Vadászat
Menetpróba: Suzuki Vitara – 2014.
Ha azt mondom, nincs benne felező, a keményvonalas vitarások felhördülnek. Ha hozzáteszem, felező sincs, sőt, a futómű ugyanolyan egyszerű, mint egy Swifté, talán még lázadás is kitör az esztergomi gyár előtt. Itt az idő, hogy felemeljem hangomat az új Vitara védelmében.
Felejtsük el azokat az időket, amikor a vitarás csávó már eleve sáros bakancsban, kockás flanelingben és füstölő blázzal a szájában pattant a volán mögé, csak hogy az első helyen lekanyarodjon az aszfaltozott útról, és megmerítkezzen autójával a finom, süppedős dágványban. Flanelinges csávók már nincsenek, s amióta az összesározott Vitarák látványával inkább olajfoltokkal tarkított overallos, traktorszerelő kinézetű egyedek, illetve lila susimacis, seggrészeg osztrák önjelölt természetrombolók képe kapcsolódik össze a fejünkben, azóta a Suzuki legerősebb termékneve is besározódott kicsit. Új, masszívan terepképes Vitarát vásárolni 2014-ben, lássuk be, már nem menő.
A Suzuki azonban egy központilag irányított, konzervatív, kevés visszajelzést elfogadó kisvállalat, kívülről nézve hangulatában hasonlít a hajdani Agrimpexhez, tehát egy névváltást itt keresztülvinni kisebb rendszerváltás. Annyit azért látnak ott is a vezetők, hogy egy kemény, füstszűrő nélküli terepjáróra vajmi kevés szüksége van manapság a cégnek, pláne a vevőknek, viszont egy kisméretű, könnyű léptű, kedvesen marcona kinézetű szabadidőautóra óriási lehetne a kereslet. Szemléletet muszáj volt váltani, de a névhez ragaszkodtak.
Következett egy megbocsátható történelemhamisítás – feltehetőleg csak hogy megmentsék a hosszú használatban fényesre koptatott, kellemes fogású Vitara nevet. Merthogy állítólag az eredeti Vitara is már SUV-nak, azaz sportos szabadidőautónak készült annak a folyamatnak a mentén, ahogy a darabosabb Jimnyből valami személyautósabb komfortú izét próbáltak fabrikálni.
Az a Vitara nagy siker lett, mert akkor még őszintébb cuccokra vágytak az emberek, a porckorongsérv pedig nem volt oly divatos nyűg, mint ma. Persze, 1988-ban még eszébe sem jutott a Suzukinak a SUV-címke, hiszen – ha emlékezetem nem csal –, azt a Toyota vezette be a RAV4-nél 1994-ben. A RAV4-nél, ami mai szemünkkel is igazi SUV, kissé emelt személyautó-futómű, önhordó karosszéria, az egyszerű 4×4-es hajtáson kívül szinte semmiféle terepképességre való utalás nélkül. A Vitarának viszont mostanáig köze sem volt a SUV-sághoz.
Húzzunk egy vonalat, zárjuk le a kesergést a régi Vitara-erények elvesztése fölött. Csukjuk rá a koporsófedelet a felezőre és a diffizárra azzal az elszántsággal, ahogy a kockás flanelinget is kihajítottuk a ruhatárunkból jó pár évvel ezelőtt.
Ha ebből az irányból nézzük a 2014-es Vitarát, épp a jó gombokat nyomkodja. A Suzukinak, ugye, kétféle formatervezési vonulata van, a reménytelenül, arány-vesztetten, érthetetlenül elcseszett (S-Cross, Celerio, Liana, X90), illetve a váratlanul jól sikerült, már-már divatteremtő (2-es, 3-as Swift, eredeti Vitara, Cappuccino). A mostani Vitara szerencsére az utóbbi fazékból került elő, egészséges arányérzékkel sarkos és éles, épp a jó helyeken lóg túl, domborodik ki, huppan be, csillog és kétszínez. Bár személyesen is érintett vagyok e plágiumban, de azt kell mondanom – még az 1962-es Mercedes Pontonomról lekoppintott hátsó sárvédődomborítás is jól áll neki. Ahogy a háromféle új színben pompázó – halvány kolbászzsír-metál, türkizes-középkék-metál és törtfehér – autók a nizzai szállodánk előtt parkoltak, arra gondoltam, jól mutatnának ezek még a design-ikonként egy hete bevezetett Fiat 500X mellett is.
Belül ugyan már kicsit kiszaladt a szél a tervezők vitorlájából, de nem csapták össze. Finom grafikájú, nagyképes navis-hifis-fedélzeti számítógép, kerek, még a záróflepnik alatt is méhsejt-ráccsal igényessé tett, a régi Iveco-buszokból (másoknak: Alfa Romeókból) ismert légrostélyok, kissé elnagyolt grafikájú, de ebben a környezetben otthonosan mutató, analóg vasútállomás-óra – az alapok rendben vannak. Még az ülések is szépek: nekem egy félbőr-fél-Alcantara huzatos (persze senki ne készüljön igazi bőrre) tesztautó jutott, amelyben a székek varrása, formája, tapintása, keménysége igazán kellemes és korszerű volt.
Ide érdemes befűznöm, hogy az új Vitara a tavaly bemutatott S-Crosszal azonos alapokra épül, a futómű itt kicsit magasabb és masszívabb, a belső elrendezésnél az elöl ülők és a csomagtartó javára tolták el a helykínálat hangsúlyát, ezért a hátsó üléseken csak azok érzik majd magukat jól, akiket papírvékony térdkalácsokkal, avagy rövid combokkal látott el a jóisten, a többiek feszengenek.
Hát persze, a csomagtartó. A kategória (kis-kompakt SUV) legnagyobb dobozáról van itt szó, alaphelyzetben 375 litert ad. A Suzuki kommunikációs gépezetének őskomcsi gondolkodását jól illusztrálja, hogy a prezentáción ezt az elsőséget csak a gyilkos japán szűrőn átbugyogtatott angol mondatokban hadováló főtervező, Jonezava Hirojuki emelte ki két halk köhintés közt a szövegében. Észrevette, aki észrevette, a kivetítőn mindenesetre nyoma sem volt a szenzációnak.
Tehát a csomagtartó jó nagy, ráadásul a padlója kétféle helyzetbe tehető, ha ez az elem fent van, a támlák ledöntésével sík felületet kapunk. Akad stekker és világítás is a falban, sőt, az ajtókeret két szélén gyanús, apró füleket is találtam, úgy vélem, valamiféle cekkert lehet rájuk kapcsolni. Magát a hálót azonban nem sikerült meglelnem.
Egy hátul kissé szűk, amúgy tökéletes autóbelsőről van szó tehát? Dehogyis, nem lenne Suzuki-származék a Vitara, ha így lenne. Mert jó ugyan a Fiat 500-ról koppintott ötlet, konkrétan a karosszéria színére fényezett műszerfalbetét, de azokban a verziókban, amelyekben mégsem színkódos ez az elem, sajnos nem hagyták ki a selyemfényű krómnak látszani akaró, gyanús plasztikbetét felnyalásának ziccerét. Inkább maradt volna feketén, ha már egyszer nem színes, nézzék csak az olaszokat, a Fiat 500X-ben például úgy tettek, és az mennyivel igényesebb.
Még rosszabb, hogy a raktárakban találtak néhány vég, a régi Swiftből megmaradt fényes műanyagot, s nem átallottak elhasználni azt. Hova tették vajon? Igen, épp oda, ahol a zavaros felületű, csillogó lepel a legjobban zavarja a szemet – a műszerfal tetejére, kábé hat négyzetméteres darabokban.
Ez a förtelmes plasztik aztán folytatódik az első ajtók fölső részén is, ott, ahol még az amúgy olcsó műanyagokkal kitömött autókban is puha szokott lenni a felület, hiszen az ember meleg nyári napokon pőre karral oda könyököl. És az az ajtóburkolat – legalábbis a teteje – még szemre sem kellemes, túl nagy a fekete felület, a kilincs ijedten árválkodik benne. Egy pár centi hosszú, két milliméteres krómutánzatú csík csodákat művelhetett volna itt. Nem nagy a baj ezzel a belső térrel, de talán épp emiatt oly frusztráló, hogy két-három rosszul megválasztott betéttel így agyonütnek valamit, amin látszik, hogy amúgy sokat dolgoztak.
Modernség, az van minden mennyiségben. A Suzuki gyártástörténetének első adag ledes fényszórója (maguk az egységek is bitang jól néznek ki), radaros tempomat, ugyanezt a radart használó, ráfutásos balesetre figyelmeztető, nagy baj esetén automatikusan fékező lassítórendszer, tolatókamera, egy jól használható központi vezérlőrendszer, finoman lehelő klímaberendezés, kulcsnélküli nyitás, indítás, egy kellően gyorsan működő (bár véletlen lefullasztás után nehezen magára találó) start/stop rendszer, választható színű műanyagbetétek a karosszérián, kontrasztos fényezésű tető, hét légzsák – lehet itt miből választani.
Egy másik, kicsit jobban kiemelt featúrája az új Vitarának a szegmensben legnagyobbnak mondott, nyitható üvegtető-páros. Csukott állapotban összesen kerek egy négyzetméternyi az átlátszó rész, ha pedig a két üvegdarab nyitva van, 0,56 négyzetméteres áporodottlevegő-kiengedő luk keletkezik. Természetesen mindenféle módon (USB, jack, Bluetooth) kapunk csatlakozási lehetőséget a zsebünkből előhúzott elektronikus kütyükhöz, s a Suzuki a városlakókról sem feledkezett meg: minden verzióhoz rendelhető lesz hatgangos automata váltó, amelyet a kormány melletti flepnikkel kézzel is lehet kapcsolgatni.
Motorból kétféle lesz, az egyik a Suzuki saját, Euro 6-kompatibilis, 1,6 literes, négyhengeres szívó benzinese 120 lóerővel és 156 newtonméternyi forgatónyomatékkal, a másik a Fiattól vásárolt, szintén egyhatos és eurohatos dízel, amely az új egérszelepnek (kipufogógáz-visszavezetés) és az elektronikusan vezérelt, változó geometriájú turbónak köszönhetően takarékosabb és környezetbarátabb lett (a konkrét érték: 106 g/km CO2 a 2WD kiviteleknél). Ez ionoszférával való összeborulás nem ártott azonban az erőknek: ez a dízel is 120 lovat tud, a forgatónyomatéka viszont bő duplája a benzinesnek, 320 Nm.
Különös gépészeti megoldásokra persze, ne számítsunk. Az új Vitara nálunk feltehetően úgyis elsőkerekes kivitelben fogy majd a legjobban, a 4×4-esek pedig szintén nem lesznek off-road bajnokok, hiszen elöl egyszerű MacPherson, hátul pedig a mini- és kisautók receptje szerinti csatolt lengőkaros rendszer fogja a kasznihoz a kerekeket. Utóbbit azért kissé megerősítették a várható igénybevételre való tekintettel: a híd úgy készül, hogy az alapjául szolgáló csődarabot hosszában bepréselik, hogy a keresztmetszete dupla falú U betűt alkosson, ebből hajlítják le az idomot, így sokkal masszívabb.
A 4×4-es verziónál mindenféle üzemmódok is választhatók, ugyanazzal a gombbal, ugyanabban a stílusban, mint az összkerekes S-Crossnál. Adott az alapból elsőkerekesként működő beállítás, amely a hajtó kerekek megcsúszásakor gyorsan átenged nyomatékot a hátsó kerekekre is. Aztán van a sport beállítás, amelyben egy kevés nyomaték mindig jut a hátsó kerekekre, ami a tapadás függvényében gyorsan változhat. A snow, azaz havas beállításban négy egyenlő részre osztja a nyomatékot a rendszer a négy kerék között, s a tapadás tovább fokozható, ha benyomjuk a lock gombot, amely mindent összezár mindennel (persze elektronikusan), hogy például gödörből a legnagyobb eséllyel ki tudjuk hozni a kocsit.
További érdekesség, hogy a Suzuki – a legmodernebb gyártók közé tartozva ezzel – mostanában sok, többszörös szilárdságú acélt alkalmaz autóinak vázszerkezetében. Ezzel könnyű (emiatt ügyesen mozgó és keveset fogyasztó) és masszív karosszériájú (a biztonsághoz, a jó úttartáshoz és a zörejmentességhez fontos) lesz az autó. Igaz, a technológia igen drága, ezért sokan még mindig csak ímmel-ámmal alkalmazzák. A Vitara testében másfélszeres (az utascella nagy része), kétszeres (például a küszöbök, első és hátsó kereszttartók, A oszlopok) és háromszoros (ajtókban az oldalmerevítések) szakítószilárdságú acél bőven akadnak. Ezen túlmenően a bódé alját alaposan le is burkolták, innen adódik egy újabb kiemelkedő érték a kategóriában, a 0,33-as alaktényező. Az új Vitara tehát könnyű és áramvonalas. És ez jó.
Elméletben most mindent tudunk az új Vitaráról, csak azt nem, milyen vele menni. Egész jó. Nem mondanám, hogy egy Ford Kuga angyali csöndességét tudná (igaz, az azért kicsivel nagyobb autó), a csatolt hátsó lengőkar sem garancia az élvezetes kanyargáshoz, ezt még a csodás Nizza-környéki utakon is észre lehetett venni. De nem kétlem, hogy a mi sokkal autót próbálóbb magyar flaszterünkön még tovább rosszabbodik majd vele a helyzet. De a kormány pontos, élénk (SUV-mércével), jobb például, mint az egy héttel korábban bemutatott riválisé, a Fiat 500X-é. Az az egyhatos, kék, összkerekes dízel, amit sikerült megkaparintani, szépen mozog. Persze sportosságot nem szabad várni 120 lóerő és egy ekkora doboz kombinációjától, de soha nem érezni kevésnek a teljesítményt. Finom a kézi váltó is – de hisz milyen is lenne egy Suzukiban. Ez a dízelvariánsban hatgangos, a benzinesben csak öt.
Persze van dülöngélés kanyarban, hirtelen sávváltásnál, a nazális dízelmorgást sem sikerült teljesen kiölni, de az általános morajszint így sem magas. A 130-as tempó teljesen rendben van, inkább csak kívülről, alapjáraton randa a motor hangja. Nemcsak igényesnek néz ki, de jó is az ülés, a navi szépen működik, jók a tükrök, nem zörög a burkolat, egész jól rugózik a futómű, középső pedálra megáll, ha kell – amennyit vezettük, azt mondanám, ezt szeretni fogják a vevők, megint egy tisztességes Suzuki.
Nekünk persze sokkal érdekesebb lenne az egyhatos, benzines, kétkerekes verzió. Sajnos amikor a kulcsátadó pultnál bemondtam az igényemet egy kétkerekes, benzines kivitelre, a Suzuki olajozottan működő péergépezetéből ijedten peregni kezdett a homok. Kiderült, ilyenből nagyon keveset hoztak Nizzába, azt a keveset már réges rég lenyúlták előlünk az üzbég firkászok, vagy ki a rosseb, voltunk ott elegen. A vezess.hu-s Szörényi András végül pár kilométerre azért megkaparintott egyet, ezért átmenetileg támaszkodjunk az ő, PR-gépezet lyukait ideiglenes zsákfoltként betömő információra: az egyhat tűrhetően viszi az autót, nyomatéka szinte semmi, de a váltója jó.
Ennél szebb zárómondatot el sem tudok képzelni, tehát már csak egy utolsó megjegyzést engedjenek meg: a Vitara tavasztól várja a rohamot a boltokban.
totalcar.hu
Vadászat
…és megtört a jég!!
Király Attila vadászíjász kislányával közösen vadászott. Az élményeiről beszámolt lapunknak:
A lányom két éve kísér és együtt eddig nem sikerült semmit elejteni. Nem jutottam lövéshez, vagy, ahogy ő mondja: “mindig az jön be, amire épp tilalom van”, vagy az utóbbi időben elhibázom – ilyen is volt. Talán rágörcsöltem, nagyon szerettem volna egy közös elejtést.
Fotó: Király Attila – AJN
13:30-kor már az autóban ültünk. A pár napja kihelyezett vadkamera többek között egy egyagancsú bakot is lencsevégre kapott – volt esély, hogy bejön. Kevés esély volt, de volt. Miután átvergődtünk a határon, ami “összeért”, lepecsételtetve a papírt, hogy viszem-hozom az íjat, a magyar számom bemondta az unalmast. Kiskunhalason megszervízelték, így már tudtam szólni a vadőrnek, hogy érkezünk. Már az erdőben jártunk, párszáz méterre a leskunyhótól, alig várva, hogy beüljünk, mikor – elakadtunk. A favágók hulladékainak segítségével sikerült kivergődni a “fosóhomok” csapdájából, a kocsit otthagyva gyalog indultunk a kunyhóig, az akciótól piszkosan és csuromvizesen. Közben bolond szél támadt, szerencsére épp jó irányból.
Fotó: Király Attila – AJN
Jeget mondanak. Fákat kicsavaró szelet. Velem meg ott a gyerek. Hát, meglehetősen ideges voltam. Mézesszívet vettem elő, javítja a koncentrációt. És éhes is voltam. Meg ideges. Amint ott bontogatom a kevésbé csörgős zacskót, amibe otthon átöntöttem, a szemem sarkából két őzet pillantok meg a szórón!! Lassan szemügyre véve állapítom meg, hogy suta, de nem bakkal – hanem a gidájával.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Rékával lefilmeztük és elégedetten ültünk vissza, mikor elmentek. Jó, hogy elmentek – nem jó, ha kiszúr a suta és riaszt. A szél tovább játszotta bolond játékát és két nyúlon meg három szajkón kívül nem jött semmi. Aztán egy karvaly, ami odavágott a vadgerlének, de elhibázta. Lassan szürkült. Kezdtem elveszíteni a reményt – pedig olyan biztosan éreztem: ma elejtünk valamit!
Fotó: Király Attila – AJN
Léptek zaja verte fel az addigra már lecsendesedett erdőt.
– Jön valami – súgtam a lányomnak. De ahogy jött, már ment is – a forgó szél elárult bennünket, és távolodni hallottuk a lábak neszét. Odébb riasztott is. Nnna, ez nem a mi napunk – akartam épp mondani a vadőrnek. De furcsa érzés lett úrrá rajtam. Jobban kellene bíznom – gondoltam. Ekkor ütött szöget a fejembe a gondolat: DNY-i szél fúj, az őz DK-re volt, és délre futott. A stressz-szagot arrafelé hagyta ott. Ha arról jön valami, mindenképp megérzi a szagunkat, tehát mindegy. Szemből, balról, de még hátulról is jöhet bármi – ha nem fordul a szél, mint ma már háromszor.
Még végig sem gondoltam, szemből-jobbról, keleti irányból megjelent a bak! Két év alatt nagyon sok helyzetet kihagytam (pl ág volt előtte, erősen szürkült és lámpázni kellett volna…). Elkezdtem megfeszíteni az íjat, erre fölkapta a fejét! Negyedig kihúzott íjjal vártam, hogy ismét lehajoljon. Két örökkévalóság után ez meg is történt, ismét inni kezdett. Kihúztam az íjat és fókuszáltam. Mivel múltkor fölé lőttem (ma a próbalövések nagyon jól mentek!), kissé lejjebb húztam az íjat – túlzottan nem mertem, mert az a tapasztalat, hogy ilyenkor okvetlen alá lövök. Igyekeztem jól oldani, nem siettem el. Jónak éreztem. A bak viszont eldőlt – gerinclövés…
Üröm került az örömbe. Épp ez az, amit mindig próbálok elkerülni. Még ma is beszéltünk róla a lányommal, hogy azért gyakorolok sokat, hogy ne szenvedjen a vad. Az Attila Kelemen féle vadászkésemmel megadtam a kegyelemdöfést.
Fotó: Király Attila – AJN
Biztos voltam benne és a videó igazolta is: mire a vessző odaért, a bak rogyasztott.
Zúgjon neki odaát!
Írta és fényképezte: Király Attila
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Egy csodás vadászat
Pető Zsolt 2024. augusztus elsején egyéni vadászaton vett részt, vaddisznóra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak az elejtő:
Fotó: Pető Zsolt – AJN
Kedves Vadász Barátok! Szeretném megosztani veletek vadászatom történetét. Miután elhelyezkedtem a kedvenc vadászterületemen, sokáig csak várakoztam. Éjfél után azonban a repcetarlón, amin déli szél fújt, északi irányból kiváltott az áhított vad. Természetesen északi irányból érkezett a közeli napraforgótáblából. Cserkelésre semmi esélyem nem volt a körülmények miatt. Jó pár mély levegővétel után úgy döntötttem, hogy lövést teszek a vadra. Miután lejött a horizontól, célba vettem és egy jó találattal hoztam terítékre a fényképen látható vaddisznót. A lövés pillanatában tudtam, hogy 200 méternél messzebbre van tőlem.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Az öreg Sauer 90 300 W. még mindig a legjobb vadász fegyverek között van! A Federel Power Shock 11,7 g lövedéktől azonnal helyben maradt a kan. Miután birtokba vettem, ellenőriztem a távolságot, amit GPS-el mértem meg. A lőtáv pontosan 370 méter volt! Az illetékes vadászati hatóság bírálata szerint a nagyagyarak hossza elérte a 23,7 és a 24,8 centimétert.
Fotó: Pető Zsolt – AJN
A kisagyarak körmérete meghaladta a 6,7 és 6,9 centimétert. A hatóság szakemberei aranyéremmel díjazták a trófeát! Köszönöm Vidoczi Zoltán barátomnak a munkáját, aki elkészítette a trófeaalátétet ennek a különleges trófeának!
Külön köszönetemet szeretném kifejezni barátaimnak: Zolikám, Danikám, Csabikám!
Fotó: Pető Zsolt – AJN
Nagy boldogság nekem ez az élmény és ez a trófea, amit soha nem felejtek el!
Írta és fényképezte: Pető Zsolt
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Frommer
FRANCHI: Hogyan tisztítsuk meg a sörétes puskát?
A sörétes puska tisztítása egy olyan része a vadászatnak, amelyet nem szabad alábecsülni, ha azt szeretnénk, hogy fegyverünk mindig olyan állapotban legyen, hogy bármikor elindulhassunk vadászni. A puska tisztításának elsajátítása minden vadász számára elengedhetetlen, hogy a vadászat után a legjobb állapotban várakozzon a fegyverszekrényben. A vadászat sok apró dologból áll össze: érzelmek és adrenalin, a természet közelsége és az élővilág tisztelete, a vadásztársakkal megosztott pillanatok, valamint a magányos séták a vadászkutyánkkal s végül, de nem utolsó sorban a vállunkon, a kezünkben ott kell lennie szeretett fegyverünknek is, amellyel, ahogyan minden mással, törődnünk is kell. Cikkünk, – amelyet Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi igazgatója fordított – az olasz fegyvergyár, a 155 éves FRANCHI útmutatását tartalmazza és néhány tippet kaphatunk, hogyan végezzük el a „terepi” karbantartást, hogy a vadászpuskáink mindig csillogóan tiszták legyenek!
A nedves, párás környezet a legnagyobb ellensége a fémnek és a farészeknek. Forrás: Franchi / FROMMER
A sörétes puska tisztítása ugyan egy apróság a vadászat élményében, de megkerülhetetlen. Ahogy minden tapasztalt vadász tudja, ezt nem lehet elhanyagolni és valljuk be, fegyverünk gondozása, ha valóban szeretjük ezt a szenvedélyt, igazán jó érzést ad. Sokan beszámoltak már erről s persze ki ne ismerné azt a megnyugtató érzést, mikor végeztünk a művelettel.
Hogyan tisztítsuk a félautomata sörétes puskát?
Először is, végezzünk megfelelő karbantartást. Számos tényező fenyegeti a vadászfegyverek állapotát, ezért nagy figyelmet kell fordítani a karbantartásra. Különösen az új engedéllyel rendelkező vadászok számára fontos, hogy tiszta fegyvereik legyenek és ennek érdekében jó szokásokat alakítsanak ki!
Egy vadásznap, legyen az rövid vagy egész napos, számos külső tényezőt hozhat, ami veszélyeztetheti a puska integritását. A lőpor robbanása miatt keletkező maradványok és lerakódások, a növényi szennyeződések, levéldarabok, harmatcseppek, nedvesség vagy eső, sár, izzadt tenyérlenyomatok és egyéb külső tényezők is veszélyeztethetik a vadászfegyver épségét.
Fontos, hogy a sörétes puskákat a tisztítás előtt szedjük szét. Mielőtt bármilyen karbantartást elkezdenénk, elengedhetetlen, hogy gondosan szétbontsuk a puska fő részeit és az ismereteinknek megfelelően megvizsgáljuk.
Kedvelt márka a Ballistol. Fotó: Dr. Szilágyi BAy Péter / Agro Jager
Hogyan olajozzunk a félautomata sörétes puskát?
Szedjük szét, vegyük le a csövet és tárat. Hasonlóképpen járjunk el a bock vagy dupla fegyvereknél is és a fődarabok szintjéig bontsuk szét a puskáinkat – ahol az ejektor részeit alaposan tisztítsuk meg.
Az elsütőszerkezet más történet, mivel az a tusában marad, így azt általában terepi karbantartáskor nincs lehetőségünk megbontatni.
A bock puskáknál, miután eltávolítottuk az előagyat, a csövet, az első lépést már teljesítettük is, miközben a félautomata sörétes puskák szétszedése után mélyebb tisztításra nyílik lehetőségünk, szemben a hagyományos dupla vagy bock puskákkal.
Ezenkívül a Franchi vadászfélautomata puskák, amelyeknek inercia mechanizmusa elöl helyezkedik el, a visszarugó pedig az előagy alatti csőre van szerelve, még könnyebben tisztíthatóak. Elég csak eltávolítani az előagyat, és már hozzá is férünk! Még a legapróbb porszemek is elérhetők… például egy fogkefével!
Általánosságban elmondható, hogy az Affinity 3 és Affinity 3.5 félautomata puskák, az elülső inercia működési rendszerrel, kevesebb karbantartást igényelnek, így könnyítve a vadász dolgát.
Miután a puska szétszerelésre került, a tisztítást gondosan meg kell kezdeni.
Hogyan tisztítsuk meg a hagyományos sörétes puskákat?
Miután a puskát szétszereltük, el kell távolítani minden szennyeződést, ami a vadászat során rakódott le. Puskatisztító pálcák, rongyok, fogkefék vagy kefék, mind megfelelő eszközök erre a célra!
Különös figyelmet kell fordítani a cserélhető choke-ok és a csövek tisztítására.
Cserélhető szűkítésekkel egy FRANCHI Feeling sörétes fegyver. Fotó: Agro Jager
Először, miután szétszereltük és eltávolítottuk őket, durva ronggyal és acéltisztítóval kell megtisztítani, amíg az összes szennyeződést le nem szedtük a csövek belső felületéről. Nagyon fontos megtisztítani a csövet ott is, amely a choke-okat tartja. Addig folytassuk, amíg minden lerakódás el nem tűnik.
A sörétes fegyverek töltényűrjeit se felejtsük el: gondosan meg kell tisztítani, mivel ez az első olyan terület, ahol a korrózió elindulhat. Ha van előrelátásunk és nem várunk túl sokáig, ha két-három vadásznaponta megtisztítjuk a csöveket, a munka viszonylag minimális lesz.
Célszerű minden alkalommal áthúzni egy tisztító pálcát a csövön, majd végül egy zsíros, “vastagabb” olajjal befejezni a műveletet, hogy a fémet szigeteljük a levegőtől.
Tisztító pálcák minden fegyvertisztító készletben megtalálhatók a fegyverboltokban.
Fokozott figyelemmel járjunk el akkor, ha gyöngygolyót használtunk – vaddisznóhajtások esetén.
Ezt azért szükséges megtenni, mert a golyó nagy szennyeződést okoz, így az első szabály: ne várjunk túl sokáig!
A Pegoraro Tiro Dinamico lőszerei kedveltek a gyöngygolyó szerelmeseinek körében. Fotó: Frommer / Agro Jager News
Miért szükséges olajozni a sörétes puskát?
A vadász az a fajta ember, aki nem hátrál meg és még a nehéz környezeti és időjárási körülmények között is elindul, mert a vadászat izgalma az oka annak, hogy bármilyen esős, nyirkos és hideg idő van, a vadászat nem marad el. Egyébként, ha a puska tisztításáról van szó, a legfőbb ellenség mindig ugyanaz: a víz! Hogyan védhetjük meg tehát a sörétes fegyvereinket?
A fegyver szárítása sajnos önmagában nem elegendő, mivel olajréteg nélkül nincs semmilyen védelem a nedvesség ellen. Már egyetlen vízcsepp, nedves környezet is problémát jelenthet,vagy ha a forró fegyvert visszarakják a tokba és olyan kondenzáció keletkezik, amelyek végeredményben a korrózióhoz vezet.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Minden félautomata puska, amely terepmintás (camo) bevonattal vagy még jobb esetben Cerakote bevonattal rendelkezik, nagyobb ellenállást garantál az időjárási hatásokkal szemben és ideális extrém vadászati körülmények között, például vízivadak vadászatánál.
Franchi Affinity 3 Cerakote bevonattal. Forrás: Franchi
A Cerakote egy ultrafinom kerámia alapú festék, amely kiváló ellenállást biztosít az időjárási hatásokkal szemben.
Alternatívaként, a barnított puskákat gondosan olajozva kell tartani vadászat után, és ennyi… alapvetően ezzel a művelettel kész is vagyunk!
Különféle fegyverápoló szerek közül lehet válogatni a FROMMER polcain. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Végül, de nem utolsó sorban: hogyan ápoljuk a farészeket?
Valljuk be, amikor vállra vesszük a puskát és érezzük az alatta melegedő faanyagot, az mindig különös élmény, bármilyen korúak a vadászok. Vannak vitrinpuskák, amelyek szinte túl szépek, hogy igazak legyenek, és vannak azok a fegyverek, amelyek velünk járják a legkülönbözőbb kalandokat.
A Franchi fegyvermárkát, 1868-ban az olasz, Luigi Franchi alapította. A technológia fejlődése mellett a FRANCHI a hagyományt is tiszteli és ma is kaphatóak, rendelhetőek fatusával a fegyvereik. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Ha egy vadásznak ilyen típusú puskája van, amely talán gyönyörű fatusával rendelkezik, akkor néhány „csata” nyomával is számolnia kell. A szenvedélyes, romantikus vadászok még térképnek is tekinthetik ezeket, amelyek megörökítik a puskáinkkal az összes közösen átélt vadászatot.
FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!
Mivel a fa élő anyag, az első dolog, amit szem előtt kell tartani, hogy sérülhet használat közben. Bár nincs rá varázsital, vannak apró lépések, amiket megtehetünk.
Ha lakkozott fafelülettel van dolgunk, karbantartásra nincs szükség, viszont ha megsérül, nagyon nehéz helyreállítani. Az olajozott fa azonban közvetlenül a vadász által is karbantartható, anélkül, hogy szakemberhez kellene fordulni.
Ne hanyagoljuk el a farészek ápolását sem! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Amennyiben nincsenek mély repedések, elegendő a fegyverboltban kapható olajjal kezelni a fát és az visszanyerheti eredeti megjelenését és fényét.
Ez az olajozott tusák valódi szépsége, mert mindig újra vissza lehet állítani őket az eredeti állapotukba!
Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója. Fotó: Agro Jager / FROMMER
Összegzésként
Ezek a hasznos tippek, amelyek segítségével a félautomata sörétes puskát, illetve általában a puskákat tisztíthatjuk és gondozhatjuk. Ugyanakkor igaz, hogy a Franchi puskák valóban a vadász szolgálatára vannak tervezve.
Mert nem a szép fa vagy a szép gravírozás az, ami különbséget tesz, amikor a bozótosban járunk, a mocsaras vizekben vadászunk, vagy amikor a sár már a csizmánkig ér! A különbség abban rejlik, hogy olyan eszköz van a kezünkben, amely felejthetetlen érzelmeket ad nekünk!
Így, miután elvégeztük a munkát és odafigyeltünk a puskánkra… talán ideje újra vadászni indulni!
Fordította: Albert Attila | FROMMER Kft.
H-1089 Budapest, Szenes Iván tér 10.
Telefon: +36 1 210 3506
Mobil: +36 30 213 7334
…és megtört a jég!!
Egy csodás vadászat
FRANCHI: Hogyan tisztítsuk meg a sörétes puskát?
Svájci kalandok 2. rész
Bükkaranyosi remete
Egymással versengve gyérítették a busákat Neszmélynél
Tűz pusztított Csönge határában
A legszebb ajándék
Jóna Bernadett újabb sikere a női trap OB-n!
Eltűnhet a málna, terem a banán, új háziállatok lesznek a magyar mezőgazdaságban
Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen
Pótfelvételit hirdet földmérő és erdész képzésben a szegedi erdészeti
Augusztus a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaságnál
A geszti babos disznó
Az aranysakálok miatt lettem vadász
A dél-nyírségi kan
A sármelléki aranyérmes kanom
A kis gyilkos
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
You must be logged in to post a comment Login