Keressen minket

Természetvédelem

Már 14 kanalasgém kapott GPS-nyomkövetőt a Kiskunságban

Print Friendly, PDF & Email

Nyomkövetők kanalasgémeken

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon. 2017-ben pedig – Közép-Európában elsőként – GPS nyomkövető is került egy öreg és két fiatal példányra. Azóta minden évben kap jeladót néhány példány, a közelmúltban éppen a 14. ilyen műszert sikerült felhelyezni egy újabb madárra.

kanalas gém

Kanalasgémekre nyomkövetőket tettek a Kiskunságban. (Kép: Szántó Bence -KNP)

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. (Ábra: KNP)

2017 óta 14 egyed – hét fiatal és hét öreg – kanalasgém kapott GPS-jeladót a hátára a Kiskunsági Nemzeti Park területein, ami jelentős új eredményeket szolgáltatott. A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtunk. Ilyen például az, hogy a kedvezőtlen (száraz, aszályos) években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek, hanem a saját túlélésükre koncentrálnak és inkább korábban, akár már május végén visszatérnek afrikai telelőhelyeikre.

Idén áprilisban a szegedi Fehér-tónál sikerült befogni egy öreg példányt, köszönhetően a halastavakat üzemeltető Szegedfish Kft-vel megvalósult együttműködésnek. A mindössze 30 g-os jeladó a madár hátára kerül, mint egy aprócska hátizsák. Az 1,8–2,2 kg-os kanalasgém testtömegének a jeladó tömege nem éri el a 2%-át sem, és a felhelyezett készülék nem befolyásolja jelentős mértékben az életét.

„Az első jeladók – beállítástól függően – 0,5–6 óránként mérték be a kanalasgémek pozícióját, így naponta többször is láttuk, hogy éppen merre vannak a madaraink. Az újgenerációs jeladók viszont már arra is képesek, hogy hosszabb időszakon keresztül öt percenként gyűjtsenek adatokat a madarak helyzetéről, de adott esetben, rövidebb időszakon keresztül akár tíz másodpercenként is rögzítik a madár koordinátáit. Ilyen adatsűrűség mellett még részletesebb képet kapunk arról, hogy a jeladós madarak mennyi időt töltenek a fészken, vagy a táplálkozó-területen, sőt, a jeladó mozgásérzékelői a madár pihenéséről és aktivitásáról is információkat szolgáltatnak. Azt is vizsgáljuk, hogy milyen útvonalon, milyen magasan repülve közlekednek a gémtelep és a táplálkozó-területek között, és mekkora a kockázata annak, hogy nagyfeszültségű vezetékekkel ütközzenek. A légvezetékkel történő ütközés nemcsak a kanalasgémek, de más vízimadarak esetén is jelentős természetvédelmi probléma” – ismertette a kanalasgémek kutatásával foglalkozó Dr. Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője.

kanalas gém

(Kép: Puskás József – KNP)

A jeladó felhelyezéséhez táplálkozás közben kell megfogni a madarat. Akár napokig tartó türelmes várakozás is megelőzheti azt, mire sikerül befogni egy-egy öreg példányt, ezért külön köszönjük a helyszín biztosítását a Szegedfish Kft-nek. A sikeres befogást követően a KNPI munkatársai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi önkénteseivel a lehető legrövidebb időn belül felhelyezték a jeladót, és a madár már mehetett is az útjára.

„Több okból kifolyólag is azt a célt tűztük ki, hogy öreg madarat fogjunk be. Az egyik ilyen ok az, hogy az öreg madarak már tapasztaltak, esetükben az évről-évre mérhető túlélési ráta magas, 90% feletti. A fiatalok még tapasztalatlanok, életük első két-három évében majdnem a háromnegyedük elpusztul. Azzal, hogy öreg madárra helyezünk jeladót, jó esélyünk van arra, hogy a madár mozgásáról hosszú éveken át kapunk majd értékes információkat” – mondta Dr. Pigniczki Csaba.

A jeladó mellett a befogott példány egy távcsővel messziről is jól látható, felirattal rendelkező műanyag gyűrűt is kapott, így a jeladó esetleges meghibásodása esetén is követhető lesz, ha a madarászoknak sikerül leolvasni a gyűrű számát. Bár feltételezhető, hogy a befogott madár egy tojó, genetikai mintát is vettek tőle, hogy az ivarát minden kétséget kizáróan megállapítsák. A jelölés utáni napokban a Szeged és Sándorfalva határában lévő lecsapolt halastavakon táplálkozott nap közben, de éjszakára minden esetben egy közeli gémtelep egy pontjára szállt be. Az elmúlt napokban már nemcsak este, hanem rövidebb időre dél körül is felkereste a gémtelepet, ami azt jelenti, hogy fiókákat etet. Jelenleg négy olyan példány mozgását követik a szakemberek, amelyek működő jeladókkal mozognak. Terv szerint a közeljövőben még három kanalasgémre kerül GPS-es nyomkövető, amelyeket az Agrárminisztérium támogatásával tudott megvásárolni a KNPI.

térkép

A jeladós példány mozgása 3D modellen. Termikelve felköröz 460 m magasra, majd kb. 67 km/h sebességgel 150 m-ig ereszkedik, majd ismét termikelés 410 m magasra és siklás újra… (Ábra: KNP)

Az idei, súlyos aszállyal induló év sajnos megint rossz költési szezont vetít előre a kanalasgémek számára. Ez a faj csak és kizárólag a lábalható, sekély vizű vizes élőhelyeken tud táplálkozni, vagyis egy specialista, természetvédelmi szempontból kiemelkedően fontos fajról van szó. Jellegzetes formájú csőrükkel képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek, vagy újabban a bakcsók teszik. Emiatt a kanalasgémek állománya különösen megsínyli az aszályos időszakokat. A jeladós madarak mozgásából kideríthető, hogyan használják a vizes élőhelyek hálózatát, milyen messze mennek el táplálkozni a gémteleptől, és milyen körülmények hatására váltanak területet. Ezek az információk segíthetik a vízmegőrzési törekvéseket, a megfelelő élőhely-kezelést és az élőhely-helyreállításokat is, amelyek nemcsak a kanalasgémek, hanem más vízimadarak védelmét is szolgálják.

kanalas gém

(Kép: Puskás József – KNP)

A kanalasgémek vonuló madarak, bár az utóbbi években kezd rendszeressé válni, hogy a Kárpát-medencében található halastavakon is áttelel néhány. A legtöbbjük Észak-Afrikába, elsősorban Tunézia tengerparti területeire vonul, de sok visszajelzés érkezik róluk Olaszországból is. Kis számban vannak olyan egyedek is, amelyek átkelnek a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek Szenegál és Szudán között. Az észak-afrikai telelők 1500–2000, míg a Szaharától délre telelők 4000-5000 kilométeres utat tesznek meg. Ahhoz, hogy a vonulást sikeresen teljesítsék, az útvonalukon olyan megállóhelyekre van szükségük, ahol megpihenhetnek és táplálkozhatnak. A jeladós és a színes gyűrűs példányok is fontos megállóhelyeket jeleztek a Balkánon, Olaszországban, illetve Tunézia tengerparti területein és a Cape Bon félszigeten. Ebből is látszik, hogy ezeknek a vonuló- és megállóhelyeknek a hálózatát nemzetközi összefogással lehet csak megvédeni.

Forrás: KNP

Természetvédelem

Szemétszedés a Júlia úton a „Tavaszi Nagytakarítás” kampány keretében

Print Friendly, PDF & Email

Erdészek és önkéntesek szemetet szedtek a Síkvidéki Erdészet területén

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Jelentős mennyiségű hulladékot szedett össze a több mint ötven fős csapat a Júlia út környékén.

Fotó: TAEG Zrt.

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az AÖFK Tavaszi Nagytakarítás Kampányához csatlakozva hulladékgyűjtést szervezett április 9-re a Síkvidéki Erdészet Júlia út környéki területére. Az erdőgazdaság helyi és soproni személyzete kiegészülve a Soproni Egyetem két karáról – Erdőmérnöki Kar, Benedek Elek Pedagógiai Kar – érkező hallgatókkal és oktatókkal jelentős mennyiségű hulladékot gyűjtött össze a közutak és az erdőkbe vezető utak környezetéből.

Fotó: TAEG Zrt.

A nagyobb „gócpontokból” platónyi gumi és elektronikai hulladék is kikerült, de a begyűjtött kommunális hulladék többségét a műanyagflakonok és az alumíniumdobozok adták. Köszönjük a résztvevők lelkesedését és segítségét! Kérünk minden erdőlátogatót, hogy saját hulladékát ne az erdőterületen helyezze el, mivel az nem csak a természetre, de az erdőben kiránduló vagy ott munkát végző embertársainkra is veszélyt jelenthet!

Forrás: TAEG Zrt. 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Halászmadarak az apaji halastavakon

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett. Élményeiről számolt be lapunknak:

Miután véget ért az északi kárókatonák inváziója, fő halpusztítónak maradtak a szürke gémek (a nálunk költő kárókatonák mellett). Mindkét faj hazai állománya nagyjából 3000 költőpár. És természetesen ott koncentrálódnak, ahol sok a hal, például a halastavakon.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Apaj határában van egy nagy halastórendszer, ahová rendszeresen járok madarakat fotózni. Az üzemvitel része, hogy egyes tavakat lehalászás után időnként leeresztenek. A tómeder mélyebb gödreiben mindig marad valamennyi víz és benne persze halak is, amelyek szinte vonzzák a hallal élő madarak sokaságát. Az említett apaji tavak térségében mostanában vagy 200 szürke gém, tucatnyi vörös gém, kárókatona, néhány fehér és fekete gólya, rétisas, halászsas, búbosvöcsök és számtalan sirály igyekszik éhségét csillapítani, többnyire a sekély vízben megrekedt halakból.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Képeimen a szürke gémek halászatát illusztráltam. Erős csőrvágásukkal ők bizony kilós vagy annál is nagyobb pontyokat képesek megszigonyozni, aztán zsákmányukat vagy le tudják nyelni, vagy sem. Ha túl nagynak bizonyul számukra valamely halálra szúrt hal, annak teteméből leginkább a sirályok lakmároznak.

Írta és fényképezte: Gyenge László

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Idén hamarabb várható a hazánkban újonnan megjelent, veszélyes Hyalomma kullancsok felbukkanása is

Print Friendly, PDF & Email

Kutatók figyelik az új Hyalomma kullancsok terjedését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Immár negyedik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. A talált példányok beazonosításáról, illetve a beküldés módjáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

1. ábra: A képen jól látszanak a Hyalomma és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobb oldalon a közönséges kullancs nősténye látható.

A tavaszias februári időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén korábban találkozhatunk az őshonos és a behurcolt fajokkal egyaránt. A HUN-REN ÖK kutatói által 2021-ben indított közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de a vándormadarak segítségével könnyen terjednek északabbra. A globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel maradnak életben és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött kullanccsal találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsfajoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.

A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, és az így kapott példányokat nagyrészt más hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A 14 beérkezett Hyalomma vizsgálata jelenleg is zajlik, ám szerencsére a már említett krími-kongói vérzéses láz vírusa ez idáig egyik egyedben sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a 14 beküldött kullancsot döntő többségében nagytestű emlősökön találták, például lovon, szarvasmarhán, szamáron, így a program keretében kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett idén az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott tojásból.

A HUN-REN ÖK továbbra is kéri a lakosságot, hogy a talált kullancspéldányokat alaposan figyeljék meg, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. A bejelentés módjáról a program honlapján, a www.kullancsfigyelo.hu-n érhető el bővebb információ, az oldalon emellett látványos ábrák és részletes leírások segítik a Hyalomma-k felismerését és a további tájékozódást.

Tovább olvasom