Legtöbbünk azt gondolná, hogy a baglyok a háborítatlan vadon titokzatos, éjszakai szereplői (ami részben igaz is), de a kuvik esetében megfigyelhetjük, hogy az évszázadok folyamán remekül alkalmazkodott az emberi tájhasználathoz, sőt közvetlenül az emberi civilizációhoz is. 

A kuvik (Athene noctua) a madarak osztályának bagolyalakúak rendjébe, a bagolyfélék családjába tartozó faj. A népnyelv halálmadárnak is nevezi. (Kép: Magyar Nemzeti Parkok)

Már az ókori görögök is fontos szerepet szántak e piciny, tollas jószágnak, gondoljunk csak Pallasz Athénére, a tudomány és bölcsesség istennőjére, akinek szent állata a bagoly volt. Nem véletlen hát, hogy a kuvik latin neve (Athene noctua) is utal az istenségre.

Az urbanizált környezetet is jól viselő baglyunk sokszor csak egy szemvillanásra kerül látóterünkbe, s ilyenkor azon morfondírozunk, miért is nem vettük eddig észre őt. Pedig nem csoda, hogy csak ritkán pillantjuk meg, hiszen tollazatának színe tökéletesen beleolvad a kert fáinak törzsszínébe.

Sáskareggeli (Kép: Kurti Gábor – Bükki Nemzeti Park)

Hogyan csalogathatjuk elő a kuvikot?

Párválasztás idején – ami sokszor már késő ősz tájékán megkezdődik – az ő hangjától zajos a vidék. Ilyenkor figyelhetünk föl legkönnyebben jelenlétére, láthatjuk, hogy egyik háztetőről a másikra, egyik fától a másikig repül, és gyakran hallatja éles „kuvik”-énekét. Ha pontosan utánozzuk hangját, még válaszol is rá, sőt akár a közelünkbe is leszáll. Azért ne éljünk vissza szerelmes szívének ábrándjával, hagyjuk, hogy hozzá illő társat keressen magának.

Ha úgy gondoljuk, kertünk, tanyánk, gyümölcsösünk megfelelő lehet számára, megtelepedését segíthetjük mesterséges, kifejezetten kuviknak szánt fészekodúval. Sőt aki érez magában némi tehetséget, akár maga is elkészítheti a neki szánt odút. Akármelyik mellett döntünk is, sok segítséget találunk az interneten, ám legyünk körültekintőek, csak igazi hozzáértőtől fogadjunk el tanácsot.

A kuvik landolás közben (Kép: Kércz Tibor – Halálmadár – Kiskunsági Nemzeti Park)

Halálos bagolybabonáink

A bagolyféléket (így a kuvikot is) az elmúlt évszázadok során sajnálatos módon nem mindig tekintették a tudás és bölcsesség szimbólumainak. Sokszor a sötétség erőit vélték felfedezni benne, ezt példázza a kuvikra aggatott „halálmadár” elnevezés is.

A kuvik sokszor fogyaszt éjszakai lepkéket, melyekről köztudott, hogy vonzódnak az éjszaka fényeihez. Ezt használja ki a kuvik, amikor a lámpa fényénél vadászik az ott összesereglett zsákmányra. Régen (amikor még nem volt elektromosság) a haldoklóért gyújtottak gyertyát vagy lámpát éjszakára. Ha aznap éjjel a fény a beteg ablakához csalta a kuvikot is (ő pedig mit sem sejtve hallatta jellegzetes hangját), s a haldokló már nem érte meg a reggelt, máris összekötötték a szomorú eseményt a madár látogatásával…

Szeresd, óvd, segítsd a kuvikot, hogy ez az apró, ám bölcs és rendkívül tehetséges rejtőzködőművész sokáig velünk maradhasson.