Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Érdemben javulhat a hivatásos vadászok helyzete
Ez derült ki a hivatásos vadászok erkölcsi és szakmai helyzetének javítására vonatkozó programterv kidolgozásával megbízott – 2014 júliusában Sasréten, az Országos Hivatásos Vadász versenyen létrehozott – bizottság április 2-ai tanácskozásán elhangzottakból. Az öttagú bizottság tagja többek között dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Fodermayer Vilmos hivatásos vadász alelnök is. Az OMVK központjában szó esett arról is, hogy igen biztatóak a készülő – minden bizonnyal ősszel elfogadásra kerülő – új vadászati törvény hivatásos vadászokat érintő rendelkezései.
A hivatásos vadászok szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsülésének javítása már évek óta aktuális és égető kérdés. Fodermayer Vilmos a hivatásos vadászok 2014. novemberében, Hatvanban megtartott II. szakmai konferenciáján bemutatta az OMVK ezzel kapcsolatos programját. Jelenleg az országban a csaknem 1400 vadászatra jogosult minden megkezdett 3000 hektár után egy hivatásos vadászt köteles alkalmazni. Számuk körülbelül 3400 fő, ám a becslések szerint mintegy harminc százalékuk ténylegesen nem dolgozik – azaz úgynevezett „papírvadőr” –, munkáltatójuk csak azért alkalmazza őket, hogy eleget tegyen a törvényi előírásoknak. (Sajnos ma a vadászati hatóság e fölött szemet huny.) A hivatásos vadászok anyagi megbecsülése az esetek jelentős részében igen szerény: sokukat csak minimálbéren foglalkoztatják, illetve gyakorlat a költségtérítéses elszámolás is. Noha a jogszabályok előírnak bizonyos számukra biztosítandó juttatásokat, felszerelést, mindez gyakorta csak papíron létezik. Végül, de nem utolsósorban helyenként komoly gondot jelent a vadgazdálkodásban járatos irányító személyek hiánya, hiszen az ezt a szerepet betöltő vadászmesterek, esetleg elnökök részére nem feltétel a szakirányú végzettség.
Az utóbbi években már elkönyvelhettünk előremutató változásokat: így többek között az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyekről szóló 2012. évi CXX. törvény közfeladatokat (rendészeti feladatokat) ellátó személynek minősítette a hivatásos vadászokat, akiket ennek következtében fokozott védettség illet meg munkájuk során. Az OMVK küldöttközgyűlése 2013-ban elfogadta a Hivatásos Vadászok Szolgálati Szabályzatát, amely egyebek mellett részletesen rögzíti a hivatásos vadászok járandóságait is. Nem elhanyagolható eredmény továbbá, hogy az OMVK elnöksége elfogadta a hivatásos vadászok terepi szolgálati egyenruhájára vonatkozó javaslatot, ami a már említett hatvani konferencián, továbbá a FeHoVán széles körben bemutatásra került, s záros határidőn belül jogszabályi szintre emelkedik.
Az OMVK a hivatásos vadászok helyzetének további javítását egy komplex program kidolgozásában látja. A megújulás egyik záloga a szakma megtisztulása, a „papírvadőrök” kiszűrése. Ezt szolgálja, hogy hivatásos vadász csak a Munka Törvénykönyve szerinti teljes munkaidős munkaviszonyban lenne alkalmazható, továbbá megszűnne a megbízásos jogviszonyban történő foglalkoztatás lehetősége is, és ezentúl a hivatásos vadász csak egy vadászterületen teljesíthetne szolgálatot. Ezen feltételek teljesülése esetén indokolt az eddig minden megkezdett 3000 hektár után egy kötelezően alkalmazandó hivatásos vadász szabályt minden befejezett 3000 hektárra módosítani. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy amennyiben a vadászatra jogosult több hivatásos vadászt kíván foglalkoztatni, azt ne tehetné meg. Mindezekkel egyidejűleg fokozni szükséges a vadászati hatóság jogszabályi előírások betartására irányuló ellenőrzési tevékenységét, ami ma sajnos a hivatásos vadászokkal kapcsolatos előírások vonatkozásában kívánni valót hagy maga után.
Az OMVK a törvényalkotás során – a vadászati hatóság adminisztratív feladatainak csökkentése és ezáltal az előzőekben említett ellenőrzési lehetőségeinek és szakmai munkájának javítása érdekében – kezdeményezi több, a hivatásos vadászokkal kapcsolatos és jelenleg a vadászati hatóságnál lévő feladat átvételét. Ezek között szerepel a hivatásos vadászok eskütételének lebonyolítása, a szolgálati naplók kiadása, a hivatásos vadászok nyilvántartása és az ezzel kapcsolatos adminisztratív feladatok. (Az OMVK az ügy érdekében más, szorosan nem a hivatásos vadászokhoz kötődő hatósági feladatot is magára kíván vállalni, mint például a külföldi vadászati engedélyek vagy a nagyvad-azonosító jelek kiadása. Szóba kerülhet még akár a trófeabírálat átvétele is.)
Ami az anyagiakat illeti, a bizottság bértáblajavaslat elkészítését is tervezi a vadászatra jogosultak számára, amely a végzettségen, a szolgálati időn, a területi adottságokon, illetve az elvégzendő feladatokon nyugodna. A program nem elhanyagolható részeként kezelendő, hogy a hivatásos vadászokat irányítók (elnök és/vagy vadászmester) részére kötelező érvényű szakmai végzettség kerüljön meghatározásra, de a jövőben komolyabban kell venni a hivatásos vadászok kötelező szakmai továbbképzését is, mind a részvétel, mind pedig azok színvonala vonatkozásában, amihez az OMVK központja – az érintett szakbizottságok bevonásával – 2016-tól jelentős segítséget kíván biztosítani.
Az erkölcsi elismerés szintén komoly motiváló erő, ezért javasoljuk az OMVK megyei szervezetei részére az általuk adandó kitüntetések alapítását, amelyekkel a hivatásos vadászok munkáját ismerik el.
A témában záros határidőn belül összefoglaló anyag készül. Ezt megkapják véleményezésre a megyei szervezetek, hogy aztán az észrevételek tükrében a lehető legjobban lehessen képviselni az érintetteket a törvényalkotás előkészítése során, hiszen a készülő új Vtv. hangsúlyosan foglalkozik a hivatásos vadászok szakmai, erkölcsi és anyagi elismerésének kérdéseivel.
A vadászati érdekképviseleti szervek – az OMVK és az OMVV – célja, hogy az új jogszabályok a lehető legpontosabban rendezzék a szakszemélyzettel kapcsolatos kérdéseket, mivel anyagi és erkölcsi elismerésük nemcsak a hivatásos vadászok érdekeit szolgálja. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vadászatra jogosultak minőségi vadgazdálkodásának záloga a megbecsült hivatásos vadász. Gyakorlati példák igazolják, hogy az elhivatott, jól képzett és elégedett hivatásos vadász a saját „bekerülési költségének” többszörösét teszi le a vadászatra jogosult asztalára. A képzetlen, rosszul megfizetett pedig – az el nem végzett szakmai munka miatt – roppant sokba kerül.
vadaszat.net
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
You must be logged in to post a comment Login