Hóval esik le a nyúl, tartja a régi vadászközmondás, ami az egyszerű halandó nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy viszonylag akkor könnyű puskavégre kapni a tapsifülest, amikor hó borítja a tájat. Lehetőleg friss hó. No de mit tegyenek Nimród kési utódai a mostani, tavaszt idéző télben? Mint a továbbiakban látni fogjuk, a vad becserkészése, elejtése ilyenkor is nagy-nagy izgalommal jár, és a ritka kivételtől eltekintve sohasem egyszerű feladat.

Reggel a gyülekező helyen talán a vadászkutyák a legtürelmetlenebbek. Ők már nyomban indulnának neki a határnak. Holott, lássuk be, tizennyolc-húsz vadász eligazítása, a mai teendők kijelölése nem egyszerű feladat. Ezen a vasárnapon plusz hat fokot mutatott a hőmérő, ragyogóan sütött a nap, még a szél sem rezdült. Vajon ilyenkor mely táblákat érdemes felkeresni? Végül is a közeli gyümölcsös mellett dönt a csapat. A fákkal beültetett rész körül akad néhány parcella friss vetés, meg nagyhantú őszi szántás. Ez utóbbiban ugyancsak nehéz előre jutni, ám egyben ez a rész kecsegtet leginkább zsákmánnyal.

– Hogy miért is?

– A nagy laznában, a derékig érő fűvel benőtt táblákon igazából nem érzi biztonságban magát a nyúl – magyarázza a csatárláncban mellettem lépkedő Imre. – A gyakran felkerekedő szél nyomán zizegő levelek miatt a tapsifüles igazából nem tudja kiszűrni a számára fontos zajokat: a vadász lépteinek közeledését vagy a vadászkutyák folyamatos motozását. Tehát nem tudja felmérni a veszélyt. Ezzel szemben a szántás hantjai alatt jól be tudja fészkelni magát, méghozzá úgy, hogy ő maga láthatatlanná válik, emellett minden gyanús zajra nyomban felfigyelhet.

Akárhogy is, nyúlnak lenni – bármennyire is okos és óvatos állatról legyen szó –, különösen a vadászati idény közepén, nem egy jó életbiztosítás… Töprengésemből az erdő szélén haladó vadász által gyors egymásutánban leadott két lövés ráz fel. Innét csak annyit látni, hogy a menekülő tapsifüles hatalmasat bukfencezik, elterül és nem mozdul. Frici, az esethez legközelebb tartózkodó vadászkutya szájában már hozza is a zsákmányt.

Rövid pihenő következik. Megtudom, hogy a vadászpuskákba való patronok ára igencsak felszökött, egy töltényért már tizenegy-tizenkét hrivnyát is elkérnek. S ezeket érdemes ismert gyártóktól beszerezni. Az itteni vadászok körében újdonságnak számít az úgynevezett konténeres töltény, amelyből a kirepülő sörétek csak úgy harmincöt-negyven méter után kezdenek teríteni, azaz széjjelszóródni. A felkészült vadász tehát kényelmes helyzetben van, ha tíz-húsz méterre bukkan fel a vad, akkor érdemes először a hagyományos tölténnyel kísérletezni – az egyik csőben ez van –, s ha a kísérlet nem sikerülne, akkor duplázhat a távolabbra hordó konténeressel.

Újabb zahonya, fűvel, szeder-, kökény- és csipkebogyó bokrokkal benőtt tábla következik. Sándor, a tapasztalt vadász vaddisznó nyomait fedezi fel az egyik csapáson. Tőle tudom, hogy az említett nagyvad elszaporodásának nem mindenki örül. A kukoricatermesztők semmiképpen. De a vadászok egy része sem, mivel a sörtevad ugyanolyan kedvvel falja fel nyáron a fácánok tojásait, mint ahogy széttúrja a vadnyúl fészkét. Szóval, valamit valamiért…

A decemberi hónapban két vadászati idény is egybeér. Még érvényesek a fácán vadászatára kiállított kilövőlapok, ugyanakkor már megkezdődik a nyúlvadászat is.

Jánosi és Csikósgorond között, a leendő szemétfeldolgozó közelében most egy olyan területet fésülünk át, ahol előszeretettel tanyáznak a fácánok. Számomra minden szárnyas felröppenése igazi élmény. Avatott szem és fül kell hozzá, hogy az első másodpercekben megállapítsd, most éppen tojó vagy kakas nyugalmát zavartuk meg. A vadászok a tyúkokra nem lőnek. Az ok, gondolom, mindenki számára nyilvánvaló.

Ám a nagy robajjal felemelkedő kakasokat előszeretettel veszik célba. András egy pontos találattal éppen most ejtett el egy színes tollú madarat.

– Nem igaz, hogy egy idő után már rutinszerűvé válik egy-egy vad elejtése – vallja beszélgetőtársam, miközben avatott mozdulattal az övén lógó szíjra fűzi a fácánkakast. – Amikor felröppen egy szárnyas, vagy ugrik a nyúl a közelemben, érzem, hogy minden esetben gyorsan emelkedik az adrenalin szintem. Az évek tapasztalata legfeljebb azt hozza magával, hogy már nem kapkodok idegesen, igyekszem tudatosan cselekedni, pillanatok alatt a megfelelő helyre célozni. Egy felröppenő madár esetében ez nem is olyan egyszerű.

– Csak a csizmaszárban nincs nyúl – idézi egyik kedvenc mondását Popovics Sándor, a Jánosi Vadásztársaság elnöke. Teljes joggal, mivel az utolsó hajtás befejeztével a tábla szélén megállva több vadász már a töltényeket kezdte kiszedni a puskájából, amikor csaknem egyszerre két nyúl is kiugrott a sáncból. Természetesen, az ellenkező irányba menekültek. Az egyik pillanatokon belül lőtávolon kívülre került, ám a másikat, éppen az elnök éberségének köszönhetően, sikerült elejteni.

Hazafelé tartva természetesen a mai nap legemlékezetesebb pillanatait idéztük fel. Izgalom akadt bőven, hisz többször előfordult, hogy a célkeresztbe kerülő könnyű zsákmánynak ígérkező vadnak sikerült egérutat nyernie. S az is megtörtént néhányszor, hogy már-már a lőtávolon kívülre kerülő nyulat az egyik vadásztársunk pompás találattal megállította. Beszélgetőtársaim szavaiból kiérződik, hogy nem bánkódnak az elszalasztott lehetőségek miatt sem, hisz tudják, a következő vasárnap kezdődik minden elölről. Egy újabb forduló, mely ugyancsak sok izgalmas percet, nagyszerű kalandot ígér.

Szépreményi Kristóf
karpatinfo.net