Keressen minket

Frommer

VADÁSZAT: Irány a Betyár Csárda – A bánhalmai pünkösdi őzbak

Print Friendly, PDF & Email

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, Bánhalmára tartok őzbakvadászatra. A hátsó ülésen egy Franchi Horizon, amelyet .243WIN lőszerrel szereltek, rajta egy KONUS EL 30-as, tízféle digitális szálkereszttel és világító ponttal, gyorskötésű szerelékkel rögzítve, mellette pedig, egy új KONUS távolságmérős keresőtávcső és egy fekete szivacsos tokban pedig az Aim Sport Triton 5-ös hangtompítója.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, Bánhalmára tartok őzbakvadászatra. A hátsó ülésen egy Franchi Horizon, amelyet .243WIN lőszerrel szereltek, rajta egy KONUS EL 30-as, tízféle digitális szálkereszttel és világító ponttal, gyorskötésű szerelékkel rögzítve, mellette pedig, egy új KONUS távolságmérős keresőtávcső és egy fekete szivacsos tokban pedig az Aim Sport Triton 5-ös hangtompítója. Még sötét az éjszaka, de már véres szemmel hanyatlik a fogyó hold. A megye túlsó határa felől érkezek, Bihar felől, amiben sok csúsztatás nincs is, mert a minap a Nagyváradi római katolikus Székesegyházban hallgattam az igét, bocsánat a misét. Egy papbarátom mondta, hogy amolyan nyakas kálomista vagyok, de nincs mit szégyelleni, mert ez itt a református Tiszántúl. Azonban meg kell hagyni, hogy a nagyváradi Nagyboldogassszony Székesegyház Erdély és Partium, de egész Románia legnagyobb barokk stílusú temploma. Lélekemelő, hogy 100 évvel Trianon után, így pünkösd vasárnapján, ennyi magyar ember és gyermek töltötte meg a templomot. Ha minden igaz, a mai felfogásunkban ismert határ leomlik s olyan szabadon járhatunk mi is itt, mint a magyar-osztrák határon. Mögöttem Várad, nyugatra tartok, de idézhetném Reményik Sándort is, aki így erről:

„Túl Váradon, a róna kapuján,

Ahol a táj a végtelenbe tágul,

Ahol azóta szomorún aratnak,

S nóta se száll a lányok ajakárul,

Ott termett e kis kék búzavirág,

Onnan hozta egy bujdosó magyar

És hozzátette: Nincsenek csodák.

Magyar s magyar közt öles szakadék:

Nekik – ott túl, maradt egy kis hazájok!

Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,

Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.

Egy búzavirág a magyar határról……”

A nagyváradi Nagyboldogassszony Székesegyház Erdély és Partium, de egész Románia legnagyobb barokk stílusú temploma. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Olyan utakra léptem, amelyet előttem már sokan elkoptattak. Ha változnak is az idők, ha a lábunk alatt sár helyett követ találunk, ha a ló patája helyett csendes kocsikerék gurul, akkor se szabad eltévesztenünk az irányt s azt, hogy merről fúj, s mit hoz a szél. Nincs új a nap alatt és nem változik meg se a jó ember és sem a rossz, ahogyan a barátait sem cseréli le senki, azokat meg különösen nem, akiket megszeretett, akik mellett kiállt. Ha úgy is hozza a sor, hogy eltelik vagy egy félesztendő, akkor sem lehet másképpen, ha megígértük, hogy hajnalban ott leszek Bánhalmán, a vadászházban. A vadászbecsületnél, az adott szónál, az ígéretnél sem ember, sem Isten között nem lehet szentebb, s ami nélkül, beláthatjuk, hogy aligha működhetne világunk, aligha lehetnénk igaz szívű, becsületes vadászok. Persze, a csibészség, az ugratás – vagy mondhatjuk azt, hogy a betyárbecsület – különösen itt a Hortobágyon, a Hortobágy szélén még él, annak minden íratlan törvényével együtt, mert itt, ha ígérnek, ha megegyeznek valamiben, azt, ha kell, csonttörésig betartják. Beleállnak s abból kiverni ezeket a református kunokat nem lehet. Bár lehet próbálkozni, azt nagyon szeretik…..

A székesegyház királyok és hercegnők nyughelye. A képen Szent László oltára a nagyváradi Nagyboldogasszony Székesegyházban. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Az ígéret azonban mégiscsak a legfontosabb s az, hogy mi magunk is betartsuk. Az, hogy Bánhalmára elindultam, ígéretek sorozata előzte meg, mert elhoztunk egy Franchi .243WIN kaliberű puskát egy KONUS EL-30-as távcsővel, levehető, oldható szerelékkel, amit összeraktunk s legvégül felkerült rá egy TRITON 5-ös hangtompító, amelyet Albert Jutka a FROMMER Fegyverbolt tulajdonosa adott át, majd jöttek a nehézségek, amelyek egy műszaki gondolkodású baráti körben nem probléma, hanem feladat, mert egyetlen egy „moa” sem foghat ki rajtunk!

Persze ki mást, mint a CT Hunting tulajdonosát, a hőkamerák és éjjellátók specialistáját, Tóth Csabát hívtam fel, aki csak kerek szemekkel nézett rám, mikor megálltam előttük: most tényleg egy napja van? Miért nem szóltam hamarabb? – de semmit sem ígérve, mégiscsak segített.

Úgy van az, ha jól mennek a dolgaink, észre sem vesszük mennyien állnak körülöttünk, hogy mennyien segítenek. Hajlandóak vagyunk úgy tekinteni arra, hogy minden, azért sikerül, mert ügyesek vagyunk, mert nekünk jár s amikor Zsákán a navigáció átváltott, hogy ne menjek be a Sárrétbe és új útvonalat ajánlott, megálltam egy pillanatra: bár erre ismerem, erre tudom az utat, de ideje új utakra lépni, még akkor is, ha az ismeretlen..

Támár Zoli az Agro Jager kitűzőjét – amelyet Kalcsevics Csaba ötvös kézzel készített – nagy becsben tartja. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Az index sárga fénye visszaverődött a házak faláról. Még éppen nincs három és egy mondóka jutott az eszembe, hogy:

„Zsáka, Furta, Bakonszeg

Ott veszett el az eszed!”

Valakinek biztosan, de akkor menjünk most Püspökladánynak. Be kell látni, ha egy úton nem haladhatunk, akkor új utakat kell választani és felesleges erőltetni. A Sárrét már régen járható, az ingoványra alig emlékszik már valaki, csak a nád, a láthatatlan víz, a föld árja mutatja meg, no meg a térkép, ha kiterítjük, hogy innen fel Szeghalomnak, Mezőtúrnak, Gyomának, valaha másképpen jártak az emberek, mint manapság. Kevesebb település van ma is, mint bárhol. Nincs mit tenni, akkor neki Bakonszegnek, tovább Nagyrábénak, Biharnagybajomnak és kis szerencsével Püspökladánynál elérem a „négyest”.

Ismeretlen kanyarok, csendes alvó házak, falvak sora, komoran álló templomok alatt haladok, miközben amarra, lent délnek, véres szemmel bukik alá a horizonton a fogyó, a gyenge hold – végre. Hanyatlik. Nem kívánok én neki rosszat és nem emlegetem fel, mennyire nem szeretem, amikor árnyékot vetnek éjjel a fák. Nem is nézem a fátyolos éjszakai égbolt alján kapaszkodó vitézt, mert ha fenyeget is, mögöttem már meghasadt a keleti ég s ha nem is látom még a napot, már dereng s tisztul előttem az ég, tisztul az égbolt. Az irány pedig még inkább látszik, arra tovább, a régi öreg Sóúton s ha rossz is, ha kátyus is, az legalább nem hazudik, az nem csapja be az embert, rajta az utazót.

A felkelő nap, már a bánhalmai határban talált ránk. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Gondoltam hamarabb érek a vadászházhoz, de legalább nem késtem!

  • Ez is valami, komám!
  • Ne is mondd!

Aztán megropogtatjuk egymást kezét Támár Zolival, az elnökkel is, Bóta Jánossal, hogy azt csak az errefelé való tudja, meg a magam fajta bihari.

  • Ebédre megyünk a Betyárcsárdába! Úgy készüljél!
  • Egyet se félj semmit Támár Zoli, számíthatsz ránk! Bekísérünk mi, ha félsz!
  • Fél a fekete fene! Én vagyok itthon!
  • Azért mondjuk!

Na, ezzel aztán útra kelünk ám. Ha ezek az utak beszélni tudnának, lenne annyi történet, meg tanulság, hogy elég lenne csak hallgatni, nemhogy leírni. Nem telik bele egy perc, már ki is fordultunk Bánhalmáról.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Arra elébb Kenderes, majd Kisújszállás, tovább itt szemközt Karcag, attól északra Berekfürdő, majd Kundmadaras és innen pont balkézre, Kunhegyes esik. Jól látható, mert Magyarország második legnagyobb református temploma, két tornyával, a kunok nyakasságát és konokságát hirdeti. Körülöttünk víz, csatornák, halastavak, szántók, rétek váltogatják egymást és bizony sík, ahogy Reményik Sándor írta. Eső nem volt, a harmat gyenge, de várja mindenki, ember, állat, táj az égi áldást, mert ilyenkor az kell, még ha harapni is lehet a szúnyogot. Mert, ha van víz, akkor minden van és akkor eleven a táj.

Bóta János, a Középtiszai Vadásztársaság elnöke vette kézbe a FRANCHI Horizont. RAjta egy KONUS EL30-as távcső ül, a csövön pedig, egy Aim Sport TRITON 5-ös hangtompító. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Nyulak pattannak fel előttünk és ugratom a barátaimat, hogy egy róka szaladt át előttünk a falu alatt. Ó! Persze, csak úgy láttam! Ne ugrassam őket – persze hiszik is, meg nem is, de inkább nem hiszik.

Régen találkoztunk. A puskát már odaadtam Janinak, feltekertük a hangtompítót és hozzá egy tár lőszert, meg odacsaptam még egy doboz töltényt, mert ne egyesével adogassam, ha szükség van rá. Élvezze.

  • Itt a lőlap – mutatom.
  • Hogy is van akkor? – kérdezi Jani.
  • Ez kérlek, itt a sarokban a Geco 105 graines lövedéke. Ezt Csaba, ezt Jani lőtte.
  • Ki az a Jani?
  • Jó gyerek! Persze mindig azt mondja, hogy az anyukája szerint, különösen akkor, ha alszik!

Na, ezen nevetnek. Érdekes, hogy Jani, egy jó humorú vadász, ha kint van egy vadászaton, akkor mindig jobb a hangulat és aligha romlik el – sose hagyja, sose hagyta…

  • No, ez a hangtompítóval, ez pedig anélkül.
  • Felé megy!
  • Vagy fölé, ahogy Szegeden mondják.
  • Persze, a hangtompító miatt alá fog hordani, ha üresen lőttük volna be.
  • Érdekes, hogy a Sako 90 grainesével ez a cső, csak függőleges eltérést mutat, ami nagyon kedvező szórást mutat.

Bóta János, a Középtiszai Vadásztársaság elnöke vette kézbe a FRANCHI Horizont. RAjta egy KONUS EL30-as távcső ül, a csövön pedig, egy Aim Sport TRITON 5-ös hangtompító. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Ott beszélgetünk, mert mégiscsak érdekes és új dolog ez nekünk, nekünk hétköznapi vadászoknak, mert Csaba, vagy ha megemlíthetem Robert C. Castel izraeli vadászismerősünket, legutóbb azt írta, hogy lehet próbálkozni a hangtompítókkal, bár – tette hozzá, az ismétlőfegyverek esetében bizonyosan sikereket fogunk elérni. Persze azért cső-, és lőszerfüggő is – láthattuk ezt a lőtéren is. Aztán, ha megszeretünk egy jó lőszert, akkor nem igen ismerek olyan vadászt, aki lecserélné régi jóbarátját, mert minden töltény egy jó barát is nekünk s vaktában nem szokásunk lövöldözni, hogy hátha sikerül – milyen dolog is lenne az?

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A távcső már komiszabb kérdés, mert lehet, hogy a világítópontot bekapcsolva hagytam és egyszer megjelent a feszültségcsökkenést jelző piktogram – éppen az imént, amit meg én nem hittem el, azonban belenézve valóban villogni kezdett. Ezért érdemes vadászat előtt bekapcsolni – még otthon! Azonban most azonnal kikapcsoltam a tubuson lévő nagy fekete gombbal és a zsebemre csaptam, hogy Csaba ajándék mini akkumulátora nálam van-e – Na, ezt is megígértem, hogy visszaviszem! Ezek az ígéretek még mardossák az ember lelkét…

  • Majd visszahozod!
  • Persze – visszhangzott bennem.

A távcső, ez a KONUS EL30-as azért huncutabb, mert a baloldali kicsi gombbal bekapcsolhatjuk a szálkeresztet, míg a jobb oldalival váltogathatjuk, hogy melyik típus tetszik – mintegy 10 félét választhatunk kedvünk szerint.

Az Aim Sport TRITON 5-ös hangtompítója egy FRANCHI Horizon .243WIN kaliberű fegyveren. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Míg Jani a távcsövet, a feltekert hangtompítóval a Franchi Horizontot vizsgálja, addig észre sem veszem, hogy a KONUS távolságmérős távcsövére lecsapott Támár Zoli, amit aligha tudok tőle visszaszerezni.

  • Na, akkor mondjad csak, hogy ez mit tud?
  • Távolságmérős, mélységet mér, sebességet, ködben mér, meg ilyenek.
  • Ezt is FROMMER adta? – persze komiszkodik.
  • Egyenesen a gyárból hozták!
  • De most komolyan kérdezem – néz rám kerek szemekkel.
  • Komolyan mondom.
  • Mennyire?
  • Annyira, hogy a FEHOVÁ-n mutatták be először, de még a vitrinből is elvitték, pedig abban még elem sem volt, úgy küldték utána a vevőnek.

Megnézi Jani is és a nehéz, gumírozott, fix fókuszos távcső látom, nemcsak az én és a FEHOVA vásárlóinak a tetszését nyerték el.

  • Ja és vízálló!
  • Tudod mit? Van egy ötletem!
  • Nem szeretem az ötleteket, Támár Zoli!
  • Arra gondoltam, hogy itt hagyod és még teszteljük Janival, meg a kisbarátodnak Zalánnak éppen jó lenne!
  • Szerintem menjünk most vadászni – és hárman bevettük magunkat a Kunságba, a Nagykunságba.

Bánhalmán megannyi ér, csatorna, árok. található. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Már-már nyár van. Ha a búza nem is, de az árpák már szőkülnek és van, ahol hat leveles is már a napraforgó. Jól látszik, hogy ott, ahol forgatás nélkül, mulcsvetéssel dolgoznak, gyengébb a napraforgó, ahol meg szántanak, ott még a gyom is kevesebb. Azért szerencse, hogy jó a kapcsolat a gazdálkodókkal s az, hogy helyenként gyengébb a kelés, nem a vadásztársaság bűne – tudják ezt a gazdálkodók is.

A táblák között nyári ludak is feltűnnek, most, hogy azért csak-csak esik, ha nem is sok, de azért mindig érkezik némi csapadék, a vad is megtalálja a számítását. Jajonganak a bíbicek. Egy mély traktornyomból egy bíbicfiókot szed ki Támár Zoli – beleesett és odébb engedjük el. Hadd menjen s alig távolodik el tőlünk a még röpképtelen fióka, már szedi is a bogarat körülöttünk. Az idősebb madarak jajongtak egy ideig körülöttünk, de a madár is olyan, ha nem bántják, nem fél az embertől…

Célon! Beugrott! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Pediglen ez itt egy napraforgó föld, de mégis itt költ a bíbic s ahogy nézem, megtalálja a számítását a madár. Az indokolatlan rovarölőszeres kezelések visszaszorítása már észrevehető és a bio, meg az agrár ökológiai program, azért évről évre egyre jobban meglátszik. 20 éve már ezt tanította Fischl professzor az egyetemen és a minap egy srác felhívott, hogy tanítsam meg a biogazdálkodásra. Aligha sikerülhet egy beszélgetésből, mert annak idején 36-an kezdtünk és alig 20-an kaptunk diplomát. Sokan kérdezik, hogy Debrecen helyett miért mentem én a Georgikonba, amire ma is nehéz választ találni, de sok okos és értelmes, tanult emberrel is találkoztam ott s ha nehéz is volt, azért keszthelyi gazdásznak lenni sem utolsó…

Valóban – nyugtázta Támár Zoltán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Mezei nyúl is van bőven, már az idei süldő nyulak akkorák, hogy azt aligha fogja meg a róka.

  • Egy szíjat azért hozhattál volna.
  • Ugye mondtam, erre a golyósra is kellett volna hoznod, ahogy a FRANCHI Feelingre is a télen!
  • Na és az az őzbak?
  • Az jó lenne, de közelebb kéne mennünk.
  • Bent is van, csak a nyaka látszik…

Nem tudtunk mit tenni, vártunk és loptuk volna a távot, de inkább nőtt közöttünk. Kisbak. Nagy reményeket nem fűz hozzá senki, de takarásba került. Hol nagyobb a búza, hol úgy áll, hogy csak az agancs látszik.

Az elnök egyszer csak visszakérdez:

  • 180 méteren van nullán?
  • Hangtompítóval?

A KONUS távolságmérős keresőtávcsövét Támár Zoltán vette kézbe! Fontos, hogy mérés pillanatában ne nézzünk bele a harmadik, azaz a középső lencsébe! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Támár Zoli KONUS keresővel figyeli. Magam, mint harmadik résztvevő mozdulni is alig merek. Éppen csak az őzbakot nézem. Kísérni sokat kísértem már, de a mai igen más, mert a vadász az én puskámat használja, az én felszerelésemet és tegyük hozzá azt is: Bóta Jani nem ma kezdte sem a szakmát, sem a vadászatot.

Suta figyel a búzából. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Csend. Valami történhetne már, de csak feszült figyelem cikázik közöttünk. Szól felettünk a pacsirta és jó lenne befogni a fülem, mert néhány napja hangtompító nélkül olyat vágott a fülembe ez a .243-as, hogy talán most is cseng, vagy csöng – szögediesen. Valami történhetne már. Igazán történhetne. Már a saját szívdobogásomat is hallom, no, meg jó lenne levegőt is venni. Az őzbak tőlünk távolodik és közébünk áll egy bokor is. Ahogy nézem, innen gallyak lógnak be elénk – nem szerencsés.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Majd hirtelen elsült a puska – számomra. Váratlan esemény a fülem, nagyon váratlan. Gyenge, egy beteg .22-es hangjához hasonlított idekint, majd a kiröpülő, süvítő lövedék szokatlan hangja után sokkal hallhatóbb volt a becsapódás. Az őzbak félsrégan állt. Nem is igen lehetett látni, csak a nyakat és a nyaktövet tudta meg célozni az elnök – nem húzta az időt. Egyre jobban melegedett, egyre magasabbra kúszott fel a nap és félő volt, ha elengedjük az őzbakot, másikat nem igen találunk ezen a reggelen. Türelmesen vártunk, miközben leste a pillanatot. A golyó szinte fütyült. Úgy fütyült, mint amikor a pusztában villám csap le. Aki hallott ilyet egyszer is, abban meghűl a vér, mert olyan az, hogy már messziről halljuk, ahogy valahonnan fentről megindul az istennyila s ha szerencsénk van, akkor csak látjuk, hogy levág. Nincs semmi olyan gyors, ahogyan érkezik fentről. Juhászokkal, pásztorokkal beszélgettem erről, akik elmondják, hogy kint a pusztában ilyen helyeken mély, sok méteres lyukak maradnak, mert van úgy, hogy a puszta földbe is levág, de láttak olyat is, hogy derült égből is lecsapott. Magam is leltem ilyen lyukat Orosi-pusztán. Sistergett, fütyölt a Sako lövedéke és szinte párát húzott és az őzbak elfeküdt. Tartottam tőle, hogy nem ott érte a lövés, mert új a puska, új minden felszerelés, kiegészítő rajta, de Bóta Jani hitt bennem és Csaba barátom pedig megígérte, hogy összerakjuk.

Az Aim Sport TRITON 5-ös hangtompítója. A lövés után még a madarak sem hagyták abba a hajnali énekünket. Videó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Megindultunk. Gallyak között röppent át a golyó, a távcső szerint 184 méterre volt, de előtte Jani már mondta, hogy 180-ra áll. Igen, ilyen ez, ha valaki sokat vadászik s még a távolságmérős korszak előtt az erdészetiben úgy tanítottak becsülni, hogy néz ki egy pontot, és lépd le…

Egy vadgazdának sok feladata van: Támár Zoltán bíbic fiókát ment. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Megkerüljük a kis bokrot, belépünk a búzába és ott fekszik előttünk. Keresni sem kell…

Ott fekszik! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Különös dolog ám a vadászat, mert minden életkorban másképpen éli meg az ember, hogy menni kell. Nem más miatt, mert az nem vadászat, hanem magunk miatt. Valami moccan ott belülről s ha visszagondolok csak a régi erdészetis osztályra, páran szinte megörültünk a vadászatért. Még lógtunk is, hogy mehessünk hajtani, aztán tanulni kellett, hogy mehessünk, mert csak a jó tanulókat vitték. S voltak közöttünk, akik inkább pakoltak vagy egész nap az iskolában takarítottak, csak ne kelljen kimenni hajtásra, nyúlbefogásra, egyáltalán kimenni a területre. Arról meg nem is beszélve, hogy ha apámmal nem mentünk sehova, én még a hétvégéken is elmentem hajtani vagy éppen dolgozni…

Előbb Bóta János elnök veszi le a kalapját. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Most meg itt állunk egy kisbak fölött és itt fekszik előttünk. Nem szenvedett. Jó lövés és Támár Zoli már az agancsát fogja, hogy milyen kis éles él van a bal száron. Töretek kerülnek a vadra, az elejtőnek is jár. Azután kintebb húzzuk az útra…

Az elnököt Támár Zoltán barátja követi. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Csak óvatosan – szól hátra Jani. Kerüljünk még egyet? Akarsz lőni? Kizárt, de menjünk nézzünk körbe, mert csak az ősszel, télen láttam a bánhalmai határt. A nap egyre magasabbra kúszik s alighogy elindulnánk, mellettünk egy bak áll fel és legelni kezd. Távcsövezzük én fotózom. Hiába, a hangtompító nem bömbölte tele a reggelt s úgy szól a fejünk felett a pacsirta, mintha a világ legtermészetesebb reggele lenne.

A két jóbarát: jobbról Bóta János elnök, balról Támár Zoltán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A puszta olyan sík, hogy körbe vonalzót lehet tenni a horizontra, amelyet csak egy-egy kunhalom tör meg. Tiszta az idő és olyan közel ragyognak a templomok, hogy mesebeli közelségbe kerülnek és ragyog Pünkösd-hétfőn minden körbe körülöttünk.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Halastavak, csatornák, horgászok, gázló madarak, gémek, kócsagok lesik a halat és felettünk pedig afrikai hangulatot idézve gólyák köröznek a felszálló reggeli termiteken. Még nincs itt a hordás ideje, még nem keltek ki a mindig éhes fiókák s a madarak a szabadság minden pillanatát élvezik, messze magasan, felettünk az égen. Nem parancsol az égi madaraknak senki, csak a Jóisten s mégis megélnek. Nincs alku. A szabadság a legfontosabb, a méltóság és az ígéret, amit mindig be kell tartani.

Az Aim Sport hangtompítója, a TRITON 5-ös tette a dolgát és nem verte fel a határt. HIrtelen egy őzbak állt fel és kezdett legelni! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Mindenki nagyon fáradt az autóban, mindenki korán kelt s mikor rám került a kérdés, hogy mikor keltem, állítólag szunyókáltam a hátsó ülésen – nem is emlékszem, de úgy eltelt az idő, hogy kisült a kunhegyesi hurka. Menjünk be a faluba, helyesebben jöjjenek be a nagy vadászok, mert addigra híre ment annak is, hogy elesett a pünkösdi őzbak.

Jól vizsgázott az Aim Sport TRITON 5-ös hangtompítója: tőlünk alig 100 méterre egy őzbak állt fel és kezdett legelni. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Ki látta? Ki tudta? Sose derül ki, mert olyan ám a puszta is, hogy senki se volt ott, senki sem tudja, mi történt, de mindenki hallotta. Nincs titok, s ha van is, az kiderül. Még a jó is, mert előbb-utóbb csak párosan kerül elő az ember. Nem lehet azt titkolni, de a rosszat sem, mert azt meg kiveti magából az ember. Szabadulna tőle, mint a bűnétől s az mindenkire ráég. Arról meg ne is beszéljünk, aki benne volt, meg aki kitalálta, na, az meg végül, magára marad…

A bánhalmai pünkösdi őzbak. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Támár Zoli felesége hurkával várt bennünket. A háznál Zalán szalad elénk, neki elhoztuk a kilőtt hüvelyeket, mert azt gyűjti. Az iskolában most 20-ig tanulnak már számolni, a kocsiból kiveszem a lőtérről összegyűjtött dobozzal. A tartójában ott lapul mind s mivel pont 20 darab, hát megtanuljuk a szorzótáblát. Az anyukája és az apukája csak hallgat s mikor már fújjuk, akkor derül ki, hogy még csak elsős és ez másodikos tananyag. Hubertről kérdez:

  • Péter! Mikor jelenik meg az új könyv? Meg, hogy Ottokárt mikor hozom már el? Meg hogy igaz volt-e a nagy tűz Dorozsmán?
  • Persze igaz volt minden, de már csak a hamu maradt és a korom, meg a piszok. De ne félj, kinövi majd a nád és csak az emlékeinkben marad meg, hogy vannak rossz emberek is.
  • Akik gyújtogatnak, Péter?
  • Igen, akik gyújtogatnak, akik azt hiszik, hogy ők mindent és mindenkinél jobban tudnak!
  • Gyújtogatni, meg rosszat csinálni nem szabad! Ezt Hubert is megmondta!
  • Megmondta, de nem szabad törődni velük, csak annyit, hogy nem szabad elfelejteni, hogy kik voltak benne! Gyere, együnk, mert kihűl a hurka!
  • Péter! Én kolbászt eszek és odaadom neked a felét, a másik felét meg apának!
  • Akkor neked mi marad, Töki? – kérdezi meg az apukája.
  • Akkor én majd hurkát eszek, mert Péter elmegy, én meg máskor is ehetek ilyet, mert anya majd ad nekem!

Nevetjük és elcsendesedik az asztalnál mindenki. Süt a nap, egyre magasabban jár, mikor visszaülünk az autóba és kimegyünk körbejárni a bánhalmai halastavakat. A meleg, a tavak, a párás idő, no meg a koránkelés, mindenkit elfárasztott.

Terítéken az őzbak, amelyet egy FRANCHI Horizon .243WIN kaliberű fegyverrel, rajta egy KONUS céltávcsővel, az Aim Sport TRITON 5-ös hangtompítójával ejtettünk el Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Jani birkáit bezárjuk a hodályba, ne legyenek a napon, csak a kecskék lesik, hogy mi történik a kollégákkal. A szabadság a legfontosabb mindenkinek, még az állatnak is, de azokat nem bántjuk, azok bírják a meleget és úgy élnek ők fenn a gáton, mint hal a vízben. Minden az övék körben, amerre a szem ellát. Persze, itt szeretnek lenni azok fent, de majd elindulnak, néz rájuk az elnök. Szereti őket, meg aztán a legkedvesebb munkatársak, mert nem válogatnak és szépen rendbe tartják a gátakat, a többit, meg úgy is kaszálni kell.

  • Jobban azok inkább az abrakot lesték, te Jani! – veti oda Támár Zoli.
  • Lehet, de onnét nem tudnak kijönni, mert úszni nem szeretnek, a kerítés meg túl magas nekik!

Mosolyra húzódik Támár Zoli szája, különösen akkor, amikor innen a Betyár felé vesszük az irányt!

A krotáliát még tegyünk fel és irány a Betyár Csárda! Balról Bóta János elnök, jobbról a FRANCHI Horizonnál pedig, már TÁmár Zoltán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Kunhegyesen a híres, két tornyos református templom előtt gurulunk el. No, tényleg nagy! 5000 fő fér be, büszkélkednek a kun atyafiak. Még mai szemmel is monumentális, hát még, amikor kitalálták, hogy mekkora templomot építenek! Csak annyit teszek hozzá, hogy annyi szőlő volt a környékben akkor, hogy 200 000 téglát ki tudtak égetni csak a szőlővenyigéből, most meg mondják, hogy a gyümölcsnek, szőlőnek nem jó a föld…

A kunhegyesi Betyár Csárdába érdemes előre asztalt foglalni. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A Betyár Csárda most így csendes, friss étel illat, talán pörkölt is fő odabent. Birka – villan át fejemben, de lehet hangosan is mondtam, mert erre valaki feleli, hogy az bizonyosan nem, mert csak most vágják.

  • Estére fő meg!
  • Nem tán még Bogár Imrét is idevárják? – kérdek vissza.

Peder egyet a bajuszán, kicsit megkeményedik a szeme, de nem lesz ellenséges, csak visszaszól.

  • Vagy már itt is van.
  • Itt Kunhegyesen?
  • Akár, de aztat senki se tudhassa…

Érkeznek a Betyár Csárda hatalmas táljai. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A körülöttünk állók csak nevetik, mert a pusztából való, amolyan régi vágású pásztor családból való, de az árnyékától ma sem félnek azok.

  • Aztán Pista bátyám, kimer-e menni a sötétben, ha nyikorog a hodály ajtaja? – kérdi meg közülünk valaki?
  • Még kutya nélkül is, fiam! – de ez már azért élesebb kérdés volt és szúrósabb volt, errefelé azért az ilyen fajta kérdések azért már csiklandósabbak és hozzáteszi még – Csak arra vigyázzon, aki jön, hogy elébb vegyen engem észre, mint én őt!

Aztán mindenki mindenkivel lekezel, akin meg kalap van, az meg sorra megemeli a másiknak s tudja itt mindenki, hogy most csak vicceltünk, de odakint a puszta, azért puszta marad s aki kint él, kint járja a nyájjal a határt…

A kis betyárokat is várják már Kunhegyesen! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Mikor aztán megindulunk mindannyian befelé, körbe kell járni, megnézni a gyűjteményt, a kolompokat. Még egy-két kolompot ismernek, tudják, hogy ki adta be. Nagy dolog ám az ilyen, mert  aki azt béhozta, annak kedves kolompja volt és hova máshova, mint a Betyárba behozta vagy neki adta a csárdásnak. S miért is fontos egy kolomp, miért nő oly annyira az ember szívéhez? Mert a legkedvesebb jószág kapja meg s annak a kolompnak a hangját messziről megismeri az ember, még akkor is, ha köd van. A nyájtól nem igen szeret eltávolodni egy pásztor, mint ahogy, ha át is megy másik szolgálatba a tiszteletes, a papi ember, siet haza a maga gyülekezetébe, a maga templomába. Valami ilyesmi lehet s az nem igaz, hogy a juhász ne ösmerné a falkát, mert éppen úgy ismerjük mi is az őzeket s bennünket meg a madarak…

Pálinkás pohár kerül elő. Aki nem vezet, akinél nincs puska, ihat.

  • Miért nem úgy intézte, hogy koccinthassunk?
  • Egy pohárkával lehet!
  • Nem lehet, mert megugrik a ménes hazafelé!
  • Na, akkor jól van! Lesz annak gazdája, mert a ménesre mindig lehet hivatkozni, mikor aztán egy nóta jut eszembe!

„Kutyakaparási csárda, csendőrrel van körül állva,

Azért van az körül állva, hogy betyár mulat a csárdában”

  • De van annak folytatása is! – mondják.
  • És pedig?
  • Az meg így szól:

„Irigyem annyin vannak, mint az ebek úgy ugatnak

Adok nekik víg napokat, hadd ugassák ki magokat!”

Mindenki hallgatja, aztán nem szól senki, csak lendülnek a poharak. Van ebben valami igazság, s ezek a népek itt, Debrecen meg Szolnok között, szókimondók, hát úgy gondolom, ha nem is a diplomácia csúcsa, de nincsenek hátrébb. Sőt. Valahol letisztultabb, valahol becsületesebb, valahol előrébb mutató, ha nem alakoskodnak, ha nem mosolyognak s ahogy a néhai Pásztor Ervin nagybátyám mondta egyszer, jó tíz éve, Körösnagyharsányban: Elevenibe vág!

Egy kunhegyesi betyár: Támár Zoltán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Valami ilyenféle ez a református nép: törjön, szakadjon, csak végre valljon mindenki színt. No, végtére is tudni kell, hogy ki hova áll.

Egyszer csak megszólal a pult mögül egy tekintélyes hangú asszonyság. Igaz, van olyan közöttünk, akinek a válláig sem ér, de olyan gyorsan rendet csinál, hogy ha lennének odakint csendőrök, azok is leülnének:

  • Na, idefigyeljenek a betyár urak!

Erre aztán mindenki elhallgatott.

  • Mindenki szépen leteszi a kalapját! Elmegy kezet mosni, aztán aki idevalósi, de mondhatom kunhegyesi, az üljön le a saját helyére, de ne a másikéra! Aki meg vendég, az kövesse a vendéglátóit, hogy merre esik a járás!

Eközben aztán meghalljuk, hogy úgy jár a klopfoló odabent, mind a motolla s szépen, kicsit morogva megindul a csapat.

  • Na, aztán nekem ne morogjon! – hallja meg az asszonyság – majd megmondom én Marikának, hogy morog!

Na, aztán erre igazán nagy csend lett, mert mindenki hazagondol, meg aztán, aki teheti, mosolyog a bajusza alatt. De még arra is lecsapnak!

  • Na, maga meg mit mosolyog! Egyikőjük se különb! Majd adok én itt maguknak – de ezt már ő is elneveti.
  • Na, menjenek arrébb, mert nem tudjuk kivinni sem az ételt, sem az italt!

Aztán ahogy mindenki elhelyezkedik érkeznek a tálak, érkezik minden, amit csak megkívánnak a népek. Amit kínálnak, azt el kell fogadni, mert, ha mondják, hogy jó a káposztasaláta, akkor az tényleg jó és nemcsak azért kínálják, mert eladó.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Mindenki elcsendesedik, ha nem is feltűnően, de körbe, körbe lesnek a vadászok is, a pásztorok is. Ha úgy van, hogy összeakadna a tekintet, bólintanak egymásnak. Na, nem nagyot, csak úgy tisztességesen, éppen akkorát, köszönnek a másiknak, mint amennyit kapnak, no meg, amennyi kijár…

Kattintson a képre és kövesse a Betyár Csárdát a Facebookon is! Foglaljon asztalt a kunhegyesi betyároknál!

A fal körbe tényleg telis tele régi dolgokkal, betyárbútor, -holmi, miegymás, fokos. Na, az még valami. Juhászkampó nemigen van, annak nagy a szeme, az nem szokott kikerülni a családból, csak akkor, ha megszakad a család. A gazdája, olyankor keres néki új tulajdonost, aki megbecsüli, aki majd vigyázz rá akkor is, ha már nem lesz. Az itteni ember megbecsüli, amilye van, így nevelték, ebben nőtt fel s itt, a pusztában sohasem volt könnyű az élet…

Kapitális borz Bánhalmáról Támár Zoltán trófeái között. Van, amit ma msem léphet pénzben kifejezni. Ilyenek a vadászbarátság, az emlékeink és a trófeáink. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Nekünk Móricz tálat, amoda Bogár Imre tálját hozzák, de ezen van Bogár Imre kedvence is – így tartják. Eltelik ez a kaland is, lassan vége lesz ennek a vadászatnak is és menni kell. Megfordítom a lovakat én is, de nem Szegedre, Rózsa Sándor nyomában, hanem most vissza Biharba megyek. Nem kerülve, hanem át, rendesen azon az úton, ami a Sárréten keresztül visz innen a régi Sóútról először Bucsának, majd onnan be Gyarmatnak, Füzesgyarmatnak. Arra, amerre Vitális Imre, az utolsó bihari betyár járt…

Régi idők hangulatát idézi a Betyár Csárda Kunhegyesen! Aki teheti látogasson el, talán még betyárokkal is találkozhat! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A Franchi Horizonja, a KONUS EL30-asa már régen a tokban lapul, ahogyan a svéd Aim Sport hangtompítója is. Teljesen más dimenziókba lépett a vadászat és igaz, ami igaz: bent a lőtéren hangosnak tűnhetett, de mikor hangtompító nélkül sütöttük el, mindenki kapkodott a fültokokhoz. Itt, meg idekint, a bánhalmai határban, a búzamezőkön meg alig hallható, hogy elsütöttük a .243-ast. Teljesen másképp szól szabad területen, a hajnali párás időben, mint zárt falak között.

Kunhegyesi vadászbarátom, Támár Zoltán trófeái között. Gratulálunk! Fotó: Dr. SZilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Teljesen más és abban biztos vagyok, hogy így összelőve, belőve, nem is fogjuk megbontani ezt az egységet. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy a FRANCHI gyár és kiterjesztve az anyavállalattal, a BERETTA Holdinggal jó döntést hozott, amikor a KONUS céltávcsöveket ajánlotta ehhez a 155 éves fegyvermárkához s hogy sokat jártak utána, hogy melyik hangtompítót ajánlják a magyar vadászoknak, az biztos.

Őzbak Bánhalmán, amelyet egy FRANCHI Horizon .243Win laiberű puskával, rajta egy KONUS EL30-as távcsővel, továbbá a svéd Aim SPort TRITON 5-ös hangtompítójával ejtettünk el. A vadászatot pedig egy KONUS távolságmérős keresőtávcsővel kísértük. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Néhány dologra azért figyeljünk, mert a 6000 lövést elviselő  Aim Sport hangtompítóra azért vigyázni is kell és 30-40 lövésenként takarítsuk ki, vásároljunk hőálló zsírt, mikor felcsavarjuk és akkor sokáig elkísér bennünket. A svédek úgy tartják, hogy akár egy életre is elég egy ilyen hangtompító s ha csak a Volvojukra gondolok, meg néhány mezőgazdasági eszközre, ami embertelen körülmények után is még vet, akkor nem hiszem, hogy csalódni fog az aki ezeket az eszközöket vásárolja vagy rendeli meg a FROMMER-ben. Albert Jutka elmondta, hogy minden típusból tartanak készleten és aki belép a Szenes Iván téri üzletbe, biztosan tud választani, biztosan tudnak megfelelő típust adni a puskára. Ha nincs rajta menet, két nap alatt azt is vágatnak a csőre. Szóval nincs lehetetlen a pestieknek, csak most én jussak át a Kis-Sárréten… Irány Bihar!

Irány Bihar!

Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Agro Jager News

Frommer

A Franchi Horizon Black Synt .223

Published

on

Print Friendly, PDF & Email
A Franchi golyós puskák nagyasszonya, a Horizon Black Synt egy teljesen fekete puska a kiemelkedő vadászatokhoz. A klasszikus, bár összetéveszthetetlen vonalvezetésű Horizon Black Synt a Franchi család elsőszülöttje az ismétlő golyós puskákban, 4 töltényes kivehető tárral és hullámosan csavart forgó tolózárral. 4 lőszeres kivehető tárral és 3 ponton záródó zárszerkezettel érkezik, amely lehetővé teszi a 60°-os zárnyitást és hozzáférést a puska működéséhez – az áramvonalas hullámos zárszerkezetnek köszönhetően – a gyors újratöltéshez minden típusú céltávcsővel.

Az egyedi alakú tolózár, amely amellett, hogy esztétikailag is vonzó, akadálymentes újratöltést tesz lehetővé mindenfajta időjárási körülmények között.
Könnyű súlya és könnyű kezelhetősége miatt különösen alkalmas nagyvad vadászatára, mind a cserkelés során, mind a lesvadászat során. Az exkluzív Franchi-dizájnnal kialakított válltámasznak és tusatalpnak köszönhetően tökéletesen illeszkedik a vállgödörbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A tuson és az előagyon megtalálható a szíjkengyel tartó adapter, és a bipod adapter is. Emellett a dobozban természetesen ott a szíjkengyel tartó. A Franchi Relia-trigger elsütőszerkezetnek köszönhetően könnyű és finom, 08 – 1,9 kg közötti sütési erő állítható be az állító csavar segítségével. A hidegen kovácsolt menetes végű krómozott acél cső lövésről lövésre maximális találati pontosságot biztosít. A Horizon Black Synt, mint minden puskánk, három leadott lövésből 1 MOA tanúsítvánnyal rendelkezik, azaz a szórás 100 méteren 3 cm-en belül marad.

Frommer Fegyverbolt, Budapest

Tovább olvasom

Frommer

FEGYVERMESTER: Mire figyeljünk, ha menetet vágatunk a fegyverünkre

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A hangtompítók vadászat során való engedélyezése, hirtelen számos kérdést vetett fel a vadászok körében. Mi legyen a régi, kedves fegyverekkel? Nem változik-e meg a jól bevált puska működése? Vegyünk-e újat? Egy olyan fegyverre, ami jól bevált, amin nem található menet, arra csakis szakemberrel vágassunk menetet, hiszen hangtompítót csak így tudjuk megfelelően rögzíteni és biztonságosan használni. Ma már az új fegyvereket menettel hozzák forgalomba, de mit lehet kezdeni a régebbi típusokkal és egyáltalán milyen lehetőségeink vannak? Megannyi kérdés! Ezzel kapcsolatosan a FROMMER Fegyverbolt budapesti, Szenes Iván téri üzletében működő, állandó fegyverműhelyét kerestük fel, ahol Tibori Ádám fegyverműves készségesen válaszolt is a kérdéseinkre.

Menetvágás egy Mauser márkájú golyós fegyverre.

Mitől függ, hogy vágathatunk-e menetet egy fegyver csövére?

Elsőként függ a cső állapotától, mennyire használt a cső, mert, amennyiben a végét járja, nem érdemes ezt a műveletet elvégezni. Látni kell, hogy a csőnek mekkora a falvastagsága és meg kell mérni, hogy melyik menetet bírja el biztonságosan. Meg kell vizsgálni, milyen hangtompítót szeretne a vadász, ezért azt javaslom, hogy olyan szakemberhez forduljon, aki teljesen tisztában van azzal, milyen menetekkel hozzák forgalomba a hangtompítókat és a vágyott típust milyen menettel gyártják.

Fontos, hogy a mentet szakember tervezze meg és vágja rá a csőre.

Mit vizsgáltok?

Legelső az, hogy milyen kaliberű a fegyver, azután jöhet csak szóba a hangtompító. Itt a FROMMER-ben széles választékot tudnak a kollégák bemutatni. Ebben nagyon szerencsések is vagyunk, mert az értékesítőkkel szemben található a műhely, tehát csak át kell lépjek az üzletben a polcokig és máris be tudom mutatni a termékeinket. A menetválaszték egyébként széles, de a csőfal vastagsága mellett az anyagminőség is fontos. A fegyvergyártók az új fegyverek esetében a közkedvelt meneteket vágják a csövekre, de a kérdés a régi fegyverek esetében a legkényesebb, hiszen egy hibás menetmetszést a legritkább esetben tudunk javítani. Gyakorlatilag nem is lehet, mert sok esetben már annyira elvékonyodik az anyag, hogy le kell vágni.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ilyen is előfordul?

Fontos kiemelni, hogy fegyverhez csak vadászpuskaműves vagy fegyvermester nyúlhat és megdöbbentő, de nagyon sok elkeseredett vadász érkezik hozzánk. A legnagyobb és leggyakoribb probléma a ferdén metszett menet, ezzel találkozunk a legtöbbet, majd jön az irányzék előkészítés. Egyszerűen arra vágják rá a menetet. Ezzel gyengül a menet is és mit ne mondjak, a műszaki hiányosságai mellett esztétikai kívánnivalókat is hagy maga után.

Mi történik, ha elvékonyodik a csőfal?

Nagyon egyszerű. Lövéskor expanzió lép fel, amely a elvékonyított cső esetében csőtágulást okoz. Az elvékonyított csőre tekert hangtompítót ilyenkor többet nem tudjuk letekerni, mert beledagad a menet. Magyarul kitágul a puskacső és le kell vágni. Mindezeken túl rendkívül balesetveszélyes is.

Az esztergálás alatt a cső.

Említetted, hogy megvizsgáljátok a fegyvert. Műszeresen is?

Korábbi, a FEGYVERMESTER rovatban foglalkoztunk már a csövek vizsgálatával. Ha jól emlékszem, a fegyvervásárlások kapcsán. Korábbi cikkünk itt érhető elFEGYVERMESTER: Majd a következő lövés kiviszi c. korábbi ckkünk idekattitnva érhető el! ) Megjegyeztük azt is, ha valaki fegyvert szeretne vásárolni, lehetőség van a fegyver átvizsgálására is. A metszés előtt ugyanilyen endoszkópos kamerát engedünk a csőbe és megvizsgáljuk a cső állapotát belülről is. Ha rossz a cső, nem javasoljuk, de amennyiben a fegyver jó állapotban van, akkor azért azt tanácsoljuk, hogy fődarab cserével szerelünk fel egy vadonatúj csövet. Vastag csővel érkeznek a csövek, 30-as átmérővel, amelyeket azután kontúrozunk és profilra esztergálunk. Akkor már úgy készül minden, hogy a hangtompítót is fel tudjuk szerelni.

 

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Alapesetben mennyi időt igényel egy esztergálás?

Beérkezik a fegyver, átnézzük, átvesszük, a megrendelő elmondja az igényeit és már keressük is a megoldást. A bontás, előkészítés nem szokott sok időt igényelni, alig egy óra alatt készen vagyunk. Mindent leszerelünk, csak a csupasz cső marad. Tehát, ha hétfőn leadják, akkor általában szerdán már a barnítást is elvégeztük. Visszaszereltünk mindent és nincs más dolga a vadászoknak, mint feltekerni a hangtompítót és elindulni a lőtérre.

Digitális programozású automata esztergagépekkel dolgoznak.

Tudsz adni néhány tippet a használatához?

Durván 5-6 lövésből be tudja lőni egy rutinos vadász. Régóta forgalmazzák már a ballisztikai tornyos céltávcsöveket. Mielőtt eltekernénk a távcsöveinket, jelöljük be milyen pozícióban állt, ilyen céltávcsövek például KONUS LZ30-as modelljei, amelyek közkedveltek a vadászok körében is. A Hikmicro termékei pedig már elektronikusan is mentik a beállított adatokat, ugyanis ballisztikai programozásúak, amik lehetővé teszik több beállítás elmentését. Ezek a korszerű céltávcsövek fejlett technológiával kerültek piacra. Már elérhető a hőkamerás céltávcsövünk is, szóval olyan kor előtt állunk, amely leginkább a dúvadvadászat reneszánszát vetíti előre. Hívjanak fel bennünket, álljanak meg itt a Szenes Iván téren. Nézzenek be hozzánk! Látogassanak el a honlapunkra. Címünk

Frommer Fegyverbolt

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fényképezte: Tibori Ádám fegyverműves – FROMMER Fegyverbolt

Agro Jager News

Tovább olvasom

Frommer

Már kapható a FROMMER-ben a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső

Print Friendly, PDF & Email

A Hikmicro Alpex A50TN 940nm-es infravetővel érkezett, amit Albert Attila mutatott be az Agro Jagernek.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Várakozással teltek a mögöttünk álló hetek, mert tudtuk, hogy hamarosan a FROMMER üzletébe is megérkeznek az első éjjellátó céltávcsövek. Albert Attila, a cég kereskedelmi igazgatója ugyanis arról tájékoztatott, hogy az ügyvezető igazgató aláírta a szerződéseket és már csak a szállítmányt várják. “Csak!” – viccelődtünk egymással, de annak ellenére, hogy november 1-től lehet már ilyen  eszközöket legálisan is vásárolni, mégiscsak nagy dolog. S az, hogy szereléssel, szerelékkel 250 000 Ft-ba belefér – igazán nem gondolta senki. A mögöttünk álló évek csillagászati árai a keresőtávcsövek piacán, óvatosabbá tették még az érdeklődéseket is. Hol vannak már azok az árak és milyen magas technikai tudással bírnak ezek az új eszközök?! Wifi, lövésre aktiválódó videófelvétel, csak, hogy néhány kiegészítő funkciót is említsünk, az éjjellátó céltávcső alapfunkciója mellett.

A Hikmicro Alpex A50TN. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A sötét, ismeretlen éjszaka kinyílik az ember előtt, de ezektől az eszközöktől nem leszünk jobb vadászok, csak belelátunk az éjszakába, amely eddig nem adatott meg az embernek, nem adatott meg a vadásznak. Nem tudtuk, mi lehet az erdőben, mi lehet a köd túloldalán, egyáltalán mi történhet körülöttünk. Alapjaiban változik meg az éjszakai mozgás, de aki félt a sötétben, az most is félni fog. S biztos vagyok benne, hogy nem is erről szól a vadászat. Minden eszközt lehet jóra és lehet rossz dolgokra használni, ez bizonyosan csakis a döntésünktől függ. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelent ez az eszköz a vadászember kezében, de ezt gondolom, hogy egy lehetőség, amit annyi minden jóra fel lehet majd használni – különösen a dúvad visszaszorításában. Kétségtelen, hogy a rókák és az aranysakálok élete szögesen megváltozhat. Aki eddig nem járta, bújta, leste az éjszakát, azt gondolom ezután se fogja, mert a tűz, ott belül, egyik percről a másikra nem fog fellángolni. Ha van is ilyen lehetőségünk, attól még az éjszakai hangokat meg kell ismerni, tudni kell merről fúj a szél és ismerni kell a terület minden zegét-zugát. Vadásznak és puskás embernek lenni, továbbra is  két külön fogalom marad – itthon is.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A Hikmicro Alpex A50TN 940nm-es infravetővel érkezett, amit Albert Attila mutatott be az Agro Jagernek. Felbontása, a képernyő teljesítménye egy FullHD CMOS szenzorra épül. Pixelszámban ez 1920×1080 felbontást jelent. A távcső teljesítménye maximum 600 méter – könnyen belátható, hogy ilyen távra még nappal sem lövünk. Az éjszaka minden szempontból más és jó lehetőség arra, hogy meggyőződjünk arról, mi is vesz bennünket körül. Jól jön ilyenkor a régi iskola, amikor alkonyat előtt még minden fontosabb, nagyobb tereptárgyat, fát, bokrot megjegyzünk és memorizálunk magunk körül. Aki a régi fogásokat is tudja, annak igazi élmény lesz az éjszakai megfigyelés és persze a vadászat is.

A kijelzője egy Oled kijelző, ami 1024×768, 0,39” nagyságú. A céltávcső 30mm-es gyűrűvel szerelhető, ilyen szerelék kapható a FROMMER-ben és még a műhelyben, fel is szerelik.

  • Bele tartozik az árba? – kérdezem.
  • Bele – bólogat, Albert Attila kereskedelmi vezető.

A céltávcső alapnagyítása 3,5-szeres, de maximálisan 14-szeresére növelhetjük. Ehhez méretarányos ballisztikai szálkeresztek járnak és létezik egy, ” a képben kép” üzemmód. (PIP üzemmód).

A kép a képben funkció
A kép a képben (Picture-in-picture, PiP) funkció a videót egy kis lejátszóba kicsinyíti, így a videó megtekinthető más alkalmazások számára. A kis lejátszót az eszközöd kezdőképernyőjén át is helyezheted, és más alkalmazások fölé teheted.

 

A tárgylencse átmérője 50mm, különlegessége, hogy beépített videó- és hangrögzítővel rendelkezik, továbbá a beépített memóriája 64GB. Ezek a funkciók rendkívül praktikusak, mert később bizonytalanság esetén segítségünkre lehetnek. Ha netán bármilyen konfliktushelyzet alakulna ki, elég csak aktiválni és a vállunkra akasztott, puskára szerelt céltávcső, rögzít minden elhangzottat.

A Hikmicro Alpex A50TN klasszikus megjelenésű. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A távcső valójában képes arra, hogy az éjjellátó technológia révén, a látható fényt átalakítsa infravörös sugárzássá, amelyet később a beépített érzékelők rögzítenek. Ezzel válik számunkra lehetővé, hogy teljes sötétségben is célzott lövést adjunk le.

A Hikmicro digitális éjjellátó céltávcső szériájának első típusa – meséli Albert Attila. Fontos tudni, hogy a kamera fő elemének számító éjszakai/nappali képalkotást végző érzékelő elem technológiáját a Hikmicro anyavállalata, a Hikvision, amely a világ legnagyobb kameragyártója, már hosszú évek óta fejleszti biztonságtechnikai rendszerei számára. Ez az ipari területen szerzett tapasztalat az, amely olyan technológiai előnyt biztosít, hogy nyugodt szívvel dobták a világpiacra.

A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső kétféle infravetővel kapható. Külsőleg egy letisztult formavilággal találkozhatunk akkor, amikor kezünkbe veszük a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcsövet. Piktogrammos menürendszerével minden területen megbízhatóan kiváltja és felül is múlja a hagyományos céltávcsövek képességeit. A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső két típusát különböztetjük meg: a Hikmicro Alpex A50T és a Hikmicro Alpex A50TN digitális éjjellátó céltávcsövet, mely két típusnál a különbség, az infravetőnél fedezhető fel.

A Hikmicro Alpex A50TN különleges tornyai. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A Hikmikro Alpex A50TN digitális éjjellátó céltávcső 940 nm-es infravetővel kapható. Ez a tartomány az emberi és állati szem számára láthatatlan. Aktív szabályzója gyorsan alkalmazkodik a távolság változásból fakadó fénydifferenciához.

A Hikmicro Alpex A50T digitális éjjellátó céltávcső 850nm-es infravetővel kapható, ezt a tartományt előfordul, hogy néhány állat érzékelheti.

Azonban a 850 nm-es vetővel szerelt változat, éjszakai körülmények között, valamivel jobb érzékelési tartományt kínál. Ezzel szemben a 940 nm-es változat előnye az, hogy teljesen láthatatlan fényt bocsát ki.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A távcső különlegessége, hogy a látott képet mobiltelefonos alkalmazás és a beépített WiFi segítségével okostelefonunkon keresztül is figyelemmel kísérelhetjük. Míg az optikai nagyítás 14-szeres, addig a további digitális zoomal 28-szoros nagyítást is elérhetünk. Az élességállító gyűrűt az éjjellátó elején találjuk, míg a dioptria-állítási lehetőséget pedig a szemlencse felől.

A céltávcsövön három nyomógomb és egy kombinált forgatótárcsát találunk még. A forgatógomb hivatott a logikusan felépített menübe lépés és navigálás szerepét elvégezni, illetve itt érjük el a digitális zoom (1-2-4x) beállítását is. A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső látószöge 7,7°, ami 100m-en 13,4m-es vízszintes látómezőt jelent.

A Hikmicro Alpex A50TN nyomógombjai. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A céltávcső különlegessége, hogy lövésre aktiválódó videófelvételre is alkalmas.

A készülékben 64GB-os EMMC memória található, amivel akár több órás videófelvételt és rengeteg fényképet készíthetünk. A rengeteg hasznos képességek közül mindenképpen említést érdemel a gazdag, külön paraméterezhető és menthető szálkeresztválaszték, a kép a képben üzemmód, az “egy lövéses beállítás” lehetősége. A videó rögzítése történhet manuálisan vagy automatikusan a lövés hatására indítva. A felvétel ilyenkor a lövés pillanatához viszonyítva elő és utórögzítést is tartalmaz, amely alapból 7mp elő és 15mp felvételt jelent.

Minden ami FROMMER: éjjellátók, hangtompítók, továbbá fegyverek és széles lőszerkínálat Budapesten, a Szenes Iván téren.

A céltávcső mellett elérhető a Hikmicro Sight applikáció, amely ingyenes és letölthető IOS és Android operációs rendszerekre, így okostelefonokra és tabletekre is.

Albert Attila az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcsőcsomagban találunk egy hordtáskát, hordtáska vállpántot, infralámpát, infralámpa tartót, 2 db 18650-es akkumulátort és 2 db CR123-as elemet, továbbá akkumulátortöltőt, töltő adatkábelt, törlőkendőt, védőszalag csíkokat és teljes magyarnyelvű használati kézikönyvet.

A céltávcsövet a FROMMER Fegyverboltban kézbe lehet venni, megnézni, illetve vásárlás esetén üzembe is helyezik.

 

Írta: Dr. Szilágy Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

Agro Jager News

Tovább olvasom