Kattints a képre és csatlakozz!

Évek óta járok vadászni Bánhalmára. Többet apróvadra: így megyek nyúlra, fácánra és néha egy-egy libát is sikerül elejteni. Holocsi Pistának voltam jó barátja, aki élete végéig hivatásos vadász, vadőr volt. Ma vejével, Támár Zoltánnal járom a határt, és mesélem neki, hogy idén egy erősebb őzbakot szeretnék lőni. Nem utasítottak vissza és Bóta Jánossal, a társaság elnökével vártak.

Balról Szeder Antal elejtő és Bóta János a társaság elnöke. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Így vágtunk neki a tavasznak és mire májusra fordult a naptár, már nagyon vágytam az útra. Zoltán kisfia, Zalán nagyon kedvel és úgy terveztük, hogy jó két-három napra le is költözök Bánhalmára. Így is történt, s mikor este lepakoltunk, már indultunk is régi barátomhoz: Pistához.

Nekem egy .243 Win Sako fegyverem van, amelyhez RWS 6,5 grammos lőszer jár. Borzasztóan szeretem, nagyon kecses, pontos és jól hord. Ez egy relatíve rövid csövű, sűrű huzagolású típus. Egy gondja van, hogy a hártyás részeket teljesen felhabosítja.

Aznap igen sok őzet láttunk. Látszott, hogy jól ismeri, – nemcsak Zoltán, – de az elnök is a területet. Este indultunk és akkor jó időnk volt. Napsütés. Általában esőt viszek Bánhalmára. Szokták is mondani, hogy ha esőt akarunk, akkor hívjuk meg Szeder Antalt!

Idén úgy gondoltam, hogy egy erősebb bakot szeretnék elejteni. Én nem vagyok válogatós, több őzbakot lőttem már.

Bánhalmán teremnek a jó bakok. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Egyszer rám szólnak: töltsél Anti bátyám! Borzasztóan rossz pozícióban vettem a kezembe a puskát. Elsőre el is ugrott, nem érte a lövés,de 50 méterrel arrébb megállt.

Az útszéli bokrok, a Magashátnál, adnak némi takarást. Elég nagy gabonatáblát vetettek arrafelé. Ám ettől függetlenül ott mindig is jó őzes területtel bírtak. Itt korábban már lőttem bakot, de elhessegettem a régi történetet és a vadászatra koncentráltam. Na, vajon sikerül-e?

Először 120 méterre láttam meg. Kissé srégan állt,ahol az út szélén pár szál gaz árválkodott. Aggódtam.

A .243-as nem szól nagyot, csak inkább csattan. Elsütöttem a puskámat, lőttem..

Nem hallottam a becsapódást és tudtam, hogy ép, egészséges maradt a bakom – úgy ugrott el. Ők persze rögtön kiléptek mellőlem, hogy lássák sebzett-e?

Bokorsor mellett, Zolit követve, újra csőre töltöttem, mert megindultunk felfelé, a bokrok mentén…

Még voltam katona és tudok szabadkézből lőni.

Szeder Antal őzbakjával. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Rossz érzés volt a hibázás, de azt is tudtam, hogy nem lehet kissé fedett a cél. Meg nagyon nem szeretek mások előtt hibázni, hiszen mi még az a generáció vagyunk , aki a pontosságra, a precizitásra törekszik. .

Nagyapám Martonvásáron volt erdész. Én erdészházban születtem és nagyon sokat légpuskázhattam nála.

Az őzbak nem tudta, hogy ott vagyunk. Nem tudta és a takarásban léptünk feljebb és feljebb, hogy beérjük. Teljesen nyugalomban állt meg, miközben mi rendkívül jó széllel loptuk a távot.

További vadászati tartalmakért kattintson a képre!

Én vadászatok alkalmával csak a lövésre koncentrálok.

A bokorsor végére érve kiléptem. Nem állt ott másik őzbak, csak az enyém. Csak ő. Céloztam. Elgörbült az ujjam, és azt éreztem, hogy jó helyre tettem a szálkeresztet, pontos lövésem lesz. Lőni kellett és én akkor úgy éreztem, hogy rendben lesz.

Hallottam a becsapódást. Futott még 10 métert, csak akkor dőlt el. A találatjelzést nem láttam. Nem ugrott fel, nem rúgott ki. Halálvágtában tűnt el a gabonában…

A vadat a lapocka mögött érte a lövés. Általában ide szeretek célozni. A blattlövést nem szeretem, borzasztó pusztítást okoz.

Zoli felkiáltott, hogy megvan. Ő a lövés pillanatában látta, máskülönben biztos nem szólalt volna meg. Kiürítettem a puskát és a két fiatal elindult az őzhöz. Ugráltak át az árkon előttem, de én nyugodtabban mentem utánuk. Persze nem mentek oda, csak annyira, hogy tudják merre fekszik és vártak rám. Én ma már lassabban mozgok és láttam rajtuk, meglepődtek, hogy, ha nem is fürgén, de átugrottam az árkot.

Lefőzéskor pillantották meg a daganatot. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

A formásságok nem maradhattak el.

A történet azonban nem fejeződött itt be, már nem azért, mert kerültünk még egyet, hanem azért, mert a trófealefőzésekor ért bennünket a meglepetés, hiszen az őzbak arcüregében találtunk egy daganatot, ami a csontot benyomta a szemgödörbe. Borzasztó fájdalmai lehettek ennek a szegény őzbaknak, de ez csak most derült ki, mikor kezükbe vettük az agancsot.

Kívánatos trófea, amely Szeder Antal gyűjteményét gazdagítja. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Tanulságos. A daganattal ellentétes oldalon nőtt a száron egy plusz ág is, ezzel, nagy örömömre páratlan nyolcasra bírálták a trófeámat.

Általában Pista barátom főzi a koponyákat, de ezt most Jani főzte és ezzel telt a következő délutánunk. Azért azt hozzá kell tenni, hogy mikor készen lettünk, Pistához indultunk, hogy ezt nézze meg ő is!

A trófea végül 461 grammot nyomott és az életem vége felé igen örülök ennek az őzbaknak. Szép és kedves trófeám, jó emlékem Bánhalmáról.

Sokat beszélgettünk mostanában – a vadászatok mellett persze – és az jutott most eszembe, hogy mi fiatalon előbb tudtuk azt, hogy mit nem szabad, mint azt, hogy mit lehet.

Szeder Antal már sok évtizede járja a bánhalmai határt. Fotó: Bóta János / Agro Jager

Nagyapám házában, Martonvásáron, a kamrában lógott az öreg sörétes. Nagyapám azt mondta, ha jön a róka, levehetem, és lőjem meg, de soha nem jutott az eszembe, hogy hozzányúljak! Ott játszottak a testvéreim, az unokatestvérem és én voltam a legidősebb, vagy 12 éves. Mégis minden gyerek hallgatott rám és minden gyerek tudta azt is, hogy mi a törvény. Rend volt és azt a rendet a szüleinknek és a nagyszüleinknek köszönhettük, aminek ma sem szabadna másképpen lenni…

Szender Antal elbeszélése nyomán írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Bóta János és Támár Zoltán

Van egy jó története?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Magyarország legrégebbi és legnagyobb online vadászújságában!
Már 16 nyelven elérhető!