Vadászat
A varázslény
Részlet Carlos Castaneda Ixtláni utazás című könyvéből
[…] Szeretsz vadászni. Talán egyszer, valahol a világon keresztezi utad egy csodalényét, és utána indulsz. A csodalény nem akármilyen látvány! Nekem szerencsém volt, és egyszer utamba akadt egy. Találkozásunk előtt már sokat elsajátítottam a vadászatból, s ezt gyakoroltam is. Egyszer a közép-mexikói hegyek sűrű erdejében hirtelen éles füttyentést hallottam. Ismeretlen jelenség volt számomra; a vadont róvó kóborlásaim sok éve alatt egyetlenegyszer sem hallottam ilyen hangot. Nem találtam a forrását; úgy tűnt, mintha egyszerre több különböző helyről jönne. Azt hittem, talán ismeretlen állatcsorda vagy -csapat vesz körül.
Még egyszer meghallottam a szívfájdító füttyszót; úgy tűnt, mintha mindenhonnan jönne egyszerre. Ekkor jöttem rá, mekkora szerencsém van. Tudtam, hogy csodalény van a közelemben. Azzal is tisztában voltam, hogy a csodaszarvas tudatában van mind a köznapi emberek, mind a vadászok szokásainak.
[…] A csodaszarvas jelenlétében könnyek jöttek a szememből… Hirtelen enyhe fuvallatot éreztem; valami szimatolta a hajamat a jobb fülem mögött. Oda akartam fordítani a fejemet, hogy megnézzem, mi az, de elvesztettem az egyensúlyomat, és a földre zuttyantam. Ahogy felültem, ragyogó lényt láttam rám meredni. A szarvas rám nézett, én mondtam neki, hogy nem bántom. Ő pedig beszélt velem.
Juan abbahagyta a mesélést, és rám nézett. Akaratlanul is elmosolyodtam. A beszélő szarvas fogalma enyhén szólva hihetetlenül hangzott számomra.
– Beszélt velem – vigyorgott Juan.
– A szarvas beszélt?
– Beszélt bizony!
Juan felállt, és felvette összecsomagolt vadászszerszámait.
– Valóban beszélt? – kérdeztem hüledező hangon.
Óriási nevetés volt a válasz.
– Na, és mit mondott? – kérdeztem félig tréfából.
Azt hittem, ugrat. Egy pillanatig hallgatott, mintha visszaemlékezni próbálna, majd amint beszélni kezdett, felderült az arca.
– Azt mondta a csodaszarvas: „Szervusz, barátom!” – számolt be a történtekről Juan. – „Szervusz!” – válaszoltam én. Aztán megkérdezte: „Miért sírsz?” Azt feleltem: „Mert szomorú vagyok.” Ekkor a csodalény odajött a fülemhez, és olyan tisztán, ahogy én beszélek most, azt mondta: „Ne légy szomorú!”
Juan merőn nézett a szemembe. Pajkosság csillant meg a tekintetében. Harsányan nevetni kezdett. Azt mondtam, ez a szarvassal folytatott beszélgetés elég buta volt.
– Mit vártál? – kérdezte még mindig nevetve. – Indián vagyok.
Humora annyira földöntúli volt, hogy együtt kellett nevetnem vele.
– Nem hiszed, hogy a csodaszarvas beszél, ugye?
– Sajnálom, de egyszerűen nem hiszem, hogy ilyesmi lehetséges – mondtam.
– Nem csodálom – nyugtatott. – Fene dolog ez.
1961. július 16.
Vadászat
Komádi aranysakál
Szabó Zoltán egyéni vadászaton vett részt a Kis-Sárréten, Komádiban. Élményeiről beszámolt lapunknak:
2024. november 3.-án, Szent Hubertusz napján, hajnali lesvadászatra indultam Komádiba, a Bihar Népe Vadásztársaság, Oroszné nevű területrészére. Előző nap társas vadászat volt a vadásztársaságnál és az egyik hajtás végén a társaság elnöke, Puskás Sándor észrevett egy dámszarvas rudlit. Már korábban is nagyon szerettem volna szarvast lőni, így egy hajnali vadászat mellett döntöttem.
A reggel kissé csípős volt: -3 fokot mutatott az autó hőmérője… Gondoltam magamban, nem lesz melegem a lesen…
Reggel 05:20-ra értem ki a területre, a lestől elég messze parkoltam le az autóval. Távcső a zsebbe, kereső hőkamera a nyakamba, puska a vállamon és egy rövid séta után elértem a lest. Miután elfoglaltam a helyemet, körülnéztem, de nem láttam semmit. Lassan derengett, amikor a hőkamerában feltűnt valami, amit először rókának gondoltam. Rácincogtam, amire elkezdett felém jönni. Óvatosan elhelyezkedtem a lesen, belenéztem a céltávcsőbe: akkor tudatosult bennem, hogy nem róka, hanem aranysakál!
Megvártam, míg közelebb jön és kilép a takarásból. Ekkor újra cincogtam, amire megállt és eldördült a lövés. Láttam, ahogy tűzben rogyik. A szívem a torkomban dobogott, a lábam remegett az izgalomtól, mert ez volt az első sakálom.
Leszálltam a lesről és birtokba vettem a vadat. Az örömöm nagyobb volt, mintha szarvast lőttem volna, hiszen kb. három éve próbálok sakált lőni. Egyáltalán nem könnyű feladat, mert nagyon okos és óvatos ragadozó, valamint a tagok nagy része és a hivatásos vadászok is kiveszik a részüket a dúvadgyérítésből. Most végre nekem is sikerült!
A sakál gereznáját kikészíttetem, hogy méltó emléke maradjon az első sakálomnak.
Írta és fényképezte: Szabó Zoltán
Vadászni szeretne Komádiban, a a Bihar Népe Vadásztársaság területén?
A társaság Facebook oldala itt érhető el
Részletekért kattintson a képre!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az időjárás ezúttal kedvére tett azoknak, akik november 6. napján a hivatásos vadászok emlékhelyét felkeresve adóztak tisztelettel a vadgazdálkodás napszámosainak. A hubertlaki emlékmű köré sereglett vadászokat, vadásztársasági vezetőket és tájegységi fővadászokat a Bakony Vadászkürt Egylet jóvoltából felcsendülő “Üdvözlet” szólamai köszöntötték.
A házigazda Bakonyerdő Zrt. képviseletében Varga László vezérigazgató a változó körülmények között is fenntartható természethasználat kihívásairól szólva a helyenként túltartott gím- és dámállományt, valamint az afrikai sertéspestist említette. A Bakonyerdő Zrt. minden jogi lehetőséget kihasználva biztosította a technikai feltételeket a hivatásos vadászok számára, hogy helyt tudjanak állni a mindennapokban. Ugron Ákos Gábor a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. részéről elmondta: 140 vendéget fogadtak a bőgési idényben, az pedig különösen örvendetes, hogy közülük 17-en az első bikájukat hozták terítékre. A visszajáró vendégek magas aránya is a hivatásosok hozzáértésének fokmérője.
Korn Ignác, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke felidézte az emlékhely létesítése óta eltelt tíz évet. Mérleget vonva rámutatott, hogy számos területen történt előrelépés az ágazatot érintően: ilyen az Országos Vadgazdálkodási Tanács megújulása, a vaddal való ütközés és a vadászterületen kívüli károsítás észszerűbb jogi megítélése, vagy épp az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozott számos fejlesztés egyértelműen pozitív fejlemény, ugyanakkor a szakmai utánpótlás akadozni látszik, nagy a lemorzsolódás a hivatásos vadásznak készülő fiatalok között.
A köszöntők elhangzása után a Hubertlaki Kereszt kitüntetést Szabó Ferenc, a Somlótája Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át több évtizedes szolgálata elismeréséül. Méltatását ide kattintva olvashatják.
A megemlékezés végeztével az állami erdőgazdaságok, valamint a vadászati érdekképviselet képviselői elhelyezték az emlékműnél az emlékezés koszorúit.
Az őszi vadászidény egyik legfontosabb eseményére került sor a hétvégén, ahol a vadászok és érdeklődők egyaránt megcsodálhatták az idény legszebb trófeáit. A trófeaszemle nem csupán az elért eredmények ünneplése, hanem a vadállomány állapotának bemutatása és az értékes tapasztalatok megosztásának alkalma is. Idén különösen változatos gyűjtemény várta a látogatókat, akik közelebbről is megismerhették a megye vadgazdálkodásának sikeres pillanatait. 26 vadászatra jogosult több, mint száz trófeát tett közszemlére: 87 gímagancs mellett 8 mufloncsiga, 7 dámlapát, 6 őzagancs és egy ezüstérmes rókakoponya állt a hozzáértő, vagy épp csodálkozó kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
Az vadászkamara országos szervezetét képviselő Jámbor László elnök rámutatott: a bemutatott trófeákkal nem vallanak szégyent a megye vadgazdálkodói, ám a sikerhez elengedhetetlen a hivatásos vadászok áldozatros munkája és a támogató környezet.
Az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöki tisztét is betöltő Takács Szabolcs főispán a vármegye idei trófeabírálati adataival ismertette meg a trófeaszemlére összegyűlteket: Eddig 1600 gímszarvas trófea került bemutatásra. Az érmes arány eddig 43%. A 10 kg feletti trófeák száma 26, ami megegyezik a tavalyival, de most esett 4 db 12 kg feletti trófea, amire tavaly nem volt példa. Az aranyérmek száma 43 db lett, ami szintén megegyezik a tavalyival. Az eddig elbírált legnagyobb, 12,91 kg súlyú trófea a Sümegi Kinizsi Vadásztársaság területén esett. Tovább emelkedett az idős bikák száma, arányuk eddig 10,5%. A dámról annyit lehet elmondani, hogy az eddig elbírált 91 trófea kicsit kevesebb a tavalyi időarányos 97-nél. Úgy tűnik, hogy a felrakáson némileg jobban nyomot hagyott a száraz forróság és kicsit alacsonyabbak a trófeasúlyok, de így is sokkal magasabbak az 5-10 évvel ezelőttieknél. A legnagyobb eddig 4,4 kg a Bakonyerdő Zrt Bakonyi vadászterületéről. 13 aranyérmes lett, az érmes arány 37%. Az őzek tekintetében a tavalyi 9 db 500 gr feletti trófeával szemben idén 8-nak örülhetünk, és sajnos nem került bírálatra bemutatásra 600 g feletti trófea. A legnagyobb egy 530 gr-os az Öregséd Vadásztársaságnál. Az összdarabszám a tavalyival gyakorlatilag egyező, 1840 db.
Pap Gyula megyei vadászkamarai elnök hangsúlyozta: nem köszöntőt, hanem köszönetet mond, amikor azok felé fordul, akik hivatástudatuk és munkájuk által lehetővé tették a trófeaszemle megtartását. Sok jó kezdeményezés létezik országszerte, mégsem bizonyul mind életképesnek hosszabb távon – Veszprém vármegye azonban sikeresnek mondhatja magát ebből a szempontból: a vadgazdálkodók, a hatóság, az érdekképviselet és az állami erdészetek összefogása garancia rá, hogy ami érték teremetődött, az meg is őrződjön. Pap Gyula köszönő szavai után gratulált és jutalomban részesítette Kasza József és Hári Csaba vadásztársainkat. Kasza József első, Hári Csaba hetedik helyezést ért el az idei vizsla főversenyen, tovább öregbítve megyénk hírnevét a kinológia terén.
A mustrát követően a házigazdák vendégszeretete jóvoltából feltálalt ebéd mellett nyílt lehetőség a kötetlenebb beszélgetésre, az élmények felidézésére, a tapasztalatok kicserélésére.
Legközelebb Alsóperén, a kamarai évzárón, november 28-án találkozunk!
Forrás: OMVK
Vadászat
Szabó Ferenc, a Hubertlaki Kereszt kitüntetettje
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést 2024. november 6-án. Szabó Ferenc 1960. június 17-én született Nagyvázsonyban. 1977 júliusában végzett Oladon, mint szakképzett hivatásos vadász, és még ebben az évben elhelyezkedett a Somlótája Vt. elődjénél, az Iszkázi Hunyadi Vadásztársaságnál.
Igazi hűséges típus, született vadőr. Folyamatosan gyarapította ismereteit és tapasztalatait a vad tiszteletéről és a vadászat alapjairól. Ismeri a Somlótája Vadásztársaság területének minden zugát, hol, merre milyen a vadmozgás, mire van szüksége a vadnak.
Termetét meghazudtolva nagyon határozott és kemény fellépésű. Nem ismer megalkuvást, mind a vadnak, mind a vadásznak megadja, és megköveteli a kijáró tiszteletet. Tökéletesen bírálja el a kilövésre szánt őzbakot, illetve gímszarvas bikát. .A munkában, és a szaktudásban szinte felülmúlhatatlan. Ugyanakkor nagyon jó emberi kapcsolatot tart munkatársaival. Tudását atyai módon megosztja fiatalabb kollégáival és vadásztársaival.
Tökéletes összhangot és egyetértést tud teremteni a rábízott vendégvadászokkal, függetlenül a nyelvi nehézségektől. Akit vadásztatott, az mindvégig ragaszkodott Ferihez.
Pályája elején komoly sikereket ért el megyei és országos vadászversenyeken. 1992-ben az ő kíséretében került terítékre az akkori világranglista 8., az országos ranglista 2. helyezését elérő gímszarvas bika trófeája 260,3 pontszámmal.
Az elmúlt 47 év munkássága maradandó értéket teremtett a „Somlótája” Vadásztársaság életében mind szakmai, mind gazdasági, mind pedig vadászetikai területen. Vadászati körökben elismert, és tiszteletre méltó vadászként tartják számon.
A Veszprém vármegyei Vadászkamara szívből gratulál az elismeréshez!
Forrás: OMVK
You must be logged in to post a comment Login