Keressen minket

Vadászat

Csaknem kétezer dámszarvas lőhető ki az idényben Békésben

Közzétéve:

Feltöltő:

Békés megyében az idei vadászszezonban 1865 dámszarvast lehet elejteni, ez a teljes állomány csaknem fele – tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az MTI-t.

fellow-deer

Valler Attila, a Vadászati és Halászati Osztály vezetője az MTI megkeresésére közölte: Békés megyében a tavaszi vadállomány-becslési jelentések alapján 3812 dámszarvas él. A teljes terítéket a vadászatra jogosultaknak jövő év március 15-éig kell lejelenteniük. A teríték több mint egyharmada bérvadászatból keletkezik – mondta.

Valler Attila kifejtette: trófeabírálatra eddig 38 dámtrófeát mutattak be, amelyből 14 aranyérmes, 4 ezüstérmes, 10 pedig bronzérmes minősítést kapott. Hangsúlyozta: a dámállomány Békés megyében nem túlszaporodott, vadászata a létszámmal arányos. Vannak azonban olyan elszigetelt területrészek is a megyében, ahol a vad megtalálja a nyugalmát és életfeltételeit, ám ott a vadászat balesetveszélyes vagy tilos.

Az osztályvezető közölte: a dámszarvas okozhat erdei- és mezőgazdasági vadkárt, amely elsősorban erdőfelújításokban, napraforgóban és kukoricában jelentkezik. Ugyanakkor jelentős mértékű vadkár a megyében csak elvétve tapasztalható – hangsúlyozta.

Békés megyében az egyik olyan elszigetelt terülhet, ahol megnövekedett a dámszarvas populációja, Gyula határában, a Románvárosi városrész és a Fehér-Körös bal parti töltése között található, úgynevezett Kisökörjárás erdős területe – mondta az MTI-nek Szabó László, az 5400 hektáros vadászterülettel rendelkező Fehér-Kőrös Vadásztársaság gazdasági vezetője.

Ezen a százhektárnyi erdős területen mintegy 60–80 dámszarvas él. Az elmúlt tizenöt évben a Kisökörjárás területén nem engedélyezték a vadászatot a kocogó, kutyát sétáltató emberek biztonsága miatt. Ám ez idő alatt a dámszarvasok jelentősen elszaporodtak, tavaly év elején már több bejelentés jutott el a vadásztársasághoz, hogy a városrész szélső utcáin éjjelente feltűnnek a dámok, kerítéseket, fóliasátrakat rongálnak meg, kis híján balesetet okoznak.

A tavalyi szezonban ezért az illetékes hatóságok és a gyulai önkormányzat engedélyezte e területen a vadászat beindítását. Tavaly húsz, különböző ivarú dámszarvast ejtettek el. Az idei évre a vadászati hatóság az elmúlt évinél közel harminc százalékkal több dám elejtését írta elő a teljes vadászterületre vonatozóan.

A gazdasági vezető közölte: az idei évre a dámvadászatból – lődíjak, vadhúseladás – hétmillió forintos bevételre számítanak a teljes vadászterületen. Hozzátette: vadkár kifizetési kötelezettségük idén meghaladja a kétmillió forintot, amelynek nagy részéért a dámállomány tehető felelőssé. Vadtakarmányozásra közel ötmillió forintot fordítanak évente.

figyelo.hu

Vadászat

Vadgazdálkodási pályázat Somogy vármegyében

Az OMVK Somogy vármegyében nyilvános pályázati felhívást tett közzé a hivatásos vadászok munkakörülményeinek javítása érdekében.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az OMVK Somogy vármegyei Területi Szervezete Elnöksége döntést hozott 2026-ban – bevezető pályázatként – a hivatásos vadászok munkakörülményeinek javítása érdekében nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a vármegyében nyilvántartásba vett vadászatra jogosultak részére a VPR-ből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

Az anyag és mellékletei az alábbiakban érhetők el.
https://www.omvk-somogy.hu/images/palyazat/Palyazati-kiiras-VPR-2026.pdf

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Zala vármegyei vadgazdálkodási pályázat

A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani:

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A vadászkamarai vadgazdálkodási célú források a 2026. március 20-i Küldöttközgyűlést követően váltak elérhetővé, a támogatásokhoz pályázat útján lehet hozzáférni.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay


A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer (VPR) forrásainak felhasználása a vadászati hatóság által Magyarország területén Zala vármegyében nyilvántartásba vett, vadászatra jogosultak részére a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére elérhető.

A pályázati rendszer működésének időbeni ütemezése

  • A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani, kizárólag a KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszerben.
  • Az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete Vadgazdálkodási- és Vadvédelmi Bizottsága a pályázatokkal kapcsolatos döntését 2026. május 15-ig hozza meg.
  • A nyertes pályázók a Bizottság döntését követő 11 napon belül kapnak értesítést a megadott e-mail címen.
  • A támogatási szerződést 2026. május 31-ig köti meg az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete a nyertes vadgazdálkodóval.
  • A támogatás folyósítása – a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követően – 2026. június 15-ig történik meg.
  • A teljes pályázati összeg a pályázati döntés kézhezvételétől számítva 2026. november 1-ig használható fel.
  • A támogatási összeg felhasználásával kapcsolatos beszámolási, elszámolási kötelezettség határideje a támogatott eszköz beszerzését követő 30. naptári nap, de legkésőbb 2026. december 1.

Általános szabályok

  • Egy pályázó területenként (vadgazdálkodási egységenként) összesen egy pályázatot nyújthat be az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének a meghatározott támogatási összeg erejéig.
  • Amennyiben a fentiek szerint képzett támogatási összeg több eszköz vásárlását is lehetővé teszi, úgy a pályázó egy pályázatban pályázhat több eszköz beszerzésére.
  • A vadászatra jogosult részére megpályázható legmagasabb támogatási összeg bruttó 350.000,- Ft, azaz háromszázötvenezer forint.
  • A pályázaton elnyert támogatási összeg mellé a támogatott vadászatra jogosult köteles legalább 30% önrészt biztosítani, így a támogatás intenzitása legfeljebb 70%.
  • A pályázatból vásárolt eszközök fenntartási ideje minden eszköz esetében az eszköz hivatásos vadász által történő első birtokba vételének időpontjától számított öt év, kivétel a hivatásos vadász munkáját segítő szoftverek, ezek fenntartási ideje a pályázatban elszámolt számlával lefedett időszak végéig szól.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A VPR működésének személyi és technikai feltételeit az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete apparátusa biztosítja.

KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszer

A 2026 évre vonatkozó kiírás dokumentumai:

Pályázati felhívás 2026

1. sz. melléklet: Online pályázati adatlap tartalma

2. sz. melléklet: KAPOR program használati útmutató

3. sz. melléklet: Működési Szabályzat

4. sz. melléklet: Támogatási szerződés (minta)

5. sz. melléklet: Beszámoló a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozott projekt lezárásához (minta)

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer, Békés Vármegye, 2026.

A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek Békés vármegyében

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének 2026. évre szóló felhívása a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek támogatására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. a bekes@omvk.hu email címre

Pályázható célterületek:

Eszközbeszerzés célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő),

Vaditató célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő)

Egy pályázó csak egy célterületre pályázhat!

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A pályázatok elbírálása : május 15-ig.

Támogatási szerződés aláírása: május 31-ig

A pályázatok megvalósításának határideje: 2026. október 30.

A pályázat elszámolása és lezárása: 2026. december 31-ig megtörténik.

A pályázatok bruttó elszámolásúak és utófinanszírozottak.

 

Letölthető mellékletek:

Pályázati felhívás
Pályázati adatlap a „Vaditató” célterülethez
Pályázati adatlap az „Eszközbeszerzés” célterülethez

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom