Mezőgazdaság
Eredményesek voltak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara múlt évi törvényjavaslatai
A NAK szakemberei az elmúlt évben számtalan törvényjavaslatot véleményeztek és készítettek elő.
Nem pihent a törvényalkotás az elmúlt évben, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő jogszabályok kialakításában, módosításában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is aktívan részt vállalt. A NAK szakemberei az elmúlt évben számtalan törvényjavaslatot véleményeztek és készítettek elő. Olyan új jogszabályok születtek, amelyek érdemben hozzájárulnak a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének javulásához.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Az elmúlt évben is módosult a földforgalmi törvény és a NAK a jövőben is azon dolgozik, hogy segíteni tudja a ténylegesen gazdálkodók földbirtokhoz, illetve földtulajdonhoz való jutását. Ezt a célt szolgálta az újabb földbizottsági vizsgálati szempontokra vonatkozó javaslat, amelynek célja a spekulánsok és a birtokpolitikai célokat figyelembe nem vevők kiszűrése a földforgalmi ügyletek vizsgálata során.
Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, aminek megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a NAK közös munkája eredményeként 2023. január 1-én hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény. A gazdaságátadással kapcsolatos szabályozás részleteiről számos különböző fórumon tájékozódhattak az érintettek.
Az elmúlt év egyik legfontosabb törvénymódosítása a földadó eltörléséhez kapcsolódik. A NAK valamint a MAGOSZ kezdeményezéséhez több ezer gazdálkodó csatlakozott, ezen a sikeren felbuzdulva kezdeményeztük a földadó eltörlésének törvénybe iktatását. A kormány hathatós támogatásával 2023. szeptember 1-jével módosult a helyi adókról szóló törvény, így a települési önkormányzatok települési adót a termőföldre, a termőföld tulajdonjogra, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jogra a továbbiakban nem állapíthatnak meg.
Az Országgyűlés 2023. július 4-én fogadta el a MAGOSZ-szal közösen kezdeményezett, őstermelői személyi jövedelemadózást érintő jogszabálymódosítást, melynek következményeképpen a mezőgazdasági őstermelők a tárgyi eszköz eladásából származó bevételükkel szemben költségként elszámolhatják az őstermelői tevékenység keretében hasznosított, kizárólag üzemi célt szolgáló, újonnan vásárolt tárgyi eszköz beruházási költségét. Ezzel jelentősen csökkent az érintett gazdálkodói körre nehezedő adóteher mértéke.
A NAK segítette a kútmoratórium lezáráshoz szükséges intézkedéseket is. Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, sekély mélységű háztartási és mezőgazdasági öntöző kutak általánosan jogszerűnek minősülnek, azokat nem kell bejelenti, és üzemeltetésükhöz nem kell vízjogi engedélyt kérni. A köztestület útmutatót készített annak érdekében, hogy a lakosság és a mezőgazdasági vízhasználók el tudjanak igazodni a kutakkal kapcsolatos új, a 2024. január 1-jén érvénybe lépő szabályozáshoz, a kutak létesítéséhez, üzemeltetéséhez vagy megszüntetéséhez szükséges teendőkről.
Az energiaárak drasztikus növekedésével a múlt évben oly mértékben nőttek volna a vízszolgáltatási díjak, hogy szinte ellehetetlenült volna a jelenleg öntözött 100 ezer hektár vízbiztosítása is. Ezért a NAK, illetve a MAGOSZ javaslatára a kormány úgy döntött, hogy (állami vagyonkezelésű művek mentén) az állam teljeskörűen átvállalja a mezőgazdasági (öntözés, rizstermelés, halgazdaság) vízszolgáltatási díj megfizetését, ami 2023-ban jelentős segítséget jelentett az érintett termelőknek.
A Kamara is részt vett a kistermelői rendelet módosításának véleményezésében, szakmai egyeztetésében. Sok év előkészítő munka után megszülettet az új jogszabály, amely a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás feltételeit könnyíti, ezáltal segítve a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszerelőállítókat. A rendeletnek köszönhetően a kistermelők nagyobb mennyiségben értékesíthetik a termékeiket a II. kistermelői kategóriában. Ezután már jogi személyek is, az őstermelők családi gazdaságai és szociális farmok is lehetnek kistermelők, valamint interneten, csomagküldő kereskedelem, átadópont vagy automata útján is értékesíthet a kistermelő. Fontos újdonsága a rendeletnek, hogy újra működhetnek majd kis kapacitású vágóhidak, amelyek a kistermelők által tartott állatok vágását könnyítheti meg.
A 2023-as évben a NAK részt vett a Deregulációs Kerekasztal és annak agrár munkacsoportja munkájában is. A kerekasztal célja a mindennapi ügyintézés egyszerűsítése, a lassító szabályok kiszűrése és az adminisztrációcsökkentés. Az itt elvégzett munka során a NAK és MAGOSZ delegáltjai is számos javaslatot tettek, melyek közül több be is került az Országgyűlés által elfogadott Egyes agrártárgyú törvények deregulációs szempontú módosításáról szóló törvényjavaslatba.
A KAP Stratégiai Terv elfogadását követően megkezdődött a támogatási konstrukciók részletszabályainak kidolgozása. A tavalyi évben megújultak a közvetlen kifizetések jogszabályai. Új rendelet készült többek között az egységes kérelemről, az aktív mezőgazdasági termelői minőség követelményeiről, az alapszintű-jövedelemtámogatás (BISS, korábban SAPS) szabályairól. A zöldítés és a kölcsönös megfeleltetés szabályait felváltotta a feltételesség, továbbá új támogatásként jelent meg az Agro-ökológiai Program (AÖP). A kollégák szakmai javaslatokat készítettek a KAP Stratégiai Terv módosításához. Emellett a NAK részt vállalt a 2025-től induló AKG és ÖKO támogatások kialakításában, valamint az idén meghirdetendő vidékfejlesztési intézkedések előkészítésében.
Forrás: NAK
Mezőgazdaság
JELENTKEZZ: Újra indul a földmérési és térinformatikai képzés Szegeden
Újra indítják Szegeden a földmérési és térinformatikai munkaterületekre középszintű vezetői, valamint magasabb szakmai igényű fizikai munkakörök betöltésére alkalmas szakemberek képzést – tájékoztatta az Agro Jager Svéda Gergely, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum mb. igazgatója.

Újra indul a földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés Szegeden!
Munkaterület rövid ismertetése:
A földmérés, térinformatika és földügy területén szükséges kompetenciákkal rendelkezik és alkalmas középfokú végzettséget igénylő munkakörök ellátására. Ezeken a területeken alkalmas középszintű vezetői feladatok ellátására, vagy vállalkozóként önálló munkavégzésre illetve annak megszervezésére. A szakképesítéssel rendelkező képes: együttműködni a munkahelyi vezetővel, közreműködni a vállalati feladatok elvégzésében, irányítani a rábízott dolgozók munkáját.

Terepi gyakorlaton a földmérő hallgatók a diákok körében csak CSK-nak nevezett csemetekertben. Fotó: Agro Jager archív
Jellemzően betölthető munkakörök / végezhető tevékenységek:
- Birtokrendező földmérő
- Fotogrammetriai szakember
- Föld-/területhasznosítási szakember
- Földmérő
- Földrendező
- Geográfus
- Kataszteri földmérő
- Kutató térképész-földmérő
- Mezőgazdasági földmérő
- Térinformatikus
- Térképész
- Vízgazdálkodási földmérő
Képzés időtartama:
2 év Felvételi eljárás: Felvételi vizsga nincs. A jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány megléte és az egészségügyi alkalmasság igazolása. Jelentkezni az iskolánk honlapján található jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet.
A jelentkezési laphoz az alábbi dokumentumokat:
- születési anyakönyvi kivonat másolata
- érettségi bizonyítvány másolata
- nyilatkozat szakképesítésről
- középiskola befejező évfolyamának bizonyítvány másolata
- orvosi alkalmassági igazolás.
Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 31. Értesítés a felvételről legkésőbb: 2026. augusztus 31.
Agro Jager – a magyar vadászat online otthona
Tartalmak 1999-től
Oktatott tárgyak: I. évfolyam
- munkavállalói ismeretek
- általános alapozás
- szakmai alapozás
- geodézia
- térképismeret
- topográfia
- CAD-ismeretek
- digitális térkép ismeretek

Ritka pillanatok egyike, amikor órán is készülhetett egy fénykép. Fotó: Agro Jager archív
Oktatott tárgyak II. évfolyam:
- munkavállalói idegen nyelv
- digitális térképek szerkesztése
- fotogrammetria
- távérzékelés
- ingatlan-nyilvántartási ismeretek
- térinformatikai műveletek
- mérnökgeodézia
- földmérési adatgyűjtés közigazgatási
- jogi ismeretek térinformatika

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, jelenlegi nevén Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum az Agrárminisztérium alá tartozó Alföldi Agrárszakképzési Centrum által fenntartott szegedi gimnázium.
Konzultációk rendje: Az első évfolyamon (1/13.) 10 a második évfolyamon (2/14.) 10 alkalommal lesznek konzultációs hetek. Egy konzultációs héten hétfőn-kedden-szerdán 9-9 óra időtartamban kerülnek megtartásra a gyakorlati foglalkozások. A konzultációkon –mivel azokon főként a gyakorlati feladatok készségszintű elsajátítása történik– a részvétel kötelező. Ekkor lesznek a beszámolók és számonkérések is. Az elméleti órák is havonként egy héten lesznek. Ezek az órák délutáni időpontban, online felületen lesznek megtartva.
Kollégiumi elhelyezés: Igény esetén a konzultációk idejére a Szegedi Városi Kollégiumok Ady Endre Tagintézményében szállást tudunk biztosítani térítés ellenében. A képzés díja: A képzés ingyenes abban az esetben, ha a 2019. évi LXXX. törvény 3. § -ban foglaltaknak megfelel a képzésben részt vevő személy, azaz még nem rendelkezik két szakmával és egy szakképesítéssel. Erről a jelentkezéskor nyilatkozni kell.
Egyéb fontos információk:
- A képzésben résztvevőkkel felnőttképzési szerződést köt az iskola.
- Az első tanév után 105 óra egybefüggő nyári gyakorlatot kell teljesíteni iskolánk szervezésében vagy a képzésben részt vevő személy lakhelyéhez közeli duális partnernél.
Ennek teljesítése a következő évfolyamba lépés feltétele. További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!
Elérhetőség:
- https://kissf-szeged.edu.hu/
- Filó Bernát műszaki vezető: filo.bernat@gmail.com
Szeged, 2026. augusztus 23.
Svéda Gergely
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek.
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek. A mezőgazdasági válságtartalékból hazánk számára 10,8 millió euró támogatás áll rendelkezésre, amelyet az elmúlt évi aszály miatt jelentős veszteségeket elszenvedő kukoricatermelők megsegítésére fordítanak.

Fotó: AÉM
Mezőgazdaság
Izrael Állam nagykövete a MATE-n
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete, akit Dr. Gyuricza Csaba rektor fogadott Gödöllőn. A találkozó középpontjában a magyar–izraeli kutatási és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztése, valamint a jövőbeni együttműködési lehetőségek álltak.

Fotó: MATE
Kiemelt téma volt a vízgazdálkodás, az öntözésfejlesztés, a fenntarthatóság és az agrárinnováció, amelyek területén a MATE jelentős szakmai tapasztalattal és kutatási infrastruktúrával rendelkezik. A megbeszélés megerősítette, hogy a MATE nyitott új nemzetközi partnerségek kialakítására, és kész aktív szerepet vállalni a közös tudományos és innovációs kezdeményezések előmozdításában.
Forrás: MATE


