Keressen minket

Hubert

MESE EXTRA: 10+1. rész – Irány a titkos vadkamra

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony napjára elcsendesedett a vihar és jó harminc centiméteres hó lepte be az egész tájat. Előtte is keményen fagyott, így alulról sem olvadt meg. A havazás pedig éppen jókor jött, mert a gabonának egyáltalán nem volt jó ez a nagy hideg. Ha felülről most nem védi a hópaplan, nagy az esély rá, hogy felfagyna és akkor megszakad a töve. A kastélyba bőven hordott be Arthur fát, emiatt Malvinka nem tudta nyaggatni, de mivel délutánra már Etrééket várták, a lakásban azért bőven akadt tennivaló, amiben, ha Arhur nem is, de Hubert igyekezett segíteni Malvinkának…

Festmény: Dr. Szilágyi Bay Péter gyűjteménye, festő ismeretlen

Malvinka nagyon szeretett sparlhelten főzni, aminek Arthur sem volt ellenére, mert egyrészt jó meleg volt a konyhában, másrészt mindennél finomabb volt azon az étel, akármi is főtt rajta. Most, hogy karácsony van, Malvinka igen kitett magáért. Ami halat hozott Hubert tegnap, azt kettéosztotta és halászlevet főzött a feléből, ahogy Vásárhelyen tanulta, mert ott, amikor rezidens volt a kórházban, igencsak ellesett minden trükköt és praktikát. Hódmezővásárhelyet valamikor nagy vizek vették körül és a város körüli falak egy-egy helyen még ma is látszanak. Haj, mennyit sétáltunk ott Arthurral, de egy szóval nem említette volna, csak lopva ránézett Arthur bácsikára, amit Hubert is észrevett és azon töprengett, hogy most miért pipázhat, ott a sarokban, lesve a téli parkot, meg itt a cinkéket az etető körül? Arthur rendkívül udvarias volt Malvinkával mindig és ha Malvinka nem akart valamit, akkor azt csak ritkán erőltette. Néha, már Malvinka azt hitte, hogy Arthur nem is akar tőle semmit és már-már kétségbeesett, hogy Arthur nem is szereti, de erről szó nem volt. Arthur ugyanis abban hitt, ha Malvinka magától nem akar vele lenni, akkor ne erőltesse rá senki. Majd Malvinka eldönti, ezt mondta otthon is mikor apja érdeklődött felőle. Persze azért rendszeresen írt neki leveleket, de sohasem vágott fel, hogy ő kicsoda. Nem hitt ugyanis ebben. Abban hitt, ha két ember egymást szereti, akkor azt majd eldöntik együtt, s ha egyfélét döntenek, akkor majd kigömbölyödik a dolog. Egyikőjük se mesélte el pontosan, hogy mi történt, de annyit tudni vélnek a manók, hogy Malvinka valamivel megsértette Arthurt s valahogy karácsony környékén lehetett. Aztán Malvinka megbánta…Nagyon megbánta, amit aztán Arthur bácsi megbocsátott és azóta is szeretik egymást. Pedig mennyire különböznek. Arthur a hegyeket hagyta ott Malvinkáért, pedig azok a hegyek! Nem is értelek Arthur, – szokta mondani neki a testvére Etre, Hubert apja. Tudod, hogy van ez Etre és pöffentett egyet a pipájával. Hubert egyszerűen nem hitte el, szinte hallotta, hogy mit gondol a nagybátyja és a nagynénje…Vagy beszélgetnek is, állt meg egy pillanatra a konyha előtt. Erre aztán mind a ketten ránéztek.

  • Hubert! – szólt a nagynénje – Mit gondolsz, édesapád mekkora fenyőfát hoz?
  • Akkorát, hogy rakoncákat kellett feltenni a váradi vasútállomáson a vagonra, hogy elhozzák Cséffáig! – vágott közbe Arthur, mert igen jól ismerte Etrét.

Tavaly akkorát hozott, hogy a teteje elkanyarodott a mennyezeten és nem lehetett feltenni rá a csillagot. Malvinka majd infarktust kapott! De persze nem ettől, hanem attól, hogy Arthur bácsi ezt jó előre tudva, bekészített egy igazi bányászcsákányt s mikor nem fért el a fa, felkiáltott: álljon arrébb, mert olyan nincs, hogy nem lesz csillag a fán és most ő felveri a padlót…

Malvinkának eszébe is jutott a válogatott komiszság és egy pillanat alatt odalett az Arthurral kapcsolatos romantikus régi történet. Abban a pillanatban fel is csattant, rendes főorvoshoz illően!

  • No, kedves Arthur uraság! Ha leégett a pipája s úgy látom leégett, akkor méltóztasson felkelni és megteríteni az ebédlőben. Igazán hozhatnál fel egy kancsó bort is a pincéből, de nehogy le merjél menni a benti papucsodban!

Arthur nem igen volt hozzászokva, hogy vele bárki is így beszélhet és ha nem is állt szándékában visszaszólni, azért egy pillanatra felnézett Malvinkára, aki meg egyébként nem akarta folytatni, de a tavalyi viccelődés most mélyen érintette. A parkettát, ha fel merte volna verni Arthur, biztos elválik tőle.

Malvinka ugyanis tisztában volt vele, hogy soha nem találkozott olyan bátor, de egyben önfejű emberrel, mint Arthur, s jobban tette mindenki, ha nem mérgelte fel. Egyébként is, csak Malvinka tudott vele bánni. Mert Arthur igen jólnevelt is volt és rendkívül jólelkű is, de sokan, akik először találkoztak vele, előfordult, hogy nem vették komolyan. Annyira barátságos volt, hogy el sem hitte senki, milyen okos, mélyen érző személyiség. Hibája volt ez az embereknek, mert bár tudták, mi, mennyibe kerül, de azt igazán keveset tudták felmérni mi is az igazi érték emberben, állatban vagy egyáltalán egy-egy tárgyban. Arthur pontosan ilyen volt. Nehezen lehetett megítélni, hogy ki is valójában. Mit is tud? Hiszen, ha kellett megnyelelte a fejszét, de azt is tudta, hogy kell egy fővárosi fogadáson viselkedni. Bár ott újabban nem igen kell mondani mostanság semmit, mert mindenki csak bólogat és legutóbb az Erdészeti Minisztérium fogadásán is csak udvariaskodott mindenki. Komoly dolgokról sem ott, sem más fórumon nem esik mostanság egy szó sem. Mindenki kerülte a megbeszéléseket és még a szokottnál is kevesebb szó esett a szakmáról. Egy-két ficsúr ott tetszelgett, de ez nem hatotta meg a szakmát és a vendégeket sem. Akinek volt füle, értette, hogy virágnyelven beszélgetnek a vendégek, amiről az ágazati főosztályvezetőnek fogalma sem volt. Hogy is lett volna? – nevették. Meg persze voltak olyanok is, akikkel még a koccintást is lehetőleg kerülte mindenki, például a Falevelek szaklap egyik emberével. Mert annak se szakmai múltja, se iskolája. Az egyik oda is vetette: ne féljetek, hajtónk már van elég, vadászból meg már sokan is vagyunk… jó ízű nevetés és egy-egy pillantás követte. Akinek volt szeme hozzá, látta, hogy a kemény szavak mögött pragmatikus és szakmai alapokra helyezett álláspontok rejtőznek, de tényleg közelgett a karácsony és Arthurék, meg a többi erdész tudta, hogy sem az idő, sem a helyszín nem alkalmas jóformán semmire. A falu száját ugyanis nem lehet befogni – tartják a Sárrétben. Egyelőre mindenki várt, mert sokszor képes megoldódni egy-egy ügy, csak most az volt a legnagyobb baj, hogy túl sok kérdés, túl sok probléma torlódott már fel és akiknek meg kell oldani, tudvalevő, hogy nem lesz képes rá…régen se volt alkalmas és ha meg is tanulhatta volna, már kristálytisztán látszik, hogy bizonyosan arra sem képes.

Arthur ezen jót mosolygott, mert bár egyfelől borúlátó is volt, a humora mindig visszahozta a valóságba. Arthur olyan ember, bocsánat manó volt, aki saját magán is tudott nevetni. Bár most inkább Malvinka sikoltása jutott eszébe, amikor megjelent nagy komolyan a csákánnyal!

  • Emlékszel, ugye Hubert? – vetette oda Hubertnek, aki egy szót sem mert szólni, mert látta, hogy míg terítettek, aközben belépett Malvinka is!
  • Hogyne emlékezne Arthur! Hogyne! De hogy én milyen jól emlékszem!

Arthur egy szót sem szólt, mert már kitervelte, hogy holnap reggel Etre, a testvére, Hubert és ő megszöknek és biztos, hogy kimennek az etetőket feltölteni! Csak Malvinka gyanút ne fogjon, pillantott rá, de azt elcsípte Malvinka!

  • Nem tudom, hogy mit forralsz Arthur, de ezúttal nem jársz túl az eszemen!

Arthur nézte Malvinkát és meglepve felhúzta a szemöldökét és olyan ártatlanul nézte, hogy már az is gyanús volt! Hubert nem is bírta ki nevetés nélkül és elnevette magát!

  • No fiatalúr! Önben is csak csalódtam! Nem is kaptok semmi meglepetést az este, az már biztos! – aztán Malvinka sarkon fordult és otthagyta mind a kettőt!

Arthur csak kacsintott egyet Hubertre, aki meg sem mert szólalni, hiszen ő mégiscsak vendégségben volt, másrészt meg nagyon szerette Malvinkát és Arthurt is és nem akarta egyiket a másik ellenére jobban szeretni!

Arthur tett-vett, amikor Hubert valami szalvétáért ment ki, amikor a konyhaablakon kinézett az udvarra, a széles pult feletti hosszú ablakon kipillantva, a régi kampón egy fácánkakast pillantott meg. Ott, ahol annak idején ő is felakasztotta a vadkacsákat, amikor az öreg vizslával rucára (kacsára) vadásztak. Nyomban fel is kiáltott!

  • Malvinka! Valaki hozott egy kakast!

Malvinka már meg sem lepődött, csak annyit mondott, hogy akkor szóljál Arthur bátyádnak!

Festmény: Dr. Szilágyi Bay Péter gyűjteménye, festő ismeretlen

Arthurnak több sem kellett és szinte páros lábbal ugrott bele a csizmájába! Malvinka is látta és éppen tett volna egy csípős megjegyzést, hogy a függönyt kellett volna ilyen serényen felrakni, miután kimosta, de ahogy kanyarította a kabátját Arthur, majd csak leverte a kezéből a tál mézeskalácsot s ez nem volt elég még, mert egy olyan cuppanós puszit is kapott, hogy ilyet legutoljára a Vásárhelyen adott neki, amikor elbúcsúzott tőle a pályaudvaron. Talán igaz se volt…

Azonban mire észbe kaphatott volna, Arthur már kint volt az udvaron és menet közben a kucsmáját húzta a fejébe. Hubert csak annyit tudott mondani: ha lehet, akkor elmegy segíteni Arthurnak… Persze nem volt az igazi kéredzkedés, mert azzal a lendülettel már ő is kint volt az udvaron. Malvinka ott maradt és ahogy beömlött a metsző hideg a lakásba, el is döntötte magában, hogy így lesz a legjobb, mert ez a két lókötő csak láb alatt volt és egyébként is úgy szenvedett mind a kettő, hogy azt már nézni  is alig lehetett. Menjenek csak…

A régi faoszlopon a szeg, amire mindig felakasztották a vadat, most nem roskadozott a sok lőtt vadtól, de az az öreg kakas, a négyéves sarkantyújával, minden eddig dolgot feledtetett. Bár nem tudták, hogy ki akaszthatta fel, mert a porhóban nehéz volt megmondani, ki jöhetett fel, de az bizonyos, hogy a kakas ott függött. Arthur annak ellenére, hogy a hegyekben nőtt fel, nagyon megszerette a síkot. A Dunántúlon mondják rövid i-vel is és sokan elszédülnek, hogy lehet, ennyire egyenes a táj, de itt olyan mocsarak, nádasok, vízi világ van, amelynek széle, hossza egy. Megismerni is csak úgy lehet, ha gyalogszerrel elindulunk. Akkor aztán lépten nyomon egy-egy vadvirágba botlunk és mindig van valami bája a tájnak, ami miatt bele lehet szeretni ebbe a vidékbe…A magas ártéri galériaerdők, a mély tölgyesek, az áthatolhatatlan nádasok és a rengeteg ér, patak, a sűrű kökényesek és a nyári éjszakák, a nyári éjszakák, amikor éjjel is szól a mezei pacsirta…vagy most, hogy amerre a szem ellát, vadludaktól, darutól hangos a táj, amikor a tükörjég a rianástól durrog…na az még a valami…

A kakast nem sokan hozhatták be ide. Az egyik a vátyoni ember lehet, a másik meg az öreg Samu bácsi, a barna vizslájával. Annak volt szokása, hogy amikor elmentek az urak a vadászatokról, akkor a kutyával még egyszer végigjárta a határt. Adott is le a vadból, meg vitt is haza. Ma se tudja senki, hogy mindet bemutatta vagy dugott is el. Ez már az ő titka, – mesélte Arthur Hubertnek, de ha már felvetődik a kérdés, akkor lehet a megérzés mögött van még valami…

Az lesz a legjobb, ha szárazon tépjük meg, vette elő a pipáját Arthur és megtömködve rágyújtott. Mindezt belülről jól látta Malvinka és bár nem bosszankodott, hogy Arthur és Hubert megszökött, kicsit féltette őket, hogy meg ne fázzanak! Arthur sokáig nem is várt. A pipába se tett annyi dohányt, amit szokott és ahogy elfüstölt, leakasztotta, még egyszer megtapogatta a mellehúsát és megállapította, hogy bárki is hozta, rendes ember volt. A vad is igen szép kövér és nincs szétlőve sem. Csak egy szem sörét ment a fejébe, mutatja Hubertnek Arthur, aki igen értette ám a sörétlövés tudományát…. egyébként….

A fácán öreg vadkakas volt. Ezt tudta Arthur és tudta az is, aki hozta. Persze tudta hova és kinek hozza, de ez nem is lehetett kérdés, hiszen régi betyárdolog az ilyen. Arthur értette ezt a nyelvet is, bár távol állt tőle. Az erdőjáró ember, aki kint jár, mást nyelvet beszél, mint akár a falubeliek, vagy a városi ember. Mások a szokásai és persze a bajt messze kerüli. Ismeri magát, ismeri a másikat is és találkozni nem akar senkivel. Nem is azért megy ki, de a mértéket is tudja s nem elvesz, csak, amit kint hagynak, azt szedi össze. Ha botorrú a vadász kutyája, a vadőr másnap nem bánja, ha kint találja Samu bácsit. Régi egyezségek ezek. Törvény sincs rá, de ha be kell hozni egy disznót, más oda nem állna a szán talpaira s még, ha menne is segíteni, jobb az olyan embert még kerülni is, mert olyan ügyetlen, hogy más is megsérül mellette. Azonban aki kint jár, mint a vátyoni ember is: jaj, az mennyire tudja a fogásokat. Ha kint valaki bajba kerül, a helyzet mindent felülír, mert ott a szokás, az parancsolja a jogot s ez, még ha kevés ember is beszéli, annak ellenére ma is él… Ami életben tartja, az az adott szó és a becsület, még ha az betyárbecsület is, bár ha egy ilyen ember ígér, akkor olyan nincs, hogy másképpen legyen…

Persze, hogy húzta Arthur az időt, de szépen, olyan takarosan megtépte a kakast, hogy még a fején sem maradt az apró tollakból és mikor beadta Malvinkának, a nagy kakukkos óra éppen kettőt szólt. Malvinka szinte legyintett, mert tudta, hogy menni kell Etréék elé és körbenézett. Persze minden készen volt már és lehuppant a nagy fotelbe a kandalló elé.

Cséffa volt legközelebb Geszthez. Régen, aki postára akart adni valamit, annak ide kellett átjönni. A vasút azonban csak odáig tartott. Gesztre meg az nem jött be. Két szánkót maguk után kötöttek és Arthur és Hubert eltűnt a kastély udvaráról. Hubertben volt annyi, hogy talán vinni kéne legalább egy puskát, de úgy volt vele Arthur, hogy akkor bizonyosan vadászni is akarnának és most arra nincs idő. Tisztelte annyira Malvinkát, hogy a vacsorát nem rontotta volna el holmi vadászatért, de hozzátette Geszt után:

  • Azért lett volna rá igény!

Hubert nevette, de csak odaszúrta:

  • Legalább a 222-est hoztuk volna el, netalán, ha rókát látunk…

Arthur tudta, hogy igazat szól Hubert, de most ne vadásszanak, mert abból csak gond lesz. A fát is fel kell díszíteni és..

  • Hubert, láttad, hogy tegnap óta főz Malvinka nénéd? Nagyon megvetném magam, ha elpityeredne. Tudod mennyire fontos neki a karácsony!

Több szó nem esett kettőjük között. A hó szikrázott és mivel már délután volt, ma már bizonyosan nem olvad semmit. Kelet felé tartottak s ahogy egyre jobban mögöttük járt a nap a tiszta levegőben az Erdélyi-hegység nagy tömbje kirajzolódott előttük. Jól látszott, hogy a csúcsokon minden fehér. Egyszer csak Arthur még is csak megszólalt:

  • Három csúcsa éri el az 1800 métert – s mire befejezhette volna, Hubert már sorolta is.
  • A Nagy-Bihar 1847 méter, aztán a Vigyázó 1836 méter és az Öreghavas!
  • Na az mennyi?
  • Az nem jut eszembe, de az is 1800 méter felett van! – mondja Hubert.
  • Na, akkor én meg mondom: az pedig 1825 méter magas.

Megálltak és úgy beszélgettek egy kicsit, amikor Arthur szeme sarkában mozgásra lesz figyelmes és látja ám, hogy a távolban Etréék jönnek! Egy percig sem késlekedtek.

Nagy öröm volt Hubertnek újra látni a szüleit! Meg is ölelte édesanyját, édesapját, aztán az egyik szánra a takaros kis fenyőfát, míg a másikra a málhájukat tette fel Hubert és úgy indultak négyen vissza Gesztre. Hamar kiderült, hogy hamarabb jött az ünnep miatt a vonat, bár nem sokkal, de így értek ide elébük.

Persze Malvinka már mindennel készen volt, de a kastély előtt, mikor előkerült a fejsze, hogy megfaragják a fát, akkor vették észre, hogy kis földlabdás fát hozott le a Pádisról Etre.

  • Figyelj ide Arthur! Én nagyon sajnáltam ezt a kicsi fát és inkább kicsákányoztam. Lucfenyő. Ha ügyes vagy és vigyázol rá, akkor itt is megmarad.
  • Az biztos, de most hordhatom rá a vizet egész nyáron.
  • Hordhatod, de még egy ilyen aszály, mint ami idén volt, kizárt dolog, hogy beköszöntsön megint.
  • Ne legyen igazam Etre, de én már nem hiszek senkinek. Tudod, itt minden vizet leengedtek, semmi nem maradt a csatornákban.

Biztos megint szakmáztak volna, de a két feleség olyan gyorsan elvarrta ennek a lehetőségét, hogy eszük ágába se jutott, hogy most meg a vízügyről beszéljenek. Jaj, tudták ezt a feleségek is, mert ezek erdészek voltak és akkor meg jöttek volna fatömegtáblával, meg a bruttó fatömeggel és pont erre nem voltak kíváncsi senki. Mondjuk Hubert se, mert abban a málhában igen sok kincs lehetett!

A fát Malvinka, Hubert anyukája és Hubert pillanatok alatt feldíszítette. Etre most egy kicsi fát hozott, de nagyon takaros kis fa volt. Dísze volt a szobának s mivel gyökeres volt a kandallótól messze helyezték el, hogy mikor kiviszik, megeredjen majd. Legyen belőle szép nagy fa. Malvinka hálás volt, hogy kis fát hoztak Etréék és egy pillanatra eszébe jutott Arthur akciója, de gyorsan elhessegette a kellemetlen emléket.

Hubert vadászkönyveket kapott, ahogy Arthur és Etre is. Mindegyik a nyakát nyújtogatta, hogy a másik mit kapott, de jól választottak Malvinkáék, mert egyiket se olvasta se Arthur, se Etre se Hubert. így majd egymásnak kölcsön kell adniuk, hogy ki tudják olvasni mindet. Volt ott egy Dél-Amerikáról, egy Afrikáról és egy Közép-Ázsiáról. Végül mindegyiket végiglapozta mindenki. Hubertnek került egy szép svájci bicska is, arra nagyon régóta vágyott, míg Malvinkának különleges hímzőfonalakat hozott a karácsony s Etrének egy igazán komoly prémkesztyű került még a fa alá, míg Hubert anyukájának egy selyemsálat csomagoltak be. Egy szóval mindenki talált egy-egy meglepetést. Persze alma és narancs is volt még a fa alatt. A régi idők emlékére pedig egy-egy dió is került fényes papírba csomagolva, cérnával a fára aggatva.

Malvinka egyszer csak megszólalt:

  • Megterítünk és leveszem a tűzről a halászlét. Gyertek! – Hubert anyukája és Malvinka a konyhába indult!

Arthur csak ezt a pillanatot várta!

  • Holnap van kedvetek kijönni a régi, grófi vadkamrába? Vinni kéne ki egy kis kukoricát meg szénát. Mindent előkészítettem!

Hubert csak levegő után kapkodott, de Etre már mosolygott, mert a bátyja minden hájjal megkent igazi erdész volt. Az egyetemen is mindenkit ismert és nem is tudja mi lett volna vele, ha Arthur akkor már nem Firma, amikor odajárt. Éppen csak kacsintott s mire ránézett Hubert, akkora már másodjára is. Persze Etrét sem kellett félteni, benne volt mindenben, amiben bátyja Arthur. Így ketten igazi csibészek voltak, mint a régi szép időkben! Még kisnyuszi volt hozzájuk képest Hubert, de jó úton járt, hogy őt se lehessen csak úgy megszorítani..

Egész vacsora alatt azon töprengett, hogy akkor most, hogy is fognak kimenni, meg megszökni. Meg hol van az a vadkamara és hol apjára, hol Arthurra nézett, de azok csak a halászlével, a csípős paprikával meg mindenféle mással voltak elfoglalva. Malvinka sejtett valamit, de csak Huberten látott furcsaságot és akárhogy is fürkészte Arthurt, sehogy se tudott rájönni, hogy mire készülnek, de hogy valami történni fog abban bizonyos volt…

Még az este beszélgettek és Arthur meghívta Etrét egy pipadohányra.

  • Trinidadi! – mondta csak úgy, hogy az állát is megemelte. Aztán csak hozzátette még: – Ismered Valtert Kóróson, nem?
  • Persze! – Firma volt az is, a te szobatársad volt az erdőmérnöki karon.
  • Na, őtőle kaptam! – mondta.

Hubertnek kikerekedett a szeme erre. Aztán Arthur csak hozzátette.

  • Volt neki bőven, tudod milyen Valter, nem sajnálja! – aztán kacsintott egyet Hubertre – Na, öcskös mutasd csak azt a bicskát! – s mikor Hubert odaadta úgy tett, mintha megfeszgetné erre is, arra is, de persze meg se feszítette egy centit se, de ettől akkorát ugrott Hubert, hogy el is felejtette mi is volt azzal a Trinidadival lent Kóróson.

Már villanyoltás közelében voltak, amikor Arthur odasúgta, hogy öt órakor!

Hubert alig bírt elaludni. Nem azért, mert hideg volt, hanem azért, mert sohasem volt még a vadkamrában és eleddig Arthur nem is beszélt róla. Azt se tudta, hogy mi is az és mikor mindenki elaludt, kilopódzott a könyvtárszobába és addig kereste, míg meg nem találta a lexikonokban! Akkor nyugodott meg, amikor rájött, hogy ez egy olyan része a területnek, ahol sohasem szólhat a puska, ahol a vad mindig nyugalmat talál és ahol mindig kell lenni takarmánynak, ivóvíznek. Ahol a vad nyugalma mindig biztos…

Szarvasok, vaddisznók, őzek, szarvasborjúk sorjáztak Hubert álmában elő, amikor Arthur és apja állt az ágya mellett.

  • Csendben! – súgták neki.

Úgy jártak hárman a lakásban, mint az éjjeli lepke. Arthur, jól megrakta a tüzeket. A kandallót és a konyhában is a sparheltet, hogy pillanatok alatt olyan meleg lett mindenütt, hogy aki aludt, az még mélyebb álomba szenderült. Aztán a gondosan ápolt, olajozott nagy udvari ajtó, amilyen halkan kinyílt, olyan csendesen be is csukódott mögöttük.

Festmény: Dr. Szilágyi Bay Péter gyűjteménye, festő ismeretlen

Még sötét volt, amikor elérték a kastély sarkát, ahol három szánkó várt rájuk. Volt azokon lucerna széna, nyalósó, meg szemes tengeri (kukorica). Úgy indultak meg. Jó hosszú kötéllel voltak megkötve, ezért a tarkójukra vetve, onnan a mellkasuk felé kanyarítva, majd a kezük alatt visszahúzva vették a nyakukba a köteleket és úgy mentek, hogy a kezük szabadon volt, de eközben kényelmesen tudták húzni is a szánkót. Bár volt rajtuk bőven, de nem tapadt a hó, így, ha meg is álltak, akkor nem volt nehéz újra elindulni. Hubert megint bosszankodott egy kicsit, hogy miért nincs nála puska, meg, meg se mosakodott, de úgy volt vele, mégiscsak jó, hogy kijöttek etetni. Arthur persze kapva kapott az alkalmon, hiszen most egyszerre mégiscsak annyi takarmányt ki tudott vinni, amit máskor három fordulóval visz magával.

A vadkamara érdekes módon nem is volt olyan messze, mert elmentek a régi üvegház alapjai mellett, aztán egyet jobbra, egyet balra kanyarodva, ugyan tényleg sűrű erdőn át haladtak, de Hubert érezte, hogy ebben is van valami csavar, mert az útról egyáltalán nem lehetett ide belátni. Még arról az ösvényről se, amin eddig jöttek.

  • Régi etetőhely ez. Még az öreg erdész alakította ki, de már az is olyan régóta elköltözött innét, hogy azóta csak én járok ide ki. Ha van egy kis takarmányom, rögvest kihozom, de az is egyre nehezebben jön össze. Pedig mindig mondom, ha törődünk a vaddal, akkor a vadkár is kisebb. Ki nem mozdulna innen semmi, ha a víz mellett talál egy kis takarmányt is.

Azzal a lendülettel Arthur már gyűrte is be a szénát az etetőbe, miután a sót vitt fel a nagy tuskóra, aminek előbb a vízelvezető árkát kotorta ki, mert nem igen akarta, hogy, ha majd megolvad az idő a só vízben álljon és jobban pusztuljon, mint ahogy a vad koptatja. Hubert eközben a szóróra terítette a szemes kukoricát, amit a vaddisznó majd szépen összebogarászik, de jön ilyenkor már a borz is és persze van itt bőven fácán. Az ilyen etetőkön aztán feltűnnek a szajkók és a szarkák is. Értékes minden egyes szem ilyenkor. Spórol a vad a mozgással és ahogy ott szöszmötölnek, az egyik fa mögül egy kíváncsi szarvastehén kukucskál rájuk. Arthur a fejét lehajtva, ha nem is gyorsan, de szelíd mozdulatokkal igyekszik vissza.

Hideg van és a vad tudja, hogy minél hamarabb össze kell szedni takarmányt, mert ha késlekedik, akkor nem marad semmi. Ahogy megmozdul körülöttük az erdő, Arthur megszól:

  • Látod milyen bizalmas a vad, Hubert?
  • Látom… – mondja Hubert elcsodálkozva.
  • Látod, nekünk ezzel nem szabad visszaélni. Felelősséggel tartozunk a vad iránt és ilyenkor szorul helyzetét nem használhatjuk ki! Tudja, hogy itt biztonságban van.
  • Ne félj, nyáron meg se tudod közelíteni őket – neveti apja Hubertet.

 

Arthur előkotorta a pipáját és mire végeztek mindennel, már jócskán megvirradt. Egy pipára való dohányt mégis csak elosztottak és ott pöfékeltek egyet az erdészek, miközben erről is arról is jött a vad szénázni. Hubert nem igen értette, hogy miért kell pöfékelni, mert csupa szutyok mind a kettő a pipától. Arról nem is beszélve, hogy büdösek és állandóan azzal szöszmötölnek. Szóval ki nem állhatta a füstöt.

Míg ott csendesen beszélgettek, kiderült, hogy az apja ismerte ezt a helyet, csak Hubertnek nem mutatták még. Úgy látszik eljött ennek az ideje is…

Mikor aztán végeztek, Arthur azt javasolta, hogy kerüljenek már egyet, mert van egy olyan érzése, hogy a tó körüli nádasba, megint bevette magát a róka. Meg lehetne hajtani karácsony után.

  • Ugyan Arthur, azt sose sikerül meghajtani, mert olyan sűrű.
  • Sűrűnek sűrű, de most előkotortam a kastély padlásáról a rémzsinórt. Évtizedek óta nem volt lent. Épp ideje lesz kipróbálni és itt, hogy nincs benne cserje, meg kéne próbáljuk.
  • Legyen, de akkor nézzük meg érdemes lesz-e felállni!

Azzal egy másik nyomon keveredtek ki a sűrű erdő közepéből és már a kastélynak fordulva, hamar körbe fogták a nádast. Egyik erről, másik arról kerülte. A nyomok nem igen látszódtak, mert porhó volt, de amit meg akartak tudni arról megbizonyosodtak, hogy bizony odabent van benn róka!

  • Ne is járjuk össze jobban – mondta Arthur.

És csakhamar visszafordultak a kastélynak. A három szánkót a kastély ezen végén leakasztották és onnan keresztül az udvaron a fás szín felé vették az irányt. Persze ott már a jó előre felhasogatott fát felmarkolták és úgy jöttek vissza a kastélynak.

Ezt a nagy igyekezetet azonban Malvinka és Hubert anyukája a konyhából végig nézte!

  • Nézd, hogy igyekeznek – nevette őket Malvinka és Huber anyukája a konyhaablakból s mikor már egészen odaértek, kinyitották nekik az ajtót!
  • Na, jó reggelt jómadarak! Hol jártak az urak ilyen korán? – fogadta őket Malvinka karácsony első napján.

Persze puska nem volt náluk akkor sem, amikor a szánkókkal jöttek fel a kastély balszárnyáig. Az tisztán látszott és azt is tudta Malvinka, hogy a fegyvereket biztos nem rejtették el odakint, mert azt Arthur nem kockáztatta volna meg, hogy valaki megtalálja, de azért csak ugratta őket tovább. Azonban Arthur nem volt egy cseppet sem megijedve.

  • Jó reggelt! Csak fáért mentünk ki a fiúkkal – mondta Arthur bátran.
  • Szóval fáért. Jó hideg lehet odakint, ha kendteknek úgy lefagyott a szakálla! – ugratta Malvinka Arthurt.
  • Jaj, Malvinka! Tudod, hogy ilyenkor reggel van a leghidegebb!
  • Na, elég a mellébeszélésből, te vén lókötő! Menjetek, mosakodjatok meg, mert készen van a reggeli. Megterítettünk, csak benneteket vártunk!

Persze Malvinkáéknak megint fogalma sem volt arról, hogy egy újabb vadászatra készültek fel a fiúk. Etrének és persze Hubertnek elképzelése se volt, hogyan akarja meghajtani a nádast Arthur, de abban biztosak voltak, hogy Arthur, mint mindig, most is kieszelt valamit…

 

December 28-án minden kiderül, hamarosan folytatjuk….

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Festmény: Dr. Szilágyi Bay Péter gyűjteménye, festő ismeretlen

 

 

 

 

 

 

 

 

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom
ewident logo
Cart
  • No products in the cart.