Vadászat
Ha egy üzlet beindul!
Vári István élménybeszámolója:
Vári István fényeslitkei vadász vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkkal:
Több mint fél évet szenvedtem, amíg sikerült elejtenem 300. vaddisznómat. Ahányszor próbálkoztam rendszeresen szarvasok kerültek elém, melyek közül jó párat el is ejtettem. Úgy látszik néha fordítva ülök a lovon. Azért az egy serte vadért meg kellett dolgoznom rendesen.

Fotó: Vári István – Agro Jager News
A hétfői napra pihenőt adtam magamnak, de tegnap már megint vadásztam. Sikerült is egy gímszarvas ünőt és egy rókát terítékre hoznom. A róka elejtése után vettem csak észre, hogy a lövés zajára négy disznó ugrott át előttem az erdei nyiladékon. Olyan gyorsak voltak, hogy megcélozni sem volt időm őket.
Ma délután elég korán indultunk Papp Ervin és Oláh Sándor barátaimmal, mert egy utánfutó alma montot és egy zsák tengerit vittünk a szórómra. Gondoltam oda sem jön ki sok vad, mert megérzi a szagunkat. Én legfeljebb egy szarvas tarvadat lövök ebben a hideg viharos szélben. A srácokat pedig elküldtem a szomszédos helyekre. Kegyetlen hideg szél fújt. Így tél előtt nem igazán vagyunk még hozzászokva, de csak várok egy kis ideig, hátha Ervinéknek bemegy valami.

Fotó: Vári István – Agro Jager News
Aztán megjelentek a dámok. Célozgattam, de meggondoltam a lövést. Egy kicsit messze voltak, meg aztán most inkább egy gím szarvas kellett volna a karácsonyi kolbászba . Újra letettem a puskát és benéztem a szóróra. Az ütő is megállt bennem. A szórón egy nagy disznó állt! Gyorsan letettem a távcsövet és már vettem is a puskát. Mire megcéloztam volna elindult az erdőbe. Pillanatok műve volt, hogy le tudtam adni egy célzott lövést.
Úgy éreztem nem nagyon késtem le és jó helyre ment a lövedékem. Azért izgultam is, mert a kan beugrott az erdőbe és eltűnt a szemem elől. Hívtam Ervint és Sanyikát, hogy mi történt és kértem őket, hogy fél óra elteltével jöjjenek hozzám. Nagyon bizakodtam a jó találatban, még ha esetleg kicsit hátra csúszott volna lövedékem.
Majd megfagytam már a lesen, amikor egy csapat gím szarvas közeledett felém. Nem nagyon zavartatták magukat. Sőt! Tőlem olyan 30 -40 méterre lefeküdtek a fák közé és csak akkor keltek fel nagy duzzogva, amikor megérkeztek barátaim. Már a rálövés helyén jó vérnyomot találtunk. Tüdőlövésre utaló habos világos vérnyomon indultuk az erdőbe.
Én mentem elől töltött fegyverrel. A fiúk kissé lemaradva követtek és jelezték a vércsapát. A bőséges vérnyom egyre bizakodóbbá tett. Egyszer aztán megpillantottam a már kimúlt kanomat. Óvatosan közelítettük meg, de lövésre már nem volt szükség.
A Csarodai remete lelke már az örök vadászmezőkön járt. Zúgjanak neki a Beregi tölgyesek! Ha lassan is, de csak sikerül visszatérnem a régi kerékvágásba. És aztán el ne felejtsem a horgászatot, mert már több mint két hónapja nem voltam a vízen. Ez a disznózás eléggé eltántorított.
Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak!
Írta és fényképezte: Vári István
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg
Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.
A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.
Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.
Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.
A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.
A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.
Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.
A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.
Forrás: Frank Péter – Izraelinfo
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
















































