Keressen minket

Mezőgazdaság

Magyar kutatók segítségével készült el a szikes talajok világtérképe

Az ELKH ATK Talajtani Intézet (TAKI) munkatársai a Remote Sensing című folyóiratban nemrégiben publikálták saját hozzájárulásukat a szikesedés által érintett talajok világtérképének elkészítéséhez.

Közzétéve:

Az ELKH ATK Talajtani Intézet (TAKI) munkatársai a Remote Sensing című folyóiratban nemrégiben publikálták saját hozzájárulásukat a szikesedés által érintett talajok világtérképének elkészítéséhez.

A szikes talajok aránya sajnos évről évre növekszik. Ilyen talajokon növénytermesztés szinte lehetetlen (Kép: permaculturenews.org)

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az általa patronált Globális Talajügyi Partnerség (GSP) a közelmúltban kezdeményezte a szikesedés által érintett talajok egy négyzetkilométeres felbontású világtérképének az összeállítását. A nemzetközi kezdeményezés célja a szikes talajokra vonatkozó globális és országos léptékű térbeli információk aktualizálása, továbbá e megkülönböztetett fontosságú talajok jövőbeni monitoringjának a megalapozása és támogatása.

Hazánk nagy múltra és hagyományokra tekinthet vissza a szikvidékre és a szikes talajokra irányuló kutatások területén. Ennek talán egyik legfontosabb – egyúttal nemzetközi szinten is nagy megbecsülésnek örvendő – eredménye a Szabolcs István által 1979-ben szerkesztett, szikes talajokról készült világtérkép, amely napjainkban is standardként szolgál a só által érintett talajok globális eloszlására vonatkozóan. E világtérkép aktualizálását és digitális platformra történő helyezését célozta meg az említett kezdeményezés, melyben az ELKH ATK Talajtani Intézet (TAKI) munkatársai is részt vettek.

A TAKI kutatói korszerű gépi tanulási algoritmusok és többváltozós geostatisztikai eljárások alkalmazásával, valamint globális földmegfigyelésekből származó multispektrális műholdfelvételek, illetve archív talajtérképek felhasználásával az előírtnál jóval részletesebben, egy hektáros térbeli felbontással modellezték, majd térképezték fel a feltalaj (0–30 cm) és az altalaj (30–100 cm) szikes indikátorainak együttes térbeli változékonyságát Magyarországon.

Magyarország, szikes talaj, TAKIMagyarország, szikes talaj, TAKI

Kutatómunkájuk révén nemcsak a szikes talajok világtérképének elkészültéhez járultak hozzá sikeresen, illetve az eddig is rendkívül gazdagnak és színesnek mondható hazai szikes térképsorozatokat egészítették ki új elemekkel, hanem e talajok térképezési módszertanát is megreformálták. Utóbbira példaként említhetjük a térbeli bizonytalanság valószínűségelméleten alapuló modellezését és értékelését, amellyel explicit információ nyerhető a térképek megbízhatóságáról. A gépi tanulási algoritmusok alkalmazásán túl ugyancsak ide sorolhatjuk az ennek eredményeként létrejött komplex modellek post-hoc technikákkal történő szakmai interpretációját is, mely minden bizonnyal jó alapot nyújt majd a további szikes kutatásokhoz.

Habár a GSP és a FAO még nem publikálta az összeállított szikes világtérképet, a TAKI kutatói által elkészített hazai szikes térképsorozat, illetve elkészültének részletes módszertani leírása elérhető a Remote Sensing c. folyóiratban (D1, IF=4.509) megjelent publikációban:

Szatmári G.Bakacsi Zs.Laborczi A., Petrik O., Pataki R., Tóth T.Pásztor L., 2020: Elaborating Hungarian Segment of the Global Map of Salt-Affected Soils (GSSmap): National Contribution to an International Initiative. Remote Sensing 12(24), Paper: 4073.

Forrás: ELKH

Mezőgazdaság

27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom

Az AKI adatokat közölt a műtrágyaforgalomról:

Published

on

2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb műtrágya került a gazdákhoz a megfigyelt termékekből, az elmúlt év márciusához viszonyítva arányaiban szintén valamivel több mint negyedével volt kisebb a vizsgált műtrágyák forgalma. A tárgyhónapban a legkeresettebb műtrágyának az előző hónapokhoz hasonlóan a mészammon-salétrom (MAS) bizonyult, a második legnagyobb tételben a Nitrosol, DAM-ot értékesítették.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A teljes havi értékesítés 80 százalékát a MAS és a Nitrosol, DAM forgalma adta, egy évvel korábban 86 százalékot ért el ez az arány. A tárgyhavi MAS iránti kereslet 28 százalékkal csökkent az előző év márciusihoz képest, míg a Nitrosol, DAM esetében 36,8százalékkal múlta alul a bázisidőszak szintjét. A végfelhasználók karbamidból 6,5 százalékkal, míg NPK 15-15-15-ből 18,3 százalékkal többet vásároltak, mint egy évvel korábban. Ammónium-nitrátból (AN) feleannyi, szuperfoszfátból ötöde fogyott. A MAP forgalma 15,3 százalékkal csökkent a múlt évi bázisidőszakhoz képest. Az ammónium-nitrát aránya a tárgyhónapban 1:14 volt a karbamidhoz viszonyítva, míg 2024 márciusában ez az arány 1:10 volt.

Ábra: AKI

További információk e témában a Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2025. I–III. hónap című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 2. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Az okányi kaland: Irány a veterán traktoros nap – GALÉRIÁVAL

Published

on


A hétvégét Simon Gergő barátom meghívására Békés vármegyében, Okányban tölthettem. A kirándulásom fő célja a traktoros vonulás megtekintése volt. Mellette sok egyéb élménnyel gazdagodtam. Az úton lefelé kitértünk Kondorosra megnézni a Batthyány-Geist kastélyt, ahol Petőfi Sándor testvére Petőfi István volt a tiszttartó. Ezen a birtokon alapították meg hazánk első vadásztársaságát, az Alföldi Vadásztársulatot 1881-ben. Vacsorázni az eltűnt betyárvilág legendás színhelyére tértünk be, a Kondorosi Csárdába, ahol hajdanán Rózsa Sándor, a híres-hírhedt betyár is bujkált a csendőrök elől.

Okányban már kora reggel hatalmas tömeg hömpölygött. Fotó: Trencsényi Zoltán

Május 10-én, szombaton harmadjára rendezte meg Okányban a veterán traktoros felvonulást az Okányi Nyugdíjasok Egyesülete. Boda Zoltán traktorjai és 3 oldalkocsis katonai motorja és Bak Zsiga traktorjai és GAZ-66 tűzoltó járműve mellett sokan jöttek saját traktorral Okányból és a közeli településekről, mint például Biharugráról, Zsadányból vagy Vésztőről. Összesen közel 70 kisebb-nagyobb traktor vonult fel.

Régi traktorok sorakoztak fel.

A legrégebbi traktor egy 30 lóerős, 1945-ös Fordson Dexta volt, de egy hivatalos Old Timer tanúsítvánnyal rendelkező Fendt Dieselross is felvonult (Szarvasról érkezett). A teljesség igénye nélkül láthattunk Belarus, Zetor, McCormick, Hanomag, John Deere traktorokat, többségében az 1950-80-as évekből.

Fordson Dexta 1945-ből.

Mi, egy GAZ-66 (oroszul: ГАЗ) TÜ-2 gépjárműfecskendő tűzoltókocsival vonultunk. A szovjet gyártmányú alvázra a felépítményt az esztergomi Labor Műszeripari Művek gyártotta.

A 8 hengeres benzinmotor 115 LE teljesítménnyel rendelkezik. Magyarországon ez volt az első gépjárműfecskendő, amibe Rosenbauer-szivattyút építettek. Utoljára a Komlói Önkéntes Tűzoltóságon teljesített szolgálatot, mielőtt Bak Zsiga gyűjteményébe került.

Mi egy GAZ-66-ossal vonultunk.

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A faluban történő felvonulást követően a traktorok a sportpálya mellett sorakoztak fel, ahol az érdeklődők megtekinthették őket. A rendezvényt gyermekprogramok színesítették. Az ebédet gulyáságyúban főzték, emellett helyi lekváros fánkot készítettek, ami nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében.

Az okányi emberek nagyon barátságosak voltak és izgalmas volt egy nyolc hengeres teherautóban felvonulni.

A fesztivál után felfedeztük a környék további nevezetességeit. A Biharugrai halastavak és a bihari madárvárta a természetkedvelőknek tökéletes kikapcsolódási, kirándulási helyszínt biztosít. A Körösök-vidéke, a Sebes-Körös horgász és vízitúra paradicsom a szó szoros értelmében. Az országhatár túloldalán található körösszegi Csonkatorony és a Zsadány melletti Fancsika pusztán található Schwartz-Fried kúria romjai a történelem iránt érdeklődőknek javasolt úticélok.

Történelmi helyszín a geszti Tisza-kastély. Napjainkban régi pompájában látogatható.

Az utolsó célállomásunk a geszti Tisza-kastély volt. A kastély felújítása tavaly fejeződött be. Az ősi, kálvinista Tisza család fészke megújulva hirdeti a mindig is a magyar érdekek mellett kiálló család értékrendjét, történelemformáló szerepét. A történelmi Bihar-Békés vármegyék felfedezését mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik a gazdag természeti és épített örökségek iránt. Az ottani falvak közösségeinek vendégszeretete példamutató. Remélem még sok ilyen útban lehet részem az ország ezen régiójában.

 

Írta: Trencsényi Zoltán Árpád;
Fotó: Simon Gergő és Trencsényi Zoltán Árpád

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat

Közleményt adott ki az Agrárminsztérium:

Published

on

Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programoknak köszönhetően – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárca megújította új AKG és ÖKO döntéshozatali rendszerét annak érdekében, hogy az érintettek gyorsabban juthassanak hozzá a forrásokhoz.

Nagy István kifejtette, az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a fenntartható, a környezet- és klímatudatos mezőgazdasági gyakorlatokat ösztönző programok támogatása mellett. A tárca a korábbi támogatási időszak Vidékfejlesztési Programjának (VP) folytatásaként tavaly meghirdette a KAP Stratégiai Terv keretében az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatása című pályázati felhívásokat.

A miniszter kiemelte, tekintettel a nagy érdeklődésre a források átcsoportosításának segítségével olyan döntést hoztak, melynek értelmében minden formailag megfelelő és a minimum vállalásokat teljesítő pályázó részére támogatást tudnak nyújtani. Ennek értelmében mintegy 17 600 AKG és több mint 5 ezer ÖKO kérelem támogatásáról határoztak, ami éves szinten az előbbi program esetében 150 milliárd, az utóbbi vonatkozásában pedig 58 milliárd forintot jelent a gazdálkodóknak. Mivel mindkét esetben többéves célprogramról beszélünk, ezért az 5 éves konstrukció lehetséges támogatási összege meghaladhatja a 750 milliárd, illetve 290 milliárd forintot.

A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási szerződéseket a kedvezményezettek folyamatosan vehetik kézhez. Első körben a kis- és családi gazdaságok, majd a következő körben a nagyobb gazdaságok, ezt követően – a források rendelkezésre állása esetén – a nagyobb területen termelők is kézhez kaphatják a támogatói szerződéseiket, amely alapján benyújthatják majd az egységes kérelmeiket – tette hozzá.

A támogatási programok kötelezettségvállalási időszaka 2025. január 1-től 2029. december 31-ig tart, és elsőként az idei Egységes Kérelem keretében nyújthatnak be kifizetési igénylést a gazdálkodók.

Forrás: AM

Tovább olvasom