A vadászat napján, megérkezésemkor, elég erős ködös idő fogadott a Nagyaszólapos területrészen. Túl messzire nem lehetett látni. A vendéglátóm, Csaba, úgy gondolta, hogy beiratkozás előtt tegyünk egy gyors kört és keressük meg a bikákat, akiket már előtte délután látott azon a részen. Hamar meg is találtuk őket, egy bekerített telephely mögötti erdős kaszálón mentek felfelé a domb oldalában. Csabi mondja: ott vannak a bikák. Én meg rákérdeztem: hoooool, mert én nem látom! Nem állt rá a szemem elsőre a köd miatt. Aztán megálltunk, és távcsővel láttam őket. Örömmel mondtam én is: ott vannak a bikák! Vagy 30-40!

Fotó: Gerho Balázs – Agro Jager News

Őket láttam tegnap délután, ugyanitt. Szóval akkor itt lesznek. Körbenéztünk a területen és láttunk még bikákat másfelé is. Azt mondja Csabi: most bemegyünk és beírunk erre a részre. Úgy is lett. Beírás után kiérkeztünk a Nagyaszólápos nevű területrészre, ami Mátraverebély külterületére esik. Ahogyan átértünk egy szélesebb kökényes soron, akkor a völgy túloldalán megláttam két fiatal bikát, de be is mentek a kökénysávba és eltűntek. Leereszkedtünk a völgy aljába és áthajtottunk a túlsó oldalba, ahol a bikák eltűntek előlünk. Leállítottuk az autót és innen gyalogosan cserkelve indultunk el. Rövidesen elérkeztünk egy leskosárhoz, ahol volt egy kivágott léniás rész, ahol csendben át tudtunk menni a túloldalra, ahol egy mélyebb völgy terült el a két domb között. Távcsöveztem a területet, ahol a bikákat láttam, de sehol semmi nem mozdult. Csabi csendben odaszólt: itt van egy bika előttünk a völgyben, vagy 60 méterre, de csak egy nagyon kis része látszik ki a lapát tetejéből

Fotó: Gerho Balázs – Agro Jager News

Letérdeltünk egy pici bokor mögött, amiben állt három szál erősebb kökény. Mivel a lőbotot mindketten otthon felejtettük, így csak egy rögtönzött lőbotot törtünk segédletnek. Letérdeltünk a bokor mögé, a bika fentebb jött a völgyből, de nem eléggé, csak annyira, hogy meglássuk, mekkora gyönyörű lapátot visel a fején. Ahogyan ezt megmutatta, abban a pillanatban egy kisebb bika sétált fel a völgyből és egyenesen felénk jött. Gyanúsak voltunk neki, mert odajött hozzánk vagy 20 méterre. Csak nézett minket, mi meg őt. Ahogy nyugtázta magában 20 perc elteltével, hogy nem vagyunk veszélyesek, visszatért a völgybe, ahonnan jött és eltűnt. De amíg vele voltunk elfoglalva, az előző nagy bika mögött egy öreg, igazi szép hosszú lapátú bika mutatkozott, de ő is csak addig jött fel, amíg a szemágtól felfelé megmutatta a trófeáját. Csabi elbírálta és mondta, ha tetszik, akkor meglőhetem, ha feljön a völgyből. Igen ám, de őfelsége valamit nagyon megneszelhetett vagy érzett, mert egyenesen felénk meredt és semmi nem tántorította el a figyelmét.

Fotó: Gerho Balázs – Agro Jager News

Egy fél óráig térdeltünk, félig behajolva, görnyedve. A kényelmetlen testhelyzetből már muszájból változtatni kellett, mert kezdtem elzsibbadni. A bika nem mozdult, csak felénk bámult. Mondtam Csabinak, hogy megpróbálok lassan célozva, a bokron támasztva felemelkedni és ha meglátom a nyakát, akkor ott meglövöm. Nem sokat tudtam mozdulni, mert az öreg abban a pillanatban már vitte is az egész csapatot be a völgybe. Voltak vagy 40-en. Elszaladt mind. Egy jó nagy félívben futottak, fel a völgyből a dombra és olyan 200 méterre megálltak, majd lassan lépegetve mentek tovább. Csabi szólt, hogy a második csoportnak az elején van egy hasított lapátú bika, világos színű a szőre. Mondom neki: igen, látom. Na, akkor azt meglőheted – hangzott el a válasz. Közben a szél picit megmozdult és a ködöt elég jól elfújta. Lehetett bírálni is és célozni is, messzebbre. Mondja Csabi: ha szeretném, meglőhetem, de kb. olyan 200-220 méterre lehetnek. Mondtam neki, hogy nem baj, az jó távolság nekem. Lőhetem? Mondja: lőjem, ha úgy érzem. Ebben a pillanatban elengedtem a .243-as Geco Teilmantel lövedéket útjára. Gyönyörű mély becsapódással érkezett a vad testébe a lövedék, a lapocka mellé. A bika kivált a csapatból és 10 méter megtétele után összeesett.

Fotó: Gerho Balázs – Agro Jager News

Gyere, menjünk el az autóért – mondta Csabi – és odamegyünk. Én inkább gyalogolnék hozzá – válaszoltam. Úgy is lett. Odasétáltam hozzá,  akkorra Csabi is odaért. Amikor meglátta Csabi a trófeát és a plusz ágakat, akkor tudatosult benne, hogy nem mindennapi trófea birtokosa lehetek! Mikor odaléptem a bikához, én is megláttam. A könnyeimmel küszködve léptem hozzá oda és vettem birtokba életem első és legszebb trófeájával rendelkező bikáját! A töretet már csurgó könnyeim közepette vettem át. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a vadászatot a Csente VT-nek és Csabinak.