Keressen minket

Mezőgazdaság

Akcióban a Nébih: Illegális növényvédő szereket találtak

Április közepén egy Csongrád megyei magánszeméllyel szemben intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, mert – többek között – Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket értékesített.

Közzétéve:

Április közepén egy Csongrád megyei magánszeméllyel szemben intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, mert – többek között – Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket értékesített. A férfit tavaly egyszer már elmarasztalták illegális készítmény árusítása miatt a hatóság ellenőrei. A gyanú alapján tartott próbavásárlás során ezúttal 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át a magánszemély, majd a szakemberek további 20 kg, szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szert is lefoglaltak. A termékeket az érintett ráadásul „üzleten kívül”, minden engedély nélkül forgalmazta.

Forrás: NÉBIH

2019 októberében 32 kg cirill betűs, valamint szerb és török nyelvű növényvédő szert vásároltak Csongrád megyében egy magánszemélytől a Nébih ellenőrei egy próbavásárlás alkalmával. A hatósági szakemberek végül két helyszínen összesen 176 kg, szerb és török nyelvű címkével ellátott, illetve Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szert vettek hatósági zár alá és rendelték el azok megsemmisítését.

Forrás: NÉBIH

Gyanú alapján idén április közepén újra felvették a kapcsolatot a Nébih ellenőrei a Csongrád megyei magánszeméllyel, aki – a korábbi hatósági eljárás ellenére – ismét Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket kínált eladásra. A próbavásárlás során a magánszemély 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át az ellenőröknek, majd az ezt követő hatósági ellenőrzés során további 20 kg, szerb feliratú talajfertőtlenítő szert is találtak a szakemberek.

A Nébih munkatársai azonnali hatállyal elrendelték a termékek forgalomból történő kivonását, forgalmi tilalmát, valamint zár alá vételét, továbbá azok megsemmisítését. Növényvédelmi bírságként az érintett, ismételt jogsértőként, több százezer forint bírságra számíthat.

Forrás: NÉBIH

A növényvédő szerek használata nagy körültekintést igényel. A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy növényvédő szert kizárólag üzletben, megbízható forrásból vásároljanak. Felhasználásuk során pedig fokozottan figyeljenek az előírások betartására, valamint lehetőség szerint éljenek az önellenőrzés lehetőségével.

Forrás: NÉBIH

A Nébih a jövőben is fokozottan ellenőrzi a növényvédő szerek forgalmazását, valamint a növényi termékek vizsgálatakor a nem engedélyezett szerek jelenlétét.

A hamis vagy rossz minőségű, lejárt stb. növényvédő szerek használata számos kockázatot rejt. A témában hasznos információk olvashatók alábbi cikkünkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/amit-tudnunk-kell-a-novenyvedo-szer-hamisitasrol

Az érintett magánszemély adatai elérhetőek a jogsértés listán: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek

Forrás: NÉBIH
Borítókép: Akcióban a NÉBIH Forrás: NÉBIH

Mezőgazdaság

Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák

Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre

Published

on

A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH

A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.

A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.

A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti

A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.

Published

on

A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook

A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.

A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.

Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito​​​​​​​

A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.

Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.

Forrás: MVH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH

A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.

Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.

Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.

NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.

A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.

Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584

Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom