Vadászat
Me…-, me…- medve! – Az életéért küzdött a medvével
SZÉKELYFÖLD | Medve támadt egy székelykáli lakosra június 9-én. Felkerestük az áldozatot, hogy állapotáról tájékoztassunk, s végre legpontosabb forrásból, tőle magától tudjuk meg, miként történt a medvetámadás és hogyan alakult a sorsa azóta.
Pénteken – pontosan három héttel a támadás után – otthonában kerestük fel Máté Józsefet, a székelykáli Bordás utca 51. szám alatti lakásban. Nem sokkal korábban érkezett haza a vásárhelyi kórházból, ahol kötözésen volt. Arra a kérdésre, hogy mint szolgál az egészsége, nem túl lelkesen válaszolta: Megvagyok.
Istennek hála élve megúsztam ezt a találkozást a medvével. Gyógyszereket szedek, péntekenként bejárok a városba kötözésre – úgy mondták, ha a jövő pénteki röntgenvizsgálat azt mutatja, hogy megforrt a csont, a kezemről leveszik a gipszet. Közben járok kezelésre a helyi rendelőbe is.
Egy heti kórházi bennfekvés után saját felelősségére kérte, hogy engedjék haza. „Előbb nem akart elengedni az orvos, aztán belátta, hogy jobb környezet lehet nekem az itthoni, saját felelősségemre kiengedett, azzal, hogy visszajárok kötözésre, kezelésre, felülvizsgálatra” – mondta el Máté.
Van mit felülvizsgálni. A férfi feje közepéről hiányzik a haj, hosszú heg van a helyén, bal szemgolyója most is véres, alatta jókora szakított seb nyoma, jobb keze alkarközépig gipszben a hüvelykujjtörés miatt, felkarján egy három irányba elágazó szakított sebhely, innen izomszövetet is kitéptek a medvekarmok, a mellkasa bal oldalán hosszú vörös forradás, bal alkarján újabb sebek. Mint mondja, a lábain is sok a sebhely.
Nagy csend a hatóságok részéről A támadás megtörténte után még aznap elözönlötték az utcát a hivatalosságok autói, tele volt az egész Bordás utca velük – ezt az áldozat édesanyja mondta el – aztán kimentek „medve-nézni”. A küzdelemben elvesztettem a sapkámat és a bicskámat, azokat megtalálták a helyszínen, s hazahozták – mutat a fején levő sapkára József.
Az édesanyja mondja el, hogy amikor a „szemléről” visszajöttek a hivatalosságok, elmondták, hogy a fű le volt taposva, s az egész „küzdőtér” csupa vér volt. Arra a kérdésre, hogy a kórházban, vagy hazaérkezése után a hivatalosságok közül felkereste-e valaki, hogy a hogylétéről érdeklődjön, vagy valamiféle kárpótlást, fájdalomdíjat, költségtérítést felajánljanak, megdöbbentő természetességgel válaszolt – az égvilágon senki.
Úgy kezdődött, hogy kaptam egy pofont
Hogy végre tisztázódjon a támadás hogyanja, hogy voltak-e bocsok, hogy látta-e a medvét korábban, megkértem, mesélje el a történetet.
– Elmentem a Poklos-völgybe, az erdőnkbe, a lóval és a szekérrel, hogy hozzak két rudat a másik szekérhez. Máskor is voltam, mindig szóltam az itteni erdésznek, de most két vékony karóért nem volt értelme – kezdi a történetet, de közbeszúrok egy kérdést: tudott-e arról hogy a közeli esztenán előtte való éjszaka a medve három birkát tépett szét? „Nem hallottam. Ha hallottam volna, nem megyek fáért, az biztos. Az ember nem keresi készakarva a bajt.
– Szóval: kiértem, találtam is egy alkalmas rudat, kicsaptam a fejszével, aztán bennebb mentem az erdőbe másikat keresni. A lovat előtte megkötöttem lánccal egy fához. Már találtam is egyet, készültem kicsapni, amikor hátulról kaptam egy nagy pofont – mondja a támadás kezdetéről. A ló is csak a harc alatt horkantott, ha előbb teszi, talán észrevette volna a medvét József is.
Mint mondja, bocsokat nem látott, bár nem is figyelt semmire, igyekezett védeni magát. Természetes, hogy megijedt – aki hasonló helyzetben azt állítja, hogy nem, az hazudik – azon igyekezett, hogy a fejszét ki ne ejtse a kezéből. A szerencse az volt, mint mondja, hogy elég sűrű az erdőrész, a medvének nem volt lehetősége nekifutni, ráugrani, csak kapkodott, csapdosott (ennek az csapdosásnak az eredményei jól látszanak az áldozat testén). Amolyan életért folytatott adok-kapok volt ez a harc.
