Keressen minket

Természetvédelem

Nyusztot és sakálokat kaptak lencsevégre Gemencben – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

Retkes Tamás cserekelése során egy nyusztot és aranysakál kölyköket fotózott, hol másutt, mint Gemencben.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Májusban voltam kint utoljára Gemencben, szóval már elég régen! Nagyon hiányzott is, de egyrészt nagyon sok munkám volt, ezért nem volt időm kimenni, másrészt ilyenkor rengeteg szúnyog van kint Gemencben, ami még a hőséggel is társul és ezt én nagyon nehezen viselem.Izzadós fajta vagyok. Július 7-én, pénteken délután felhívtam a területért felelős vadászt, hogy egyeztessek vele. Mondtam neki, hogy szeretnék kimenni szombat hajnaltól délig – vágott bele Retkes Tamás természetfotós, idei első nyári, gemenci kalandjába. A Szekszárdon élő természetbúvár beszámolója következik.

Nyuszt ugrott be a szarvasok és Tamás közé. Fotó: Retkes Tamás

A gemenci hivatásos vadász arról tájékoztatott, hogy ők hétfőtől vadásznak, szóval nyugodtan mehetek. Feltételezte, hogy inkább disznókkal találkozhatok, mert állítólag most 300-500-as rudliba összeverődtek a gímbikák. Én már láttam is magam előtt, milyen szuper lenne lefotózni őket. Régi vágyam, egyszer már sikerült korábban.

Éles a szarvas tehén szeme. Fotó: Retkes Tamás

Volt pár tippem, merre lehetnek, így arra felé terveztem meg az utamat, ami végül egy 26957 lépés, 20,53km-es kör lett. Sajnos nem láttam és nem is hallottam őket ezen a nagy körön, de cserébe sok minden mást sikerült fotóznom az utam során. Mindjárt az elején egy őzbakot szúrtam ki a sűrűben, sikerült lefotóznom. Aztán továbbhaladva, ahol a sakálokat is fotóztam, abban a nyiladékban, már a távolból láttam, hogy szarvastehenek borjaikkal és pár fiatal bikával, spíszerrel “reggeliznek”.

Csak ennyi: Gemenc. Fotó: Retkes Tamás

Fotózni kezdtem őket és szép lassan cserkeltem rájuk. Mikor közelebb értem hozzájuk, láttam, hogy egy tisztáson fekszenek és legelésznek. Még közelebb kúsztam és fotóztam őket, amikor egyszercsak a fáról lemászott egy nyuszt, pont a szarvasok és az objektívem közé. A mai fiatalok nyelvén: beletrollkodott a képembe. Gyorsan lőttem róla is pár fotót, de nem volt egyszerű és nem is mind sikerült, mert gyors, kicsi és annyira nem voltam közel. Viszont, így sikerült olyan fotót készítenem, hogy a távolban látszódnak a szarvasok körvonalai – igaz elmosódottan.

Nyusztra lett figyelmes Retkes Tamás. Fotó: Retkes Tamás

Nyusztot már láttam többször is és sikerült jobb fotót is készítenem róla, de ott csak a nyuszt volt a fotón. Ez most megint egy hasonló fotó lett, mint az aranysakáloknál, hogy a háttérben szarvasok vannak. Csak akkor a sakálokat fotóztam és a szarvasok jöttek be a háttérbe, itt most a szarvasokat fotóztam és a nyuszt jött be az előtérbe – nehéz leírni mekkora élményben volt részem, egyedül az erdőn, az állatok között.

A nyuszt fürgén távozott, mögötte csend és nyugalom honolt az erdőben. Fotó: Retkes Tamás

A nyuszt ahogy jött, úgy ment is. Én még egy kicsit fotóztam a szarvasokat, aztán odébb álltam. Tovább haladva egy vaddisznó váltott ki a sűrűből, sikerült pár fotót lőnnöm róla, aztán ahonnan kijött, ott is távozott. Mentem tovább és majdnem ráléptem egy siklóra. Visszaléptem és lefeküdtem, hogy róla is lőjjek pár kockával. Tovább haladva, odaértem egy vizes részhez, ahol szoktak pihenni a fák alatt a szarvasbikák.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Nagy reményekkel, óvatosan közelítettem meg a területet, de sajnos csak egy szürke Opel Astra Caravant találtam, aminek köszönhetően, senki más nem volt ott, egy-két kacsát, kiskócsagot kivéve. Így tovább siettem, hátha a vizen túli részen még látok valamit. Elhagyva a vizes területet egy magas gazos részen mozgásra lettem figyelmes a távolból.

REtkes Tamás mozgásra lett figyelmes. Fotó: Retkes Tamás

Közelebb cserkelve láttam, hogy három aranysakál kölyök az. Sajnos az első kettőt csak távolból fotóztam, mert ők csak átfutottak a nyiladékon, de a harmadik kíváncsi volt és visszajött, így sikerült róla lőnöm pár fotót. A magas gaz és a távolság miatt nem tökéletesek a fotók, de örültem neki, mert még nem láttam sakálkölyköt.

Egy kíváncsi kölyök, egy sakál figyelte a természetfotóst. Fotó: Retkes Tamás

Miután ő is eltűnt a nagy gazban és már nem láttam, elindultam visszafelé vezető úton. Sokáig nem találkoztam semmivel, amikor egy elágazásnál azt látom, hogy valami felém jön. Egy csíkos kismalac volt. Vagy vak volt, vagy csak sérült a jobb szeme (a másikat nem láttam), de a képeken is látszódik, hogy a fekete szeme középen ki van fehéredve. Róla is készült pár fotó, aztán ahogy jött, úgy ment is, én pedig fáradtan mentem tovább vissza az autóm irányába.

Gemencben. Fotó: Retkes Tamás

Még pár szarvasbogártetemet és lepkéket, virágokat fotóztam, de végül élményekkel és szúnyogcsípésekkel gazdagon, fáradtan visszaértem az autómhoz, ahol gyorsan bepakoltam és mentem haza a kis családomhoz, ahol a párom finom ebéddel, kisfiam pedig nagy öleléssel és puszival várt.

Ártér. Fotó: Retkes Tamás

Másnap feltöltöttem pár fotót a National Geographic oldalára, ahová öt fotóm be is került: az egyik a nyusztos. A posztot itt érhetik el!

Írta és fényképezte: Retkes Tamás

Természetvédelem

A növények kihalása

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Japánkeserűfű, réti füzény, kudzu nyílgyökér, a mesquite cserjék, kaukázusi medvetalp, bitou bokor. Mi a közös ezekben a növényekben? A válasz könnyű. A bolygó leginvazívabb növényfajai közé tartoznak. Amikor az emberek, ezeket a rendkívül alkalmazkodóképes és gyorsan növekvő növényeket, új ökoszisztémákba viszik, akár szándékosan, akár véletlenül, az őshonos fajok élőhelyükről gyakran kiszorulnak, és ezzel egyidőben a kihalás útjára lépnek.

Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

De ellentétben az olyan ragadozókkal, mint a patkányok és macskák – amelyek állatfajokat fenyegettek és kihalást okoztak szerte a világon –, az olyan növények térhódítása, mint a kudzu nyílgyökér, valójában ténylegesen kipusztíthat egy másik növényfajt? Az AoB Plants folyóiratban megjelent 2016-os cikk szerzői egyetlen megerősített esetet sem tudtak dokumentálni.

Még nem. De ez csak azért van, mert a globalizáció viszonylag új jelenség.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

“A fő ok, amiért nincs egyértelmű bizonyíték a kihalásra, ami kizárólag az inváziós terjedésnek tulajdonítható, azaz, hogy ezek az inváziók nem léteznek elég régóta” – mondta Dave Richardson, a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem Invázióbiológiai Központjának munkatársa. „Kutatásunk azt mutatja, hogy a növények kihalása gyötrelmesen lassú folyamat. Az aggodalomra okot adó jelek azonban már a világ számos pontján láthatók – ezek olyan fajok, amelyek jelenleg széttöredezett populációkban élnek, és már radikálisan csökkent a szaporodási lehetőségük.”

Fehér akác. Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

Richardson és társszerzője, Paul Downey, a Canberrai Egyetemről megvizsgálták ezeket a „vészjósló jeleket”, és hatpontos „kihalási szintmutatót” alkottak azon őshonos növényfajokkal kapcsolatban, amelyekre az invazív növényzet veszélyt jelent:

  1. A növények egyes helyeken gyorsabban pusztulnak el, mint ahogy utódaikkal pótolni tudnák.
  2. A növények bizonyos helyekről teljesen eltűnnek, de a potenciális utódok „szaporítóanyagként”, magvak vagy spórák formájában maradnak, amelyek új egyedcsoportot hozhatnak létre.
  3. Egyes helyek elvesztik az egyes növényeket és szaporítóanyagaikat is. Növények és magvak nélkül ez helyi kihalás.
  4. Az utolsó fajnak otthont adó helyek elveszítik az egyes növényeiket, de néhány helyen a magvak vagy spórák a talajban maradnak.
  5. A faj teljesen elveszett a vadonban, egyetlen egyed vagy szaporítóanyag nélkül. Az egyetlen túlélőket botanikai gyűjtemények őrzik.
  6. A megmaradt növények elvesznek, és a megmaradt magvak vagy spórák már nem képesek új növénnyé válni.

Downey szerint ez a kutatás azt sugallja, hogy a jelenleginél sokkal korábban kell elkezdenünk a veszélyeztetett növények kezelését.

“Ha megvárjuk, amíg elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre annak bizonyítására, hogy kihalások történnek, akkor sok fajt túl késő lesz megmenteni” – mondta. A szerzők figyelmeztetnek, hogy több száz növényfaj már funkcionálisan kihalt, és már csak „élő halottként” léteznek.

Úgy tűnik, hogy sok növényfaj számára a legnagyobb kockázati pont a Downey és Richardson-skála 2. és 4. pontja között van. Amint azt sok veszélyeztetett növénynél láthattuk, nem olyan egyszerű kitalálni, hogyan is tartsunk életben egy fajt botanikai környezetben, hiszen sokszor nem elég egyszerűen a földbe szúrni a magot. Sok növénynek nagyon speciális körülményekre van szüksége a csírázáshoz – némelyik például a tűzre támaszkodik, míg másokat egy állatnak kell elfogyasztania, ami után a gyomorsavak meglágyítják a mag külső rétegét, mielőtt az újból a talajba kerülne. Más növényeknek speciális beporzókra van szükségük, amelyek szintén eltűnhetnek, amikor az ember tönkreteszi az ökoszisztéma kényes egyensúlyát.

Selyemkóró a napfényben. Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

Megismerhetjük-e azokat a részleteket, hogy hogyan szaporodnak ezek a veszélyeztetett növények, hogy megmentsük őket? Ez sok faj esetében valószínűtlennek tűnik. A Conservation Biology egy másik, 2016-os tanulmánya arra figyelmeztetett, hogy a növényeket általában továbbra is kevéssé tanulmányozzák, miközben a tudósok az emlősökre és más karizmatikusabb fajokra koncentrálnak, ugyanúgy, ahogy a tudósok figyelmen kívül hagyják a „csúnya, nemszeretem” lényeket is. A szerzők ezt „növényvakságnak” nevezték, és azt sugallják, hogy súlyos következményei lehetnek számos faj megőrzésére most és a jövőben is.

Ahogy Downey és Richardson írták lapjukban, a kihalásra vonatkozó bizonyítékok hiánya „nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kell hagynunk a szélesebb körű fenyegetést”, valójában a mihamarabbi cselekvést kellene sürgetőbbé tennie.

 

Írta és fényképezte: Lajtár Lili, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE – TTIK) harmadéves biológus hallgatója

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Tovább olvasom

Természetvédelem

Gyűrűt kaptak az erdei szalonka fiókák

Print Friendly, PDF & Email

Szalonkafiókákat gyűrűztek a Nyírerdő Zrt.-nél.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Egy erdészet életében gyakran fordul elő, hogy várakozni kell. Várjuk a kedvező időjárást, hogy ültethessük a csemetéket, várjuk az esőt, hogy növekedjenek az erdősítések, vagy éppen a szárazságot, hogy ártéren is tudjunk dolgozni, közlekedni. De az elmúlt időszakban nem sok olyan esemény volt, amit úgy vártunk volna, mint a korábban megtalált szalonka tojások kikelését!

Fotó: Nyírerdő Zrt.

A Nyírerdő Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye területén lévő állami tulajdonú erdőterületekből csaknem 61 ezer hektárt kezel. A kezelt terület a két vármegyében több mint 1.200.000 hektáron szétszórva helyezkedik el.

Néhány napja adtunk hírt arról a ritka szerencséről, ami kerületvezető erdész kollégánkat, Laczkó Andrást érte: munkája közben erdei szalonka fészekre bukkant. Kivételes szerencse, mert bár hazánkban rendszerint felbukkan egy-egy költő pár, regisztrált fészkeléséről kevés pontos információ van.

A fészek helyét később megjelöltük, ügyelve, hogy ezzel a kotló madarat ne zavarjuk. Az erdőgazdálkodási munkákat is úgy szerveztük, hogy a tojó nyugalma biztosítva legyen. Külön kihívás volt, hogy ezen a területen néhány napja zajlott egy tájfutó verseny, de a szervezőkkel közösen sikerült úgy alakítani a pályákat, hogy a fészek közelében ne legyen mozgás. A verseny után egy munkatársunk ellenőrizte is a fészket, a tojó zavartalanul ült rajta. Mivel az erdei szalonkát, mint „az erdő királynőjét” szokás emlegetni, mi ennek megfelelő izgalommal vártuk a kis „királylányok” kikelését.

A faj kutatóitól kapott információk alapján Petrilláné Bartha Enikővel úgy döntöttünk, hogy hétfőn próbáljuk meg először a fiókák gyűrűzését. Persze fel voltunk készülve arra is, hogy még tojásokon ül a madár, illetve arra is, hogy elkéstünk, és a kis fiókák – akik fészekhagyóak, tehát már egy-két napos korukban elég ügyesek ahhoz, hogy elrejtőzzenek valahol a fészek környezetében – már valahol az aljnövényzetben lapulnak.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A fészket először egyedül közelítettem meg, ahol már távcsővel láttam, hogy a tojások fel vannak törve, tehát a korábbi kis lakójuk már valahol bújócskázik. Ekkor került elő egy precíz hőkamera, amivel méterről-méterre átpásztáztam a talajszintet, ugyanis a kis madarak a fűben teljesen észrevétlenül el tudnak bújni. A keresést siker koronázta: először az tojót találtam meg, majd mellette a négy frissen kikelt szalonkacsibét! Erdész munkatársaink ekkor jöttek csak közelebb, és izgatottan néztük végig, ahogy kolléganőnk pár perc alatt elvégezte a madárgyűrűk felhelyezését, ügyelve arra, hogy ezek ne okozzanak sérülést a kis fiókáknak.

Fotó: Nyírerdő Zrt.

Bár már jó néhány ezer madár lábára helyezett gyűrűt, ez a különleges helyzet még őt is meghatotta. Néhány fénykép és videófelvétel készítése után a lehető leggyorsabban elhagytuk a helyszínt, az egész művelet mintegy 5 percet vett igénybe. A tojáshéjakat persze magunkkal hoztuk, ilyen kincset nem hagy ott az ember!

Szalonkafiókát nagyon nehéz gyűrűzni, 1908 óta hazánkban mindössze 15 példányt sikerült eddig. Bízunk benne, hogy a kis szalonkacsibék egészségesen repülnek majd tovább, és hosszú életet élnek meg, madárgyűrű-adataikkal hozzájárulnak a faj vonulásának eddig is izgalmas kutatásához – tájékoztatott Szokolovszki Géza, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet igazgatója.

Forrás: Nyírerdő Zrt.

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Tanyaromok: ahol egykor gyerekek játszottak, ott most madarak nevelik fiókáikat

Print Friendly, PDF & Email

A madarak visszafoglalták az elhagyatott tanyákat a Csanádi pusztákon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat járva még napjainkban is láthatók az egykori tanyasi élet nyomai – igaz, már csak romokban. Az udvarok zöldellő fáin és a romos padlásokon azonban ma is van élet: a hajdani lakhelyek most madaraknak adnak otthont.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP

Manapság már nagyon kevesen adják arra a fejüket, hogy a településektől távol, tanyán éljenek. Nem is olyan régen, néhány évtizede azonban még kifejezetten általános volt a tanyasi életforma, kiterjedt tanyavilág működött az egész magyar Alföldön, így a Csanádi puszták térségében is.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Bár sok tanya teljesen eltűnt már a föld színéről, néhányuknál a valamikori tanyaudvart megkímélték a beszántástól, műveléstől, így az ott régen ültetett fák még megvannak, sok esetben sűrű bozót nőtte be a tanyahelyeket. Ezek a pusztákba, szántóföldekbe beékelődő kis facsoportok jelzik a hajdani otthonokat.  Az egyébként igencsak fátlan vidéken ezek, a régi tanyasiak által ültetett fák felértékelődnek, pihenő-, kilátó-, fészkelőhelyet biztosítanak például a térség ragadozó madarainak, egerész- és pusztai ölyveknek, parlagi sasoknak.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP

Nemcsak a tanyaudvarok fái, de maguk az épületek, a régi otthonok is élőhelyet jelentenek számos védett madárfaj számára. Ezek a tanyaépületek még természetes anyagokból, sárból, szalmából, nádból épültek. Mióta nem lakják, és nem tartják karban őket, lassan omladoznak, összedőlnek, végül újra eggyé válnak a földdel. A tetők beszakadnak, az omladozó falakban számos üreg keletkezik. Ezeket a helyeket keresi például több bagolyfaj is. Egyik legimpozánsabb megjelenésű éjjeli ragadozónk, a gyöngybagoly például előszeretettel rakja tojásait a romos épületek padlásaira, ahol védett körülmények között nevelkedhetnek fiókái. A lakott emberi településeket is kedvelő kuvikok szintén szívesen választják költőhelyül a romok falainak üregeit, padlásait. Vörös vércsékkel is találkozhatunk, ha a tanyaromokon találnak olyan alkalmas párkányt, üreget, ahol költeni tudnak. A színpompás szalakóták és búbosbankák is gyakran költenek ezeken a helyeken, a nagyszámú mezei veréb és seregély mellett. Az énekesmadarak közül még a házi rozsdafarkúra jellemző a romos épületekben való fészkelés. Nem egyszer előfordul, hogy az épületekben maradt, korhadó, poros bútorokban találkozunk madárfészkekkel.

A pusztákat járva épp ezért érdemes alaposabban szemügyre venni egy-egy régi tanyahelyet. Az udvarok, melyeken nem is oly rég még gyerekek játszhattak, ma már madárzsivajtól hangosak.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom