Keressen minket

Mezőgazdaság

A 21. századi mezőgazdaság nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén

A 21. századi mezőgazdaság a termeléstől a feldolgozáson át egészen a fogyasztók eléréséig nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén és azok gyakorlati alkalmazásán – közölte Nagy István kedden Lajosmizsén.

Közzétéve:

A 21. századi mezőgazdaság a termeléstől a feldolgozáson át egészen a fogyasztók eléréséig nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén és azok gyakorlati alkalmazásán – közölte Nagy István kedden Lajosmizsén.

A magyar kormány célja, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás mérettől függetlenül minden gazdálkodó számára elérhetővé válhasson (Kép: Fekete István – AM)

Az agrárminiszter a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének (MEGOSZ) 30 éves jubileumi ünnepségén elmondta: a komplex környezeti és versenyképességi kihívásoknak a mezőgazdaság akkor tud megfelelni, ha a gazdálkodók modernizálni tudják az alkalmazott technológiáikat. A tárcavezető szerint “a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására”. A piaci szereplőkről szólva elmondta, Magyarországon mintegy 150 vállalkozás mintegy 6 ezer alkalmazottja foglalkozik mezőgazdasági gépek gyártásával, közülük az ötven millió feletti árbevételű cégek száma meghaladja a hatvanat. Sok vállalkozás multinacionális cégek beszállítója, így Magyarország Közép-Európa egyik legnagyobb részegységeket gyártó bázisává vált – tette hozzá Nagy István.

Dr. Nagy István agrárminiszter (Kép: Fekete István – AM)

Emlékeztetett, az elmúlt 30 évben a traktorbeszerzés piacán enyhe, de folyamatos növekedés figyelhető meg, a kombájnok esetében pedig elmondható, hogy a 2000-es években megtörtént a korszerűsítés nagy hulláma. A mezőgazdasági gépek értékesítése a megelőző években tapasztalt dinamikus növekedést követve 2020-ban is újabb rekordot ért el, amely a minőségi magyar gépgyártásnak is köszönhető. Nagy István elmondta: a kedvező tendencia tovább folytatódik és 2021-ben még jobb eredmények születhetnek, amelyben fontos szerepet játszanak a megjelenő pályázati lehetőségek is. A tárcavezető hangsúlyozta: a géppiac bővülésében egyre fontosabb szerepet játszik a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet növekedése. A precíziós vezérlésre való alkalmasság ugyanis alapvető kritériummá vált. A mezőgazdasági fejlődés következő fázisát a digitális technológia alkalmazása és a mesterséges intelligencia elterjedése jelentheti – tette hozzá. A magyar kormány célja, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás mérettől függetlenül minden gazdálkodó számára elérhetővé válhasson, éppen ezért ennek ösztönzése az idei évtől új támogatási célként jelent meg – közölte Nagy István.

A megnövelt forráskeretű Vidékfejlesztési programban 2021 és 2022 között kiemelt jelentőségű a beruházási támogatások szerepe. Összességében a felhívások 2021 és 2023 között mintegy 700-750 milliárd forint körüli mezőgazdasági és élelmiszeripari gépvásárlást generálhatnak – sorolta. A hazai mezőgépgyártás eredményességének támogatását és versenyképességének növelését célozza az Agrárminisztérium és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége közötti stratégiai együttműködés is – fogalmazott Nagy István agrárminiszter.

Csanádi Tamás, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke előadásában elmondta: a mezőgépgyártás szervesen kapcsolódik a mezőgazdasághoz és az iparfejlesztéshez is. Világszínvonalú a magyar géppark és egyéb eszközök kínálata egyebek mellett a talajművelés, a növényvédelem, a betakarítógép adapterek és a gabonatechnika területén. Tagvállalataik azonban nemcsak a gépek, hanem a precíziós technológiák terén is erősek – tette hozzá. Kiemelte: a versenyképes mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen műszaki innováció nélkül, éppen ezért szükség van a magyar mezőgazdasági gépgyártásra és annak fejlesztésére. A MEGOSZ elnöke szerint, azért jó a Magyarországon fejlesztett gép a hazai földekre, hiszen az erre a környezetre lett adaptálva. A folyamat a mezőgépiparnak egy cél, a gazdának pedig egy eszköz, hogy a lehető legjobban beillessze azt a technológiát a termelésbe – fogalmazott. A jubileumi ünnepség keretében Lepsényi István, a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform irányító bizottságának elnöke és Csanádi Tamás, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke írta alá a két szervezet közötti együttműködési megállapodást.

Forrás: AM

Mezőgazdaság

Jelöletlen tojások

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak Bács-Kiskun vármegyében.

Published

on

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák furgonban Bács-Kiskun vármegyében.

A pénzügyőrök egy szlovák furgont tereltek le az M5-ös sztrádáról, a kisteherautó puszta ránézésre is túlsúllyal közlekedett – ezért egyenesen a mérlegre kísérték. A vizuális kontroll gyanúját a mérőeszköz is igazolta: a jármű a megengedett hét tonna helyett több mint nyolc tonnát nyomott. Az is kiderült, hogy nem a pluszsúly az egyetlen probléma: a sofőr a raktérben lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER bejelentést sem tudott felmutatni. Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.

Fotó: NAV

Az egyenruhások a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak, és 260 ezer forint bírságot szabtak ki. Az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Fontos! Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működésével összefüggésben az 51/ 2014. (XII.31) NGM rendelet határozza meg a bejelentéskötelezett élelmiszerek körét, amellyel kapcsolatban érdemes folyamatosan tájékozódni. Ha az adózó egy termékegységbe tartozó fuvarozott termék tekintetében nem tett eleget EKÁER bejelentési kötelezettségének, az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a be nem jelentett áru adó nélküli értékének negyven százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Forrás: NAV

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói

A gazdálkodási napló útmutatóit frissítették

Published

on

A Nébih felhívja a Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a hivatal honlapján a papíralapú, valamint az elektronikus Gazdálkodási Naplóhoz kapcsolódó útmutatók frissítésére is sor került. Az útmutatók az Elektronikus gazdálkodási napló (eGN) aloldal jobb oldalán lévő menüsorból érhetőek el.

Fotó: NÉBIH

Az elmúlt időszakban az eGN-ben történt fejlesztések során számos új funkció beépítése valósult meg a rendszerben, melyekhez mostantól részletes leírás található a hivatal honlapján.

Az eGN-hez tartozó útmutatók között megtalálhatóak az EK szinkronizáláshoz, valamint a táblabontásokhoz és az összevonásokhoz készült rövid segédletek is. A Nébih ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb végezzék el az adatok feltöltését és az EK szinkronizálást.

Mindezek mellett az alábbi linken elérhető Gyakran Ismételt Kérdések is frissültek: https://portal.nebih.gov.hu/-/gyik-api-egn

További segítség kérhető az egn@nebih.gov.hu email címen.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Balról jobbra: Marian-Cătălin Predoiu (miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Románia), Pintér Sándor (belügyminiszter, Magyarország), Atanas Ilkov (belügyminiszter, Bulgária), Magnus Brunner (belügyekért és migrációért felelős biztos) © Hungarian Presidency

Schengeni térség

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!

Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.

A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.

Agro Jager News

Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között

A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.

A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.

Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.

 

Magyar Elnökség

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom