Keressen minket

Vadászat

A homokmégyi gímszarvas

Közzétéve:

Feltöltő:

Mára nem titok, hogy hazánk legnagyobb területű megyéje, Bács-Kiskun megye, irigylésre méltó gímállománnyal büszkélkedik. Ennek okait, az aktuális állapotot és a kecsegtető kilátásokat évek óta kutatják a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézetével együttműködve, és az eredményeket szakmai programokon ismertetik a megyei Kormányhivatal szervezésében.

A homokmégyi gímszarvas

A homokmégyi gímszarvas

Idén került sor a harmadik ilyen tanácskozásra a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztályának szervezésében. Augusztus 14-én a Soltvadkerti Kossuth Vadásztársaság vadászházában gyűltek össze a megye vadászatra jogosultjainak képviselői, akik dr. Szemethy László, az egyetem docensének előadását hallgathatták meg.

A mintegy 40 érdeklődőt Szenek Zoltán, a megyei Kormányhivatal vadászati felügyelője üdvözölte. Külön köszöntötte prof. dr. Csányi Sándort, a SZIE-VMI igazgatóját, dr. Szemethy Lászlót, az egyetem docensét, dr. Szigethy Bélát, a megyei Vadászszövetség ügyvezető fővadászát, Kara Miklóst, az Országos Magyar Vadászkamara megyei Területi Szervezetének elnökét, Farkas Tibort, a megyei vadászkamara Vadgazdálkodási Bizottságának elnökét és Földvári Attilát, az OMVK kommunikációs főmunkatársát. Miután aláhúzta a hasonló szakmai programok fontosságát a megyei szarvasgazdálkodás szempontjából, átadta a szót Szemethy Lászlónak.

A kutató a megyei gímszarvas állomány megfigyelésének 2014-es eredményeiről szóló beszámolójának elején emlékeztetett: a megye nagyvadállományát sokan lenézik, lévén nem klasszikus élőhelyről van szó. Ám az évről évre összegyűjtött hullajtott agancsok arról árulkodnak, hogy a bevett állítások, amelyek szerint a szarvas eszményi élőhelye a dombvidéki erdő, nem helytállóak. Ez a vadfaj ugyanis tökéletesen megtalálja a számításait az alföldi ültetett homoki erdőkben is. Optimális életfeltételeinek fő tényezője az erdősült terület, nem a mezőgazdasági kultúra jelenléte, ezt korábban rádiótelemetriás kutatások is bizonyították. A jelölt egyedek nagy része nemigen mozdult ki az erdőből (a bikák esetében ez fokozottan igaz), hiszen az ott fellelhető táplálék jobb minőségű. A Bács-Kiskun megyei állomány minőségének egyik kulcsa az akác, amely nagy mennyiségben jó táplálékot kínál a szarvasnak. Az erdősültség pedig a megyében jó ideje növekszik, jelenleg 19,7 százalékos. Ehhez hozzájárul az is, hogy itt van az országban a legtöbb erdőfelújítás. Ez persze az erdei vadkár mértékére is kihat, ami azonban nem feltétlenül az állomány túlszaporodását jelzi, hanem azt, hogy az erdő érzékenyebbé válik a vadkár iránt.

nimrod.hu

Vadászat

Csabai Béla: A húsvéti őzbakom

Published

on

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, az őzbakvadászok között, fogalomszámba megy. Persze jó, erős, mutatós őzbakok esnek máshol is, de a “jászsági” és úgy az egész vármegye olyan őzállománnyal bír, hogy nagyon bízom benne, ennek a titkát soha nem fejtik meg. A nagy távolságok, a sokszor elérhetetlen messzeségben, a végtelen búzamezőkön kiálló őzbakok után, csak sóvárog az ember, miközben akad itt ártér és komoly erdők is. Aki járt erre, sose felejti el és ha csak egy-egy alkalommal lógott a vállán puska, sokáig elkíséri. Most az Agro Jager News érdeklődésére Csabai Béla meséli el, hogyan ejtette el a Szolnoki Diána Vadásztársaságnál a képen látható őzbakot, amelyre Dávid Valentin hivatásos vadász kísérte.

Csabai Béla őzbakjával. Fotó: Dávid Valentin / Agro Jager

Csabai Béla: Április 18-án történt. A Szolnoki Diána Vadásztársaságnál már 12 éve vagyok tag. Akkor nap, már hajnalban, de még sötétben mentünk ki Valentinnal, mivel előző napon a vadőrünk, az utolsó lővilágban látta az előtte megfigyelt őzbakot. Mivel az őzbak az ártérből váltott ki, így a gáton, a Tisza-folyó mellett foglaltunk helyet. Ahogy kezdett pirkadni egy nyúlcsalád jelent meg. Percekig nézegettük őket, közben mögölünk egy suta és tavalyi két bakgidája váltott ki az erdőből. A vadőrünk mondta, hogy átmegy a fasor túloldalán lévő repcetáblára, hogy megnézze, hogy talán ott van-e a kiszemelt. Egyedül maradtam.

15 perc után hív, hogy menjek utána, mert a repcetábla melletti réten kint látja az őzbakot. Összeszedtem a felszerelésem és elindultam a vadőr után. Miután odaértem hozzá, mutatja, hogy ott a mi kiszemeltünk. Na, láttam én, de úgy 400 méterre tőlünk, több más őzzel egyetemben. A kísérőm javasolta, hogy menjünk visszább két művelőnyommal, amit a gépek vágtak a repcében. Igen ám, de a legszélső művelőnyomban egy “hatos” fiatal bak állt. 200 métert cserkeltünk a repcében, miközben eláztatott minket egy tavaszi zápor is. Hirtelen jött, nem is tudtunk rá felkészülni.

Csabai Béla kívánatos őzbakja. Fotó: Csabai Béla / Agro Jager

Mikor a kiszemeltünkkel egyvonalba értünk, felkelt a repce szélén még egy fiatal őzbak, ami minket méregetett. 20 perc mozdulatlan várakozás közben csatlakozott hozzá még egy fiatal őzbak. Azt hittük, most elállt mellőlünk Diana. Azonban még 20 perc várakozás után egy egerészölyv elrepült a két fiatal őzbak felett, amitől megriadtak és odébb álltak. No!

Mégis csak ránk mosolygott Diana, így el tudtuk foglalni a megfelelő helyünket. Lehasaltunk a repce szélére, hogy ne tűnjünk ki a környezetből és vártunk, mert a a mi őzbakunk meg eközben lefeküdt. 45 percet hasaltunk a vizes fűben, miközben záporok áztattak minket, de kitartottunk. A vadőr egyszer csak suttog, hogy jön felénk a suta és nagyon a mi irányunkba nézeget. Én nem láttam még akkor, de 30 másodperc múlva megint megszólal, hogy  jön a kiszemeltünk is a suta után.

Vadászati hírekért látogasson el a Vadászati rovatunkba! Kattintson a képre!

Én ekkor láttam meg a sutát. Nem sokkal később pedig megláttam Őt! Folyamatosan követtem. Amikor először megállt, akkor pont úgy állt meg, hogy egy fűcsomótól nem láttam tisztán. Amikor újból elindult, láttam meg újra, de egy nádas gödör szélén állt meg, ám ekkor már  72 méterre volt tőlünk és ott kezdett el szedegetni. Ekkor mondta a vadőr: most jó és ha gondolom!

Jó kísérővel sem egyszerű a vadászat. Fotó: Csbai Béla / Agro Jager

Nem tudtam a puskát rendesen a vállamba fogni és célzás közben is tudtam, hogy ez nehéz lesz. Mindent megtettem, de a lövés pillanatában is láttam, hogy hátracsúszott. Így is jelzett és rögtön beugrott a nádasba. Vadőr is megerősítette a találatot és egy kis várakozásra kért engem. Mit tehettünk mást?

Emlékezetes maradt az idei húsvéti őzbakom története. Fotó: Dávid Valentin / Agro Jager

Dohányoztunk és miután végeztünk a kis szünetünkkel, elindultunk a nádas gödör azon pontjához, ahol beváltott az őzbakunk. Mikor odaértünk a beváltási helyéhez, már meg is pillantottuk. Dermedten feküdt előttünk, úgy öt méterre. A vadőrünk gratulált nekem és ott hagyott az őzbakkal, hogy töretet és a terítékhez szükséges gallyakat begyűjtse. Gyönyörködtem ez idő alatt eme remek őzbakban és a trófeámban.

Így esett el az én húsvéti őzbakom…

Írta és fényképezte:
Csabai Béla

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A NÉBIH szigorításokat vezetett be a járványok megelőzése érdekében:

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A kibővített adattartalmú látogatási napló vezetését a Magyarország állattenyésztését fenyegető és sújtó madárinfluenza, afrikai sertéspestis, kiskérődzők pestise és kiemelten a ragadós száj- és körömfájás állatbetegségekkel összefüggésben a betegségek továbbterjedésének megakadályozása és a kártételének csökkentése érdekében rendelték el.

Minden olyan személyt, aki belép a telepre, de nem szerepel a – már megszokott – jelenléti íven, valamint minden olyan gépjárművet, amely nem tartozik a mindennapi telepi munkavégzéshez szükséges járművek közé, a látogatási naplóban naprakészen rögzíteni kell. A napló hiánytalan vezetéséért a telepvezető/tartó/tulajdonos felel.

Amennyiben az állattartó nem tartja be a határozatban foglaltakat, az illetékes hatóság bírságot szabhat ki.

Minden további információ elérhető a Nébih portálon:
https://portal.nebih.gov.hu/rszkf 
https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
https://portal.nebih.gov.hu/kiskerodzok-pestise

 

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Vadászat

Magyar vizslát mentettek a katasztrófavédelem munkatársai Büsüben

Published

on

Délelőtt érkezett a segélykérő hívás, ugyanis gyerekek bukkantak egy elhagyatott területen lévő kút mélyén rekedt kutyára a Somogy vármegyei Büsüben – tájékoztatott a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

15 méter mély kútba zuhant egy magyar vizsla Büsüben. Gyerekek találták meg. Fotó: Kaposvári Hivatásos tüzoltó-parancsnokság

Pár napja már keresték gazdái a magyar vizslát, végül gyerekek találtak rá a szomszéd telkén. A kutya szorul helyzetében egy gazzal benőtt, fedetlen kút mélyén várta megmentőit.

További vadászati hírekért látogasson el a Vadászati rovatunkba! Kattintson a képre!

A kaposvári hivatásos tűzoltók mentőkötéllel leengedték egyik társukat a mintegy 15 méteres kútba, aki a barátságos állatot ölbe vette és végül így húzták őket fel. Szerencsére a kutyának nem esett baja zuhanás közben!

Forrás:
Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom