A Börzsöny és a Cserhát erdeiben járva, még viszonylag ritkán találkozunk nyugati ostorfával. Más képet mutat azonban a Váci Erdészet néhány száz hektárnyi részterülete, a Pesti-síkság északi peremén. E Dunához kapcsolódó vidék meszes homoktalajain fekvő erdők sok tekintetben a Duna-Tisza közi Homokhátság viszonyaira emlékeztetnek. Itt az utóbbi évtizedekben egyre feltűnőbbé vált egy észak-amerikai fafaj, a nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) spontán terjedése.

A jelenség nem egyedi. Az Alföld több térségében is tapasztalható, hogy a faj újulata tömegesen jelenik meg, és helyenként jelentős szereplőjévé válik az állományok alsó és második lombkoronaszintjének.

Mindez fokozott figyelemre készteti az erdészeket, természetvédőket és kutatókat egyaránt.

Fotó: Youtube

Egy „jókötésű” amerikai fafaj magyarországi története

A nyugati ostorfa Észak-Amerika keleti és középső területein őshonos.

Európába 1636-ban került, magyarországi elterjedése 1800 körül kezdődött. Gyorsan vált kedvelt városi fafajjá, mivel jól viseli a port, a légszennyezést és a szárazabb körülményeket. Az 1970-1980-as éveket kertészettörténeti munkákban már az „ostorfák korszakaként” említik.

Városi fásításokban tapasztalható népszerűsége máig töretlen. Erdészeti alkalmazására először a 19. század második felében találunk adatokat.

Az alföldfásítások időszakában homok-megkötési és más erdőtelepítési kísérletekben is szerepet kapott, elsősorban elegyfafajként. Az 1950-es években még komoly gazdasági érdeklődés övezte, később azonban fokozatosan háttérbe szorult. Napjainkban ismét a szakmai figyelem középpontjába került, de egészen más okból, mint hetven évvel ezelőtt.

Könnyen felismerhető

A nyugati ostorfa kedvező körülmények között 20–25 méter magasra is megnövő lombos fa, ezernyi ostorként szertenyúló vékony hajtásrendszerrel. Koronája szélesen boltozatos, törzsének jellegzetes bélyege pedig az idősebb korban kialakuló, rücskösen barázdált, paraszerű kéreg.

Levelei egyszerűek, tojásdadok, hegyes csúcsúak, szélük fűrészes, válluk többnyire aszimmetrikus. Felületük érdes tapintású, ősszel pedig többnyire sárgára színeződnek. Apró, csonthéjas termései ősszel érnek be, és gyakran télen is a fán maradnak.

Vékony terméshúsuk kellemesen datolyaszerű, édeskés ízű. Ezeket számos madár- és kisemlősfaj fogyasztja, így azok a magok terjesztésében is fontos szerepet játszanak.

Miért ennyire sikeres?

A nyugati ostorfa terjedési sikerének hátterében több tulajdonság együttes hatása áll. A madarak által hatékonyan terjesztett magjai nagy számban csíráznak ki. A fiatal növények jól viselik az árnyalást, ezért az újulata hosszabb ideig fennmaradhat, zárt állományok alatt is. Ha később elegendő fényhez jutnak, növekedésük felgyorsulhat, és gyorsan benépesíthetik a kialakuló lékeket.

Szakirodalmi adatok szerint laza, homokos talajokon gyökérzete több méter mélységig is lehatolhat, sekélyebb termőréteg esetén pedig jelentős oldalirányú kiterjedést érhet el. Terjedési sikeréhez a szakirodalom allelopátiás, vagyis más növények fejlődését befolyásoló kémiai hatást is társít. Hazai terjedését az is segítheti, hogy jelenleg nem ismert olyan általánosan fellépő károsítója, amely az állományait számottevően korlátozná.

Előnybe kerülhet a szárazodó tájban?

A Váci Erdészet homoki területein gazdálkodó szakemberek számára különösen figyelemre méltó, hogy a nyugati ostorfa sok helyen életképesnek bizonyul olyan körülmények között is, ahol más fafajok egyre nagyobb stressznek vannak kitéve.

A tartósan szárazabbá váló termőhelyi viszonyok módosíthatják a fafajok közötti versenyt. A helyi tapasztalatok szerint az ostorfa több, az aszály által erősen igénybe vett állományban is intenzíven újul. Annak meghatározása azonban, hogy terjedésének felgyorsulásában pontosan mekkora szerepet játszik a klímaváltozás, további vizsgálatokat igényel.

Hasonlóképpen óvatosan kell kezelni az akác és az ostorfa kapcsolatát is. Több homokvidéki térségből érkeztek olyan erdészeti megfigyelések, hogy sűrű ostorfa második szint jelenlétében az akác állapota romolhat, helyenként visszaszorulhat. A jelenség ok-okozati összefüggéseinek részletes igazolása tudományos szinte azonban még nem teljes, így ezt egyelőre csak megalapozott terepi tapasztalatként kezelhetjük.

Miért jelent problémát a természetvédelem számára?

A nyugati ostorfa jelenleg a hatályos erdészeti szabályozás (Erdőtörvény) szerint intenzíven terjedő idegenhonos fafajnak minősül. Az ilyen fafajok az adott termőhelyen gyors terjedésükkel és térfoglalásukkal képesek kiszorítani más faállomány-alkotó fajokat.

Ezzel a legérzékenyebben az erdőssztyepp erdők, különösen a homoki tölgyesek és a borókás-nyárasok érintettek. Problémát jelenthet a síkvidéki ligeterdőkben és száraz tölgyesekben is.

Az ostorfa sűrű cserje- és második lombkoronaszintet alakít ki, amely kedvezőtlen körülményeket teremt az őshonos fafajok újulata számára. Hosszú távon ez az állományok szerkezetének átalakulásához vezet. Ugyancsak veszélyezteti a védett homoki gyepek fennmaradását.

Az erdők természetességi állapota szempontjából sem közömbös a jelenléte. Az erdészeti szabályozás külön figyelmet fordít az intenzíven terjedő fafajok visszaszorítására, mivel nagyobb elegyarányuk az erdők természetességi állapotát kedvezőtlenül befolyásolja.

Egy nehezen feloldható ellentmondás

A nyugati ostorfa megítélését árnyalja, hogy termései számos madár számára táplálékot biztosítanak az őszi és téli időszakban. Ugyanakkor, ezek a madarak járulnak hozzá a faj hatékony terjesztéséhez is.

Az ellentmondás jól mutatja, hogy az inváziós fajok értékelése ritkán fekete-fehér kérdés. Egy faj lehet bizonyos ökológiai kapcsolatok része, miközben összességében kedvezőtlen hatást gyakorol egy élőhely természetes működésére.

Mit tehet az erdőgazdálkodó?

A védekezés szempontjából kulcsfontosságú a korai felismerés. A tapasztalatok szerint, homoktalajokon a fiatal magoncok még gyökerestől eltávolíthatók. Az idősebb egyedek kivágása önmagában rendszerint nem vezet eredményre, mivel erőteljes tuskósarj-képzés indulhat meg.

Ezért a visszaszorítás gyakran hosszabb távú utókezelést és ismételt ellenőrzést igényel. Növényvédőszer kizárólag az érvényes engedélyek, az adott területre vonatkozó előírások és szakmai szabályok betartásával alkalmazható.

A nyugati ostorfa története jól példázza, milyen összetett kérdéseket vet fel a 21. század erdőgazdálkodása. Egy olyan fafajról van szó, amelyet egykor kiváló alkalmazkodóképessége miatt telepítettek, ma pedig ugyanezen tulajdonságai miatt vált természetvédelmi és erdőgazdálkodási viták tárgyává.

A Váci Erdészet homoki területein is jól megfigyelhető ez az ellentmondás. A faj szárazságtűrése és életképessége figyelemre méltó, ugyanakkor jelenlegi jogszabályi és természetvédelmi megítélése változatlanul az intenzíven terjedő idegenhonos fajok közé sorolja. Mesterséges visszaszorítása nagy kihívás, óriási küzdelem és költség.

A jövő egyik fontos feladata annak megtalálása lesz, miként lehet egyszerre alkalmazkodni a változó klimatikus viszonyokhoz és megőrizni a természetes erdei életközösségek sokféleségét.

Forrás: Ipoly Erdő Zrt.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) természetvédelmi mérnök hallgatói rendhagyó és hiánypótló terepgyakorlaton vettek részt. A szakmai program keretében a jövő szakemberei inváziós kaktuszfajok mechanikus irtásában segédkeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) területén, a Pásztó-Hasznos határában magasodó Várhegyen.

Fotó: MATE