Keressen minket

Természetvédelem

Veszélyeztett fajok illegális nemzetközi kereskedelme az EU-ban

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Egy teljesen új kutatási eredményt közölt a DRC Sustainable Future – szakújság egy magyar doktorandusz eredményeiből. A cikkből csak részletet közöltünk. 

 

Dr. Zsigmond Csaba, a cikk szerzője – Mesteroktató a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Forrás: Researchgate.com)

A közlemény a CITES egyezmény által védett növény és állatfajok kétirányú illegális útját mutatja be az Európai Unióba, amely nagyban érinti hazánkat is – mivel a Schengeni Egyezményből eredő kötelezettségeink  miatt külső határként védjük a keleti végeken az Európai Uniót. A cikk bemutatja az illegális exportra vonatkozó lefoglalási adatokat, azok tendenciáit, vizsgálati eredményeit, ötéves intervallumban. 

Ez a tevékenység globális, komoly fenyegetéseket rejt, így annak megismerése kiemelten fontos mind a kutatóknak, mind az ellene fellépő rendészeti és igazságügyi szerveknek. Egyes nemzetközi közösségek és nemzetközi szervezetek (UNODC, Interpol, Europol, EU) már közel egy évtizede felhívják a figyelmet arra, hogy a vadvilág ellen irányuló bűncselekmények egyrészt veszélyeztetik a biodiverzitást, hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, veszélyeztetik az emberi egészséget, másrészt az ezzel foglalkozó bűnözők óriási hasznot húzhatnak ebből, ezáltal szervezett bűnözés egyik új tevékenységi formájává vált. Kvantatív kutatás során a wildlifetradeportal.com adatbázisból gyűjtött adatokat elemezte a doktorandusz. AZ Európai Unió 27 tagállamában elkövetett bűncselekményeket dolgozta fel 2015-2020-as évek között. A kiadott adatok csoportosítása és rendszerezése után összegezte: milyen módon történtek az illegális szállítások, mi volt a csempészett áru tárgya (állat, vagy növényfaj), milyen mennyiségben történt a csempészet, illetve kigyűjtötte, melyek voltak a forrásországok az EU-ba irányuló import esetén, illetve az export esetén melyek voltak a célországok. Az így kigyűjtött és rendszerezett adatok alapján az egyes fajoknál megállapítható visszatérő jelleggel, azonos cél- és forrásország  (több mint tíz) fordul elő, vagyis régebbi és újabb tendenciák figyelhetők meg, illetve a lefoglalt mennyiségek is jelentősek. Ezek további kutatási irányokat, elemzési lehetőségeket kínálnak, illetve a rendészeti szervek felé további kihívásokat állítanak. A elvégzett kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy a téma továbbra is prioritást érdemel, illetve a hatékony fellépés, csak az EU egyes tagállamai közötti és az egyes tagállamok és harmadik országok közötti együttműködéssel szorítható vissza.

Képek forrása: NAV.gov.hu

Az angol nyelven megjelent publikáció az alábbi linken érhető el, amely ingyenesen le is tölthető:

Zsigmond

 

Természetvédelem

Szemétszedés a Júlia úton a „Tavaszi Nagytakarítás” kampány keretében

Print Friendly, PDF & Email

Erdészek és önkéntesek szemetet szedtek a Síkvidéki Erdészet területén

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Jelentős mennyiségű hulladékot szedett össze a több mint ötven fős csapat a Júlia út környékén.

Fotó: TAEG Zrt.

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az AÖFK Tavaszi Nagytakarítás Kampányához csatlakozva hulladékgyűjtést szervezett április 9-re a Síkvidéki Erdészet Júlia út környéki területére. Az erdőgazdaság helyi és soproni személyzete kiegészülve a Soproni Egyetem két karáról – Erdőmérnöki Kar, Benedek Elek Pedagógiai Kar – érkező hallgatókkal és oktatókkal jelentős mennyiségű hulladékot gyűjtött össze a közutak és az erdőkbe vezető utak környezetéből.

Fotó: TAEG Zrt.

A nagyobb „gócpontokból” platónyi gumi és elektronikai hulladék is kikerült, de a begyűjtött kommunális hulladék többségét a műanyagflakonok és az alumíniumdobozok adták. Köszönjük a résztvevők lelkesedését és segítségét! Kérünk minden erdőlátogatót, hogy saját hulladékát ne az erdőterületen helyezze el, mivel az nem csak a természetre, de az erdőben kiránduló vagy ott munkát végző embertársainkra is veszélyt jelenthet!

Forrás: TAEG Zrt. 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Halászmadarak az apaji halastavakon

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett. Élményeiről számolt be lapunknak:

Miután véget ért az északi kárókatonák inváziója, fő halpusztítónak maradtak a szürke gémek (a nálunk költő kárókatonák mellett). Mindkét faj hazai állománya nagyjából 3000 költőpár. És természetesen ott koncentrálódnak, ahol sok a hal, például a halastavakon.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Apaj határában van egy nagy halastórendszer, ahová rendszeresen járok madarakat fotózni. Az üzemvitel része, hogy egyes tavakat lehalászás után időnként leeresztenek. A tómeder mélyebb gödreiben mindig marad valamennyi víz és benne persze halak is, amelyek szinte vonzzák a hallal élő madarak sokaságát. Az említett apaji tavak térségében mostanában vagy 200 szürke gém, tucatnyi vörös gém, kárókatona, néhány fehér és fekete gólya, rétisas, halászsas, búbosvöcsök és számtalan sirály igyekszik éhségét csillapítani, többnyire a sekély vízben megrekedt halakból.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Képeimen a szürke gémek halászatát illusztráltam. Erős csőrvágásukkal ők bizony kilós vagy annál is nagyobb pontyokat képesek megszigonyozni, aztán zsákmányukat vagy le tudják nyelni, vagy sem. Ha túl nagynak bizonyul számukra valamely halálra szúrt hal, annak teteméből leginkább a sirályok lakmároznak.

Írta és fényképezte: Gyenge László

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Idén hamarabb várható a hazánkban újonnan megjelent, veszélyes Hyalomma kullancsok felbukkanása is

Print Friendly, PDF & Email

Kutatók figyelik az új Hyalomma kullancsok terjedését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Immár negyedik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. A talált példányok beazonosításáról, illetve a beküldés módjáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

1. ábra: A képen jól látszanak a Hyalomma és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobb oldalon a közönséges kullancs nősténye látható.

A tavaszias februári időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén korábban találkozhatunk az őshonos és a behurcolt fajokkal egyaránt. A HUN-REN ÖK kutatói által 2021-ben indított közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de a vándormadarak segítségével könnyen terjednek északabbra. A globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel maradnak életben és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött kullanccsal találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsfajoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.

A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, és az így kapott példányokat nagyrészt más hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A 14 beérkezett Hyalomma vizsgálata jelenleg is zajlik, ám szerencsére a már említett krími-kongói vérzéses láz vírusa ez idáig egyik egyedben sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a 14 beküldött kullancsot döntő többségében nagytestű emlősökön találták, például lovon, szarvasmarhán, szamáron, így a program keretében kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett idén az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott tojásból.

A HUN-REN ÖK továbbra is kéri a lakosságot, hogy a talált kullancspéldányokat alaposan figyeljék meg, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. A bejelentés módjáról a program honlapján, a www.kullancsfigyelo.hu-n érhető el bővebb információ, az oldalon emellett látványos ábrák és részletes leírások segítik a Hyalomma-k felismerését és a további tájékozódást.

Tovább olvasom