A kitüntetés egy emlékplakett – ízléses fa keretbe foglalt zöld posztó felület közepén elhelyezett, kézzel festett törtfehér herendi porcelán –, amely 24 karátos arannyal szegett és a híres gyótai világrekord szarvasbikát ábrázolja. Készítője Csiszár Lívia porcelánfestő-művész.

A kitüntetett személyekre a Kamara támogatása mellett alapvetően a munkáltató vadászatra jogosultak tehetnek javaslatot, de nyitott szemmel kell lenni a vadászati közéletet tekintve is, hiszen – amint a példa is mutatja – akadnak olyan, immáron szép korú szakembereink, akiknek még nem, vagy nem ezen a módon ismertük el a sokszor rögös szakmai életutat.

Szerencsére Ozvári Zoltán fogékony a hasonló dolgokra és jó érzékkel tette meg ez irányú javaslatát, amit a Kamara Vezetősége teljes mellszélességgel támogatott.

Külön köszönet Mónos Zoltánnak, Karcsi bácsi fiának, valamint két unokájának Gergőnek és Grétának a szervezésért!

Mónos Károly 1933. március 9-én született Nagycsepelyen id. Mónos Károly és Preisz Margit egyetlen gyermekeként családja földműveléssel foglalkozó tisztességes középparaszti család volt, 29 kataszteri holdon gazdálkodtak.

Nagycsepelyen nevelkedett, az általános iskolát is itt végezte. Már gyerekkorától kezdve szülei földjén dolgozott, az otthoni munkákban segített, a téli időszakban (amikor a mezőgazdaságban szünetelt a munka) az erdészetnél vállalt időszakos munkát, melyek általában erdészeti és vadgazdálkodási feladatokból álltak. Munkájával már ekkor is elégedettek voltak, a róla készült véleményezésekben „kiváló szakember, szerény, csendes, jó szándékú, munkatársai elé példaként állítható, feltétlenül megbízható” jellemzések kerültek.

20 évesen, 1953. novemberében bevonult sorkatonai szolgálatra, melyet Székesfehérváron teljesített rádiós beosztásban, ahol őrvezetőként kiváló rádiós jelvényt kapott. 1955-ben szerelt le, és ismét a családi gazdaságban dolgozott, ugyanakkor a téli időszakokat továbbra is az erdészetnél töltötte. 1956-ban a forradalom leverése után a helyi termelőszövetkezeten belül tevékenykedett, majd 1959-ben leszerződött az erdészethez, immár állandó alkalmazottként. 1961-ben vadászati szakvizsgát tett jeles eredménnyel és erdészeti szakvizsgát jó eredménnyel, ezután kerületvezető vadászi kinevezést kapott az Észak-somogyi Állami Erdőgazdaság Szőlősgyöröki Erdészeténél. Feleségét, Varga Piroskát is Szőlősgyörökben ismerte meg 1966-ban, majd 1968-ban össze is házasodtak és immár 55 éve hű társai egymásnak.

Fotó: OMVK

1969-ben született egyetlen gyermekük Zoltán, aki az apai példát követve szintén hivatásos vadász lett. A Zamárdi székhelyű Észak-somogyi Állami Erdőgazdaság 1970-ben megszűnt, és átszervezést követően a kaposvári Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasághoz (SEFAG) került, de Mónos Károly lényegében továbbra is ugyanazon a helyen teljesített szolgálatot. Fiatalkorától kezdve a vad és az erdő életének minél jobb megismerése motiválta, kevés szabadidejét szakkönyvek olvasásával töltötte, állandóan képezte magát az erdő- és vadgazdálkodás terén. Egész élete során igazán a vadászatnak élt, ez számára nem csak szakma, hanem hivatás volt, és élete minden napját kitöltötte. Munkája iránti elhivatottságát az is mutatja, hogy kiváló dolgozó kitüntetésben részesült melyet az Észak-somogyi Állami Erdőgazdaságtól és a SEFAG-tól is megkapott. Mónos Károly embertársait, munkatársait igazán megbecsülő, vezetőivel szemben tisztelettudó ember volt. Becsületes, őszinte, egyenes jelleme alapján egykori munkatársai és Nagycsepely lakosai is mind szeretik, tisztelik a mai napig.

Ugyanakkor szerény természete ellenére nem tűrte a megalkuvást és emiatt egy rosszindulatból fakadó alaptalan vádaskodás hatására csendben úgy döntött, hogy közel három évtized után elhagyja az erdőgazdaságot, melyet oly lelkiismeretesen szolgált. Miután pedig az igazságra is fény derült, vezetői hiába próbálták visszatartani, Őt már kötötte az adott szó, ami mindig mindennél fontosabb volt számára. Így lett 1986-tól a szomszédos Nagycsepelyi Vadásztársaság hivatásos vadásza, ahol elismert szakemberként immár fiát is a hivatásos vadászi pályára állítva, érte el a nyugdíj korhatárt 1993-ban.

Előtte azonban még 1992-ben a Nimród Vadász érem bronz fokozatát is megkapta munkájának elismerése jeléül. A nyugdíjba vonulásával a vadászat iránti elhívatottságát „csak” hivatalosan tette le, de a vadásztársaság tevékenységét még éveken keresztül segítette, hétköznapjait továbbra is az erdő és vad iránt érzett szeretete töltötte ki. 1999-ben születtek meg iker unokái Mónos Gergő és Mónos Gréta, akiknek sokat mesélt/mesél vadászati élményeiről, a természet szeretetéről. Aktív éveiben részt vett számos vadászattal kapcsolatos tanfolyamon, például véreb vezetői tanfolyamokon is, így vált abban az időben eredményes vérebvezetővé. Munkája során a vérebek mellett foglalkozott még kotorékebekkel és vaddisznós-kutyákkal is. Négylábú vadásztársai mindig közel álltak a szívéhez, fiatalkorától kezdve végig kísérték útját, és jelenleg 90 évesen is még mindig tart vadászebeket, igaz már csak kedvtelésből. De nem csak a kutyák lopták be magukat a szívébe, minden állat menedékre talált nála: volt rókája, vaddisznója (mely az erdőre is elkísérte), de vadászati célokra tartott héját és vadászgörényt is. Szeretett az állatokkal dolgozni és az állatok is szerették őt. Míg tehette napi szinten kijárt az erdőre, vadászott, majd később már szép korából fakadóan ezekről le kellett mondania, de ezáltal a vadászat iránti elhivatottsága másban is megmutatkozhatott.

Ekkor került előtérbe a faragás, célzóbotok és trófea alátétek készítése. A faragást, mint tevékenységet már ifjúkorában is művelte, de idősebb korában jutott igazán ideje erre, melyből nem csak a szakmája iránti szeretet tükröződik, hanem a mindennapi életben is hasznossággal bírnak. Ilyen például az a célzóbot, melyet ő talált ki, fejlesztett, tökéletesített és gyártott (Mónos-bot). Ezekkel a speciális lőbotokkal kényelmesebb és biztosabb lövést lehet leadni, a pontosabb célzás lehetőségéből adódóan. A vadászat iránti szeretete kora ellenére sem halványult, mai napig csillogó szemekkel mesél élményeiről, és ez a szeretet fiára és unokáira is átragadt. Fia mellett most már unokája Gergő is erdész-vadász végzettséggel rendelkezik, és jelenleg felsőfokú tanulmányokat folytat, így a vadászat, vadgazdálkodás iránti elhivatottság hagyománya tovább él a Mónos családban.

Ezért is példa Mónos Károly élete arra, hogy a szakmai alázat egyenes jellemmel párosulva hogyan teszi képessé az embert a mindennapok helytállása mellett a szülőföldjén való megmaradásra.

Mert nem szabad elfelejteni, hogy ennek a szép és tartalmas életútnak a helyszíne lényegében mindvégig ugyanaz a Balaton déli partjától induló Külső-somogyi tájegység szelíd dombjai között meghúzódó kicsiny falu, Nagycsepely volt!

Forrás: Ozvári Zoltán – Dr. Kemenszky Péter – OMVK