Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Világkiállításra készülve – nagy siker volt a 24. FeHoVa
Megkezdődtek az előkészületek a 2021-es budapesti Vadászati Világkiállításra – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 24. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításon, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyanott közölte: a tárca indítványozza a vadhús áfájának mérséklését 5 százalékra. A szervezők szerint a tavalyihoz hasonlóan sikeres kiállítást zárt a FeHoVa.
Az elmúlt évi rekordlátogatottság és 17 ország 310 kiállítója – ez volt a 2017-es Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás. 22 állami erdészet mutatta be vadász- és kiránduló területeit. Ezek a számok is jelzik az esemény folyamatosan növekvő jelentőségét. A FeHoVa immár a kelet-közép-európai régió legjelentősebb ilyen tematikájú kiállítása.
A kiállítók minden évben nagyobb és nagyobb területeket foglalnak el. A horgász-kiállítók, akik két évvel ezelőtt költöztek önálló pavilonba pillanatok alatt „belakták” a megnövelt teret. Számuk tavaly 30%-kal nőtt. Idén egy még nagyobb és modernebb pavilonban mutatták be kínálatukat. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke elmondta: szövetségük, amely egyben a legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezet az új szabályozás hatására egyetlen év alatt 70 ezerrel, 400 ezerre növelte tagságát.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke a megnyitón elmondta: az utóbbi években megújították a magyar vadgazdálkodás feltételrendszerét. Ennek során ésszerűbbé tették a fegyvertörvényt, új, európai színvonalú vadászati törvényt fogadott el az Országgyűlés. Jelezte: elkezdődtek a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás előkészületei. Emlékeztetett rá, hogy az esemény az első magyarországi vadászati világkiállítás fél évszázados jubileumával esik majd egybe. A kiállítást előreláthatólag három helyszínen bonyolítják majd le: a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, a hatvani vadászati múzeumban és a megújult Budapesti Állatkertben.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyancsak a megnyitón bejelentette: a tárca indítványozza a vadhús és halhús áfájának 5 százalékra mérséklését, annak érdekében, hogy az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói rétegekhez juthassanak el.
A kiállításon számos szakmai programot kínált. A Vadgazdálkodás időszerű kérdései című konferencián Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke azt mondta: az új vadászati törvény hatályba lépése után megtörténtek a szükséges határmódosítások a vadászterületeken, emellett határoztak a vadászati jog gyakorlásának és hasznosításának feltételrendszeréről is. Mindez azért volt fontos, mert március 1-jén kezdődik az új 20 éves vadászati periódus, ami lehetővé teszi a hosszú távú vadgazdálkodás feltételeinek megteremtését.
Az idei FeHoVa – a szokásos programok mellett – számos újdonságot kínált a látogatóknak. Nagy siker volt Ferenc Józsefről, mint vadászról szóló emlékkiállítás, a gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójára rendezett kiállítás, amelyen a látogatók megtekinthették a híres vadász megmaradt trófeáit. Ugyancsak hatalmas érdeklődés kísérte a Jégvilág tárlatot, a magyar vadászok sarkvidéki trófeáiból összeállított diorámát, a rendellenes gímtrófeákat bemutató kiállítást és az Őz világa bemutatót. Rengetegen próbálták ki tudásukat a MAGNUM lőtéren.
Ahogy már megszokhattuk, egy gombostűt sem lehetett elejteni a szarvasbőgőversenyen, a vadászkürtfesztiválon, és nagy sikerük volt a vadászkutyás és madaras bemutatóknak.
A horgász színpadon, az óriás akváriumnál és a tavalyinál is nagyobb pergető medencénél számos ismert és sikeres horgász osztotta meg élményeit a látogatókkal, köztük, Walter Tamás egyéni Európa-bajnok és csapatvilágbajnok és Csillag László világbajnok. Sokan keresték fel az idén bemutatkozó casting pályát. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: bemutatkozott a MOHOSZ Horgász Suli és a Tiszai Pecasuli, amely az Energofish Kft., a Sporthorgász Kft. és Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. összefogásával jött létre.
A FeHoVa-n indították útjára a kiállításról elnevezett jubileumi horgászversenyt. Az egy éven át tartó különleges versenyre – melynek összedíjazása 2 millió forint – a kiállítás ideje alatt számos horgász regisztrált. (A különböző kategóriákban az a versenyző nyer, aki egy évben az adott kategórián belül a három leghosszabb halat fogja ki 2017. február 9. és 2018. január 1. között.)
A kiállítás külföldi díszvendége Szlovákia volt, de a résztvevők között ott voltak a Kárpát-medence több más országának vadászati képviselői is.
A tavalyi emlékezetes szakácsverseny (a Bocuse d’Or magyarországi döntője) után idén is fontos szerep jutott a FeHoVa-n a gasztronómiának. Az OMÉK szervezésében és Sági Szilárd közreműködésével napi 2 alkalommal tartottak főzőbemutatót, valamint több kerekasztal-beszélgetést, a gasztronómia vadászatot és horgászatot érintő kérdéseiről, az Agrármarketing Centrum (AMC) közösségi standján.
A Magyar Íjász Szövetség a FeHoVa ideje alatt rendezte meg a HDH-IAA nemzetközi szövetség 3D és Történelmi Terem Európa Bajnokságát, valamint az IFAA Teremíjász Országos Bajnokságot. Folytatva a rekordokat: az idei versenyekre az eddigieknél jóval többen, összesen 1073-an neveztek!
hungexpo.hu
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség