Keressen minket

Vadászat

A muszáj disznó átka

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Szögi Tibor vadászlevelei

Szia egy szem Barátom!

Új gép. Új cím. Egy új szakasza az életemnek. Végre megvan az új számítógépem, egy ALTOS intel Celeron inside. Egy Terrabájtos, azaz egymilió Megabájtos. Rengeteg hely van benne és nagyon gyors. Megkezdődött egy új szakasza az életemnek, a nyugdíjas évek. Egy kicsit még fura, szokni kell. Nem kell reggelente korán kelni (hacsak nem pecázni, vagy lesbe megyek). Nem kell minden nap munkába menni. Azt csinálok amit akarok, no meg amit nagyon muszáj.

No, ezzel a nagyon muszájjal folytatnám. Nagyon muszáj lenne a közeljövőben egy vaddisznót, vagy legalábbis egy süldőt lőni. Megígértették velem a munkahelyi kollégáim, hogy vaddisznópörkölt lesz az asztalon a búcsúbulimon. De hiába próbálkozom, hiába erőltetem a dolgot, csak nem akar sikerülni.

Úgy látszik utolért a „muszáj disznó” átka. Az utóbbi tíz napban már kétszer is találkoztam a kondával, rájuk is lőttem, de mindkét alkalommal sértetlenül vitték el a bőrük. Mi ebből a tanulság? Nem szabad görcsösen akarni, mindenáron disznót lőni!

* * *

No de akkor kezdjük az elején. Csütörtökön délután, június 9-én, háromnapos padéi portyára indultam. Győrmezőben az „AVIS” halastó négyes bazénja mellett van a Nagy Tibi és a kikindai Brane magaslese. Kukorica a szóróban. Fáradt olajos sár a dagonyában. Gyantás dörgölődző fával. Hát ide ültem én föl az este olyan fél nyolc körül. A disznók a négyes bazénban tartózkodnak (20–30 darab a Nagy Tibi szerint). A négyes bazén már két éve nem volt feltöltve vízzel. Az egész egy hatalmas nád- és gyékénytenger. Ideális búvóhely a disznók számára.

Sajnos a magasles is csak ideális búvóhelynek bizonyult a vadász számára. Ugyanis akkora vihar kerekedett, hogy sötétedés után se látni, se hallani nem lehetett. De még a hazamenésre se mertem gondolni. Dörgött, villámlott, a záporok jöttek-mentek.

Szerencsére a magaslest becsületesen megépítették, szalonit tetővel, lenyitható üvegablakokkal. Az esőtől meg is védett, de sajnos a hideg szél megtalálta a deszkák közötti réseket. Reggelre a lélek is belém fagyott, a fenekem elzsibbadt a sok üléstől (kilenc órát töltöttem ott fagyoskodva a kényelmetlen szűk kalitkában). Hát ne tudd meg, mennyire vártam a hajnalt.

Reggelre szép idő lett, elállt a szél, kiderült az ég. Hazamentek a legények (akik a hordókat görgették odafönt), semmi nyoma nem maradt az éjszakai dorbézolásnak. Öt óra tájt hazaindultam én is. Egy kicsit jobb kedvem lett ahogy megmozgattam a végtagjaim. Hát még milyen jó lett, amikor úgy 400 méternyire a magaslestől, a halastó töltésén belül megláttam az éjszakai tivornya nyomait. Minden feltúrva, felforgatva. Mintegy három szoba nagyságnyi területen nem volt egy tenyérnyi szűz hely sem. Hatalmas copákok nyomai közt kisebb és még apróbb csülkök nyomata a sárban. Semmi kétség, az éjszaka itt járt a konda.

Sietek haza. Közben a terveket szövögetem. Ma estére ide ülök ki a töltés tetejére, és ha újból ide jönnek…, de hát mért ne jönnének! Mosakodás. Pár falat, aztán alvás.

* * *

Este fél nyolckor már ott ültem a három lábú vadászszékemen, a töltés tetején egy kanyarulatnál, ahonnan beláttam jobbról is és balról is a töltés belső oldalát. Erről a részről csak nemrég húzódott vissza a májusi esők képezte tavacska (olyan focipálya nagyságú). Itt-ott még maradtak is olyan bokáig érő tócsák, néhol egy-egy kis gyékényfolt. De a lényeg az, hogy a gaz még nem nőtte be a területet és így könnyű dolgom lesz, ha majd megjelenik a becses társaság. Kedvemre válogathatok majd közülük (gondoltam én akkor). Úgy terveztem, nem maradok túl sokáig. Legfeljebb tíz óráig. Kilenckor sötétedik, és ha tízig nem érnek ide, akkor ma éjszaka már nem is jönnek, valahol másfelé lakomáznak.

Kellemes az idő. Élvezem a nyüzsgést körülöttem. Az őzek már megmozdultak. Itt is, ott is vöröslik az oldaluk a lemenő nap utolsó sugaraiban. Egy tapsifüles alig húsz méterre tőlem csipeget, válogat, zsenge fűszálat keres. A levegőben is nagy a forgalom. Szürke gémek jönnek-mennek, erre is meg arra is. Rekedt hangon rákiáltanak az alattuk szálló bakcsó komára, aki behúzott nyakkal szó nélkül tovább áll. Mit feleseljen a nagyokkal. Sárszalonkák, ketten hárman egy csapatban sziszegő szárnyakkal suhannak el észak felé.

Egyik pillanatban még itt vannak a fejem fölött, még rám is köszönnek sipítós hangjukon, a másikban meg már ki tudja hol járnak, eltűnnek a szemem elől. Nem úgy a négy nyári lúd, akiket már egy jó ideje figyelek. A hátam mögül jöttek és szép kényelmesen, ráérősen szállnak ők is észak felé, a nagy jázovai halastavak sík vize felé.

Észre se veszem és beesteledik. Fönt az égen még világos van, de a tó nádasából már kikandikál a sötétség. Az előttem lévő csupasz részen még valamelyest lehet látni. Drillingem távcsövét probálgatom. Talán most még lámpa nélkül is tudnák lőni. Hegyezem a fülem. Erőltetem a szemem, becsukom, megdörgölöm. Amikor újra kinyitom az előbb még sétálgató zsombékocskák visszamennek a helyükre és egy darabig még ott is maradnak.

No de mi az ott?! Egy fekete folt elválik a szemközti nagy feketeségböl. Majd még egy, meg még egy. Egyenest nekem tart. Most újbol egybeolvad az előttem negyven méternyire levő kis gyékényliget sötétjével. Szinte belefájdul a kezem a szorításba, úgy markolom drillingem nyakát. Minden idegszálam megfeszül. A puskatus a vállamhoz szorul. A jobb mutatóujjam a kibiztositott ravaszhoz ér. Ha a gyékényesből kiérnek, egy víztócsa fehéren csillogó tükrén kell, hogy áthaladjanak itt az orrom előtt.

Már szinte elöntött a siker mámoritó íze, amikor is a látvány visszapofoz a valóságba. Tőlem jobbra, 70–80 méternyire tovagördül egy fekete gömböc. Csendben, nesztelenül mint egy képzelet. Majd utánna a másik, harmadik, negyedik… Odakapom a puskám. Megvezetem a célkeresztet a fekete árnyon, nem ezt nem szabad, ez túl nagy darab, ez csakis a koca lehet. Keresek egy kisebb, egy közepes foltot. Már begörbül az ujjam, majdnem elcsattan a lövés amikor még egy gömböc begurul a képbe. A lelkiismeret megállítja a golyot. Mi van, ha az is koca? (Most csak kant és süldőt szabad lőni.)

Kiválasztok egy újabb, megfelelő, közepes nagyságút. Már majdnem elhúzom a ravaszt, amikor észreveszem, hogy még mindig jönnek, gurulnak ki a gömböcök a sötétségből. Se vége, se hossza. Ez itt van közelebb, majd ezt! Nem, amaz jobb lesz! Belezavarodtam a bőség kosarába. Rémülten térek észhez, hát ezek elvonulnak itt előttem úgy, hogy rájuk se sütöm a puskám. Már vagy száz méternyire lehet a társaság amikor felkapcsolom a puskalámpám reflektorját.

A vezérkoca megtorpan. A többiek mind mögötte egy kupacban, kicsik, nagyok, közepesek. A szikrázó sárgás-zöld szemekkel lett tele az egész objektív. Több volt a szikrázó fény ott, mint az égen a csillag. Tétovázok, hogyan lőjek be a kupacba? Ez a pillanat elég volt a vezérkoca részére. Egy röffenéssel megköszönte a jóságom (balgaságom) és már rohant is vissza az egész társaság oda, amerről jött, vissza a feneketlen sötétségbe.

Rémület. Most jutott el az agyamig, hogy elbaltáztam ezt a remek helyzetet, keresek egy, a szélén rohanó süldőcskét és amikor az orrához ér a távcsövem keresztje, elhúzom a ravaszt. Megnyugszom. Semmivel össze nem téveszthető pukkanás a visszhangja a dörrenésnek. Megvan az áhított süldő.

Hogy a zsákmányomhoz jussak, meg kell kerülnöm egy víztócsát… Nyilván elvesztettem az irányt a nagy kerülgetésben. De a disznó biztos, hogy megvan, csak épp rossz helyen keresem. No, majd reggel, világoson ec-pec meglesz.

Hát ne mondjam, az éjszaka sokat forgolódtam. És gondolhatod, ahhoz, hogy elaludjak nem a birkákat számolgattam, amint átugrálnak a kerítésen. Fekete gömböcök rohangáltak körösztbe-hosszába a szobámban. Amikor végre sikerült elaludnom, rémülten fölriadtam, hogy nem akar elsülni a puskám.

Reggel fél ötkor, amikor a vekker kiméletlenül fölébresztett gyűrött voltam és fáradt, fáradtabb, mint amikor lefeküdtem.

De igazán gyűrött, főleg a szám széle, akkor lett, amikor a két órás tüzetes keresés után egy csepp vért sem találtam. Pedig elhiheted, hogy megnéztem távol és közel minden fűszálat, minden csapát, minden bemenő és kijövő váltót a nádasba. Megtaláltam a nyomát a vonuló kondának, a megtorpanás helyét, a visszarohanásét. Sőt, később megtaláltam a lövedék vájta vályút a fölül repedezett, alul még puha iszapban. Megoldódott tehát a rejtély, ez volt az a „semmivel össze nem téveszthető” pukkanás, a biztos jel a biztos találatról.

Lelógó orral, izzadtan, piszkosan kullogtam haza. Becsomagoltam és egy nappal a tervezettnél előbb visszajöttem Zentára.

* * *

Tiz nappal később, június 20-án, hétfő délután újból Padéra indultam, hogy ismét szerencsét próbáljak. Valamivel korábban, már fél nyolc körül kint voltam Győrmezőben. Körbenéztem az előző kalandom színhelyén. Semmi. Se friss nyomak, se friss túrás. Megsértődtek, zokon vették a zaklatást. Viszont Bráne barátom szórójánál megdézsmálták a kiöntött csöves kukoricát. Ez jó jel. Nem mentek el a négyes bazenból, csak most másfelé járnak. No de merre? Ennek kell utánajárni.

Megyek tovább a töltésen. Megvizsgálok minden vadváltót ami átvisz a töltésen, minden nyomot, minden túrást a töltés mindkét oldalán. Hát nem valami bizalomkeltő amit találok. Igaz, elég száraz minden. Nehéz megállapítani, hogy járt-e mostanában erre a konda.

Aztán, ahogy haladok az Aranka (a háromszög) felé, fölcsillan a remény. A Pozsár tanya környékén már mind sűrűbben találkozok arra utaló nyomokra, hogy a konda erre portyázik. Találok egy nagyon ígéretes váltót. Már azon gondolkozom, hogy itt valahol fölállítom a három lábú vadászszékem. De nagyon gyorsan elállok ettől az ötlettől, mert a hátam mögött, úgy 400 méternyire, egy vidám társaság szénát gyűjt.

Az egyik traktor rónába kaparja a megszáradt hereszénát, a másik meg dörögve, csattogva bálába préseli. De a legények még ezt a zajongást is túlkiabálják. Dallikáznak, ordítoznak. Nyilván sör-e, bor-e, vagy pálinka van a dologba. Mert józan ember ebben a rekkenő hőségben nem viselkedne így.

Nincs más, tovább megyek. Habár nem nagy kedvem van hozzá, hisz arra már, közel az Aranka töltéshöz, nem nagy az esély, hogy kijönnek a disznók. Ott járnak a halőrök, a pecások, meg akinek arrafelé dolga van. No de most már mindegy. Legalább körbejárom az egész töltést. Holnap már könnyebb lesz a leshelyet kiválasztani. Kicsit közömbösen ballagok továb. Csak úgy tessék-lássék, vetek egy pillantás ide meg oda, hisz itt már nem lehet semmi ígéretes.

És mégis. Megdobban a szivem. Fölgyorsul a pulzusom. Egy friss vakondtúrás közepében ott egy egészen friss copák lenyomata. Most már figyelmesebben vizsgálom a kiszáradt talajt. Nehéz a nyomakat észrevenni, de azért mégis, ha nagyon odafigyel az ember, ott vannak a jelek. Egy-egy lerúgott göröngy széle, a letört, letaposott nádszál… Visszajött a vadászkedvem. Mi az, hogy visszajött. Ahogy tovább haladok, mind több jele van annak, hogy a konda mostanában erre jár. Fölcsillan a remény. Talán mégis ma este…!!!

Mind több a nyom, a jel, a remény. Találok egy nagyon ígéretes váltót. Itt nagy volt a forgalom az utóbbi napokban. Ez az, itt fogok lesben állni, azaz ülni. Lepakolok. Fölállitom a székem. Fölrakom a céltávcsövem. A puskám már rég töltve, már az induláskor beraktam egy 11,2 grammos Sellier & Bellot golyót, egy Brennekét és egy dupla nullást. Kikészitem a vizet, a vacsorát, a cseresznyés zacskót. Fészkelődök, helyezkedek amikor…

Jól hallottam? Mintha malac sivalkodott volna. Csend. Fülelek. Levegőt is alig veszek. Egyszer megint. Most már biztos, hogy malac volt. Most meg valami csobogás. Te jó ég! Itt a konda. Már kint dagonyáznak. Otthagyok csapot-papot, megindulok előre a töltésen.

Lassan haladok mint a csiga. Minden lépésre odafigyelek. Mintha hímes tojások közt lépkednék. Eltart egy ideig, mire odaérek. Odaérek. Föl se fogom. El se hiszem. Ott állok a töltés tetején, alattam a gyékényes tocsogóban, előttem olyan 50 méternyire ott a konda. Lakomáznak. Henteregnek. Oda se csesznek a világra. Egy-egy röffenés, az öregek kioktatják az ifijúságot. A kicsik, mind a kicsik általában, pajkosak, rosszak. Egymást oldalba bökik. A sértett elsírja magát. A mama megdorgálja a lurkókat. Én meg csak fönt állok a töltés tetején, szorongatom szegény drillingem nyakát és nem tudom mitévő legyek.

Ott előttem zajlik a disznó élet, mozog a sás, csobog a pocsár… Teljesen el vagyok veszve. Nem tudom mitévő legyek. Még teljesen világos van. Olyan fél kilenc körül lehet az idő. Amikor megoldódik a keleti kérdés. Egy süldő kijön a gyékényesböl a ritkás nádas partoldalba. Ott van előttem. Forgolódik. Jaj, mindjárt visszamegy a gyékényesbe. Izgatottan, kapkodva, a lapockája tájékára küldök egy lövést. Dörrenés, pukkanás, sivitás. Megint csak biztos jele a találatnak. No, de most nem tudok ezzel foglalkozni. Fölfordult a világ. Megmozdult a Föld. Csobogás, nádcsörgés, röfögés…. A töltésen egymás után ugranak át a disznók.

Gyorsan új golyót csúsztatok a csőbe. Most egy szép süldő jelenik meg a töltés tetején. Pár métert elfelé fut. A célkereszt rajta fekszik, de nem akarom fenékbe, inkább megpróbálom tarkón lőni. A durranáskor érzem, fölé lőttem. Gyorsan új lőszert a csőbe, mert már ott az új disznó.

Megint elhibázom. Újratöltök, várok… Egyszer csak kiugrik a töltés tetejére egy minidisznó, süldőmacska nagyságú malac. Majd mégegy, meg mégegy, meg mégegy… voltak vagy tizenketten. Libasorban, egymás után. Rohantak az anyjuk után. Úgy éreztem, hogy fel sem fogták a veszélyt, csak futottak, rohantak, mert a mama is rohant.

Leengedtem a puskám, már nem is bántam, hogy a mamát elhibáztam. Egy darabig csak ott álltam. Valóság vagy csak káprázat csupán. Később, amikor a rálövés helyét megvizsgáltam, rá kellett jönnöm, hogy megint elpuskáztam.

Másnap és harmadnap nem volt szerencsénk egymáshoz. De szerdán, amikor a halastó, kettes bazén töltésén mentem a leshelyem felé, történt valami, ami talán még annál is több, mintha meglövöm a „muszáj disznóm”.

Fél nyolc felé a Nap még magasan az égen. Megvallom, kicsit elbambultam, nem is voltam jelen, amikor valami fura hangokra lettem figyelmes. Kaffogás. Vinnyogás. A kanyar után ahogy kilépek, megtorpanok. Tőlem alig húsz méternyire egy rókacsalád magánélete.

A süldő rókák gondtalan, nemtörődöm, a mama aggódó élete. Megdermedek. Óvatosan a mobiltelefonomhoz nyúlok. A társaság észre se vesz. Nyomkodom a gombokat. Fényképezek. Nem hiszem el. Mert hogy a kölykök nem tudják, de hogy a mama se tudja?!! Levegőt is ritkán veszek. Nyomom a gombokat. Nem hiszem el. Mert hogy a kölykök dilisek, de hogy a mama?

Birkóznak, henteregnek, a mama probálja regulázni őket, de nem lehet. Megdöbbentő. Nem hiszem el. A rókacsalád már ott van öt-hat méterre tőlem. Most megtorpannak. Az egész társaság a szemembe néz. A mama szemében gyanú, a kölykökében kíváncsiság. Huncut kíváncsiság, de semmiképpen félelem. Nem bírom ki, elnevetem magam. Mi van ti bugrisok? Hova jöttök?

No, most vált komolyra a dolog. Az egész társaság szétrobbant, eltűnt, mint ha ott se lett volna. Pedig ott volt és ott is marad örökké a lelkemben és a fotókon. Sajnos otthon, amikor fölraktam a fotókat a gépre, rá kellett jönnöm, hogy a mobiltelefonom nem épp egy teleobjektíves fényképezőgép. Ott vannak a képen, de hiányzik a szemükből az a huncut csillogás.

A vadászegyesülettöl kaptam kölcsön egy fél vaddisznót a búcsúbulira. Tehát az ebéd biztosítva, csak éppen az íze, az én szám íze volt egy kicsit más.

Zenta, Vajdaság

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.