Keressen minket

Vadászat

Menetpróba: Suzuki Vitara – 2014.

Közzétéve:

Feltöltő:

Ha azt mondom, nincs benne felező, a keményvonalas vitarások felhördülnek. Ha hozzáteszem, felező sincs, sőt, a futómű ugyanolyan egyszerű, mint egy Swifté, talán még lázadás is kitör az esztergomi gyár előtt. Itt az idő, hogy felemeljem hangomat az új Vitara védelmében.

Felejtsük el azokat az időket, amikor a vitarás csávó már eleve sáros bakancsban, kockás flanelingben és füstölő blázzal a szájában pattant a volán mögé, csak hogy az első helyen lekanyarodjon az aszfaltozott útról, és megmerítkezzen autójával a finom, süppedős dágványban. Flanelinges csávók már nincsenek, s amióta az összesározott Vitarák látványával inkább olajfoltokkal tarkított overallos, traktorszerelő kinézetű egyedek, illetve lila susimacis, seggrészeg osztrák önjelölt természetrombolók képe kapcsolódik össze a fejünkben, azóta a Suzuki legerősebb termékneve is besározódott kicsit. Új, masszívan terepképes Vitarát vásárolni 2014-ben, lássuk be, már nem menő.

A Suzuki azonban egy központilag irányított, konzervatív, kevés visszajelzést elfogadó kisvállalat, kívülről nézve hangulatában hasonlít a hajdani Agrimpexhez, tehát egy névváltást itt keresztülvinni kisebb rendszerváltás. Annyit azért látnak ott is a vezetők, hogy egy kemény, füstszűrő nélküli terepjáróra vajmi kevés szüksége van manapság a cégnek, pláne a vevőknek, viszont egy kisméretű, könnyű léptű, kedvesen marcona kinézetű szabadidőautóra óriási lehetne a kereslet. Szemléletet muszáj volt váltani, de a névhez ragaszkodtak.

Következett egy megbocsátható történelemhamisítás – feltehetőleg csak hogy megmentsék a hosszú használatban fényesre koptatott, kellemes fogású Vitara nevet. Merthogy állítólag az eredeti Vitara is már SUV-nak, azaz sportos szabadidőautónak készült annak a folyamatnak a mentén, ahogy a darabosabb Jimnyből valami személyautósabb komfortú izét próbáltak fabrikálni.

Az a Vitara nagy siker lett, mert akkor még őszintébb cuccokra vágytak az emberek, a porckorongsérv pedig nem volt oly divatos nyűg, mint ma. Persze, 1988-ban még eszébe sem jutott a Suzukinak a SUV-címke, hiszen – ha emlékezetem nem csal –, azt a Toyota vezette be a RAV4-nél 1994-ben. A RAV4-nél, ami mai szemünkkel is igazi SUV, kissé emelt személyautó-futómű, önhordó karosszéria, az egyszerű 4×4-es hajtáson kívül szinte semmiféle terepképességre való utalás nélkül. A Vitarának viszont mostanáig köze sem volt a SUV-sághoz.

Húzzunk egy vonalat, zárjuk le a kesergést a régi Vitara-erények elvesztése fölött. Csukjuk rá a koporsófedelet a felezőre és a diffizárra azzal az elszántsággal, ahogy a kockás flanelinget is kihajítottuk a ruhatárunkból jó pár évvel ezelőtt.

Ha ebből az irányból nézzük a 2014-es Vitarát, épp a jó gombokat nyomkodja. A Suzukinak, ugye, kétféle formatervezési vonulata van, a reménytelenül, arány-vesztetten, érthetetlenül elcseszett (S-Cross, Celerio, Liana, X90), illetve a váratlanul jól sikerült, már-már divatteremtő (2-es, 3-as Swift, eredeti Vitara, Cappuccino). A mostani Vitara szerencsére az utóbbi fazékból került elő, egészséges arányérzékkel sarkos és éles, épp a jó helyeken lóg túl, domborodik ki, huppan be, csillog és kétszínez. Bár személyesen is érintett vagyok e plágiumban, de azt kell mondanom – még az 1962-es Mercedes Pontonomról lekoppintott hátsó sárvédődomborítás is jól áll neki. Ahogy a háromféle új színben pompázó – halvány kolbászzsír-metál, türkizes-középkék-metál és törtfehér – autók a nizzai szállodánk előtt parkoltak, arra gondoltam, jól mutatnának ezek még a design-ikonként egy hete bevezetett Fiat 500X mellett is.

Belül ugyan már kicsit kiszaladt a szél a tervezők vitorlájából, de nem csapták össze. Finom grafikájú, nagyképes navis-hifis-fedélzeti számítógép, kerek, még a záróflepnik alatt is méhsejt-ráccsal igényessé tett, a régi Iveco-buszokból (másoknak: Alfa Romeókból) ismert légrostélyok, kissé elnagyolt grafikájú, de ebben a környezetben otthonosan mutató, analóg vasútállomás-óra – az alapok rendben vannak. Még az ülések is szépek: nekem egy félbőr-fél-Alcantara huzatos (persze senki ne készüljön igazi bőrre) tesztautó jutott, amelyben a székek varrása, formája, tapintása, keménysége igazán kellemes és korszerű volt.

Ide érdemes befűznöm, hogy az új Vitara a tavaly bemutatott S-Crosszal azonos alapokra épül, a futómű itt kicsit magasabb és masszívabb, a belső elrendezésnél az elöl ülők és a csomagtartó javára tolták el a helykínálat hangsúlyát, ezért a hátsó üléseken csak azok érzik majd magukat jól, akiket papírvékony térdkalácsokkal, avagy rövid combokkal látott el a jóisten, a többiek feszengenek.

Hát persze, a csomagtartó. A kategória (kis-kompakt SUV) legnagyobb dobozáról van itt szó, alaphelyzetben 375 litert ad. A Suzuki kommunikációs gépezetének őskomcsi gondolkodását jól illusztrálja, hogy a prezentáción ezt az elsőséget csak a gyilkos japán szűrőn átbugyogtatott angol mondatokban hadováló főtervező, Jonezava Hirojuki emelte ki két halk köhintés közt a szövegében. Észrevette, aki észrevette, a kivetítőn mindenesetre nyoma sem volt a szenzációnak.

Tehát a csomagtartó jó nagy, ráadásul a padlója kétféle helyzetbe tehető, ha ez az elem fent van, a támlák ledöntésével sík felületet kapunk. Akad stekker és világítás is a falban, sőt, az ajtókeret két szélén gyanús, apró füleket is találtam, úgy vélem, valamiféle cekkert lehet rájuk kapcsolni. Magát a hálót azonban nem sikerült meglelnem.

Egy hátul kissé szűk, amúgy tökéletes autóbelsőről van szó tehát? Dehogyis, nem lenne Suzuki-származék a Vitara, ha így lenne. Mert jó ugyan a Fiat 500-ról koppintott ötlet, konkrétan a karosszéria színére fényezett műszerfalbetét, de azokban a verziókban, amelyekben mégsem színkódos ez az elem, sajnos nem hagyták ki a selyemfényű krómnak látszani akaró, gyanús plasztikbetét felnyalásának ziccerét. Inkább maradt volna feketén, ha már egyszer nem színes, nézzék csak az olaszokat, a Fiat 500X-ben például úgy tettek, és az mennyivel igényesebb.

Még rosszabb, hogy a raktárakban találtak néhány vég, a régi Swiftből megmaradt fényes műanyagot, s nem átallottak elhasználni azt. Hova tették vajon? Igen, épp oda, ahol a zavaros felületű, csillogó lepel a legjobban zavarja a szemet – a műszerfal tetejére, kábé hat négyzetméteres darabokban.

Ez a förtelmes plasztik aztán folytatódik az első ajtók fölső részén is, ott, ahol még az amúgy olcsó műanyagokkal kitömött autókban is puha szokott lenni a felület, hiszen az ember meleg nyári napokon pőre karral oda könyököl. És az az ajtóburkolat – legalábbis a teteje – még szemre sem kellemes, túl nagy a fekete felület, a kilincs ijedten árválkodik benne. Egy pár centi hosszú, két milliméteres krómutánzatú csík csodákat művelhetett volna itt. Nem nagy a baj ezzel a belső térrel, de talán épp emiatt oly frusztráló, hogy két-három rosszul megválasztott betéttel így agyonütnek valamit, amin látszik, hogy amúgy sokat dolgoztak.

Modernség, az van minden mennyiségben. A Suzuki gyártástörténetének első adag ledes fényszórója (maguk az egységek is bitang jól néznek ki), radaros tempomat, ugyanezt a radart használó, ráfutásos balesetre figyelmeztető, nagy baj esetén automatikusan fékező lassítórendszer, tolatókamera, egy jól használható központi vezérlőrendszer, finoman lehelő klímaberendezés, kulcsnélküli nyitás, indítás, egy kellően gyorsan működő (bár véletlen lefullasztás után nehezen magára találó) start/stop rendszer, választható színű műanyagbetétek a karosszérián, kontrasztos fényezésű tető, hét légzsák – lehet itt miből választani.

Egy másik, kicsit jobban kiemelt featúrája az új Vitarának a szegmensben legnagyobbnak mondott, nyitható üvegtető-páros. Csukott állapotban összesen kerek egy négyzetméternyi az átlátszó rész, ha pedig a két üvegdarab nyitva van, 0,56 négyzetméteres áporodottlevegő-kiengedő luk keletkezik. Természetesen mindenféle módon (USB, jack, Bluetooth) kapunk csatlakozási lehetőséget a zsebünkből előhúzott elektronikus kütyükhöz, s a Suzuki a városlakókról sem feledkezett meg: minden verzióhoz rendelhető lesz hatgangos automata váltó, amelyet a kormány melletti flepnikkel kézzel is lehet kapcsolgatni.

Motorból kétféle lesz, az egyik a Suzuki saját, Euro 6-kompatibilis, 1,6 literes, négyhengeres szívó benzinese 120 lóerővel és 156 newtonméternyi forgatónyomatékkal, a másik a Fiattól vásárolt, szintén egyhatos és eurohatos dízel, amely az új egérszelepnek (kipufogógáz-visszavezetés) és az elektronikusan vezérelt, változó geometriájú turbónak köszönhetően takarékosabb és környezetbarátabb lett (a konkrét érték: 106 g/km CO2 a 2WD kiviteleknél). Ez ionoszférával való összeborulás nem ártott azonban az erőknek: ez a dízel is 120 lovat tud, a forgatónyomatéka viszont bő duplája a benzinesnek, 320 Nm.

Különös gépészeti megoldásokra persze, ne számítsunk. Az új Vitara nálunk feltehetően úgyis elsőkerekes kivitelben fogy majd a legjobban, a 4×4-esek pedig szintén nem lesznek off-road bajnokok, hiszen elöl egyszerű MacPherson, hátul pedig a mini- és kisautók receptje szerinti csatolt lengőkaros rendszer fogja a kasznihoz a kerekeket. Utóbbit azért kissé megerősítették a várható igénybevételre való tekintettel: a híd úgy készül, hogy az alapjául szolgáló csődarabot hosszában bepréselik, hogy a keresztmetszete dupla falú U betűt alkosson, ebből hajlítják le az idomot, így sokkal masszívabb.

A 4×4-es verziónál mindenféle üzemmódok is választhatók, ugyanazzal a gombbal, ugyanabban a stílusban, mint az összkerekes S-Crossnál. Adott az alapból elsőkerekesként működő beállítás, amely a hajtó kerekek megcsúszásakor gyorsan átenged nyomatékot a hátsó kerekekre is. Aztán van a sport beállítás, amelyben egy kevés nyomaték mindig jut a hátsó kerekekre, ami a tapadás függvényében gyorsan változhat. A snow, azaz havas beállításban négy egyenlő részre osztja a nyomatékot a rendszer a négy kerék között, s a tapadás tovább fokozható, ha benyomjuk a lock gombot, amely mindent összezár mindennel (persze elektronikusan), hogy például gödörből a legnagyobb eséllyel ki tudjuk hozni a kocsit.

