Mezőgazdaság
Januárban ismét csökkent a FAO élelmiszerár-indexe, élen a búza és a kukorica árakkal
A FAO legújabb közleménye:
Róma, 2024. február 2. – Januárban tovább csökkent – még ha kis mértékben is – az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) mai közleményében. A gabona- és húsfélék ára csökkent, amely ellensúlyozta a cukor árának emelkedését.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/02/Agrojager_FAO_Olivier-Asselin-300x127.png)
A szemestermények kibocsátása minden idők legmagasabb szintjére emelkedik, ezzel javítva az ellátási és kereskedelmi kilátásokat. ©FAO/Olivier Asselin
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – ezzel januárban átlagosan 1%-kal zárt alacsonyabban decemberhez képest és 10,4%-kal maradt el az egy évvel ezelőtti szinthez képest.
A gabonafélék árindexe 2,2%-kal csökkent december óta. A búza globális jegyzése januárban az exportőrök közötti erős verseny és a déli félteke országaiban nemrég betakarított készletek beérkezése miatt csökkent. A kukorica ára bezuhant, tükrözve a javuló termelési körülményeket és az argentin betakarítás kezdetét, valamint az Amerikai Egyesült Államokból jövő nagyobb kínálatot. Ezzel szemben a rizsfélék ára 1,2%-kal emelkedett januárban, a thaiföldi és pakisztáni magasabb minőségű Indica rizs iránti erős exportkereslet, valamint a megugró indonéz kereslet következtében.
A FAO növényi olajokra vonatkozó árindexe eközben decemberhez képest kismértékben, 0,1%-kal emelkedett – de még így is 12,8%-kal volt alacsonyabban, mint egy évvel korábban –, a pálma- és napraforgóolaj nemzetközi árának mérsékelt drágulása okán, ami ellensúlyozta a szója- és repceolajok árcsökkenését. A pálmaolaj világpiaci árát befolyásolta a főbb termelő országoknak a szezonhoz képest alacsonyabb kibocsátása és a malajziai kedvezőtlen időjárási körülmények miatti aggodalom. Eközben a megnövekedett importkereslet enyhén felfelé húzta a napraforgóolaj árát. Ezzel szemben a szójaolaj nemzetközi ára csökkent a dél-amerikai várható készletbőseg hírére, valamint a repceolajé a tartósan magas szintű európai készletek miatt.
A tejtermékek ára gyakorlatilag nem változott a decemberi értékéhez képest, ám 17,8%-kal maradt el az egy évvel korábbi értékétől. Januárban a vaj és a teljes tejpor nemzetközi jegyzései főként az ázsiai vevők nagyobb kereslete miatt emelkedtek, ezzel csaknem ellensúlyozva a sovány tejpor és a sajt árának csökkenését.
További 1,7%-os havi csökkenésével a húsfélék árindexe már a hetedik egymást követő hónapja zárt alacsonyabban, mivel a főbb exportáló országok bőséges kínálata lefelé szorította a baromfi-, szarvasmarha- és sertéshús nemzetközi árát. Ezzel szemben a birkahús nemzetközi ára emelkedett a magas globális importkereslet és a csendes-óceáni térség vágóállat-kínálatának csökkenése miatt.
A cukor árindexe januárban 0,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest, az átlagosnál kevesebb csapadék az áprilistól betakarítandó brazíliai cukornádtermésre gyakorolt várható hatása miatti aggodalom, valamint a thaiföldi és indiai kedvezőtlen termelési kilátások okán.
Rekordszintű gabonatermelés 2023-ban
A világ gabonatermelése 2023-ban várhatóan eléri minden idők legmagasabb, 2 836 millió tonnás rekordértékét, ami 1,2%-kal több, mint 2022-ben – derül ki a FAO legfrissebb, szintén ma közzétett Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentésből.
A szemestermények globális termésmennyiségét minden eddiginél magasabb, 1 523 millió tonnás értékre becsülik, miután a prognózist 12 millió tonnával felfelé módosították ebben a hónapban. A felülvizsgálat nagy része a Kanadából, Kínából, Törökországból és az Amerikai Egyesült Államokból származó új hivatalos adatokat tükrözi, ahol a magasabb hozamok és a korábbi várakozásokhoz képest nagyobb betakarított területek együttesen magasabb kukoricatermelési becsléseket eredményeztek.
