A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon. 2017-ben pedig – Közép-Európában elsőként – GPS nyomkövető is került egy öreg és két fiatal példányra. Azóta minden évben kap jeladót néhány példány, a közelmúltban éppen a 14. ilyen műszert sikerült felhelyezni egy újabb madárra.

Kanalasgémekre nyomkövetőket tettek a Kiskunságban. (Kép: Szántó Bence -KNP)

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. (Ábra: KNP)

2017 óta 14 egyed – hét fiatal és hét öreg – kanalasgém kapott GPS-jeladót a hátára a Kiskunsági Nemzeti Park területein, ami jelentős új eredményeket szolgáltatott. A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtunk. Ilyen például az, hogy a kedvezőtlen (száraz, aszályos) években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek, hanem a saját túlélésükre koncentrálnak és inkább korábban, akár már május végén visszatérnek afrikai telelőhelyeikre.

Idén áprilisban a szegedi Fehér-tónál sikerült befogni egy öreg példányt, köszönhetően a halastavakat üzemeltető Szegedfish Kft-vel megvalósult együttműködésnek. A mindössze 30 g-os jeladó a madár hátára kerül, mint egy aprócska hátizsák. Az 1,8–2,2 kg-os kanalasgém testtömegének a jeladó tömege nem éri el a 2%-át sem, és a felhelyezett készülék nem befolyásolja jelentős mértékben az életét.

„Az első jeladók – beállítástól függően – 0,5–6 óránként mérték be a kanalasgémek pozícióját, így naponta többször is láttuk, hogy éppen merre vannak a madaraink. Az újgenerációs jeladók viszont már arra is képesek, hogy hosszabb időszakon keresztül öt percenként gyűjtsenek adatokat a madarak helyzetéről, de adott esetben, rövidebb időszakon keresztül akár tíz másodpercenként is rögzítik a madár koordinátáit. Ilyen adatsűrűség mellett még részletesebb képet kapunk arról, hogy a jeladós madarak mennyi időt töltenek a fészken, vagy a táplálkozó-területen, sőt, a jeladó mozgásérzékelői a madár pihenéséről és aktivitásáról is információkat szolgáltatnak. Azt is vizsgáljuk, hogy milyen útvonalon, milyen magasan repülve közlekednek a gémtelep és a táplálkozó-területek között, és mekkora a kockázata annak, hogy nagyfeszültségű vezetékekkel ütközzenek. A légvezetékkel történő ütközés nemcsak a kanalasgémek, de más vízimadarak esetén is jelentős természetvédelmi probléma” – ismertette a kanalasgémek kutatásával foglalkozó Dr. Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője.

(Kép: Puskás József – KNP)

A jeladó felhelyezéséhez táplálkozás közben kell megfogni a madarat. Akár napokig tartó türelmes várakozás is megelőzheti azt, mire sikerül befogni egy-egy öreg példányt, ezért külön köszönjük a helyszín biztosítását a Szegedfish Kft-nek. A sikeres befogást követően a KNPI munkatársai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi önkénteseivel a lehető legrövidebb időn belül felhelyezték a jeladót, és a madár már mehetett is az útjára.

„Több okból kifolyólag is azt a célt tűztük ki, hogy öreg madarat fogjunk be. Az egyik ilyen ok az, hogy az öreg madarak már tapasztaltak, esetükben az évről-évre mérhető túlélési ráta magas, 90% feletti. A fiatalok még tapasztalatlanok, életük első két-három évében majdnem a háromnegyedük elpusztul. Azzal, hogy öreg madárra helyezünk jeladót, jó esélyünk van arra, hogy a madár mozgásáról hosszú éveken át kapunk majd értékes információkat” – mondta Dr. Pigniczki Csaba.

A jeladó mellett a befogott példány egy távcsővel messziről is jól látható, felirattal rendelkező műanyag gyűrűt is kapott, így a jeladó esetleges meghibásodása esetén is követhető lesz, ha a madarászoknak sikerül leolvasni a gyűrű számát. Bár feltételezhető, hogy a befogott madár egy tojó, genetikai mintát is vettek tőle, hogy az ivarát minden kétséget kizáróan megállapítsák. A jelölés utáni napokban a Szeged és Sándorfalva határában lévő lecsapolt halastavakon táplálkozott nap közben, de éjszakára minden esetben egy közeli gémtelep egy pontjára szállt be. Az elmúlt napokban már nemcsak este, hanem rövidebb időre dél körül is felkereste a gémtelepet, ami azt jelenti, hogy fiókákat etet. Jelenleg négy olyan példány mozgását követik a szakemberek, amelyek működő jeladókkal mozognak. Terv szerint a közeljövőben még három kanalasgémre kerül GPS-es nyomkövető, amelyeket az Agrárminisztérium támogatásával tudott megvásárolni a KNPI.

A jeladós példány mozgása 3D modellen. Termikelve felköröz 460 m magasra, majd kb. 67 km/h sebességgel 150 m-ig ereszkedik, majd ismét termikelés 410 m magasra és siklás újra… (Ábra: KNP)

Az idei, súlyos aszállyal induló év sajnos megint rossz költési szezont vetít előre a kanalasgémek számára. Ez a faj csak és kizárólag a lábalható, sekély vizű vizes élőhelyeken tud táplálkozni, vagyis egy specialista, természetvédelmi szempontból kiemelkedően fontos fajról van szó. Jellegzetes formájú csőrükkel képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek, vagy újabban a bakcsók teszik. Emiatt a kanalasgémek állománya különösen megsínyli az aszályos időszakokat. A jeladós madarak mozgásából kideríthető, hogyan használják a vizes élőhelyek hálózatát, milyen messze mennek el táplálkozni a gémteleptől, és milyen körülmények hatására váltanak területet. Ezek az információk segíthetik a vízmegőrzési törekvéseket, a megfelelő élőhely-kezelést és az élőhely-helyreállításokat is, amelyek nemcsak a kanalasgémek, hanem más vízimadarak védelmét is szolgálják.

(Kép: Puskás József – KNP)

A kanalasgémek vonuló madarak, bár az utóbbi években kezd rendszeressé válni, hogy a Kárpát-medencében található halastavakon is áttelel néhány. A legtöbbjük Észak-Afrikába, elsősorban Tunézia tengerparti területeire vonul, de sok visszajelzés érkezik róluk Olaszországból is. Kis számban vannak olyan egyedek is, amelyek átkelnek a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek Szenegál és Szudán között. Az észak-afrikai telelők 1500–2000, míg a Szaharától délre telelők 4000-5000 kilométeres utat tesznek meg. Ahhoz, hogy a vonulást sikeresen teljesítsék, az útvonalukon olyan megállóhelyekre van szükségük, ahol megpihenhetnek és táplálkozhatnak. A jeladós és a színes gyűrűs példányok is fontos megállóhelyeket jeleztek a Balkánon, Olaszországban, illetve Tunézia tengerparti területein és a Cape Bon félszigeten. Ebből is látszik, hogy ezeknek a vonuló- és megállóhelyeknek a hálózatát nemzetközi összefogással lehet csak megvédeni.

Forrás: KNP