Keressen minket

Hubert

MESE: 10. rész – A nagygyantéi egyes kan

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Hubert Arthur bácsiéknál maradt s bár igen korán kelt, mégsem tudta megelőzni sem Malvinkát, sem Arthurt. Mikor felébredt a vendégszobában, amelyet itt csak Hubert használhatott, még sötét volt, de a konyhából csendes motoszkálás és zajok is beszüremkedtek. Malvinka már rendezgette a dolgait és mire Hubert felébredt, már minden zöldséget megpucolt, megmosott és most ott egy tálban várakoztak. A hatalmas tölgyfa vágódeszka, amely van vagy kétujjnyi vastag, most is kint volt a pulton és már ott sorakoztak rajta a beirdalt szalonnák.

Gyenese Emese: A nagygyantéi egyes kan

Malvinka láthatóan igen jókedvű volt, tett-vett és a kamara ajtóját, ahogy nyitva hagyta, Hubert megpillantotta azt a rengeteg befőttet, savanyúságot, lekvárt, amit Malvinka egész nyáron, ahogy érni kezdett a korai cseresznye, felhalmozott. Voltak ott igen különleges befőttek, de igen ritka gyógynövények, szirupok és megannyi szárított növény. Az első, amit meglátott Hubert, az a kökényvirág szirom volt, amit bizony április első dekádjában kell és lehet gyűjteni, de alig pár napig van rá alkalom, mellette erről nyárfarügy, az mellett nyírfalé, emitt kamilla „Orosi-puszta” felirattal, aztán csalánlevél. Olvasta volna tovább Hubert, de Malvinka előkeveredett és hogy ne melegedjen fel a kamra, a nagynénje betette a vastag ajtót. Meg egyébként se szerette, ha más bemegy a gyógynövényei és a befőttjei közé. Ez náluk régi családi szokás, meg a fontos gyógynövények mégiscsak gyógyításra kellenek s oda ne menjen be senki. Még Arthur és Hubert se – Malvinka ebből nem ismert pardont.

Hamar kiderült, hogy Arthur nem önszántából ment el otthonról, de be kellett látnia, hogy két napja kéri Malvinka, hogy Katika nénitől hozzon fel a kastélyba tojást, amit természetesen Arthur mindig megígért, de nem lett belőle semmi. Arthur ugyanis annyira nem rajongott a tojásért és ha tehette szabotálta Malvinkát, máskülönben meg Katikát nem igen kedvelte, de most, hogy Hubert itt van, már nem húzhatta tovább. Malvinka így szombatonként sonkát meg szalonnát süt, aztán annak a zsírján tükörtojást. Hozzá uborkát, meg lilahagymát is szokott szelni. Végül is…vette rá magát Arthur és elindult.

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

Persze Malvinka is tudta, hogy a geszti kocsmába is betér, hogy egy kis szíverősítőt magához vegyen. Persze nem haragudott rá emiatt, mert a kocsmába az idősek be-beszoktak nézni. Híreket hallanak egymástól, üzletelnek. Valaki mindig keres valamit, valaki megeladna. Úgy is volt. Már beszerezte a tojásokat és hazafelé a posta mellett megállt, s onnan már könnyedén, a hátsó ajtón át, belépett az egységbe. Bár éppen csak megvirradt, már voltak odabent. Erről is, arról is látott egy ismerős arcot, de nem akart senkivel beszélgetni. Csak a geszti kocsmárossal szeretett volna pár szót váltani, hogy idén hoznak-e fűrészport, mert néhány zsákkal rendelne ő is, hogy legyen a füstöléshez, amikor is mindenki a sarokban lévő emberre figyelt…

Egy zsadányi ember beszélt. Úgy látta Arthur, hogy Baba-ligeten lakik. Egyike azon embereknek, akik még ismerik a régi járásokat, ereket, dűlőket és azokat a helyeket, ahol a legnagyobb esőzések idején is ki lehet hozni egy kocsi fát az erdőről. A vátyoni ember az?? – kérdezte a geszti kocsmárost, aki megerősítette. Persze semmit nem szólt közbe Arthur, hagyta, hogy beszéljenek az emberek. Voltak ott sokan. Voltak ott még olyanok, akiknek az apja csikós volt a grófnál, vagy fontosabb megbízatása volt a Tiszáknál. Az emlékek azonban lassan elkoptak. Élni kellett, csak a kastély maradt meg, amit nem értettek az emberek itt, hogy lehet az, hogy nem pusztul annyira, mint a többi szerte a környékben.

Az emberek csak hallgatták az egyébként okosan és szépen beszélő embert, aki meg folytatta, hogy két napja, még a hó előtt Nagygyantéra kellett menni fáért, le a Kerekerdőre. Ott jelölte ki az erdész, hogy mit lehet kivenni. Az erdő marad, csak vastagítani akarta a rönköket. Ami nagyobb vagy kisebb, az volt kijelölte. Úgy mentem akkor is, hogy még sötétben indultam Zsadányból. Mire kiértem az erdőre, derengett és mivel jó meleg volt a gépben, megállítottam. A sarangok szépen ott sorjáztak, én meg vártam az embereket, hogy mikor kijönnek, azonnal az én kocsimat rakják meg. Aztán már indulok is vissza az egyházhoz, mert most fűtik fel a templomot, mert karácsonyi ünnepséget rendeznek.

Gyenese Emese: A nagygyantéi egyes kan

Na, elég az hozzá, hogy ott álltam már vagy 10 perce. Lestem az erdőt. Arra gondoltam, hogy leszállok és megnézem maradt-e még a hamu alatt egy kis parázs. Láttam, hogy nagyon korán jöttem és arra gondoltam, hogy nyársalok egyet, mire kiérnek a favágók, mikor megláttam azt az egyes disznót. Látni láttam már nagy kant, de ez minden bizonnyal jó kétszáz kilogramm felett lehetett. A gép előtt, úgy 30-40 méterre lépett ki. Nem zavartatta magát. Bizonyára látott már traktort, aztán ott állt vagy jó egy percig. Miközben meg sem mozdult, aztán amilyen lassan érkezett a sarangok között, olyan lassan eltűnt a vágással szemközti tagban. Ki se szálltam utána, nem tapostam meg a nyomát, de azt ki kellene ülni valakinek, mert a fogai, jó arasznyira kiértek…

Nem volt szokatlan, hogy jó szarvasok, vaddisznók estek a területen, de azért egy egyes disznó mégiscsak nagy szónak számított. Arthur nem is tétlenkedett. Megköszönte a szíverősítőt, ami alig lehetett egy gyűszűnyi és Arthur már fordult is kastélynak. A faluból volt egy keskeny kis járda, ami a kis templom mellett szaladt el. Most újítják a kastélyt, ezért hónapok óta körbe van kerítve. Lezárták, de a helyiek már kiismerték a járást, tudják, ki merre, mikor tud átjutni. Az itteni embert nehéz volt korlátozni. Segít, ameddig úgy gondolja, hogy segít, de aztán vége. Hogy mikor érkezik el ez a határ, nehéz megjósolni, de egy biztos, hogy itt jobban teszi mindenki, ha inkább kér s utána kezd el parancsolgatni, mert a verdiktet nem igen nyeli le a sárréti ember. Mikor azt hihetné mindenki, hogy na, most megtört, akkor csodálkozik el a legjobban, hogy azért se! A szíve és a hite nagy ezeknek református embereknek és évszázadok óta bennük van, hogy kell túlélni.

A vátyoni ember sem maradt sokáig. Hamar továbbment, ahogy megitta a kávéját. Különös ember volt, mert olyan jelekből is olvasott, amit más észre sem vett s ahogy a pulthoz lépett, akkor vette észre, hogy egy egészen kicsi poharat éppen akkor mosogat el a korcsmáros. Annyi volt az, mint egy apró gyűszű. Szokásához hűen nem is szólt, nem is kérdezett semmit. Ő már tudta, hogy a reggel valaki más is volt odabent. Sejtése volt, de, hogy mit gondolhatott magában, ahogy egy halász szokta mondani: „ A Jóatya tudja azt csak!” Persze megcsillant a szeme és tudta, hogy hamarosan történni fog valami…

Ekkor már Arthur befordult a kastély belső udvarára. Malvinka éppen ekkor pillantott ki, hogy vajon mikor jön már Arthur, amikor arra lett figyelmes, hogy a kedves férje, úgy kapkodja a lábát, olyan fürgén jön, hogy biztos volt benne, hogy már megint valami vadászat lehet az ügyben. Mi más?!

Arthur hamar beért és pakolta a ki a kincseket. Friss, házi tojás, túró, tejföl és még sajt is. Malvinka elismerően és jókedvűen rámolta el a szerzeményeket és látta, hogy a gyógyszerek, amit Katikának küldött, mind kikerültek a táskából. Amire Arthur annyit mondott, hogy óvatosabban rakta ki Katika, mint ahogy a tojást pakolta – mintha robbanóanyag lett volna – viccelődött Arthur, amire Malvinka csak ránézett.

Arthur, az átlagos szombat reggelekhez képest sokkal vidámabb volt és ezt tudta ő is, de azt is tudta, hogy kizárt dolog, hogy meg tudjanak szökni vadászni Huberttel, mert Malvinkának olyan grandiózus tervei voltak karácsony előtt, ami több, mint aggodalomra adott okot. Kétségtelen tény, hogy Hubert szülei itt töltik a karácsonyt, de ez nem érintette érzékenyen Arthurt, hiszen Hubert apja mégiscsak a testvére volt és ők ketten sose aggódták túl a dolgokat. Hogy örültünk mi akkor, amikor fent voltunk a hegyi legelőn, egy kis kajibában és vadászgattunk. Ettünk, ami volt, fűtöttünk, ami fát felvágtunk. Azok voltak az igazán szép napok! Még telefonon se tudtak utolérni bennünket!

  • Hubert! Gyere! Rakjuk rendbe a szekrényben a puskákat, amíg Malvinka sütögeti a reggelit. Ha majd menni kell, legyen minden kéznél.

Hubert nem értette, mi ez a nagy rendrakás, de mivel puskákról volt szó, azonnal ugrott. Csak akkor nézett nagyot, amikor Arthur bácsi nem betette, hanem kivette a nagygolyóst a fegyverszekrényből és már nyúlt is a másik rekeszben levő lőszerekért. Közben jelentőségteljesen mozgatta a bajszát és bőszen integetett a konyha felé. Hubert rögtön megértette, hogy valami olyan titokról van szó, amit Malvinkának nem kötnek az orrára. Hallatszott, hogy Malvinka csörömpöl a tányérokkal, ezért kihúzódtak a folyosóra és Arthur bácsi röviden, tömören fogalmazott:

  • Egyes nagy öreg kan. Naggyanté. Szálerdő. Reggel látták. Még ott kell legyen. Én nem mehetek, de te meglövöd!! Itthon fedezlek! Malvinkának egy szót sem!!

Malvinka miután megfordította a sonkát, kivette a serpenyőből. Helyére ütötte a tojásokat és kis lángon, miközben locsolgatta a forró zsírral, megsütötte. Persze a közepe Hubertnek lágy volt, Arthurnak meg kiszúrta, azon becsöpögtetve a zsírt, mert csak keményre sütve ette meg. Arthur ugyanis képes volt nem megenni a reggelit. Ott hagyta az a pirítóst is, meg minden mást is, ami neki nem kellett. Nem mondott az semmit, de udvariasságból se ette volna meg, ami neki nem ízlett. Szokta is neki mondani Malvinka, hogy nagyon válogatós lett, de hát ezzel már nem lehetett mit kezdeni, mert Arthur már így marad.

Malvinka egész reggeli alatt figyelte őket. Sejtette, hogy valamiben fondorlatoskodnak, de akárhogy is figyelte Arthurt, miközben félszemmel Hubertet is leste, sehogy se tudott rájönni, mit is találhatott ki ez a jómadár. Ez az Arthur! Mindig ezt csinálta, mindig! – dühöngött magában Malvinka. Aztán ráterelte a szót a függönyökre, meg a fa hasgatásra és Arthur semmiben sem ellenkezett. Már ez is gyanús volt.

Malvinka igazán nem értette.

A reggeli után Hubert ártatlan képpel jelentette be, hogy kimegy a tavakhoz pontyot intézni a karácsony esti halászléhez. Malvinka rögtön tervezgetni kezdett: A vegyes hallé mellé rántott harcsát is csinálok, majonézes erdélyi krumplisalátával, amiben főtt tojáskarikák és hagyma is van. A halászlé pedig igazi tiszai módon készül majd, alaplével és filézett halkockákkal.

  • Hubert! Ikrás és tejes pontyot is hozzál, ha lehet. Ezek a halászok tévedhetetlenül ki tudják választani, amivel sokkal finomabb lesz a halászlé.

Az egész délelőtti pakolás és takarítás után Arthur tényleg szépen leült a hintaszékébe, egy jó könyvvel és miközben olvasgatott, azon gondolkozott, hogy vajon mi lehet Huberttel? Ám mivel sokat is dolgozott, csend is volt, egyszer csak az elnehezült szemét olyan jó volt lecsukni és elszenderült.

Arthur teljesen tisztában volt vele, ha délután nem indul el valaki, annak a disznónak bottal üthetik a nyomát. Meg sem próbálta Malvinkának elmagyarázni, mit is jelent egy ekkora disznó a területen.

Hubert ekkora már messze járt Geszttől, amikor elhagyta Mezőgyánt egy hatalmas legelőre ért. Jobbra Orosi-pusztát látta, amely akkora volt, hogy szinte látszott, hogy háta van a földnek. A pusztán, az út mellett végig kökények kapaszkodtak, amelyeken még szerte díszelgett a gyümölcse. Már régen megcsípte a dér, de egyik-másik még kékesen, fanyaron mosolygott rá a világra. Olyan a kökény, hogy akkor érik meg, ha megcsípi a dér, de akkor sem esik le és így a madaraknak, ha más nem adódik, mindig van némi elesége. Van úgy, hogy bejönnek a nagy fagyok, leesik a hó és minden madár rájár a kökényre.

Alulról a fácán, felülről pedig minden madár szedi. Néha, nagy teleken leszorulnak ide a fenyőrigók, amelyekre valaha vadásztak a kastély lakói és Arthur bácsi is, de ma már olyan kevés van belőlük, hogy csak a szép emlékek maradtak, meg a vadásznaplók. Haj, pedig Malvinka nénéd micsoda recepteket tud!

