Mezőgazdaság
Natura 2000 gyepterületeket támogatnak
Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500 Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ezen támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségek, esetleges bevételkiesés kompenzálásra kerüljön.

Első körben több mint 7500 Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben. Fotó: Agro Jager
Az érintett gazdálkodók a Natura 2000 gyepterületek után vehetnek igénybe kompenzációs támogatást. A támogatás célja elsősorban, hogy ellentételezze a termelők többletköltségeit és elmaradó bevételeit a Natura 2000 gyepterületekre vonatkozó speciális földhasználati előírások miatt, miközben ösztönzi a gazdálkodók elkötelezettségét a biológiai sokféleség megőrzése és hazánk természetvédelmi helyzetének fenntartása, helyreállítása iránt. A pályázati felhívás keretében minden évben az egységes kérelemben lehet támogatási kérelmet benyújtani, ami egyben kifizetési igénylésnek is minősül – ezáltal 115 euró/hektár vissza nem térítendő támogatás igényelhető a Natura 2000 gyepterületeken való gazdálkodásra.
A biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításában, a vadon élő állat- és növényfajok védelmében meghatározó szerepük van az agrár-ökoszisztémáknak is, amelyek hozzájárulhatnak a természeti környezet kedvező helyzetének fenntartásához, illetve helyreállításához. Az ökológiai szempontból jó állapotban lévő agrár-ökoszisztémák az agrártermelés hatékonyságát is növelik. Ezek a célok alapvetően a mezőgazdasági termelők minél teljesebb körű együttműködésével valósíthatók meg.
A most megítélt támogatást a napokban folyósítják az érintett gazdálkodóknak. Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a következő hetekben még további döntések és kifizetések várhatók az érintett intézkedés keretében is.
AM
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
Az AKI adatokat közölt a műtrágyaforgalomról:
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb műtrágya került a gazdákhoz a megfigyelt termékekből, az elmúlt év márciusához viszonyítva arányaiban szintén valamivel több mint negyedével volt kisebb a vizsgált műtrágyák forgalma. A tárgyhónapban a legkeresettebb műtrágyának az előző hónapokhoz hasonlóan a mészammon-salétrom (MAS) bizonyult, a második legnagyobb tételben a Nitrosol, DAM-ot értékesítették.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A teljes havi értékesítés 80 százalékát a MAS és a Nitrosol, DAM forgalma adta, egy évvel korábban 86 százalékot ért el ez az arány. A tárgyhavi MAS iránti kereslet 28 százalékkal csökkent az előző év márciusihoz képest, míg a Nitrosol, DAM esetében 36,8 százalékkal múlta alul a bázisidőszak szintjét. A végfelhasználók karbamidból 6,5 százalékkal, míg NPK 15-15-15-ből 18,3 százalékkal többet vásároltak, mint egy évvel korábban. Ammónium-nitrátból (AN) feleannyi, szuperfoszfátból ötöde fogyott. A MAP forgalma 15,3 százalékkal csökkent a múlt évi bázisidőszakhoz képest. Az ammónium-nitrát aránya a tárgyhónapban 1:14 volt a karbamidhoz viszonyítva, míg 2024 márciusában ez az arány 1:10 volt.

Ábra: AKI
Mezőgazdaság
Az okányi kaland: Irány a veterán traktoros nap – GALÉRIÁVAL
A hétvégét Simon Gergő barátom meghívására Békés vármegyében, Okányban tölthettem. A kirándulásom fő célja a traktoros vonulás megtekintése volt. Mellette sok egyéb élménnyel gazdagodtam. Az úton lefelé kitértünk Kondorosra megnézni a Batthyány-Geist kastélyt, ahol Petőfi Sándor testvére Petőfi István volt a tiszttartó. Ezen a birtokon alapították meg hazánk első vadásztársaságát, az Alföldi Vadásztársulatot 1881-ben. Vacsorázni az eltűnt betyárvilág legendás színhelyére tértünk be, a Kondorosi Csárdába, ahol hajdanán Rózsa Sándor, a híres-hírhedt betyár is bujkált a csendőrök elől.

Okányban már kora reggel hatalmas tömeg hömpölygött. Fotó: Trencsényi Zoltán
Május 10-én, szombaton harmadjára rendezte meg Okányban a veterán traktoros felvonulást az Okányi Nyugdíjasok Egyesülete. Boda Zoltán traktorjai és 3 oldalkocsis katonai motorja és Bak Zsiga traktorjai és GAZ-66 tűzoltó járműve mellett sokan jöttek saját traktorral Okányból és a közeli településekről, mint például Biharugráról, Zsadányból vagy Vésztőről. Összesen közel 70 kisebb-nagyobb traktor vonult fel.

Régi traktorok sorakoztak fel.
A legrégebbi traktor egy 30 lóerős, 1945-ös Fordson Dexta volt, de egy hivatalos Old Timer tanúsítvánnyal rendelkező Fendt Dieselross is felvonult (Szarvasról érkezett). A teljesség igénye nélkül láthattunk Belarus, Zetor, McCormick, Hanomag, John Deere traktorokat, többségében az 1950-80-as évekből.

Fordson Dexta 1945-ből.
Mi, egy GAZ-66 (oroszul: ГАЗ) TÜ-2 gépjárműfecskendő tűzoltókocsival vonultunk. A szovjet gyártmányú alvázra a felépítményt az esztergomi Labor Műszeripari Művek gyártotta.
A 8 hengeres benzinmotor 115 LE teljesítménnyel rendelkezik. Magyarországon ez volt az első gépjárműfecskendő, amibe Rosenbauer-szivattyút építettek. Utoljára a Komlói Önkéntes Tűzoltóságon teljesített szolgálatot, mielőtt Bak Zsiga gyűjteményébe került.

Mi egy GAZ-66-ossal vonultunk.
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A faluban történő felvonulást követően a traktorok a sportpálya mellett sorakoztak fel, ahol az érdeklődők megtekinthették őket. A rendezvényt gyermekprogramok színesítették. Az ebédet gulyáságyúban főzték, emellett helyi lekváros fánkot készítettek, ami nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében.

Az okányi emberek nagyon barátságosak voltak és izgalmas volt egy nyolc hengeres teherautóban felvonulni.
A fesztivál után felfedeztük a környék további nevezetességeit. A Biharugrai halastavak és a bihari madárvárta a természetkedvelőknek tökéletes kikapcsolódási, kirándulási helyszínt biztosít. A Körösök-vidéke, a Sebes-Körös horgász és vízitúra paradicsom a szó szoros értelmében. Az országhatár túloldalán található körösszegi Csonkatorony és a Zsadány melletti Fancsika pusztán található Schwartz-Fried kúria romjai a történelem iránt érdeklődőknek javasolt úticélok.

Történelmi helyszín a geszti Tisza-kastély. Napjainkban régi pompájában látogatható.
Az utolsó célállomásunk a geszti Tisza-kastély volt. A kastély felújítása tavaly fejeződött be. Az ősi, kálvinista Tisza család fészke megújulva hirdeti a mindig is a magyar érdekek mellett kiálló család értékrendjét, történelemformáló szerepét. A történelmi Bihar-Békés vármegyék felfedezését mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik a gazdag természeti és épített örökségek iránt. Az ottani falvak közösségeinek vendégszeretete példamutató. Remélem még sok ilyen útban lehet részem az ország ezen régiójában.
Írta: Trencsényi Zoltán Árpád;
Fotó: Simon Gergő és Trencsényi Zoltán Árpád
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Közleményt adott ki az Agrárminsztérium:
Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programoknak köszönhetően – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárca megújította új AKG és ÖKO döntéshozatali rendszerét annak érdekében, hogy az érintettek gyorsabban juthassanak hozzá a forrásokhoz.
Nagy István kifejtette, az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a fenntartható, a környezet- és klímatudatos mezőgazdasági gyakorlatokat ösztönző programok támogatása mellett. A tárca a korábbi támogatási időszak Vidékfejlesztési Programjának (VP) folytatásaként tavaly meghirdette a KAP Stratégiai Terv keretében az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatása című pályázati felhívásokat.
A miniszter kiemelte, tekintettel a nagy érdeklődésre a források átcsoportosításának segítségével olyan döntést hoztak, melynek értelmében minden formailag megfelelő és a minimum vállalásokat teljesítő pályázó részére támogatást tudnak nyújtani. Ennek értelmében mintegy 17 600 AKG és több mint 5 ezer ÖKO kérelem támogatásáról határoztak, ami éves szinten az előbbi program esetében 150 milliárd, az utóbbi vonatkozásában pedig 58 milliárd forintot jelent a gazdálkodóknak. Mivel mindkét esetben többéves célprogramról beszélünk, ezért az 5 éves konstrukció lehetséges támogatási összege meghaladhatja a 750 milliárd, illetve 290 milliárd forintot.
A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási szerződéseket a kedvezményezettek folyamatosan vehetik kézhez. Első körben a kis- és családi gazdaságok, majd a következő körben a nagyobb gazdaságok, ezt követően – a források rendelkezésre állása esetén – a nagyobb területen termelők is kézhez kaphatják a támogatói szerződéseiket, amely alapján benyújthatják majd az egységes kérelmeiket – tette hozzá.
A támogatási programok kötelezettségvállalási időszaka 2025. január 1-től 2029. december 31-ig tart, és elsőként az idei Egységes Kérelem keretében nyújthatnak be kifizetési igénylést a gazdálkodók.
Forrás: AM