Keressen minket

Vadászat

A házi macskának kártékonysága a szabadban

Közzétéve:

Feltöltő:

Nem új dolog, hogy a természeti értékek legnagyobb kártevője a kóborló házi macska. Alábbi cikk, fenti címmel, az Erdészeti Lapok 1867. évi májusi számában látott napvilágot. Veretes, bár kissé nehézkes magyar nyelven született az írás és az is kiderül belőle: anélkül, hogy tudtak volna a macska által hurcolt különféle kórokozók létezéséről, nagyon is pontosan ismerték a faj elképesztő mértékű kártételeit. Ami az igazi gond, hogy 150 év alatt a helyzet csak romlott.

Nemrég, egy kora tavaszi sétámon egyszer csak azt tűnt fel, hogy valamire veszekszik egy ökörszem. A bokor mellett egy cirmos macska ült, fél szemét a madáron tartva. Mivel esélye sem volt arra, hogy az éber ökörszemet egy hirtelen támadással meglepje, nem is kísérletezett vele. Egészen más lett volna a helyzet, ha lesből támadhat! – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A házi macskának kártékonysága a szabadban

Minden erdész, gazda, kertész tapasztalhatá, hogy az egész enyhe évszakon át számos házimacska kóborog a kertekben, a mezőn és erdőn, néha rendkívül nagy távolságban minden emberi lakástól. Ha szemmel tartjuk a nagyobb gazdaságoknál tartatni szokott öt-hat macskát, azt vesszük észre, hogy egy vagy kettő közülök tán’ nyugodtan hon marad, de a többi, tavasz nyíltával rendesen eltűnik és tél felé, néha számos elvadult családdal együtt, ismét hazatér. Nem minden macskában lakik tehát ezen sajátságos vándorösztön; de amelyik egyszer megkísérelte, többé egy nyáron sem marad a házi tűzhely mellett.

Noha ezen tény általán ismeretes, mindamellett legtöbb ember keveset gondol annak sajnálatos következményeivel, sőt többnyire nem is ösmeri azokat. Szabadságot veszek tehát magamnak, a mívelt földbirtokosokat, erdészeket s mezőgazdákat ezen tárgyra a maguk érdekében figyelmeztetni és a házimacskának a szabadbani kártékonyságát röviden leírni. Elfog ugyan a macska néha a kertben vagy mezőn is egy-két egeret, és valószínűleg ez indítja kezdetben a szabadbani leskelődésre.

Csakhamar azonban a kis madárka vonja magára figyelmét; ennek elfogása rá nézve sokkal mulattatóbb és húsa is kétségtelenül ízletesebb. És íme, nem telik sok idő, s a macska szenvedélyes vadásszá vált – kertekben a billegényekre (Billegető fajok. A SZERK.), csipkemadarakra (Vörösbegy. A SZERK.), pintyekre, a mezőn és erdőben pedig a pacsirtákra, fürjekre, foglyokra, fiatal nyuszkákra.

Ez azonban nemcsak a természetbarátra, hanem a gazdára nézve is igen sajnálatos tény, minthogy a pusztítás, melyet egyetlen egy macska a nyáron át a szabadban véghez visz, valóban nagyobb, mint első tekintetre sejtenők. Ha számba vesszük ugyanis, hogy átlagban minden négyszegmértföldre, beszámítva kerteket, mezőt és erdőt, legalább is 8 vagy 10 macska tartózkodik, melyeknek mindegyike naponta, az ottani állatlakossághoz képest, egy nyolcadtól majd csak fél négyszegmértföldnyi területig barangol be –, ha meggondoljuk továbbá, hogy ezen kis ragadozó itt egy fülemülétés cziczkányt, amott egy vakandot és görényt – szóval, gyilkolási vad kedvében mindent megöl, amin csak erőt vehet és, hogy azonfölül gyorsasága, csele, kitartása elől nem egy könnyen képes a kisebb állatok bármelyike, legyen az szárnyas, vagy emlős, menekülni: ha mondom, mindezeket egybevesszük, könnyen fogjuk azon roppant kárt felismerhetni, melyet a szabadban barangoló házimacskák szintúgy a természet háztartásában, mint az emberek érdekeiben okoznak.

Nagyon is való Glogernak ama kimondása, mely szerint az ember az ő kulturális és civilizáló törekvéseivel önmaga legfőbb oka azon kártékony egyensúly zavartatásnak a nagy természet háztartásában, melynek végre is az ember érzi leginkább súlyos következményeit. Íme, a macska erre új bizonyság. Ezen háziállat kétségtelenül azon legfőbb okoknak egyike, melyek által évről évre mindenfelé a hasznos éneklőmadarak fokozatos pusztítása előidéztetik. Nem szükséges ennek további következményeit, ú. m. a kártékony rovaroknak, (melyeknek éppen az éneklő madarak leghathatósabb üldözői), véghetetlen szaporodását és ebből eredő károkat a természet és ember háztartásában részletesebben előadni.

De nem mulaszthatom el, a mondottakhoz még néhány adatot saját tapasztalásomból csatolni. Bátran állíthatom, miszerint azon macska, mely már egyszer madarakra s más effélékre künn vadászni volt, nem csak a szabadban felette kártékony állattá, hanem azóta a háztartás körül is teljesen érték- és haszonnélküli teremtménnyé vált.

Ez egészen természetes. Ősszel ugyanis kövéren és hízottan jő haza; lusta, csak a meleg kályha körül heverész, mit sem törődvén az egerekkel, vagy éppen a patkányokkali fárasztó harccal. Számos esetben tapasztaltam, hogy olyan macska, mely a szabadban madarak és egyéb vadak gyilkolásával foglalkozott, a ház körül többé sem egeret, sem patkányt nem fogdoz. De szabaduljon ki csak egyszer, vigyázatlanságunk következtében, a kis kanári madár kalitkájából és meglátjuk, mi hirtelen ott terem a különben a kályhán mozdulatlanul szunnyadó kandúr és mily bámulatos gyorsasággal ragadja meg ártatlan prédáját, még mielőtt azt akadályozhatnók.

Hogy mennyire terjednek a házimacskának ragadozásai a szabadban, erről is magam tapasztalása után irhatok. Egykor kint a mezőn sétálván, távolról egy nyulat hallok sivítani, és midőn oda siettem, – a helyszín egy kis terjedtségű, de nagyon sűrű krumpliföld volt –, elején csak egy középnagyságú házimacskát látok gyorsan elfutni; de tovább kutatván, ott lélekszik egy nagy nőstény nyúl, melyet a macska éppen megfojtott, s amely négy, majdnem teljesen kinőtt fiat hordott méhében.

Egy földbirtokos barátom, ki gazdaságában semmi macskát nem tűrt, mellékesen említve, a következő módon tudta magát az egerek ellen óvni. Szép házi kertjében egy pár sűrű gyepű volt, ezek alatt, különösen az épületek közelében, szekrényeket alkalmazott, félig a földbe, sündisznók számára és itt tenyésztette ezen hasznos és különben ártalmatlan egérvadászokat. A padlásokon, pajtákon és istállókban pedig nyílásokról gondoskodott baglyok számára, és nem is tartott sokáig, hogy ezen jótékony vendégek nála megtelepedtek. Emellett a vakondokat is szorgosan és célszerűen kíméltette. A háztartás körül pedig egy kis pincs végezte igen sikeresen az egerek és patkányok elleni vadászatot.

Barátom gyönyörködött a számtalan zenéreken (Énekes madarakon. A SZERK.), melyek, – bölcs gondoskodása következtében, – nemcsak a kertben, hanem egy szomszéd kis ligetben is megtelepedtek és senki által nem háborgatva, nemcsak a gyümölcsfákat hathatósan óvták, hanem az egész környéket gyönyörű éneklésükkel eltöltötték. De ki írja le bosszúságát s fájdalmát, midőn mind ennek daczára egyik tavaszi napon a gyümölcsösben s a ligetben majd minden madárfészek kirabolva találtatott, köztük a csalogányok, egy pár nagy vadgalamb, egy fekete rigó és számos más madárnak fészke! Csakhamar kitűnt azonban,.hogy a gonosztevő egy, majdnem két óra távolságban lakó szomszédnak macskája vala, mely lassanként egész idáig kiterjesztette rabló vadászatát.

Ha mind ezekhez hozzávesszük még, hogy a macskának gyilkolási dühe ellen az ágak likaiban tanyázó, s a természet háztartásában annyira hasznos odúköltők (harkályok, czinkék sat.) sem biztosak, minthogy éles körmű lábával a legmélyebb és legszűkebb rejtekbe is hatolni s onnan martalékát előhúzni képes, – úgy őszintén örvendhetünk, azon szokásnak, miszerint minden jóravaló vadász a mezőn vagy erdőn rajtkapott macskákat kegyelem nélkül ellövi, vagy kutyáival halálra üldözteti. Ha Vogt Károly a kecske fölött, mint annyira ártalmas állat felett kíméletlenül pálczát tör, akkor ezt, hasonló jogosultsággal a házimacska irányában is tenni szabad volna.

Mindamellett nem akarjuk a macskának, mint háziállatnak, jogosultságát, sőt szükségességét eltagadni, – legalább addig nem, míg kielégítő helyettesítésről, tán legjobban a fennebb leírt módon, nem gondoskodtunk. De mint felügyelet nélküli, önkéntesen a szabadságba visszatérő ragadozó állat, a macska feltétlenül, mindenkor és mindenütt üldöztessék.

Minden a nyáron át hazulról eltávozó macskát tehát megölni kellene, miután az ilyen, mint egérfogó, a háztartásnál többé úgysem felel meg. Vagy pedig, minthogy ezen javaslat követése idővel a házimacskák teljes kiirtását vonatná maga után, tehát gondolkozzunk oly’ eszközökről, melyek által a macskának kártékony kivándorlását biztosan akadályozni lehetne.

diohejkiado.hu

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom