Elejtett egy őzsutát, majd a helyszínen kizsigerelte, a húsát pedig ellopta egy helyi férfi egy somogytúri szántóföldről.
130 trófea gyűrűjében választották meg az Ipoly Erdő Zrt. idei X. Jubileumi Délnyugat-Cserháti Trófeaszemléjén az Év Bikáját és az Év Selejt Bikáját.
Átlagos vadászati szezont zárt a Sefag idén. Az elejtett trófeák 65 százaléka kapott valamilyen minősítést. A somogyi erdőgazdasághoz idén is nagyon sok német ajkú vendégvadász érkezett....
A Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő területeken a vadgazdálkodás elsődleges célja az erdei életközösség egyensúlyának fenntartása, valamint az erdők közjóléti szerepének és természetes tűrőképességének megfelelő vadsűrűség...
Egy friss szarvasagancs mellett sörözgettek békésen az orvvadászok, akik nem tudták, hogy egy kamera veszi őket.
A csomagtartóban állattetem, a hátsó ülésen feketén tartott puska – komoly büntetésre számíthatnak a Pincehelyen elfogott orvvadászok.
Hatszor rendezett eddig trófeaszemlét az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészete a Nagyhalmaj-tisztáson. Az első kettőn még csak a helyi gímbikák agancspárjait láthatták az érdeklődők, az utóbbi négyre...
Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a „Fekete István nyomában” természetismereti és életrajzi terepi akadályversenyt október 7-én az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében a Bakóca környékén létesített Fekete...
Október 10-én tette közszemlére a Zala Menti Vadászklub a szeptemberben terítékre hozott gímszarvasok trófeáját.
Egyre komolyabb gondot okoz a francia parasztoknak és állattartóknak a növekvő farkaspopuláció. Az állam engedélyt adott az állatok egy részének kilövésére. Eközben Skóciában medvék és farkasok...