Gyenese Emese: A nagygyantéi egyes kan

Az a puszta, a Nagyorosi-puszta, amonnan a Kisgyantéi legelőtől indul, feljön ide egészen Mezőgyán alá és arra, egészen a Nagyorosi útig tart. Teljesen sík. Bölchy-pusztáról, ha átlépünk Tölgyfás felé, már Macskásból látszik, sőt nyaranta onnan a délibábot is lehet látni. Ez már azt jelzi, hogy arra nagy legelő lehet. Ha tovább mennénk, innen, Nagyszalonta felé, akkor arra is igen kiterjedt legelőkkel találkoznánk, azzal a különbséggel, hogy itt több ér is átvágja a Nagyorosi legelőt. A legelő közepén ma is áll egy hodály. Kisgyantén is volt juhászat, de az nem olyan volt. Azt még úgy kalapálták össze, ami meg most is ott van, egy régi családé, egy régi, zsadányi családé. Hubert a távolba néz és a messzelátót a szeméhez emelve a havas tájon végighúzza.

Keresi a hodályt, mert tudja, hogy van mellette egy ház s ebben a nagy hidegben minden bizonnyal ott is szól a kályha és keményen kell tüzelni. Ahogy itt a bokrok tövében távcsövezik, először furcsa, magasnyakú madarakat vesz észre, amelyek, ha nem is közel, de nem is távol, errefelé néznek. Meglátták, hogy valami csillant és a nagy, érzékeny madarak szeme minden mozgást észrevesz. Túzokok! Akkor nem lesz nagy tél, mert maradtak! Majd mondom is Arthurnak – gondolta Hubert, amikor a távcsövében végre megakadt a nagy hodály és mellette a kisház. Igaz, olyan messze volt, hogy a hodály éppen csak egy csíkot jelentett a távcsőben, de a csendes időben, ahogy füstölt a kisház kéménye, teljesen kivehető volt, hogy bizonyosan van kint valaki. Ej, de jó volna meglátogatni az orosi juhászt.

December van és a juh ilyenkor ellik. A karácsonyi bárány és ez jelenti a juhászat egyik legnagyobb dandárját, hogy a sok kisbárány mind meglelje az anyját. Sok gond van ilyen helyt és egész nap, de még inkább éjjel ad több munkát a juhásznak. A jó juhász ilyenkor sem alszik. Ilyenkor aztán különösen nem. Sajnos van úgy, hogy a bárány maga marad, azt vagy sikerül elfogadtatni, vagy, ha ügyetlen a juhász, akkor magának kell felnevelni. Az ilyen kis állatnak a sorsa azonban megpecsételődött, mert anyjának az embert, társának a pásztorkutyát választja. Akárhogy is igyekszik az ember, minden évben van egy-egy kedves állata a pásztornak, aztán amikor odakerül a sor, akkor azt nem adja. Hagyjátok a Julcsát. A Julcsa nem eladó. Az marad, de nem mondom kétszer! Az ilyen öreg juh aztán el-elszemtelenedik, kiismeri a járást és minden juhászatban van egy-egy komisz jószág. Még ha jerke, csak-csak elmegy, de ha kos, az előbb-utóbb bajt okoz. Hiába kerül el, előbb-utóbb veszélyessé válik. Az a sora a jószágnak, hogy menjen a nyájjal szépen legelni. A gyerek meg játsszon, a kutyával, faragjon csúzlit, de a birkát nem kell elkapatni, mert ha van szemtelen állat, akkor a kecske után, a birka is az tud lenni…

A legelő azonban csendes, mert ilyenkor nem jár ki a jószág. Odabent van a melegben. Szénázik s azért egy-egy fángli abrakot is löknek neki. Na, majd visszafelé, hátha, odaérek – gondolta Hubert és tovább indult.

A nagy legelő széle hossza egy és az útra visszalépve folytatta az útját Nagygyanté felé. A kis település útelágazásban van s az út innen balra Sarkadkeresztúrnak, míg jobbra Zsadánynak és Okánynak visz. Az út mellett egy-egy sor ház, egy pici parkkal tartja magát a változásokkal szemben. Egy-egy ház megújul, itt is ott is, ami éppen elég hozzá, hogy aztán egy-egy másik ház is új cserepet kapjon. Valamikor fontos korcsma is volt itt, amit a Tiszák üzemeltettek, de volt itt kastély is és az erdők miatt vadászni is vadásztak. Az elágazás közepén egy régi malomépület mutatja, hogy itt a terménynek is komoly épületet húztak. A gazdálkodás, a növénytermesztés, a jószágtartás fontos bevétele volt az uradalomnak. Sok családot eltartott, de sok család sohasem dolgozott a Tiszáknak. Ezen a vidéken voltak olyan emberek, akik sohasem tartoztak uradalomhoz. Akik saját becsületükből maguk gazdálkodtak. Ők adták Sárrét szabad népét. Ők régi családok voltak, pákászok, nádi emberek, akiknek nem lehetett parancsolni és nem is tudtak.

Gyantén, ahogy errefelé hívják a falatnyi települést, a magtár mellett kellett elmenni Hubertnek, s mást nem kellett tenni, csak követni az utat, ahogy kanyargott. Sokan jártak ezen az úton régen és most is. Ma, olyan messziről keverednek ide, hogy még azt is nehéz elképzelni, hogy lehet gyalog olyan messziről ideáig eljönni. Arthur bácsi azt mondta, hogy réges-régen, mikor elindultak a népek Ázsiából, akkor is így történt. Gyalog jöttek. Voltak, akiket beengedtek, mert kereskedtek, hoztak árukat és voltak olyanok is, akik mindig csak éjszaka mentek. A pusztán még látszódik végig egy hajlat, amire az idevalósiak azt mondják: a Csörsz árka. A legendák szerint az árok egy ősi erődítmény-rendszer része, amit az akkoriak a népvándorlás ellen emeltek.

Hubert eközben elérte azt az erdőt, amit mondott Arthur. Levette a puskáját, azaz Arthur puskáját és a szörnyű két nagy töltényt betöltötte. A scott-kulcsot elfordítva aztán csendesen összecsukta.

Ahogy felnézett, minden megváltozott körülötte. Innentől kezdve Hubert már nem egy átlagos manó volt az erdőn, hanem vadászott. A puska nem az övé volt, így a biztosítást megnézte, megtapogatta a hüvelykujjával. Ismerte a puskát, de egy kölcsönpuskával mégiscsak más vadászni, mint a saját fegyverével. A kalapja széle alól lassan körbenézett. Balról szálerdő állt szinte mozdulatlanul.

A szálerdőt igen megszedték és ha nem is vágtak ki sok fát, jól látszódott, hogy abból igencsak hiányzik. A favágók nem gondolkoznak: ha az erdész kacorral megjelölt egy-egy fát, azt a lehető legkisebb tuskót hátrahagyva, kidöntötték, legallyazták és a faanyagot kihordták. Ami fát kitermelték, azt már a falusiak vitték tovább. Fát csak akkor lehet az erdőből régen és most is kivinni, ha az erdész ott van és kiadta.

Sarangokba szoktuk rakni a fát, amely hosszát lemérik és szépen válogatva összerakják. Aztán jön az erdész köbözni, ami azt jelenti, hogy összeírja mennyi fát, hány köbméter fát termeltek ki. Ágfát rendre adnak ki és a szegény embernek minden erdész adott. Adni kell, mondta a gróf is, mert, ha nem adtak, akkor jobban „kopott” az erdő, csak a gallyfát nem lehetett sose elvinni. Ami nem érte el az öt centimétert, maradt. Ennek örül ilyenkor a legjobban a vad és nagy hidegben, mint most, jön rügyezni. A vékony gallyacskákról a rügyeket és vékony kérget szinte lenyalogatja a vad. A jó erdészek olyanhelyt, ahol a vad takarmánya elfogy, egy-egy fát ledöntenek. Azt persze az őz és a szarvas és meglepi.

A szálerdő azonban most rettentő csendes., ahogy a vele szembe lévő tag is lélegzet-visszafojtva lesi Hubertet. Igazán nagy csend vette körül. Az erdő ilyenkor tudja, hogy valami idegen jár köztük és még a madár is elül.

Ahogy Hubert mindinkább jön beljebb és beljebb, egyszer csak megleli az egyik tűzrakó helyet. A hó elolvadt s a parázson, de még mindig meleg, ahogy Hubert kezét fölé emeli.

Az erdőjáró ember, a favágók nem szemetelnek, nem hagyja azt az erdész se, de itt már nem kell szólni, sőt, sose kellett. Ahogy ott nézegeti a tegnap esti nyomokat egy hatalmas csülöknyomra lesz figyelmes… Az úton az egyik mélyedésben teljesen elolvadt a hó és a szélében, a szélében ott egy olyan hatalmas csülöknyom, amely alátámasztotta Arthur hallomását, miszerint van itt egy nagy kan.

Hubert, mint az éjjeli lepke olyan csendesen közelítette meg a magaslest és aztán fokról, fokra egyre magasabbra mászott. Jaj, csak meg ne reccsenjen! Csak, nehogy nyikorogjon! – sóhajtozott, mert ez nem az ő területe volt és nem ismerte ezeket a leseket. Jó terület az már bizonyos s mikor nagy hosszan végre felért, akkor szusszant egyet. A puskát újra megtöltve letámasztotta és körbenézett. A nyiladék többé kevésbé Nagygyanté felé mutatott, arra balkéznek Okány, lejjebb Kisnyék, aztán Sarkadkeresztúr. Az a kövesút, amely Zsadány felől jön, Keresztúrnak megy, így mondják az itteniek és Nagygyantét és inkább, mint régen ma is Gyanténak hívják. Ha már valaki Nagygyantét, mondd akkor megnézik, de ilyen árulkodó jel az is, amikor azt mondják: „Kőrös”. Jaj, attól égnek áll a hátán a szőr az ittenieknek. Kerezs, vagy ma már csak Körözs. Szigorúan rövid ö betűvel és esetleg „zs” betűvel a végén. Arthur szokta is mondani, hogy Kőrös nem itt van, hanem a Duna-Tisza közén és abból is van Kiskőrös, meg Nagykőrös.

A sárréti ember, azok a családok, akik nemcsak száz éve, hanem több száz éve itt éltek, akik a tatárt, majd a törököt verték innét ki, megtanulták, hogy aki messziről jön, azt jobb elkerülni és a nád, a vízi világ ebben mindig segítette is őket. Szorítani, szorítani lehetett őket, de előbb-utóbb többel kötötte be mindenki, hiszen szívósságukban, kitartásukban, hitükben, ez a nép mégiscsak megmaradt. Ha a nád, az áradások el is vitték a múltat és az emlékeket, mégis a szokásaikban, a viselkedésükben csak-csak megmaradt. Aztán lecsapolták a vizeket s lett, ahol nagyon jó földek születtek, de lett rossz, hideg, vizes, mélyfekvésű, no, meg sok szikes legelő. Igen tarka itt ma is a táj. Ahol gyep van, legelő van, ott ma se érdemes szántani. Feltörni fel lehet, de a természet mindig visszaveszi, ami az övé. A nád is meg-megmutatja magát vizes esztendőkben, pedig aligha emlékszik arra valaki, hogy ott valaha is nádas lett volna. A régi térképek azért, csak-csak megmaradtak itt is, ott is. Nem szabad elfelejteni, hogy „Várad”, Nagyvárad igen fontos központja volt a környéknek, hiszen Erdély kapujának számít…

Ahogy Hubert gondolatai a lesen kalandoznak, a nap lassan hanyatlik. Persze karácsony előtt vagyunk, ádvent utolsó hetében és éppen ma, december 21-én lesz az esztendő leghosszabb éjszakája…

Egyszer csak szri, szri, szri hangokat hall maga felett és már anélkül is tudja, hogy megpillantotta volna a kis csapatot, hogy őszapók érkeztek a közelébe. A fákon szinte ugrálva, keveset repülve, csendesen, halkan nyolc, kilenc kismadár ugrál a fákon. Nagyon kedves, félénk madarai az erdőnek és nehéz őket az etetőkhöz csalni. Néha, rá-ráfanyalodnak, de kerülik és jobban a szabadságot választják, az élteti őket. A kismadarak akár lehetnek 15 centiméteresek is, de viccesek, mert van úgy, hogy kilenc centiméter is lehet a farkuk. Barátságos kismadarak, akik a költés után egész télen együtt maradnak. A szülőkkel maradnak a fiókák és úgy járják csapatban az erdőket. A szálerdőn éppen csak átvonulnak, ilyen helyt nem igen találja meg még a madár sem a számítását, ahogyan a többi vad is kerüli az ilyen megbontott erdőket. Még szellős. Nem érzi magát jól itt a vad. Hideg is és annyi makkot nem talál itt a disznó, hogy egyszer jóllakjon vele. Amikor egyszer csak mozgásra lesz figyelmes.

Akkora hó nem esett, hogy ekével kellett volna megtörni a havat a vadnak, de annyi elég volt hozzá, hogy ha valami megmozdul, azt könnyebben észrevette az emberi szem. A fehér táj és a mozgás már felkeltette Hubert érdeklődését is és egyelőre távcsövezik. A szemén van a kereső távcsöve és úgy latolgatja az esélyeit.

Arthur szavai vannak a fülében, aki 100 méternél nem szeret messzebb lőni. Ezzel a kaliberrel nem is lehet – vallja, de Hubert, meg szereti a gyors őzes kalibereket,  a 222-t,. a 223-t és a 243-t is. Arthur meg úgy van vele, hogy amennyire csak tud, közelébe megy a vadnak. Hubert is szeret vadászni, de sokszor a dúvadat nem lehet annyira megközelíteni. Na, ezen aztán mindig nagyokat tudnak beszélgetni. Pro, kontra, olyankor Malvinka feladja, mert már sokszor mondta Arthurnak, hogy társaságban nem kell mindig a vadászatról beszélni és szakmai részletekben elveszni, mert a barátain kívül más nem tud bekapcsolódni a diskurzusba. De Arthur, amikor az erdészekkel van, vagy egy fogadáson egymásra találnak, általában előbb-utóbb vadásznak vagy még rosszabb: politizálnak. Előbb a vadászat, aztán az Erdészeti Minisztérium. Na, ott van vége mindennek és csatlakozik hozzájuk mindenki. Olyankor már tudják a feleségek is, hogy most minden elveszett. Hölgyeim! – mondta legutóbb Malvinka,  – úgy gondolom, hogy most már magunkért kell cselekedni, mert az Erdészeti Minisztérium problémái lassan a mi konyhánkat is eléri! Aztán kellemes mosolyok, összenézések után jóhangulatban folyt a karácsonyi parti is. Malvinka zseniálisan értett ahhoz, hogy fordítson és egy-egy megjegyzéssel elüsse, az egyébként éles témát. Mindenki tudta, még az is tudta, aki nem foglalkozott vele, hogy gond van. A feleségek hallották otthon, jöttek a hírek és ha nem is voltak szakemberek, mégis igen sokat tudtak mindenről. Azzal a kiegészítéssel persze, hogy ők már oldalról, kívülről látták, milyen nyakatekert intézkedéseket hoznak, érzelemből, szakmai féltékenységből olyanok, akiket sose választottak volna meg, akik mögé önként sose sorakozna fel a szakma. Persze élni kell, de Malvinkáék már képesek voltak érzelem nélkül és szigorúan, szakmai szempontok alapján értékelni. Nos, kétségtelen súlyos véleménnyel voltak…

Amikor Hubert megpillantotta a távcsőben a vaddisznót, mert az egy vaddisznó volt, azt hitte rosszul lát. Le is vette a szeméről a távcsövet, mert azt hitte, hogy felcsavarta a nagyítást, de akkor kapott észbe, hogy nincs az felcsavarva! Nem létezik! Akkora vaddisznó, akkora egyes disznó jött srégan keresztül az erdőn, hogy legszívesebben hazaszaladt volna Arthurét! Mert Arthurnak ezt látni kellene! Ekkora disznó nincs is! Kizárt! Nem lehet ekkora disznó itt. Ez biztos a hegyekből keveredett ide.

Aztán mind közelebb, közelebb jött. A puska ekkora már a lesdeszkán feküdt, alatta egy kis pléddarab. Ugyan nem volt szél semmi, de Hubert tartott tőle, ha eléri a nyomát, az öreg kan biztos megérez valamit. Olyan orra van a disznónak, hogy a föld alól kiássa a szarvasgombát, meglel mindent. Felforgatja a fácánfészkeket, összefog és megesz mindent, amit meglel és meg bír fogni.

A biztosító előre csúszott és nagyon bízott benne, hogy Arthur ápolja a puskáját és nem fog kattanni. Mindenesetre szorította, hogy biztos csendben ugorjon a helyére, aztán: Bumm! Jó találat volt, de egyet még lépett, amit a másik csőből leadott lövés követett. Végigdübörgött az erdő, végigmorajlott a szálerdő és azon túl a levegő le Okánynak, Kisnyéknek és Gyanténak is.

Gyantén az erdész erre várt. Tudta, hogy jár az a nagy disznó, látta az ablakból délután Hubertet és megkapta Arthur üzenetét is. Ha hallod a lövést, akkor gyere elébünk, a kastély alatt leszek Malvinkával. Tégy úgy, mintha csak éppen arra járnál…

Az erdész hallotta a lövéseket is, hallotta mind a két becsapódást és persze ismerte már Arthur duplagolyósának a hangját is. A környékben nem volt olyan puska másik. Aki látta, megjegyezte, aki hallotta, sose felejti el. A lovak repítették a szánt a havon. A két almásderes csengői messze előttük jártak és a rendszeresen fogatozott lovaknak, a hintó után, a szán olyan volt, mintha selymet húztak volna maguk után. Ekkor Arthur már kint volt Malvinkával és sétálgattak. Malvinka nagyon boldog volt és persze szerette az ő Arthurját. Mégiscsak, mégiscsak úriember ez az Arthur s nem hiába törődött vele annyit – örvendezett Malvinka. Ha ezt édesanyám láthatná, – gondolt a szüleire Malvinka, aki egyszer csak meghallotta a gyantéi erdész lovainak a csengőit.

Gyenese Emese: A nagygyantéi egyes kan

Jaj!! Malvinka már rögtön tudta, hogy azok nem lépésben jönnek s ahogy délre nézett, ahogy szemből sütött már a nap, a két ló, ahogy repítette a szánt, mintha kristálycukrot szórtak volna utánuk. Enyhe mosollyal nézte a kedves Arthurját, hogy vajon most mit fog mondani, hiszen arra most nagyon kíváncsi volt. Egy percig sem kételkedett ugyanis abban, hogy Hubert biztos, hogy nem a tavakhoz ment s az, hogy a fegyverét, betették Arthur páncélszekrényébe csak jó indok volt arra, hogy észrevétlenül elővegyenek egy másikat!

  • Szervusztok! Meglőtte! – üdvözölte őket!

Malvinka egy pillanatra sem lepődött meg és tudta, hogy Hubert vadászni ment, de egyáltalán nem volt mérges, mert olyan szép, téli délután volt, olyan szép volt ez az Advent, annyi mindent bepótolt a Jóisten ebben a várakozásban. Ha olyan sok rossz is történt az évben, akkor sem lehetett haragudni semmire. Az más kérdés, hogy Malvinka és Arthur sosem felejt, de az most nem az Adventbe való. Szóval a drága édesanyám… – megmondta. Gondolt vissza édesanyjára Malvinka, lehet, hogy igaza lett… de csak mosolygott, mert Arthur nagyon boldog volt, nem különben az erdész és olyan lovak voltak azok, ott elől, mint a grófnak a lovai. Beszélik ezt is, hogy mint a vizsláit, azt is megmentették az okos parasztemberek, aztán kézről, kézre jártak. Papírokat hamisítottak, mindent elkövettek, hogy megmaradjon a kiváló vérvonal. A kutyával könnyebben voltak, mert azt jobban lehetett dugni, de a ló szem előtt volt, azt járatni, kocsizni kellett, azzal sok gond van, volt…

Hubert eközben lemászott a lesről, újra betöltött és ment a disznóhoz. Ahogy közelített, egyre nagyobb és nagyobb volt. Még nem gondokozott semmin, csak azon, hogy ha odaér, akkor mi történik. Régen nem vert ennyire a szíve. Lassan már kezdte elfeledni ezt az érzést és tessék, egy ilyen kan, hogy megdobogtatja a szívét. A nagy kan kemény pajzsa, vállpajzsa ugyan a harcokban megkeményedett, de a nagyöbű fegyver átütötte. Kicsit hátrébb csúszott, de a második lövés ott marasztalta. Az sem volt tökéletes, mert nem várt egy pillanatot, hogy az első lövéstől elhúzódó cső „helyére álljon”, de ezt még szoknia kellett. Arthur persze már rutinosan szokott ismételni. Van úgy, hogy hajtásban kettőt is terítékre hoz, – hiszi Hubert, mert látta a saját szemével is.

A kan akkora, bizonyosan se megmozdítani, de odébb tenni egyedül nem fogja. Képtelenség s ahogy puskájára támaszkodva térdel mellette, csengőkre lesz figyelmes. Erről szálerdő, arról is tiszta az erdő alja és képtelenség elbújni. Úgy jön felé egy szán, hogy egyszerűen innen képtelenség elmenekülni, amikor is a fogatos mögött, a bak mögött állva megpillantja Arthur bácsit, mellette Malvinka nénivel! Hátul a talpakon meg ott áll Pelyhecske, meg egy másik jómadár, azt is ismeri. Amolyan erdőjárók, jobban ismernek azok kint a határban mindent, mint akárki, mert biz’a gyalog járnak azok. Ők szedik fel a legszebb gombát, ők tudják hol a legjobb a bodza és hol terem a legnagyobb vackor a határban. Nincs mese, ide kellenek ők is…

Malvinka is ismeri őket, mert a gyógyfüveket, egyiket, másikat olyan helyről és akkor kell begyűjteni, amikor ő nem biztos, hogy ki tud menni, akkor Pelyhecske megy ki és hozza be azt, amit Malvinka kér. Szóval azon a fogaton mindenki ismer mindenkit, de senki nem tud a másikról semmit, sőt nem is hallott róla. Ki az? – neveti el magát Hubert, amikor egyszer hallott egy ilyen beszélgetést!

Persze Hubertnek nemcsak ettől ér fülig a szája, hanem mégiscsak egy akkora disznót lőtt, amit, ha életében egyszer az ember elejthet. Ez akkora disznó, hogy talán Arthur se lőtt ekkorát, majd megmérem én az agyarát. Mindenki Hubertnek gratulál, aki fellép Malvinkához, hiszen, ha már elrabolták, így illik. Hubert is tudja, hogy szépszerével Malvinka nem keveredhetett ide le Gyantéra. Innen még a lányok is megszöknek, ahogy volt is erre példa…

Az erdő lassan elcsendesedett. Az őszapók visszakanyarodtak a vén tölgyesbe, a göcsörtös, nagy hatalmas fák között csendesen elfészkelődtek s ahogy ereszkedett le az éjszaka úgy füstöltek egyre jobban a kémények is Gyantén és körbe, az egész környéken. Egy-két helyen már levágták a disznókat is és mentek a füstölők is. Készítették az emberek a kolbászt, arra pedig igen vigyázni kellett, hogy égjen is, de ne lángoljon fel, de el se aludjon, mert akkor megfagyhat. Vidéken mindig van mit csinálni és sose úgy alszik az ember, mint városon. Együtt él a természettel s ahogy besötétedik, ahogy elül a jószág, az ember is elhúzódik. Elcsendesedik decemberre minden, hiszen közeleg a karácsony. Advent utolsó hetében járunk és már alig kell hármat aludni karácsonyig…

December 28-án folytatjuk…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Illusztrálta: Gyenese Emese – A nagygyantéi egyes disznó

***

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom
ewident logo
Cart
  • No products in the cart.