A világ gabonafelhasználása a 2023/24-es szezonban az előrejelzés szerint 2 822 millió tonnára fog rúgni, ami 8,9 millió tonnával magasabb a decemberi előrejelzéshez képest és 1,2%-kal meghaladja a 2022/23-as szintet, ami a korábban vártnál nagyobb takarmány-felhasználásnak köszönhető, különösen az Európai Unióban, valamint Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban.
Ebből következik, hogy a 2023/24-es globális gabonakészletek felhasználáshoz viszonyított aránya az előrejelzések szerint „kényelmes” 31,1%-os szinten lesz, ami meghaladja a 2022/23-as 30,9 százalékos szintet.
Az előrejelzések szerint a gabonafélék globális kereskedelme a mostani szezonban eléri a 480 millió tonnát, ami 0,8%-os bővülést jelent az előző évhez képest, főként a szemestermények kereskedelmének várható növekedése miatt, míg a búza- és a rizsfélék kereskedelme zsugorodhat.
Forrás: FAO
Mezőgazdaság
Befejeződött a nyári aratás
Az Agrárminisztérium friss adatokat közölt termésmennyiségekről:
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – közölte Feldman Zsolt.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/07/Agrojager_betakaritas-300x200.jpg)
Fotó: PIxabay
A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira.
Feldman Zsolt tájékoztatása szerint az idei nyári aratás jó ütemben haladt és a korábbi évekkel összevetve átlagos eredménnyel zárult. A vetésterületek csökkenő tendenciáját mennyiség tekintetében több növényfajnál is részben kompenzálták a viszonylag kedvező hozamok, kivétel ez alól az őszi káposztarepce. Az információk alapján a nyári aratású növények tekintetében az ország ellátása biztosított és jelentős – többmillió tonnás – export árualap is képződött.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az őszi búza aratása gyakorlatilag lezárult, mindössze néhány kisebb terület van még hátra. Az idei 864,5 ezer hektáros területen az országos termésátlag 5,8 t/ha körül alakul. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat (6,8 t/ha) Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat (5 t/ha körül) Pest, Nógrád és Bács-Kiskun vármegyékből. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen közel 5 millió tonnás búzatermés alakult ki, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást. Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítésére.
A jelenlegi szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot – emelte ki az államtitkár.
Az őszi árpa betakarítása fejeződött be legkorábban. A korábbi évekhez képest alacsonyabb – 260 ezer hektáros – területen országosan 5,7 t/ha-os hozam alakult ki, ami 3,7%-kal magasabb a tavalyi értéknél és lényegében megegyezik az elmúlt öt év átlagával. Az egyes vármegyék között lényeges eltérések vannak, a hektáronkénti hozamokban igen nagy szórás (5,1 t/ha-tól 6,7 t/ha-ig) mutatkozik. A dunántúli vármegyék jellemzően kedvezőbb, míg a közép-magyarországi és egyes dél-alföldi vármegyék gyengébb hozamokat produkáltak, amit döntő mértékben az időjárási tényezők okoztak. Az összes őszi árpatermés megközelíti az 1,5 millió tonnát, ami bőven fedezi az éves kb. 1 millió tonnás hazai felhasználást.
A tavaszi árpa, rozs, zab és tritikálé betakarítása is csaknem a végéhez ért. A véglegesnek minősíthető adatok alapján a rozsnál 2,9 t/ha, a tavaszi árpánál 4,7 t/ha, a tritikálénál 4,3 t/ha, a zabnál pedig 3 t/ ha a termésátlag, amelyek nagyrészt megfelelnek az elmúlt évek átlagos értékeinek.
Az őszi káposztarepce betakarítása is befejeződött. Az országos termésátlag 2,5 t/ha körül alakul. Az őszi vetésű növényi kultúrák közül az idei év időjárása az őszi káposztarepcét viselte meg leginkább, a korábbi évekhez képest érezhetően alacsonyabb – 174 ezer hektáros – terület és a korábbi időszakoknál ugyancsak kisebb hektáronkénti hozamok összetett hatása miatt az összes termés 432 ezer tonna körül alakul.
A magborsót is betakarították a gazdák, a 13 ezer hektáros területen az országos termésátlag 2,4 t/ha, ám jelentős mértékű a szórás az egyes vármegyék között.
Forrás: AM
Mezőgazdaság
A fehércukor világpiaci átlagára 9 százalékkal csökkent
A fehércukor világpiaci átlagára 2024 májusában 512 euró/tonna volt, csaknem 9 százalékkal maradt el az áprilisitól. A londoni árutőzsdén (LIFFE) a fehércukor fronthavi jegyzése a július 8-i 560 dollár (USD)/tonnáról – ingadozások mellett – július 19-ére 541 dollár/tonnára ereszkedett. A nyerscukor fronthavi jegyzése követte ezt a tendenciát, és július 19-én 411 dollár/tonnán állapodott meg.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/07/sugar-485045_1280-300x225.jpg)
Fotó: Pixabay
Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban a fehércukor átlagára 2024 májusában 828 euró/tonna volt, nem változott lényegesen az előző havihoz képest. Az Európai Unió a fehércukor feldolgozói árát adatvédelmi okokból tagországonként nem teheti közzé, ezért a tagországok jelentett adataiból három regionális átlagárat képez, és azt hozza nyilvánosságra. Májusban az 1. régió (Ausztria, Csehország, Dánia, Finnország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Svédország, Szlovákia) átlagára 774 euró/tonna volt, mintegy 1 százalékkal maradt el az előző havitól. A 2. régióhoz tartozó meghatározó termelő országok (Franciaország, Németország, Hollandia, Belgium) átlagára 838 euró/tonna volt, hozzávetőleg 1 százalékkal mérséklődött a megfigyelt időszakban. A déli országokat, Bulgáriát, Spanyolországot, Görögországot, Horvátországot, Olaszországot, Portugáliát és Romániát tömörítő 3. régió érte el a legmagasabb átlagárat, 876 euró/tonnát, ami 1 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.
Mezőgazdaság
Szántóföldi körkép a nyári hőhullám hatásairól
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja elemzést adott ki:
Július 22-én megjelent az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) júliusi, meteorológiai és műholdas adatokra alapozott szántóföldi kultúrákra vonatkozó elemzése. A nyári délkelet-európai hőhullám hazai mezőgazdaságra gyakorolt számszerűsített hatását érdemes minél inkább adatokon alapuló modellek alapján vizsgálni.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/07/Agrojager_aszaly-300x200.jpg)
A fénykép illusztráció. Fotó: AM
Magyarország esetében a JRC a műholdas adatok szerint a júniusban becsültekhez képest a július közepi adatok alapján a kukorica esetében 14%-kal, napraforgónál 9%-kal csökkentette a hozamvárakozásokat. Kukorica esetében 6,77 tonna/hektárra, napraforgó esetében 2,73 tonna/hektárra módosították a korábbi 7,47 tonna/hektár, illetve 3,01 tonna/hektár előrejelzésüket. Az elemzés az elmúlt hetek hőhullámának mintegy feléig keletkezett adatokon nyugszik, így köztes becslésnek tekinthető. A tényleges kiesés mértékét a következő napok és hetek időjárása dönti el.
Kitekintve más délkelet-európai országokra, Bulgáriában a kukoricahozam előrejelzését 15%-kal (5,37 t/ha), a napraforgóét 7%-kal (2,17 t/ha), Romániában a kukoricahozam előrejelzését 10%-kal (4,55 t/ha), a napraforgóét 6%-kal (1,95 t/ha) csökkentették. Uniós szinten (EU27) ezek számok kukorica esetében 4%-os (7,24 t/ha), a napraforgó esetében 5%-os (2,09 t/ha) csökkenést jelentenek.
Ukrajnában az Ukrán Nemzeti Hidrometeorológiai Központ a kukorica terméskiesését 20-30% között valószínűsíti. A hőhullám szintén jelentős mértékben sújtja a napraforgót, e növény esetében azonban a nemzetközi elemzők egyelőre 4% körüli terméskiesést várnak.
A Hungaromet Zrt. agrometeorológiai adatai alapján az elmúlt időszak harminc napos csapadékösszege az Alföld középső tájainak és a Felső-Tisza vidékének kivételével 20-50 milliméterrel elmarad az ilyenkor szokásostól. A nagy területi eltéréseket mutatja, hogy a középső országrészben sokfelé 20 milliméter sem esett, a Dunántúl nyugati kétharmadán jellemzően 30-70, az Alföld keleti kétharmadán és északkeleten 50-90 mm-t mértek.
A lokális felhőszakadások, zivatarok foltokban enyhítik a szárazságot és segítenek a növényállományokon, de jelentősebb és kiterjedtebb csapadékra, valamint a hőstressz enyhülésére lenne szükség.
Forrás: AM