Mezőgazdaság
Az agrártárca idén is meghirdeti a hungarikum pályázatot
Idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen
Idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen: kiadványok készítése, vetélkedők szervezése, és viseletkultúra megőrzése – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Nagy István tárcavezető. A pályázatokat már lehet regisztrálni, a beadványokat május 22-től lehet véglegesíteni.

Fotó: AM
A miniszter emlékeztetett, a több mint egy évtizede az Országgyűlés által a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról elfogadott törvény azzal a céllal jött létre, hogy megfelelő jogi keretet adjon a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, gyűjtéséhez és dokumentálásához. A jogszabály által létrehozott Nemzeti Értékpiramis lehetővé teszi, hogy mindannyian közel kerüljünk ehhez az eszmeiséghez azzal, hogy egy időben fordíthatunk figyelmet helyi, tájegységi, megyei értékeinkre és nemzeti sajátosságainkra. A ma élő tradícióink és megóvni kívánt nemzeti értékeink túlnyomó részét elődeinktől kaptuk örökségül, a mi felelősségünk pedig az, hogy ezt a lángot, ezt a küldetést továbbadjuk a jövő generációi számára – tette hozzá.
Hangsúlyozta, az idén 450 millió forintos keretösszeggel írta ki a pályázatot az agrártárca, három célterületre. Az első terület, amire 360 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, hazai és külhoni pályázóknak elektronikus kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítését, új honlap létrehozását, meglévő honlap fenntartását és fejlesztését, rendezvények megvalósítását foglalja magában. Ezeken belül új kezdeményezésként jelenik meg az adott falura, városra jellemző jelképeknek a településkép arculatába való beillesztése, felhasználása, azok láthatóvá tétele. A második célterületen 75 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével vetélkedők szervezésére az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében. A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet – amire 15 millió forint áll rendelkezésre – immár hetedik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium. A szándékunk ezzel az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon – emelte ki Nagy István. A tárcavezető kitért arra is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is sokan érezték magukénak a „cselekvő hagyományápolás” ügyét: 869 pályázatot nyújtottak be, amelyekben csaknem 3 milliárd forint támogatási igényt jelöltek meg. A múlt évben pedig összesen 391 pályázó részesült támogatásban.
A sajtótájékoztatón a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy a célterületek meghatározásával az idei kiírással is igyekeztek a törvényalkotó szándékának megfelelően közel vinni az emberekhez a hungarikumok ügyét. A pályázatnak mindig vannak állandó elemei, de ahogy a korábbi években, úgy az idén is kerültek be újdonságok. V. Németh Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívási felületen, a palyazat.hungarikum.hu oldalon már lehet regisztrálni, kitölteni és feltölteni az adatlapokat, illetve a mellékleteket. A pályázatok véglegesítésére május 22-én reggel 8 órától lesz lehetőség.
Forrás: AM Sajtó iroda
Mezőgazdaság
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák
Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre
A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH
A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.
A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.
A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti
A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.
A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook
A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.
A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.
Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito
A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.
Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.
Forrás: MVH
Mezőgazdaság
Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH
A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.
Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.
Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.
NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.
Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.
A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.
Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584
Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca
Forrás: NÉBIH