További érdekesség, hogy a Suzuki – a legmodernebb gyártók közé tartozva ezzel – mostanában sok, többszörös szilárdságú acélt alkalmaz autóinak vázszerkezetében. Ezzel könnyű (emiatt ügyesen mozgó és keveset fogyasztó) és masszív karosszériájú (a biztonsághoz, a jó úttartáshoz és a zörejmentességhez fontos) lesz az autó. Igaz, a technológia igen drága, ezért sokan még mindig csak ímmel-ámmal alkalmazzák. A Vitara testében másfélszeres (az utascella nagy része), kétszeres (például a küszöbök, első és hátsó kereszttartók, A oszlopok) és háromszoros (ajtókban az oldalmerevítések) szakítószilárdságú acél bőven akadnak. Ezen túlmenően a bódé alját alaposan le is burkolták, innen adódik egy újabb kiemelkedő érték a kategóriában, a 0,33-as alaktényező. Az új Vitara tehát könnyű és áramvonalas. És ez jó.

Elméletben most mindent tudunk az új Vitaráról, csak azt nem, milyen vele menni. Egész jó. Nem mondanám, hogy egy Ford Kuga angyali csöndességét tudná (igaz, az azért kicsivel nagyobb autó), a csatolt hátsó lengőkar sem garancia az élvezetes kanyargáshoz, ezt még a csodás Nizza-környéki utakon is észre lehetett venni. De nem kétlem, hogy a mi sokkal autót próbálóbb magyar flaszterünkön még tovább rosszabbodik majd vele a helyzet. De a kormány pontos, élénk (SUV-mércével), jobb például, mint az egy héttel korábban bemutatott riválisé, a Fiat 500X-é. Az az egyhatos, kék, összkerekes dízel, amit sikerült megkaparintani, szépen mozog. Persze sportosságot nem szabad várni 120 lóerő és egy ekkora doboz kombinációjától, de soha nem érezni kevésnek a teljesítményt. Finom a kézi váltó is – de hisz milyen is lenne egy Suzukiban. Ez a dízelvariánsban hatgangos, a benzinesben csak öt.

Persze van dülöngélés kanyarban, hirtelen sávváltásnál, a nazális dízelmorgást sem sikerült teljesen kiölni, de az általános morajszint így sem magas. A 130-as tempó teljesen rendben van, inkább csak kívülről, alapjáraton randa a motor hangja. Nemcsak igényesnek néz ki, de jó is az ülés, a navi szépen működik, jók a tükrök, nem zörög a burkolat, egész jól rugózik a futómű, középső pedálra megáll, ha kell – amennyit vezettük, azt mondanám, ezt szeretni fogják a vevők, megint egy tisztességes Suzuki.

Nekünk persze sokkal érdekesebb lenne az egyhatos, benzines, kétkerekes verzió. Sajnos amikor a kulcsátadó pultnál bemondtam az igényemet egy kétkerekes, benzines kivitelre, a Suzuki olajozottan működő péergépezetéből ijedten peregni kezdett a homok. Kiderült, ilyenből nagyon keveset hoztak Nizzába, azt a keveset már réges rég lenyúlták előlünk az üzbég firkászok, vagy ki a rosseb, voltunk ott elegen. A vezess.hu-s Szörényi András végül pár kilométerre azért megkaparintott egyet, ezért átmenetileg támaszkodjunk az ő, PR-gépezet lyukait ideiglenes zsákfoltként betömő információra: az egyhat tűrhetően viszi az autót, nyomatéka szinte semmi, de a váltója jó.

Ennél szebb zárómondatot el sem tudok képzelni, tehát már csak egy utolsó megjegyzést engedjenek meg: a Vitara tavasztól várja a rohamot a boltokban.

totalcar.hu

 

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Vadászat

Az első muflonkosom

Published

on

Budai Judit élménybeszámolója:

“Nem az számít,hogy hány kütyü van a tarsolyunkban. Az a legfontosabb,hogy a szeretteink mellettünk állnak és segítenek valóra váltani az álmainkat”. Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak ezt a nem minden napi születésnapi ajándékot! ❤️ Főleg Gábornak, amiért a legnagyobb titokban leszervezte ezt az egész kalandot számomra, egy gyönyörű szép helyen, a Gerecse hegységben, ahol vadászhattam ebben a néhány napban. Hálás vagyok azért is, amiért elkísért oda és átélte velem a magyar ötösöm utolsó hiányzó nagyvadjának elejtését! 

Fotó: Budai Judit – AJN

Nem volt időm gondolkodni. A szombati szülinapi bulin Gábor közölte velem, hogy holnap délben indulunk…..szóval hétfő hajnalban már a lesen ültünk, egy csodaszép helyen. Reggeli és esti lesvadászaton próbáltuk elejteni az “ajándékomat”. Szerda reggelre terveztük a hazautazást, de mindaddig nem láttunk akkora kost, amekkorát szerettünk volna terítékre hozni. Így úgy döntöttünk, maradunk még szerda esti lesvadászatra. Eljött a fél három, amikor találkoztunk a kísérőnkkel. Izgatottan indultam neki a hegynek, az utolsó esti vadászatunkra. Nagyon sokáig nem mozdult semmi, pedig itt minden nap láttunk muflonokat. Mindenki feszülten figyelt. Az idő már fél öt felé járt és a nap hamar lebukott a hegy mögött, rohamosan kezdett szürkülni az addig színes erdő.

Fotó: Budai Judit – AJN

Aztán egyszer csak megpillantottam az erdei nyiladékon, tőlünk balra, egy kost ballagni. Halkan, remegő hangon szóltam a többieknek, hogy jön alulról egy kos a szóró felé. A kísérőm egy gyors bírálat után mondta, ha jól áll, lőhetem. Az erdő csendjét a lövésem hangja törte meg és a kos, amit az égiek az utolsó pillanatban küldtek nekem, csendesen elpihent. Az öröm határtalan volt. Lemásztunk a lesről, birtokba vettük a vadat, megadtuk a neki járó tiszteletet.
És a kísérőim muflonkos vadásszá avattak!

Tisztelet a vadnak!
Winchester XPR Thumbhole, 308 win.
Lapua mega 12g, lőtáv kb. 80-90 m.

Írta és fényképezte: Budai Judit

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Tovább olvasom

Vadászat

Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok

Published

on

Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.

Megnyitó. Forrás: Oravecz Attila / Agro Jager

Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.

A minden agancs mellé az elejtő megkapja a grandlikat is, ízlésesen csomagolva. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.

A Bélsuvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászháza. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Trófeák a Bélusvölgye Vadásztársaság bemutatóján. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.

Bélusvölgye Vadásztársaság, Szebenye-puszta. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!

A Bélusvölgye Vadásztársaság vendégét köszöntik a Szebenye-pusztai bemutatón. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.

Agro Jager NewsHirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.

Ravatalon a Bélusvölgye Vadásztársaság 36. gímbikája a társaság Szebenye-pusztai trófeamustráján. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.

Pontos, precízen tervezett vadgazdálkodás az alapja a szarvasgzdálkodásnak. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…

Trófeák díszítették a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházát. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.

Vendégek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.

Díszvendégek Szebenye-pusztán: Hrabovszki János, az OMVK Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke és kedves felesége. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.

Oravecz Attila, a Bélusvölgye Vadásztársaság hviatásos vadásza, vadőre a 2024-ben megrendezett Szebenye-pusztai trófeabemutatón. Fotó: Bélusvölgye Vadásztársaság

Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert

Agro Jager News
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Célkeresztben az orvvadászat

A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett

Published

on

A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.

Fotó: Rendőrség

A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.

Fotó: Rendőrség

A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.

Fotó: Rendőrség

A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnésétA délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.

Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom