Technológiai újdonsággal segítenek megoldani a raktári kártevők problémáját
A világon egyedülálló okos gabonaszondát dobott piacra egy magyar fejlesztőkből álló startup. A síktárolókban bekövetkező nedvesedéssel a kezdetek kezdete óta küzdenek a gazdák, de a GrainMonitor olyan automatizált megoldást kínál a problémára, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt. A technológia alkalmazását agrármérnökök javaslatai alapján dolgozták ki, egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy a szondák három-négy éves akkumulátoridővel rendelkeznek, ez idő alatt még csak tölteni sem kell azokat.
2. kép: Mózsa Ferenc a vállalat egyik alapítója
Alig két éve fogalmazódott meg a GrainMonitor ötlete, de tavaly nyáron egy startup konferencián már be is mutatták a prototípust és ezzel egy időben gyakorlatilag elindult a termék gyártása is. Mózsa Ferenc, a vállalat alapító tagja arról beszélt, az okosgabonaszondával sikerült megoldást találni egy olyan problémára, ami évszázadok óta állandó fejtörést okozott a mezőgazdaságban.
A gazdák egészen mostanáig kézi hőmérővel tudták csak megnézni egy síktárolóba helyezett terménykupac belsejében lévő hőmérsékletet, ami nem elég pontos és megbízható. A GrainMonitor ezzel szemben automatizált technológia, amivel időt és energiát spórolhatnak meg a szakemberek.
3. kép: Német István a vállalat másik alapítója
„Miután a gabonát betárolják, a munkatársak elhelyezik a szondákat benne. Rendkívül egyszerű, hiszen még csak zsinórja sincs. Agrár szakemberek javaslatai alapján alakítottuk ki a szempontrendszert, a velük folytatott konzultáció eredményeként 100 tonnánként egy eszközt javaslunk elhelyezni. Ettől persze el lehet térni” – magyarázta az informatikus mérnök a technológiáról, ami 173 ezer gabonafélét termesztő cégnek nyújthat segítséget csak Magyarországon.
Hozzátette a rendszer a szenzorcsövön több ponton mérve óránként egy felhőbe továbbítja az információt, amit applikáción vagy a webes felületen is nyomon lehet követni. Az alkalmazás emellett jelez és SMS-t küld, ha a beállított hőmérsékletet átlépi az egyik szonda.
A nedvesedés a gabona ősellensége
4. kép: A szonda tervezésekor a legújabb igényeket is figyelembe vették a tervezők
A szonda három méteres, a kilógó ponton páratartalmat és felszíni hőmérsékletet is mér, hogy legyen viszonyítási alap a terménykupacban lévő hőmérséklettel.
„Az applikációban létrehozhatunk a valóságnak megfelelő virtuális raktárokat, amikben el lehet helyezgetni a szondákat, és segít a tervezésben. A fejlesztés hatalmas előnye, hogy a szondák három-négy éves akkumulátoridővel rendelkeznek, addig még csak tölteni sem kell, csak lebökni és kihúzni a terménykupacból” – értékelt Mózsa Ferenc.
5. kép: Digitálisan begyűjtött mérési adatok
Ezzel kapcsolatban kiemelte azt is, hogy pontosabban és gyorsabban lehet reagálni így az esetlegesen felmerülő problémákra, és akár trendeket is lehet figyelni. Napok alatt is sok minden történhet, egy felázás vagy egy beázás nagy károkat is tud okozni.
Ha bekövetkezik a nedvesedés, a problémák láncot alkotnak.
„A nedvesedés egy adott gócponton történik, ezáltal elindul egy belső reakció, ami rothadást, penészesedést eredményezhet. A terménykupac ezáltal elkezd hőt termelni, amit tizedre pontosan lehet detektálni az eszközeinkkel. Ha nem kezeljük a gondot, elkezdhetnek szaporodni a kártevők, gombás fertőzések keletkezhetnek, beindulhat a csírázás és az összetapadás folyamata. A fejlesztéssel támogatjuk a megelőzést” – fogalmazott a GrainMonitor alapító tagja.
Technológiai mestermunka 21 évesen
6. kép: A különböző raktárakban tárolt gabona mért adatai
A GrainMonitort egy 21 éves fiatalember, Német István fejlesztette, aki még gyakornokként ismerkedett meg Mózsa Ferenccel. Közösen gondolkoztak különböző szenzorok fejlesztésén, és mivel nem volt tétje a dolognak, a türelem meghozta a gyümölcsét.
Ugyan a technológia hőmérője már elérhető volt a piacon, az azokban elhelyezett központi egység egy nagyon komoly fejlesztés. Ami pedig kiváltképpen egyedivé teszi, az a sokéves üzemidő akkumulátorcsere nélkül.
„Technológiailag még hatalmas újítás, hogy a kommunikációra egy olyan hálózatot használunk, amit más nem. Bázisállomást sem kell telepíteni és zsinórral sem kell bajlódni. Egyszerűen kiveszed, bedugod és működik” – mondta Mózsa Ferenc.
Tudósítás forrása: Koczka Máté
Képek megnevezése:
- kép: Az okos gabonaszonda munka közben (kiemelt kép)
- kép: Mózsa Ferenc a vállalat egyik alapítója
- kép: Német István a vállalat másik alapítója
- kép: A szonda tervezésekor a legújabb igényeket is figyelembe vették a tervezők
- kép: Digitálisan begyűjtött mérési adatok
- kép: A különböző raktárakban tárolt gabona mért adatai
Képek forrása:
1., 4. – 6. kép: Koczka Máté
2. kép: https://www.grainmonitor.net/en/
3. kép: https://hu.linkedin.com/in/istvannemet