Vadászat
Lőgyakorlat, lővizsga – mi változzon?
Augusztus 12-én az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vadász és Sportlövő Bizottsága kezdeményezésére a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, a Sarlóspuszta Club Hotelben gyűlt össze több vadászvizsgára való felkészítést és vadászvizsgáztatást végző lőtér képviselője.
Az egyeztetés célja az volt, hogy az új, 2014 januárja óta hatályos vizsgáztatási rendszer eddigi tapasztalatai alapján közösen javaslatokat állítsanak össze a jogalkotó számára a vonatkozó rendelet finomításához.
A tanácskozást áprilisban már megelőzte egy hasonló megbeszélés, amelyen a tanfolyamszervezők fejtették ki észrevételeiket, erről részletesen itt olvashat. A 126/2013. (XII. 17.) VM rendelet, amely a vadászvizsga letételét kötelezően elvégzendő tanfolyamhoz köti, a gyakorlati – azaz lőtéri – vizsgára vonatkozó pontos előírásokat is tartalmaz. Ezekhez fogalmazódtak meg az elmúlt bő egy évben észrevételek a lőtéri tapasztalatok alapján.
Az esemény moderátora Hegyes Zoltán, az OMVK Csongrád megyei Területi Szervezetének és az OMVK Vadász és Sportlövő Bizottságának elnöke töltötte be. Mint mondta, lőtérvezetőként maga is látja azokat az egységesítésre vagy finomításra szoruló mozzanatokat, amelyeket több kollégája is felvetett. Köszöntő beszédében külön üdvözölte Pántya Nórát, aki a jogszabályi háttérért felelős Földművelésügyi Minisztérium (FM) képviseletében vett részt az egyeztetésen, kérve tőle: a szaktárca vegye figyelembe a gyakorlati szakemberek javaslatait a vadászvizsga rendelet készülő módosítása során. Emlékeztetett: a jogszabály elfogadásával 2014-től egy régi igényt elégített ki a minisztérium, hiszen a megfelelő felkészítés és a szigorú számonkérés a záloga a hagyományainkhoz méltó vadásznemzedékek kinevelésének. Így olyan emberek juthatnak vadászjegyhez, akikkel később egy vadászaton is szívesen találkoznánk.
omvk.hu
„Vadászjegyérvényesítés véradással” programot hirdetett a Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Területi Szervezete a miskolci székházában, a vármegyei Vadászok Házában.

Fotó: OMVK
A február 11-én lezajlott eseményen jónéhány vadásztársunk jelent meg, ezzel is segítve embertársainkat, hiszen a véradás az önzetlenség egyik legszebb formája, és az egyik legfontosabb életmentő jótékonysági tevékenység is egyben!
Nagyon köszönjük a megjelentek segítségét, szolidaritását, a vérkészítményre váró betegek nevében rendkívül hálásak vagyunk mindannyiuknak!
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Terítéken a csülkös haszonvad
Martin papája azt mondta, hogy disznómágnes vagyok, miután a hajtássort vezetve két disznót lőttek mellettem. A mai kaland is ezt igazolta. A vadászat legfontosabb kérdése: hova menjünk, melyik lesre üljünk? Ramón sokat tett a mai sikerem érdekében. Először is elmesélte, hogy a múlt alkalommal a Deseda túlpartján turkáló három-négy fős konda átjött a mi oldalunkra (akkor túl messze voltak).

Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Másodszor pedig amnesztiát hirdetett a rókákra, mivel a kevesebb zavarás jótékonyan hat a csülkös haszonvadak jelenlétére. A rozoga lest terveztem választani, de a friss szántást látva végül én is a forgószékes lesen kötöttem ki, akárcsak Ramón múltkor. A lemenő nap már a forgószéken ülve fogadott. Sötétedés előtt semmi mozgás, utána nyulak. A túloldalon, 450 méterre, a négyfős konda szorgalmas turkálásba fogott. A jó szélnek hála, elballagott előttem egy bak, 100 méterre a vetésben. A csülkös haszonvadakat figyeltem, abban a reményben, hogy felébred bennük a kíváncsiság, milyen íze van a vetésnek a Deseda innenső partján. Épp a csülkös haszonvadakat néztem, amikor gondoltak egyet, és iszkiri – irány az erdő, távolodva a Desedától. Lelombozódtam.

Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Vizsgáltam a környéket, és balra, a vetés és az erdő határán, megjelent egy lompos farkú ravaszdi. Még a homlokomat is összeráncoltam, hátha nem is olyan lompos a farka – mert akkor toportyánnak minősítem. De nem: ez egy lompos farkú ravaszdi, az amnesztia birtokában közelít, majd ott, ahol a bak eltűnt, ő is eltűnik. Körülnézek, és megfagy az ereimben a vér: 160 méterre előttem a konda megfontoltan, turkálva masírozik felém a Deseda melletti nádasból. A mágneses vonzásom – semmi kétség! Condor letesz, Pixfra bekapcsol, kupak felhajt, célra tart, kibiztosít, nagyítást állít. És megvannak: három süldő és egy koca. Közelednek. Az egyik süldő megáll és oldalt fordul. Ennél nem kell jobb – 150 méter, a .243-nak ideális. Terítéken a csülkös haszonvad.
Írta és fényképezte: Juhász György
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Orvvadászokat fogtak Kelet-Lengyelországban
Orvvadászokat fogtak Lengyelországban.
Két Łęczna megyei lakosnak kell felelnie az orvvadászat miatt. A 64 és 35 éves férfi – apa és fia – a rendőrség információi alapján került őrizetbe, miután kiderült, hogy jogellenesen ejtettek el egy jávorszarvast.

Fotó: KPP Łęczna
A rendőrök az egyik istálló átkutatása során egy csaknem 200 kilogrammos jávorszarvast találtak. A gazdasági épületekben egy terítékre hozott vidrát is felfedeztek, valamint egy fagyasztóban két vaddisznó és más vadből származó húst is lefoglaltak. A helyszíni intézkedéseket az Állami Vadászati Őrség képviselője is felügyelte.
Az házkutatás során a 64 éves férfi megpróbálta elrejteni a lőfegyverét, de a rendőrök ezt megakadályozták. Összesen egy pisztolyt, egy vadászpuskát és közel ezer lőszert találtak, amelyekről kiderült, hogy a 35 éves férfi tulajdonában voltak. Emellett hat további fegyvert és több mint 700 töltényt is lefoglaltak, amelyeket a férfi engedéllyel tartott.

Fotó: KPP Łęczna
A két férfi ellen már vádat is emeltek orvvadászat miatt. Emellett a 35 éves férfinak engedély nélküli fegyvertartás miatt is felelnie kell, míg az apja a büntetőeljárás akadályozásának vádjával néz szembe, mivel megpróbálta elrejteni az illegális fegyvert. A fiatalabb férfira akár 8 év, míg az idősebb férfira akár 5 év börtönbüntetés is várhat.
Forrás: Radio Lublin
(Forrás: KPP Łęczna)
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
You must be logged in to post a comment Login