Keressen minket

Emberek, életek

A zsadányi református tiszteletes

Print Friendly, PDF & Email

Demeter Ottó tiszteletes az imaházban fogad, amelyet azért építettek, hogy a gyülekezet rosszabb, hidegebb időben is össze tudjon jönni.

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Demeter Ottó tiszteletes az imaházban fogad, amelyet azért építettek, hogy a gyülekezet rosszabb, hidegebb időben is össze tudjon jönni. Mára azonban akkora lett a hitélet a községben, hogy jobban a vasárnapi istentisztelet után, a presbitérium tanácskozik itt. Hellyel, kávéval kínál.

Trízs községben nevelkedtem fel – vág bele – ami egy gömöri kis falu, ma Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozik. Református község és a családomtól kaptam, hogy református lettem. Bátyám és nővérem teológiát tanult Debrecenben és amikor eljött az idő, én sem akartam máshova menni: a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre jelentkeztem. Kis faluban nőttem fel, s Trízs zsindelyes, fatornyos, kazettás mennyezetű temploma bizony mindig a szívemben lesz, de megnyugodtam akkor, amikor a felszentelés után,Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület akkori püspöke, a Zsadányi Református Egyházközséget jelölte ki nekem szolgáltra.

Emlékszem, akkor még én kaptam tojást a falubeliektől, ma pedig ezt én tudom viszonozni. Jelenleg több intézményt vezetünk a feleségemmel s ezek között nem régen megkaptuk a Zsadányi Református Általános Iskolát, amelyek mellett vezetjük a Diakóniai Központot mely magába foglalja az Idősek Otthonát két telephellyel, a Családok Átmeneti Otthonát, a Családok Napközit három csoporttal,  a Támogató Szolgálatot, Szociális étkeztetést és a Házi Segítségnyújtást.

Zsadány mindig is a mezőgazdaságából élt meg, gyarapodott. Ez most egyre fontosabb ezen a vidéken, hiszen még mindig nem nyitották meg Körösnagyharsánynál a határátkelőt és a legközelebbi nagyváros nagyon messze van.

A falu, a vidék az elmúlt hét évtizedben sokat változott. A fiatalok legtöbbje elhagyta a községet, hiszen megélhetést nem talált s egyes időkben, ahogyan ma még élő idős emberek mesélik, a templomba is tilos volt járni, pedig Zsadányban olyan nagy templomot építettek, hogy több, mint 500 ember is elfér ünnepségek, vagy istentisztelet alkalmával. Mondtam is édesapámnak, hogy Trízs után nem is faluba kerültem, hanem egy városba.

Zsadányban jó szívvel fogadtak bennünket, amikor megérkeztünk a községbe 12 évvel ezelőtt. Dolgos, szorgalmas, nyitott, igazán jó szellemű lakossággal találkoztunk és belevetettük magunkat a munkába.

A munka és az összefogás, hogy a református egyházat és elképzeléseimet nem csak a presbitérium, hanem a Zsadányi Képviselőtestület is támogatja, nagyon nagy segítséget ad. Legfontosabb feladatunk az volt, hogy a hozzánk kerülő intézmények rezsi költségeit valahogyan le tudjuk csökkenteni. Ez elsőként abban jelentkezett, hogy meg kellett oldani a fűtéskorszerűsítést, amelyre olyan lehetőség nyílott, hogy állítsuk át a szalmatüzelésre az összes intézményt.

A munka és a források, a beruházás, a kivitelezés nem volt egyszerű és sok utánajárás kellett hozzá, de sikerült megoldani. Mára a faluban élő nagygazdák segítenek évről évre, hogy az iskolát, az idősek otthonát, fel tudjuk fűteni. Ez úgy működik, hogy évről évre mindig vannak olyan gazdák, akik nem szecskázzák le a szalmát, hanem renden hagyják, amelyet saját bálázónkkal aztán felbálázunk. Egyelőre még kölcsön kocsival – az egyik zsadányi, Orosi majorban élő nagygazda, Hajzer Imre kölcsön pótkocsijával tudtuk behordani. Így 25 ezer bálával egész évben tudjuk biztosítani a fűtést és a meleg vizet az összes intézményünkben. Nagy hidegben, amikor mínusz tíz fok alázuhan a hőmérséklet, akkor át kell állnunk fatüzelésre, amely kicsit meg szokta növelni a kiadásainkat, de a DALERD Zrt. erdésze, Széplaki Hunor mindig igyekszik segíteni. Így most is sikerült készleten tartani tüzelőt, amit az enyhe tél miatt tudtunk megspórolni.

Sikerült az elmúlt időben egy traktort is vásárolni, amellyel igyekszünk megoldani a közelítési munkákat is, de a falu dűlőútjai nagyon rosszak, sokszor összkerékhajtású gépekkel is nehéz mozogni. Az idei esős február nagyon nagy terhelést jelentett az itt élőknek.

Jelenleg 1700-1800 lélek lakja a falut, mondhatom egyre több fiatal marad és vannak régi családok, akik visszatértek. Az elmúlt évben 43 kisgyermekkel áldott meg bennünket az Úr, ma 150 és 170 kisdiákunk van. Ez évről évre mindig változik, de stabilan minden esztendőben el tudjuk indítani az osztályokat, így tizennégy tanárunk mellett nyolc osztályunk van. Az iskolát még a Zsadányi Önkormányzat építette, a kezelést ma a Zsadányi Református Egyházközség végzi. Már vannak diákjaink Biharugráról és Mezőgyánból is. Örvendetes, hogy nem csak gyerekek jönnek, de tanárok is érkeztek településünkre s egy fiatal házaspár Székelyudvarhelyről telepedett le nálunk.

A legfontosabb feladatunk az volt, hogy csökkentsük a költségeket és a munka nélkül maradt embereknek lehetőséget tudjunk adni, hogy megtalálják önmagukat: munka hiányában ne kelljen elhagyni a községet és a falu is gyarapodhasson ebben a feladatban. A közmunka programba belépő dolgozókkal elsőként elkezdtük a kertészeti munkákat és első lépésben a közkonyhára kezdtünk termelni, majd nyilvánvalóvá vált, hogy sok szakember is van közöttük. A termelés mellett elkezdődött az átcsoportosítás, és ahogyan jöttek a feladatok, úgy kerültek elő a festők, a gázszerelők, fűtők. Azoknak az embereknek, akiknek, pedig nem volt végzettsége és szerettek volna valamit tanulni, helybe sikerült lehozni tanfolyamokat és szakmát adtunk az embereknek. Ebben az oktatási munkában nagy érdeme van a Zsadányi Önkormányzatnak, a Zsadányi Képviselőtestületnek.

Ezzel az új innovatív megoldással, a közmunka programmal, óriási lehetőséget kapott Zsadány, hiszen a közfoglalkoztatásból egyrészt lehetőséget biztosítunk az embereknek, másrészt épül-szépül a község és az emberek magukénak érzik a települést. Olyan kohézió ébredt a faluban, amelyre régen nem volt példa. „Az én apukám csinálta a tetőt, az anyukám meg az ebédet főzi az iskolában.” Amíg a szülőknek lehetőséget tudunk adni a bizonyításra, a kisgyermekek azt látják, hogy a becsületes tisztességes munkából meg lehet élni és azt a közösség elismeri. Az egész falu jó példával van a gyerekek előtt.

Ma az iskolánk az egyik legjobban felszerelt a térségben, salakpályánk mellett megvilágított műfüves focipályánk van, teljes felújított és kor követelményeinek megfelelő iskolánk van, amelyet felszereltünk térfigyelő kamera rendszerrel is. Így a minimális lopások is megszűntek, a gyerekek minden reggel biciklivel is jöhetnek az iskolába. Úszásoktatás, néptánc, zeneoktatás várja a kicsiket. Lehet tanulni furulyázni, gitározni, zongorázni és citerázni. Továbbá a gyerekek 80%-ának van színház bérlete és rendszeresen járunk Békéscsabára előadásokat hallgatni.

Nagy lökést adott, amikor egy idegen autó állt meg a parókia előtt és egy gazdag ember pénzt adományozott, hogy a Családok Átmeneti Otthonát fejleszthessük. Az adományból sikerült kerítést építeni, és egy tyúkudvart kialakítani, amelyben nem régiben kút is került és az őszön gyümölcsfákat telepítettünk. Itt sikerül annyi tojást megtermelnünk, amennyi kell az otthonba került anyák konyhájára. Az állatok gondozást az otthonba került családok végzik, illetve az egyházközségben lévő feladatokat, munkákat kell végezniük.

A Zsadányi Református Egyházközség aztán úgy döntött, hogy azok a családok, akik úgy gondolják, hogy a településen akarnak maradni, miután rendeződött az életük, akkor segíteni kell őket. Zsadányban faluszerte vannak, voltak eladó ingatlanok és azokat megvásárolva, felújítottuk azokat és gyümölcsfákat telepítettünk a kertjükbe.

Ma az egyik portára érkezett 100 tojótyúk – mutatja nagy örömmel Demeter Ottó tiszteletes és további 200 napos csibét is vásárolunk. Törekszünk arra, hogy mindenben magyar, vagy betegségekkel szemben rezisztens vagy ellenálló fajtákat ültessünk el, vásároljunk, hiszen nem csak a hozam fontos, hanem, hogy jó minőségű, zamatos befőttjeink, savanyúságunk, ételünk legyen. Nem iparszerűen termelünk, hanem önellátásra, ahogyan nagyapám az egész családnak munka mellett megtudta termelni az ételnek valót, úgy munka mellett minden háznál lehet baromfi és hízónak való.

Invitál a nap végén Demeter Ottó tiszteletes Zsadányban, hogy nézzük meg az udvarát s megannyi baromfi szaladgál, hangos gyöngyös kiabál ránk a Lengyel Ferenc utcai ház udvarán. Amikor megvettem, bíztattak, hogy alkudjon tiszteletes úr, alkudjon az árból, de én nem alkudtam. Északról lekerültem ide a Rétközbe. Hiányzott a kazettás kis trízsi templomunk és Zsadányban Békés megye egyetlen egy kazettás mennyezetű temploma áll. A Csörgő patak helyett megkaptam a Korhányt és van itt egy olyan öreg diófa, amelybe a feleségem beleszeretett, hogy nem akarunk mi innen Zsadányból elmenni.

Sokszor beszélek édesapámmal, hogy benagyon el vagyok fáradva, amire azt szokta mondani, hogy gondoljak azokra, akik régen téglát vertek tizenkét óra hosszat, hogy ők mennyire el lehettek fáradva.

A falu szemlátomást fejlődik, épül, szépül, a földárverések is megmozgatták a községet és Budapestről, az ország távolabbi pontjairól is hazatérnek az emberek. Vannak fiatalok, akik újra felfedezik a vidéki életet, ami nem könnyű, hiszen ahogyan a tiszteletes is mondta a 70 évet nehéz ledolgozni, nehéz újra kezdeni a családoknak, de mosolyog, hogy a fiatalok újra, csak újra azzal kezdenek foglalkozni, amit a nagyszüleikkel abbahagyattak és újra értéke lesz a földnek, mindenki ragaszkodik hozzá s a becsületes kétkezi munkának.

Demeter Ottó hozzátette, hogy a szakemberekből van még mindig kevés, hogy a vidéken a szolgáltatások fejlődésének lehetne óriási lehetősége, amikor a pontosság, a jó munka nem csak a termelésből élőknek, hanem a régen vett iparosoknak, boltosoknak, vasasoknak, kereskedőknek is fejlődést adhat.

Ma a Zsadányi Református Egyházközség elsősorban traktoruk után mezőgazdasági eszközökkel szeretné bővíteni a gépparkját. A gyerekeknek terveznek egy fedett és fűthető tornatermet, hogy rossz időben is tudjanak sportolni, hogy a fiatal felnőtteknek, időseknek is legyen lehetősége mozogni a téli hónapokban.

Megannyi település közé azonban Zsadány is felsorakozott azzal a kéréssel, amely mellett már ott áll  Komádi, Magyarhomorog, Körösszakál, Körösszegapáti, Körösnagyharsány, Geszt, Mezőgyán, Okány, hogy nyissák meg Körösnagyharsány és Nagyvárad között a határátkelőt, hogy be lehessen menni Váradra, hogy legyen gimnázium és egyetem is karnyújtásnyi távolságra. A két út Várad felől és Harsány felől már összeért, készen van és ez is kellene ahhoz, hogy a száz éves hátrányt ez az országnak gazdag vidéke újra le tudja dolgozni.

Emberek, életek

Kalcsevics Csaba vadászékszerész

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Édesanyám negyven éve kezdett ebben a szakmában. Szegeden az arany- és ezüstraktárat vezette. Azért volt felelős, hogy az ötvösök számára, a megrendelések után, kiadja a szükséges alapanyagot, majd az elkészített munkák után pontosan elszámoljanak. Nagyon sokat jártam bent, különösen úgy, hogy édesapám is ennél a cégnél dolgozott. Ők az öntőrészlegen készítették elő, illetve olvasztották be, a már nem használt vagy beadott ékszereket. Ma ötvös vagyok, ötvösként keresem a kenyeremet – fogadott műhelyében Kalcsevics Csaba. Testvérével szegedi birkózólegendák voltak – ma is azok. Napjainkban, a szabad és kötött fogásban oroszlánszívű Csaba, finom ékszereket és exkluzív ajándéktárgyakat, köztük vadászékszereket készít. Az országban pedig egyedüliként készít háromdimenziós ékszereket. Őt látogattuk meg a műhelyében, aki nem mellesleg vadászik is…

„Elmondhatok, ha kívánod, sok régi szokásokat,
Ha nem restelsz megtanúlni minden aprólékokat.”

Vergilius: Georgicon

Kalcsevics Csaba ötvösmester munka közben Fotó: Agro Jager

Az én ötvöspályám a rendszerváltás után kezdődött. Hatalmas változások történtek Szegeden és sorra zártak be, számolták fel az üzemeket vagy éppen privatizálták, de aztán a külföldi vevő azokat is bezárta, mert piacot vásárolt és nem kellett számára a konkurencia. A szüleim azt mondták, próbáljam ki magam az ötvös szakmában. Beszélnek Fülöp Istvánnal, aki a cégnél, de országosan is, híres és jó hírű, neves ötvösnek számított. Ráadásul most éppen tanulót, segédet keres. Édesanyámat és édesapámat jól ismerte a szegedi ötvös ipar és a bizalom, a pontosság, a hitelesség a legelső közöttük: ma már mondhatom úgy is, hogy közöttünk.

Kalcsevics Csaba: A legnagyobb mesterek mellett nőhettem fel, akiktől a legrégebbi technikákat is megtanulahttam. Fotó: Agro Jager

Addig is szerettem bejárni a céghez, hiszen a testvéremmel, Lacival, szegedi gyerekek voltunk és mindig jó volt beugrani édesanyánkhoz. A cégnél nagy rend, tisztaság fogadott és ez mikor tanuló lettem, hatványozottan rám is vonatkozott. A fémhez, a megmunkáláshoz amúgy is értettem, de nem gondoltam, hogy az ötvös iparban fogok dolgozni és ezek a nemesfémek, drágakövek nem titok, hogy különleges bánásmódot igényelnek. Ahogy az idősebb mesterek később elmondták, látszott rajtam, hogy érdeklődöm, hogy fogékony leszek, de ez nem volt elég, ahogyan ma is tanulni kellett! Felvételiztem Budapestre, a szakmában csak a Práter utcainak hívott ötvös iskolába és szerencsére fel is vettek. Így kezdődött..

Az ékszerben nem ismer középutat Kalcsevics Csaba ötvösmester Fotó: Agro Jager

A munkahelyemen egyre több feladatot kaptam és lettek saját, önálló munkáim is. István, a mesterem, egyre több és egyre nehezebb feladatokat bízott rám. Hamarosan a klasszikus értelemben vett ékszerkészítést, javítást és a restaurálást is rám merte bízni. Voltunk páran, akik egy külön műhelyben dolgoztunk, csak az ő keze alá gyártottuk, újítottuk fel az ékszereket.

Egyedi megrendelések, egyedi ékszerek kerülnek ki Kalcsevics Csaba műhelyéből, amelyek végig elkísérnek bennünket. Fotó: Agro Jager

Betoppant az első vadászékszer megrendelés

Pontosan emlékszem, hogy átmentem Pista bátyámhoz, hogy most mi tévők legyünk, mert egy Angliából érkezett mókusfogat kellett egy gyűrűbe elhelyezni. Ez még nem is lett volna akkora kihívás, de a megrendelő ajándékba szerette volna és nem tudta a méretet, de nem is tudott mintadarabot hozni. Így mind a ketten fogadni mertünk volna arra, hogy igazítani kell s a hevítést, amelynek el kell érni a formáláshoz a 600-700 oC-ot, azt a fog nem viseli el. Egy ötvösfogással ideiglenes rögzítettük, majd mikor az igazításra került a sor, akkor egy különleges megoldással véglegesen fixáltuk. Pista bátyám emiatt meg is dicsért és nagyon jól esett. Különösen úgy, hogy pár éve újra feltűnt a mókusfogas gyűrű és aki akkor kapta, nagyon vigyázz rá, éppen csak egy kis utómunkám volt vele. Mindannyiunknak jól esik, ha saját munkánkat viszontlátjuk, különösen úgy, ha az egy egyedi, megrendelésre készült darab – meséli a mester.

Kalcsevics Csaba műhelyében nem lehet olyat kérni, amit ne készítene el. Az Agro Jager News egyedi, kézzel készített kitűzői is elkészültek a karácsonyfa alá. Fotó: Kalcsevics Csaba

Fülöp István, Pista bátyám, aztán úgy döntött, hogy Zalacsányban folytatja önálló műhelyében az ötvös szakmát, én pedig tovább maradtam a szegedi műhelyben. Az egyedi megrendelések mellett, mondhatjuk úgy, tömegárut és volument készítettünk. Szerettem volna több különleges, igazi ötvös termékeket készíteni és egyre többet nézegettem körül a nagyvilágban.

Így történt, hogy a Müncheni Ékszer Világkiállításon megpillantottam a 3D technikát. Az ötvösöknél nagyon hosszú ideig úgy készültek a termékek, hogy a megrendelő elmesélte, lerajzolta vagy mi rajzoltuk le a megálmodott ékszert és utána igyekeztünk megvalósítani. A mai kor azonban elhozta a szakmának a 3D tervezést, amikor is otthon, gép előtt megtervezzük az ékszereket, bemutatjuk és a vevő számára azt követően készítjük el.Vallom, hogy egy jó ötvös foglal. Tehát amit az aranyon kívül az ékszerben látunk, azt minden más anyag nélkül, az arany vagy éppen az ezüst tartja. Ilyen esetben azonban a későbbi utómunkák nagyon sok munkával oldhatóak csak meg. Ezzel a technikával, a 3D tervezéssel azonban a vevő mindent lát, megnézhet és még a munka előtt, igény szerint módosíthatja.

Átadás előtt az Agro Jager News egyedi, kézzel készített ékszer kitűzői Fotó: Kalcsevics Csaba

Elhatároztam, hogy három gyermekem mellett ki fogom tanulni ezt a technikát és házasemberként, családapaként belevágtam a tanulásba – újra. Mára különleges területem a vadászékszerek, az egyedi trófeák mintájára elkészített ékszerek, ajándéktárgyak és bármi más, amellyel a vadászok, erdészek keresnek meg. Szoktam mondani, hogy nincs lehetetlen.

„A vadászékszerek kultusza sok évezredes. Mindenki az egyedi motívumokat, egyedi formákat szeretné.”

Fülbevalók, gyűrűk, medálok, ékszerek és megannyi kérés érkezik a vadászok részéről, amit teljesítenünk kell. Az ikertestvérem és én is vadászok vagyunk, így át tudjuk érezni, mit keresnek a vadászok és mit jelent számunkra egy-egy trófea, mit jelent számukra egy emlék, egy grandli. Számukra egy tárgy mögött értékes, személyes történet áll. Ezt szimbolizálja egy-egy vadászékszer.

A Müncheni Ékszer Világkiállítás meghatározó élménye után belevágott az ékszer készítés legújabb dimenziójába Kalcsevics Csaba, amely új távlatokat nyitott meg az ötvösök és a megrendelők között Fotó: Agro Jager

Legutóbb egy őzbak agancsát másoltuk le, készítettük el háromdimenziós rajzban, majd mikor a megrendelőnk meglátta, már meg is kaptuk a gyártási engedélyt. Legkülönlegesebb darabunk azonban, amit azt hiszem, nem igen fogok elfelejteni, azonban mégsem egy trófeás vad volt, hanem egy szarvasünőt ábrázoló tejkiöntő, amelyet aranyból készítettünk el.

A legendás Kalcsevics-ikrek, akik, ha tehetik együtt járnak vadászni is. Fotó: Kalcsevics család

Az ékszerkészítés, a vadászékszer-készítés, azt hiszem, a magyarok életét mindig végig kísérte, hiszen az aranyszarvas lelet is bizonyítja, hogy az ötvösöknek akkor is teljesíteni kellett ezeket a kéréseket. Ma, a XXI. század technikáival, a lehetőségek széles tárháza nyílott meg előttünk. Ma olyan egyedi, személyre szóló, hosszú élettartamú tartó ékszereket tudunk készíteni, amelyekre, ha vigyázunk, értékes emlékei maradhatnak gyermekeinknek, unokáinknak.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Fotó: Kalcsevics Csaba és Dr. Szilágyi Bay Péter

 

Kalcsevics Csaba elérhetősége:

Telefon: +36 20 443 55 80
Facebook -> ITT!

***

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Tovább olvasom

Emberek, életek

A Kocserha-féle magaslesek és etetők – Galéria

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Kocserha Zoltán Nyírkarászon él: egy négygenerációs ácsmester család sarja, aki ugyan hivatásos tűzoltó, de szabadidejében továbbra is ács maradt. Családjában többen vadásznak és egy alkalommal velük tartott. Azon az estén rádöbbent, hogy milyen összeeszkábált magasleseken töltenek el órákat családtagjai, barátai. Elhatározta, hogy vendéglátójának, András bácsinak – aki húgának Apósa – készít egyet ajándékba. Akkor kezdődött minden. Életéről, munkájáról, szüleiről mesélt az Agro Jager Newsnak. A beszélgetés alatt megtudtuk, hogy mikor készítette el az első leseket és azt is, hogy azóta milyen fejlesztéseket vezettek be édesapjával, milyen kérésekkel érkeznek a vadászok.

Minden a nagyapámmal kezdődött, aki 1966-ban ácsmesteri oklevelet szerzett. Apám eltanulta tőle a szakmát és szabadidejében vele ment dolgozni a 70-es, 80-as években. Aztán mikor „odacseperedtem” – a 90-es évek nyári szüneteiben én is mentem velük dolgozni.

Kocserha-féle etetők

Gyerekkoromat a tetőszerkezeteken, a magasban töltöttem. Ma, tűzoltóként, sem félek a magasságtól. A család faipari, ácsmunkákkal foglalkozott. Az ácsmesterség sohasem volt könnyű szakma és édesapám, hogy biztosítsa a család betevőjét, tűzoltónak állt, de szabadidejében mindig fent volt a tetőn.

A Franchi fegyverkatalógust a fényképre kattintva lehet elérni! 

Ebben jóbarátjával, aki szintén tűzoltó volt, mindig támogatták egymást. Volt idő, amikor a barátjával többet voltak együtt, mint sokszor a családdal, de kellett a mellékállás, mert sosem volt könnyű a megélhetés – mi meg a testvéremmel nőttünk.

Ha valaki járt erre, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az tudja, hogy itt mi nem vagyunk megijedve a munkától. Az itt élő ember nagyon szorgalmas. Tenni kell azért, hogy boldoguljon az ember. Abban az időben, amikor apámék belevágtak, még nagy területen termeltek errefelé dohányt. Az országban itt voltak a legnagyobb termőterületek és a dohány fermentálásához, szárításához komoly pajtákat kellett építeni, hogy a leveleket szedve, gyűjtve, szellős helyen szárítsák tovább. Nagy terheket kellett kibírnia ezeknek az épületeknek: a jó ácsokat mindig keresték.

Kiszállítás előtt

Nyírkarásziak vagyunk, de a környékben minden munkát elvállaltunk. Nyírkarászban, Nyírjákón, Kótajon és Kemecsén a templomtornyot nagyapám és apám készítette. Baktalórántházán és környékén vannak olyan utcák, ahol mondhatni minden háznál dolgoztunk. Csináltunk tetőket, garázsokat, takarmánytárolókat és még sorolhatnám… Nem vagyunk éppen szédülős fajtából: így amikor megjött a KATO Berger daru, hogy leemelje a tetőt, akkor a darusok is apámékat kérték meg, hogy inkább ők kössék meg a köteleket odafent.

Mire leszereltem a katonaságtól megváltozott a világ. Vámos szerettem volna lenni, de nem lehetett bekerülni. Jelentkeztem apám mellé tűzoltónak és minden szabadidőmet aztán vele, a tetőn töltöttem. Apámék igazán 1995-ben kóstoltak bele a munkába. Kellett a segítség mindig. Nem is ellenkeztem igazán én sem, mert a fát nagyon szerettem, meg jó volt velük dolgozni. Az ácsok jó kedélyű emberek és mi mindent megoldottunk.

A család életében a 2007-es válság mutatta meg, hogy komoly gondok lehetnek itt a Nyírségben is. Apám eljött nyugdíjba és a lakosság egyre kevesebbet építkezett. Nem volt pénz. Állt a gazdaság. Nem volt munka. Akkoriban lett a fiam nagyobbacska és gondoltam készítek neki egy mászókát, amelyet meglátott a barátom. Hát akkor legyen neki is egy. Híre ment. Családoknak kezdtem mászókát gyártani és sorra jöttek az igények, hogy legyen fal, háló, torony, híd. Ahogy elvittük, kiszállítottuk, megesett, hogy meg kellett igazítani egy teraszt, aztán megépítettem az első filagóriát is, majd kerti kutat. Akkor kezdődött, hogy a tetők után másfelé is el lehet mozdulni…

Megszületett az első magasles

A vadászat a sógorommal kezdődött. Egyszer rávett, hogy üljünk ki lesre. De egy olyan magaslesre, hogy azt mondtam: csak egyszer jöjjünk le, én oda többet nem megyek fel. Megígértem vendéglátónknak, András bácsinak, hogy készítek neki egy lest. Olyan szép lett az első, hogy féltették is kitenni, mert még a létrát is ellopnák – mondták, de azért csak kikerült. Azt mondtam: ha valaki két kilométert gyalogol a sárban, hogy hazavigye a létrát, akkor meg is érdemli. Két évig állt, akkor kellett csak pótolni.

Aztán három évig jártam hajtani, mire ráadtam a fejem, hogy leteszem a vadászvizsgát. Lónyán akkor már érződött, hogy a sertéspestissel gondok lesznek, de azért mégiscsak vadász lettem.

Az András bácsinak ajándékba adott lest, aztán meglátta az unokatestvérem és kérlelt, hogy készítsek neki is egyet és aztán beindultunk. Rá alig egy évre egy másik vadászaton Rácz Zoltán és Szikszai Ferenc Ramocsaházán kért meg, hogy készítsek nekik magasleseket és etetőket. Ekkor alakítottuk ki a mi elképzelésünket, hogy milyen is legyen egy igazán jó magasles.

A Kocserha-féle magasles

Az ácsok nem szeretik, ha a kéreg rajta marad a faanyagon. Ezért mindent leháncsolnak – ebből Kocserha Zoltán nem enged. A lesek csak akácfából készülnek, amelyek a híres nyírségi akácosokból kerülnek ki. Saját fűrészgéppel, szalagfűrésszel vágják fel a fát.

Kék községben jártam vadászni, ahol megismerkedtem Vince Andrással, aki faanyagot forgalmazott – folytatja Kocserha Zoltán. Barátságunk megköttetett és ma már nem csak együtt vadászunk, hanem minden faanyagot ő szállít nekünk. Az akác minősége így számomra állandóan garantált. Áruink, termékeink így a pontos beszállításra épülnek. A lesek lábait 30-40 centiméter átmérőben gömbfában hagyom, a többi részén fűrészelve 10×10 centiméteresre vágva szinte örökéletű marad a láb. A különleges zárt magaslesek mellett vadkár vadászatokra alacsonyabb, könnyen mozgatható leseket is gyártunk, amelyeket akár egy platós terepjáróval is könnyen mozgathatunk – mutatja a raktáron, ritkaságnak számító magaslest. Azt szoktam azonban tanácsolni, hogy építsünk olyan lest, amelyre bármilyen időjárási körülmények között ki lehet ülni.

Kocserha-féle csapdák

Akkor jött el az is, hogy édesapámmal osztottunk-szoroztunk és nekiálltunk leseket gyártani. Eközben Mester Gábor nyírkarászi hivatásos vadász barátom egy szép napon betoppant, hogy készítsek neki Larsen csapdát. Az első sohasem lesz olyan szép, mint amilyet tervez az ember, de működött és sorra jöttek a megrendelések. Majd Gábor kért egy létrás csapdát is. Megtanultuk azt is, hogy kell elkészíteni, hogy működjön és ma már ilyen csapdát is tudunk gyártani. Amikor középiskolába mentem gépészetet, gépszerelést tanultam. Sokáig nem is értettem, miért tanulok mást, mint amiből a család él. Mára ez is nyilvánvalóvá vált, mert a vasipari tanulmányaimat a köbméteres rókacsapdákban tudom kamatoztatni, amely a famunkák mellett, az egyetlen vastermékünk.

Kocserha-féle etetők

A csapdák és a magaslesek után először egy-egy etetőt kértek. Apróvadetetőt, őz-, majd nagyvadetetőket is. Ebben nincs semmiféle szabványunk. Ma is gyártunk, de a vadgazdálkodók kéréseinek megfelelően készítjük el. Gyakran olyan kérést is teljesítünk, hogy az abraktakarmány önetetővel, nagyobb tartállyal gyártsunk le – mindent meghallgatunk, de már olyan rutinunk van, a visszajelzésekből, hogy sokszor már jó tanácsokat is tudunk adni, hogy mire érdemes figyelni.

 Élettartam, minőség mind a lesekben, mind az etetőkben

A Kocserha család által gyártott termékek közül a legnagyobb forgalmat a sok vadászati berendezés közül mégiscsak a zárt magaslesek hozzák, mert az igényes vadmegfigyelés, természetmegfigyelés élménye csak ezekben a precízen felépített lesekben lehet maradandó. A lesek lábazata 2,1×2,1 méter alapterületű. A magaslesek kosara pedig 1,6×1,6 méteres. Kényelmesen 4 fő számára tervezték. Az évek alatt falcolt, nútolt lambériadeszkával burkolták be. Az ajtó 1,5×0,8 méter nagyságú s minden oldalán – az ajtó mellett is – ablakkal ellátott. Teteje, – sok kísérletezés után, – ma már OSB lappal, majd kátránypapírral fedve, bitumenes zsindellyel kerül ki a műhelyből. Így igazán időjárásálló lesekké váltak. Olyan pontos a deszkák közötti illesztés, hogy azon még a szúnyog sem jut be – büszkélkedik vele Kocserha Zoltán.

Belülről igény szerint szigetelik, plexi ablakkal látják el, hogy a legviszontagságosabb időben is élmény lehessen a vad, vagy a természetmegfigyelés. Ez utóbbit azért, – tette hozzá Zoltán, mert egyre többen telkükre rendelnek ilyen lest, ahol a kertben, a tanyán az egész napi munka után, a családdal, gyerekekkel meg tudják figyelni a körülöttük élő világot. Vendégházak, ökocentrumok hasznos kiegészítőjévé váltak. Legutóbb madármegfigyelésre rendeltek Szegedre két zárt lest, amelyek belmagassága egyébként középen 1,9 méter. Igény szerint billenő asztalt s más kiegészítéseket is felszerelhetnek. Színben, a legtöbbet zöldben gyártanak, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe szállítottak barna változatot is.

Szállítás, felállítás, összeszerelés

Míg a megyében saját utánfutóval bárhova elviszik a leseket, etetőket, addig nagyobb távolságra már barátja is beszáll a munkába. Nyírkarász-Budapest távolságra például 50 000 Ft-ért gurul az autószállító tréler.

Árak

A zárt magaslesek csúcs ára 220 000 Ft. A legkisebb fácán-, apróvadetetők, lábakkal, OSB lapon, kátránypapírral, bitumenes zsindellyel 40 000 Ft-ért rendelhetőek, míg a nagyvadetetők 75 000 Ft-ért vásárolhatóak meg.

Minden termék akácfából, kézi gyártással, a Kocserha család udvaráról kerül a vadászterületekre. A faanyagot kizárólag a nyírségi akácosokból vásárolnak.

Elérhetőségük:
Kocserha Zoltán

Telefonon: +36 70 943 79 54

E-mailben: inu1980@freemail.hu

Tovább olvasom

Emberek, életek

Emberek, életek: Ökrös Sándor, egy mezőgazdasági vállalkozó Okányból

Print Friendly, PDF & Email

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be. Apja, nagyapja is itt élt s úgy hozta az élet, hogy megvetette ő is a lábát. Hitvallása a jól végzett munka, ezt tanulta édesapjától. Ma földjei mellett mezőgazdasági szolgáltatást is nyújt a környékbelieknek, s ha egy munkát becsülettel el tud végezni, akkor el is vállalja. A sportkör elnöke, és gyakorlati képzési helyként fiatalokat is fogad, hogy az iskola mellett láthassák, mit is jelent a földből élni, azt művelni, szolgáltatni. Őt kísértük el most az Agro Jager News színeiben, hogy az életéről, terveiről, elképzeléseiről tudjunk meg többet.

Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó

A családom tanyája Bölcsi-pusztán állt. Ez a hely ma is egy nagyon szép puszta Zsadány és Okány között. Nagy Bölcsi, vagy Bölchy régi település volt, templom is állt rajta, kastélya is volt. A második világháború elérte a községet is, kitelepítések jöttek el, majd, ami maradt azt pedig a szocializmus 40 éve söpörte el. Vele együtt a tanyát, a mi tanyánkat is. Egy ideig Bölcsi major szépen is fejlődött, de az erővel összekalapált dolog mégsem működött. Az emberek elköltöztek, a gyalogutakat gaz verte fel, mára csak az emlékek maradtak. Bölcsiben 2021-ben már csak egy tanya áll, abban is csak egyetlen egy pásztor ember lakik, hogy vigyázzon egy zsadányi gazda jószágára, aki valaha ott született, de már ő sem akar kint lakni.

Édeskömény aratás Zsadányban

Nagyapám korán meghalt, apámékat meg beerőltették a tsz-be. Nem igazán jött ki senkivel. Nem szerette, nem látta azt, hogy ennek lenne jövője. A közösnek. Rettentő szorgalmas ember volt. Odakint a tanyán, amikor nagyapám meghalt, ő lett a családfenntartó. Pontosan jól tudta, mit jelent dolgozni. Lovai voltak, értette a kétkezi munkát. Jó szerszámai voltak, mert tudta, hogy csak azzal lehet dolgozni. A tsz-t 1977-ig bírta. A tanya, kint a Nyárfási erdőnél állt. Már nincs meg. A helyét tudjuk csak. Akkor úgy ment, hogy szétvertek mindent, széthúzták, akik kint laktak azoknak, be kellett menniük a faluba.

Apám, aztán, hogy kilépett, földeket fogott fel. Feketén, másnak a nevén szerepeltek. Sok baj volt abból, de nem engedett semmit. Elkezdtünk hizlalni, jószágot tartani. 10-15 bikát is tartottunk. Mindent kézzel végzett. Gépünk semmi nem volt.

Késő őszi betakarítás: Az első éves édeskömény az egyik legnehezebben behozható növények egyike, ha kell, akkor volt, hogy decemberben is arattak – csak bírja el a gépet a föld..

Ahogy növekedett a gazdaságunk, előbb egy 45-ös MTZ-t tudtunk venni. Azonban alkatrész nem volt, a maszeknak nem adtak. Az egyik tsz-ből kidobták, akkor ment a másikba, hogy tudjon alkatrészt szerezni. Sokszor az ócskavasból épített fel egy-egy gépet, ahogy a szántóföldi kultivátorunkat is így építette meg. Egy rossz gerendelyt kerített és szedett-vedett dolgokból csak lett neki. Soha nem adta fel.

Nehéz pillanatok a kombájn “gyomrában”

Abban az időben, ami alig 40 éve volt, egyszerűen nem lehetett alkatrészt vásárolni. magántulajdonban nem is igen volt traktor. Ha volt is alkatrész a polcon, egy-egy jó boltos meg is mondta, aki kedvelte apámat: Ne haragudj, de neked nem adhatjuk oda.

Apám persze nem csüggedt. Vásárolt „U” vasat, szerzett ekefejeket, persze mindent az ócskavasból összegyűjtve és ekét hegesztett. Működött. Majd sikerült lecserélni a MTZ 45-öst 50-esre. Azután lett még egy. Együtt mentünk szántani. Én sokszor ellenkeztem, hogy miért vagyunk külön? Hogy miért küszködünk? Dacoltam, de egy kör után, amikor láttam, hogy neki milyen jól jár az ekéje, akkor megkértem, hogy mutassa meg, hogy állította be. S ő a legnagyobb szeretettel megállt és beállítottuk. Utána mindig figyeltem rá, remélem onnan fentről most látja, hogy miként is boldogulunk.

Pihenő Kisorosiban, megérkeztek a zsadányi vadőrök is

A párt árnyékában

Sok nehézség volt. A párt minden szinten ott volt az emberek életében és nem nézte jó szemmel, ha valaki másképpen gondolkodott. Gyerekként nem értettem. Jól emlékszem, hogy úttörőtáborban voltunk Szeghalmon. Délre értünk haza. Anyám látta, hogy fáradt vagyok, kérte pihenjek egy kicsit. Riadtan ébredtem, mert elaludtam s igyekeztem, hogy a ne késsek el a konfirmációról. Anyám megnyugtatott, nem kell mennem. Aggódva kérdeztem, hogy miért? Kiderült, hogy az iskolaigazgató személyesen jött ki: döntsék el Ökrös elvtársék, hogy úttörő lesz-e a gyerek, vagy az egyházat választja. Elég volt már akkor a bajból, nem engedtek el. Elmúlt. De annak ma igazán örülök, hogy Demeter Ottó református esperessel jó kapcsolatban vagyunk és a sportkörnek, ha buszra van szüksége, akkor mindig számíthatunk rájuk! S ha tudok, én is segítek az egyháznak.

A darabos műtrágyára nincs olyan gépkezelő, amelyik ne haragudna.

Szrettem volna híradástechnikát tanulni, akkor valahogy az volt bennem. Imádtam a műszereket. Pestre fel is vettek. Persze itthon azért sokat segítettem, hatodikos koromtól jártunk gyűjteni anyámmal. Nevet. Akkor még kézzel kaszáltunk nem volt se gépi kaszánk, se rendsodrónk. Amit apám lucernát, meg bodorkát (vörösherét) levágott, azt elébb forgatni, majd össze kellett vasvillával gyűjteni. Holdszámra (egy hold, az 0,57 hektár). Ott voltak a földjeink a Lápoldalban. Hideg, fekete, kötött talajok voltak. Ott kellett gazdálkodni. Azt gondolom, hogy aki ott tudott szántani, vetni, aratni, az megtanulta a gazdálkodást.

Gaspardo magágy készítő kombinátor készülődik

Budapest azonban elmaradt. Sajnos meghalt a testvérem és úgy döntöttem, a szüleimhez közelebb szeretnék kerülni. Hazajöttem és Gyulán kőműves szakmát tanultam, aztán elvittek katonának. Mikor annak vége lett, itt helyezkedtem el Okányban, de a művezetőm azt mondta le kell érettségizni és nekem technikusnak kell lenni. Így kerültem Szegedre és a Vedres István Technikumban sikeresen abszolváltam.

Műtrágyaszórás.

Ám mire minden kialakult, 1994-re Okányban minden szétesett. Édesapám mellett kezdtem dolgozni. Ismertük egymást. Nem volt könnyű, mert neki határozott elképzelése volt és persze nekem is. Keményen dolgoztunk. Neki 150 hízója volt, nekem több, 210. Mindent kézzel végeztünk. Az etetést, az ólak takarítását, a szállítást.

Piacunk jó volt, mert a gyulai kombinátnak termeltünk s Gyula méltán híres termékei a jó alapanyagra épültek. Arra törekedtünk, hogy a legjobbat szállítsuk. Akkor még góréztuk a tengerit, mert ma is vallom, hogy a górés kukoricánál nincs jobb takarmány. Olyan beltartalmi értékei vannak, ami páratlan. Termeltünk, zabot, árpát, amit meg hozzá kellett még keverni a takarmányokhoz, például a borsót, meg egy-két premixet, azt megvettük.

Ökrös Sándor és nagyobbik lánya Lívia

1997-ben érkezett hozzánk a család első John Deere traktorja. A zöld szerelem akkor kezdődött, a vadászat, meg a feleségemmel – nevet egy jóízűt. 1997-ben jött az első E512-es kombájn, a következő évben cseréltük egy John Deere kombájnra, majd rá két évre sikerült egy új gépet venni. Akkor már kóstolgattuk a szolgáltatást és el-elvégeztünk egy-egy bérmunkát is.

A nagy fordulat azonban mégsem ekkor jött el. 2002-ben beütött a sertéspestis. Mindent elvitt. Kiürült a falu. Nekünk sem maradt semmink. Meg is keseredtünk, de a sok jószág után kártérítést kaptunk. Apám azt mondta, semmi másra nem költjük, minthogy gépet fogunk venni. Úgy is lett. Mert, ha papa valamit eldöntött, abból nem engedett. A nagy traktorért egészen Hollandiáig mentünk. Csodálkoztam, amikor azt mondta az ismerősöm, hogy személyautóval megyünk majd a holland gazda tanyájára. Abban a hitben voltam, hogy elakadunk, de ott aszfalt vitt be a tanyába. Minden tanyába. Olyan utat készítettek ott, hogy a rakott gépek alatt sem tört le. Tárolók, új gépek s náluk a használt gépek nekünk bizony újnak számítottak.

Dóra pedig a kisebbik lánya

És valóban új időszámítás kezdődött a mi életünkben is, mert hirtelen váltással az állattenyésztés után csak a növénytermesztéssel foglalkoztunk és mindig azt termeltük, amit megfizettek, vagy úgy gondoltuk, hogy jó lehet. No meg, szolgáltattunk.

A jövő a szolgáltatás minőségében „lakik”

Ebben a műfajban csak pontos munkavégzéssel, hitelesen, jól elvégzett munkával lehet sikert elérni. Aki megrendeli a munkát, nagyon sok esetben ért is a földhöz, csak valamilyen ok miatt éppen nincs olyan eszköze. Van nekem olyan megrendelőm is, akihez nem tudok olyan korán kiérni, hogy ő ne legyen ott. Ő olyan ügyfelünk, aki úgy tanulta, hogy meg kell tisztelni, ha valaki bérmunkába érkezik. Régi vágású családból érkezett. Ismerjük, hogy kinek merre és milyen földjei vannak,s ha lehet a csapatot, vagy az éppen oda induló emberemet, már előtte napon kiküldöm, nézzék meg, hogy meg lehet-e munkálni a földet? Mi 250 hektárt művelünk, szolgáltatásban további 500 hektár körül bérmunkát is végzünk, de a géppark képes lehet akár 1000 hektár szolgáltatás elvégzésére is.

Ökrös Sándor megbízik a magyar gépgyártókban, mellette ifj. Schriffert József éppen lazítóját hozta Gyuláról Okányba

Vállalkozás, vidékmegtartás

Itt egész évben hat főnek tudok állandóan munkát adni. A szezonban vetéstől, egészen a késő őszi szántásokig mennek a gépek. Aztán jönnek a nagy szervízek. Szerencse, hogy egy jól képzett csapatom van, akik a gépkezelés mellett a szereléshez, javításhoz is értenek. Télen a saját gépek karbantartása mellett a környékbeliek gépeit is szervízeljük már, most éppen két MTZ motorfelújításán dolgoznak a műhelyben. Nyáron aztán 10 főre is felduzzad a csapat. Régi, megbízható embereim mellett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve gyakorlati helyként diákok is érkeznek hozzánk, akik, ha úgy látjuk ügyesek, hamar a szállításba is bekapcsolódhatnak és ha van jogosítványuk, a gépeket is kezelhetik – nekünk is nagy élmény.

Vállalkozásában sok fiatal is lehetőséget kap

 Fiatalok nélkül nincs vidék

Fiatalok nélkül nincs vidék. Ennek a szakmának is kell az utánpótlás. Egyre jobb technikák jelennek meg s nekünk követni kell a kor technikai újdonságait, hogy a termelésben, a szolgáltatásban ne legyen lemaradásunk. A precíziós technológia, a sorvezetők, a GPS, a robotpilóta, azt hittük 5 éve, hogy elérhetetlen. Most jönnek a 17-18-19 éves srácok és készségszinten használják. A faluban azonban a munka mellett kikapcsolódás is kell. Ezért néhányan úgy gondoltuk, hogy a helyi sportkört nem hagyjuk veszni s mindenki hozzátesz, ami tud. A felnőtt kerettel együtt 50 fő az okányi sportkör létszáma. Jönnek hozzánk gyerekek Mezőgyánból, Gesztről, Vésztőről – ahol sajnos megszűnt a sportkör. Tárnok Zoltán barátom, a geszti iskolában testnevelő tanár. Rettenetesen szereti a focit és az ottani 12-14 éves gyerekeket támogatja s meghívja őket edzésre. Ha ügyesek és szorgalmasak, megízlelhetik ezt a világot is. Mi pedig értük megyünk, vagy buszt küldünk. Ebben ki kell emelni Demeter Ottót, a zsadányi református lelkészt, aki nemrégiben esperesünk lett. Szívügye a vidék, ebben együtt tudunk gondolkodni.

Pesti László, akit Okányban és a környéken csak “Pesti Úrnak” szólítanak. Ő az egyik legtapasztaltabb gépésze és az új technológiákat is ügyesen alkalmazza. Traktorja, gépe pedig talán a főnök gépénél is tisztább.

A sportkörben Hégely Sándor vegyeskereskedő, Kiss Imre, a szezfőzdés, Varjú Richárd barátaimmal dolgozunk. Támogat bennünket még Okányból Opóczky János, Mezőgyánból Szabó László, Mihálka Sándor vadászok és persze a helyi, az okányi önkormányzat is. Kifejezetten jól esik az is, hogy a faluból elszármazottak, mint Nagy Gábor nagyvállalkozó fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek tudjuk biztosítani a sportot is. A családjával hatéves korában került el innen. Vagyonukat államosították, de visszavágyott, házat vett és támogat bennünket. Ám Okányt támogatja még a falunk korábbi polgármestere is, Fekete Zoltán, aki ma már Gödöllőn él.  A foci mellett pedig ott szerepel az életemben a vadászat, ahol további fiatalok csatlakoznak hozzánk. Őket elsősorban Hégely Sándor és a vadászmester, Székely Sándor terelgeti és válnak aktív tagjaivá az egyesületnek. Itt ezeken kívül, no, meg a horgászat mellett, más aktív kikapcsolódásra nem nyílik lehetőség. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy összefogjuk a gyerekeket.

Hánis János gépésze nem csak jól kezeli a cég gépeit, hanem a legnehezebb javítási munkákat is rá lehet bízni. Elsimert gépszerelő Észak-Békésben.

 Hogy látod a jövőt?

A mai világban és itt a mezőgazdaságban egyre kevesebb fiatal helyezkedik el, pedig nagyon nagy szükség van rájuk. Ám azt is látni kell, hogy itt este nem lehet bezárni, miközben a világ azt kommunikálja, hogy jár az este, a hétvége, pihenni kell. Ebben a szakmában megvannak a pihenők. A tanárok egész évben dolgoznak, nekik a nyár szabadabb, nekünk mezőgazdászoknak pedig inkább a tél az, amikor több idő marad sportközvetítésekre – mert igazán engem például az kapcsol ki. A másik, hogy a mezőgazdaságban mindig is kellett a kitartás. Most is kell, sőt! Sajnos úgy látom, hogy kevesen kitartóak, de aki kicsit is szorgalmas, úgy gondolom, meg tud élni. Én nagyon haragudtam, amikor idősebbek arról beszéltek, hogy ők, hogy dolgoztak, hogy kezdtek. Lehet mögöttem is van már néhány év, de én a 210 hízómat tényleg diszperzites vedrekkel etettem le.

A család és a vadászat mellett a John Deere a legnagyobb szerelem. A faluban, ha teheti kerékpárral jár Ökrös Sándor

A generációs váltás nehézkes. Biztos, hogy nagyon sok föld lesz bérelhető és biztos, hogy sok gazdát is fog cserélni. Sajnos az öreg, a nagy tapasztalatú gazdák elmennek. Viszik magukkal a tudást. Azt a tudást, hogy hogyan lehet megszeretni a földet. Hogyan kell vele bánni. A mezőgazdaság olyan irányba és olyan ütemben fejlődik, hogy azt nem is hinné el, aki most a régi öregek közül előkerülne. 5-6 éve én sem hittem. Műhold, robotpilóta, de ezek még nem elegendőek ahhoz, hogy tudjuk azt is, hogy mit kell és mikor kell elvégezni.

A közigazgatás jó. Az állam mindent odatett, el lehet hivatalosan intézni, az ügyfélkapuval otthonról is – szinte bármit. Nem kell sorban állni. El sem hiszi az ember, hogy például egy tevékenységi kört otthonról a szobából fel lehet venni, illetve törölni lehet a vállalkozásunkban. A bankok jól működnek s könnyen és gyorsan kapunk hiteleket, mégis inkább a kamatok alacsony rátája az, ami segít a fejlődésben.

Ökrös Sándor és párja Kiss Júlia, aki mindenben támogatja.

Úgy érzem sok lehetőség lesz. Mi itt Okányban bízunk a következő uniós ciklusban. Sok elképzelésünk van, tervünk. Fejlődni szeretnénk és vannak gazdák, akik velünk együtt növekednének. Tárolókat, feldolgozókat akarunk építeni. Például egy vágóhíd éppen most kezdett, de vannak más vállalkozások is, akik elindultak. Most nagy lökést adhat az autópálya érkezése Békés megyében. Autópálya, vasút, nyitás Nagyvárad, Nagyszalonta felé. Turisztika. Számos történelmi emlékhely például Vésztő-Mágor, Geszt, de a Sebes-Körös horgászati fejlesztése is kiaknázatlan, amellett, hogy vadászatban, a vadgazdálkodásban az ország legjobb megyéjében élünk. Persze azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a környezetünkre, a természetre nagyon ügyelnünk kell. Ebben nekünk, mezőgazdászoknak is fontos feladat jutott.

 

 

 

 

Szilágyi Bay Péter
Fotó: Agro Jager News

Galéria

Tovább olvasom