is írta. És mit adott a Jóisten, a kis papír a következő vadászatra is előkerült. Na, akkor aztán lett csend. Így eltelt néhány vadászat és a karikára aztán visszakerültek a sorszámok, de a vadászmester irodájában figyelmeztetés gyanánt úgy voltak felakasztva, hogy aki belépett láthatta. Olyan hatásos dolog ám az, hogy tíz év alatt egyszer került rá sor! Mindenkinek van valami kötődése, no, tudod, tavaly itt lőttem a rókámat, persze én is emlékszem rá. Apámmal mindig erre cserkeltünk és történetek százai, amiből mindenkinek van egy csokorral.

Kattints -> Frommer Fegyverbolt, Budapest.://frommerfegyverbolt.hu/

Olyan sokan vagyunk most Derecskén, hogy nem is látom a hajtás jobb és balszárnyát, de hozzászokott az itteni ember, hogy aki a szárnyakat viszi, kilép, hogy aki a hajtásderékban marad, ne várjon sokat, bár most nincs hideg. Szalad már a szó felénk, messze a távolból hallom és egyre hangosabban, hogy:

• A bal szárny kiért! Kiért – és még egyszer – Kiéééért!

A vadászmester pontosan középen áll. Belemegy ő is a sűrűbe. Ezt vállalta és most úgy látom, hogy neki is kijut a legkeményebb terepből. Szó nem lehet, hogy arrébb álljon, de ahogy látom, meg se fordul a fejében. Összeért, kiért a baloldal. Mindenki vár és figyel, hogy mi fog történni. Na mégis?

• Indul! – adta ki a vezényszót és elnézett jobb oldalra, hogy vajon arról is hallották-e, hogy elindult a hajtás vagy még szöszmötölnek egy kicsit?

Megfutották a réteket a vizek

Ottokár, mint akit a puskából lőttek ki, úgy ugrott elém a sűrűbe. Kis távolság után éppen szólnék, hogy illő lenne oldalra is keresni, de fordul a német vizslám. Szimatol, orra a föld felett, farka jár. Dolgozik. Mellettem egy helyi srác, Attila, éppen olyan német vizslával vadászik, mint az enyém. Még a nyakörve is hasonló, csak a kutya farka kurtított. Na, majd erre figyelünk, nehogy összekeverjem őket.

Kiss Imre vadászmester mindig előljárt

Balról szajkó érkezik. Lövések kísérik, de hozzám csak egy fekete harkály jut el. Lélekszakadva repül a fadoktorok professzora. A nagy fekete madár lomha, nem lenne nehéz meglőni, de kinek jutna eszébe egy ilyen különleges madárra puskát emelni? A legnagyobb harkályunk. Teljesen fekete és feje tetején egy piros sapkát visel. Mikor átér felettem, akkor egy fa törzsére kapaszkodik. Figyel, majd elhaladunk alatta. Visszafelé néz, de a szajkó már nincs mögötte…

A derecskei határban

Óvatos vagyok. Pattan előttünk mezei nyúl is, arrébb fácán emelkedik a magasba, de a hajtóm felett nem lövök át a szomszéd kakasára, aki a duplázása után már csak nézi – mi is. Egyébként is, a másik irányba fordul. Majd legközelebb találkozunk. Aligha… nevetem el.

Az eső aztán alábbhagyott és a száraz, keleti szél arrébb tessékelte a felhőket. Nem igen bírt a nyugati felhőkkel, de majd a hideg megválasztja és ha így megy, ebből esés lesz. Hűlni fog az idő és lesz itt olyan köd, hogy tapogatva megyünk vissza Szegedig. Nem baj, majd Békéscsabán megállunk, ott úgy is jó kávét főznek és majd ugrálsz egyet – nézek a vizslámra, aki épp az imént szaladt vissza mellém: akkor megyünk vagy mi történt?

Semmi. Várunk, mert amarra egy nyulat keresnek. Több kutya is visszafelé indult. Keresik, aztán a hang felé kapja a kutyám is a fejét. Szinte lobognak a fülei. Megvan. Megfogták.

Ha van disznó a derecskei határban, itt biztos megfordul..

Felújítások. Igen, itt erdőt telepítenek. Kocsányos tölgyet. Itt volt a régi fácánnevelője a társaságnak, még a kémény látszódik, mutatják páran. A rétet megfutotta a víz és egy régi fakitermelés nyomairól árulkodik a gyep. A bakháton egy kis fa nőtt és az mutatja, hogy ha régen is volt, nem felejt a táj és benne az ember sem…

A hajdú ember ma is szókimondó, nyílt tekintetű. Nem sumákol, kerüli az ilyen fajta embert. Sokat nem beszél az idegennel, de nem is ellenséges. A barátaival, mikor maga marad, azonban beszédes. A mértéket ismeri, a munkában viszont nem ismer határokat. Amibe belefog, azt mindenáron véghez viszi. Barátait megtartja, azok között nincs csere, haverfelvétel viszont nemigen van. Megválogatják. Véleménye sarkos, kíméletlen, őszinte, de igazságos. A békét keresi, de nem mindenáron, ám, ha a másik arra hajlik, akkor nem áll ellen.

• Pista! Ne haragudjál meg, de menjél már odébb, mert tudod, hogy ott megyen ki a nyúl!
• Dehogy haragszom komám! Mondjad csak, mert épp a vizet néztem a csatornában, hogyan kéne leereszteni majd.

Előbb vagy utóbb, de minden őzbak megkerül

A derecskeiek és tépeiek összetartoznak. Ha az útról úgy is tűnik, hogy van egy kis távolság köztük, Tépéről az egyik utca szinte beszalad Derecskére, ott a Sátor-dombnál lyukadsz ki, ha onnan jönnél be – mutatja valaki.

A hajtás végére kifejezetten tavaszias időben vadásztunk

Domb, halom van itt egynéhány. Soknak neve is van, így ismerik a Kápolnás-halmot, a Botos-halmot, a Kerekes-dombot, a Kődombot, a Kis Radó-hegyet, a Lyukas-dombot. A Kápolnás-domb Debrecennek, míg a Sátor-domb, amelyhez a helyiek sok legendát fűznek, az itt tőlünk karnyújtásnyira fekszik. Úgy tartják, hogy a törököt itt várták a hajdúk, amit el is hiszek, mert nagyanyám hajdú volt és a rokonság is olyan, hogy szeret az ellenséggel szemközt nézni. Nem nagyon bírják ma se a bujkálást. Úgy látom ezek a népek is efféle hajdúk. A többi domb meg Hajdúszovátnak, meg Földesnek fekszik, de azok inkább Derecskétől délnyugati irányban vannak, mi meg most délkeletre vagyunk.

Vadászok, hajtók a Barátság Vadásztársaságnál

Egyszer csak feltűnik a traktor. Addig, addig forogtunk, kerülgettük az erdőt, benne az ereket, kinti méheseket, amelyeket jobban teszi mindenki, ha elkerül. Ilyen meleg időben meg főleg. Szóval addig-addig, hogy visszakanyarodtunk. A felújításból kihajtottuk a nyulat, a kerítést magunk mögött szépen visszakötötték a helyiek, mert arra vigyázni kell s mi több a tulajdonos is itt van. Na, így megy ez Derecskén…

“Adjátok ide, majd elviszem én a kocsiig!” – mondta Balogh Sándor, a társaság elnöke és már vitte is a nyulat

Édesapám mellett láttam már, hogy reggelinél szokás volt, hogy a kutyákat szépen megkötve, az erdő alján hagyják a gazdáik, de egy-két kutya szabadon van, így Ottokárnak is lehetősége van kéregetni, de csak udvariasan. A Szőllősi család kaskája sok finom falatot rejtett s páran tudták is, hogy a szarvas szalámi már megszikkadt annyira, hogy érdemes sorba állni érte.

A Szőllősi család kaskája sok finomságot rejtett

A hajtás aztán tovább folytatódott és a sarkon már láttam a vadőrt, amikor az egyik elálló rálőtt egy nyúlra, de csak éppen sebezte. Elengedem a kutyám, de csak Ákos, a vadőr látja az erdő sarkáról!

Mi legyen? Visszahívjam? Beéri? – kérdezem aggódva.

• Ne hívd! Fogy a távolság!

Mire kiérek a kutya már szinte a szomszéd határban repül a nyúl után és tényleg beérte. Ha nem a vadőr mondja, visszahívom, gondoltam magamban, de csak jól látta, hittem neki. Kifutotta magát és a hosszú nyelvét több száz méter messziről is látom. Felém néz, megyek elé…Kölyök még, kicsivel több, mint egy éves. Sajnálom, hogy vége lesz a vadászidénynek, igazán sajnálom…

Ha lehet, akkor eső után inkább a gyepen menjünk!

Az öreg vizslám után magyar agaram volt, nekem is tanulni kell a kutyás vadászatot. Izgalmas. Sokat dolgozik, sok mindent észrevesz és nekünk is alaposabban kell figyelni az erdőt, a sűrűt. Igen, a kutyára is vigyázni kell, itt meg Derecskén különösen, mert megannyi kolléga fitet mellettünk. Kinek a kutyája ment be a hajtásba? Na, vegye pórázra! – hallom amonnan. Szegény pára…

Az év utolsó mezei nyúl vadászatát rendezték meg Derecskén

Nyúlvadászaton, meg ahol sakál, róka is lehet, igen figyelni kell a kutyát, a másét is. Fél szemünk, mindig a kutyán legyen, de cserébe szép futásoktól ment meg bennünket és gazdagabb a teríték, gazdagabb a vadászat is velük.

Teríték a Barátság Vadásztársaság udvarán Fotó: Szőllősi Gréta

Odabent nyúlpaprikással várnak bennünket. Stílszerűen, ahogy Derecskén szokás, üstben fő az étel. Nem könnyű mesterség, mert aki főzött már üstben, tudja, hogy annak is éppen úgy megvannak a praktikái, trükkjei, mint a bográcsnak. Magam úgy gondolom, hogy nehezebb, mert a bográcsban megforgatom s már látom, hogy áll a paprikás vagy éppen a pörkölt. Itt meg óvatosan kell játszani a tűzzel, mert, ha egyedül van az ember, ekkora üstöt nem lehet egyik pillanatról a másikra lekapni a tűzről…

Balogh Sándor elnöke avatja az új vadászt Derecskén

37 mezei nyúl és három fácán, valamint egy szajkó esett – jelentette meg a vadászmester az elnöknek. Az új vadásznak meg súgtak a jólelkű tagok, hogy ne várja meg a keresztapja után a további avatókat, hanem pattanjon fel és vigye a vadászrészét, de nyomban! Azért az elnök gyorsabb volt és ezt azért nevetjük!

Terített asztallal fogadtak bennünket a vadászat végén

Nyergelj! Fordulj! Esteledett, mikor kifordultama vadászháztól és ráfordultam a Szegedre vezető útra. Véget ért a 2022/2023-as vadászati idény, legalábbis a mezei nyúl vonatkozásában biztosan. Furcsa dolog ez a Hajdúság! Gyereknek sose értettem, hogy lehet egy olyan városban élni, ahol se hegy, se folyó nincs. Nem értettem nagyszüleimet, hogy miért olyan nagy dolog, ha valaki bemegy Debrecenbe, ha valaki hajdú, ha valaki itt Hajdúságban, a Biharban él. Nehéz ezt szavakba önteni ma is, de érzi az itt élő ember, hogy ha el is, el is vágyik innen, a hazája csak itt van: Biharországban, mert ez egy külön világ. Egy különleges világ…

Kép és szöveg: Dr. Szilágyi Bay Péter