– Próbáltam a fejszével ütni minél nagyobbakat, hogy elriasszam, mert az, hogy megölni nem tudom, világos volt. Hogy ő meg tudna – az is. Egyszer sikerült egy nagyot ütni rá a fejszével, akkor lekushadt a földre, morgott, s elkezdett visszahúzódni az erdőbe. Vártam, amíg olyan tizenöt méternyire eltávolodott, akkor én is lassan elindultam a ló felé Szerencsém, hogy megkötöttem, mert másképp otthagyott volna. Bedobtam a korábban kivágott rudat a szekérbe, felültem, s elindultam haza. A többit már tudja… – zárja rövidre a történetet.
Útközben megállt vízért egy falu végi házban, onnan hívni akarták a mentőt, amikor meglátták, hogy tetőtől talpig merő vér, de tiltakozott – előbb hazamegy átöltözni.
A medve köszöni szépen, jól van
A támadás napjának délutánján rendőrök, csendőrök, természetvédelmiek, erdészek, vadászok fésülték át a támadás helyszínét – felfegyverkezve. Egyikükkel sikerült beszélgetnem. Láttuk a medvét. Nem is volt messze tőlünk, menekült. Természetesen senki nem lőtt rá, mert nem szabad. Senki sem kockáztatja a börtönt még egy ilyen vérmedvéért sem.
Tény, hogy oda jutottunk, hogy a nagyvad értékesebb, mint egy emberélet. Én csak a magam nevében beszélek – ez a medve ma is ott van a Kál és Vadad közötti erdőben. És nem is fog elmenni onnan. Mert a medve olyan – ahol könnyen jut táplálékhoz, vízhez, ott megmarad. És itt mindkettőhöz könnyen hozzájut, birka van bőven és forrás is. És azóta szinte naponta látom – ott leselkedik a juhok körül. Riasztják tűzzel, petárdákkal. Csak idő kérdése, hogy mikor fog újra emberre támadni – mondta el az állami alkalmazott szemtanú.
A környező falvakban hasonló a helyzet. Az emberek már nem mernek egyedül a határba menni. Egy székelytompai személy mesélte szombaton. A családi birtokán egy romos épület bozótos udvarára nemrégiben beköltözött egy medvecsalád. Megpróbálták kutyákkal, zajkeltéssel, kiabálással elzavarni őket onnan. Nem sikerült. Akkor petárdákkal, Molotov-koktélokkal támadtak rájuk. Így sikerült megszabadulni a kényszer-kvártélyosoktól.
Az a medve, amelyik háziállatokat ölt, emberre támadt nem fog javító-nevelő munkával megváltozni, ha eltávolítják, akkor sem. Az ilyen vadállatot – tetszik vagy nem a természetvédőknek, etológusoknak, állatvédőknek – ki kell lőni, állítják a téma szakavatott ismerői. Különben igazuk lesz azoknak a pesszimistáknak, akik úgy teszik fel a kérdést: hány embert kell még megöljenek, megnyomorítsanak, tönkretegyenek a medvék, hogy a törvényhozás végre normális intézkedést hozzon?
szekelyhon.ro
A JÁNOSHALMI VT trófeás vad, vaddisznó és tarvad bérvadásztatását ajánlja a kül- és a belföldi vadászoknak egyaránt. A vadásztársaság Bács-Kiskun megye déli részén, Felső-Bácskában található, jelentősebb vadgazdálkodást folytató szomszédai: GEMENC Zrt. Hajósszentgyörgyi Erdészete, KEFAG Rt. Császártöltési Erdészete. Tel.: (06-30)-757-7013, Ságodi László vadászmester
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Emléktáblát avattak és hármas jubileumot ünnepeltek a MATE gödöllői campusán
Szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészekre és vadászati szakemberekre emlékeztek a MATE-n
Ünnepélyes szakmai nap keretében emlékeztek meg a szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészeti és vadászati alkalmazottakról május 28-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetében. A rendezvény egy 1940-ben indított kezdeményezést élesztett újjá a MATE, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, valamint a Vadász Könyvklub Egyesület összefogásával.

Fotó: MATE
A szakmai napot Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora nyitotta meg, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy a rendezvény az emlékezés mellett fontos mérföldkő is, hiszen ritka pillanatként három jelentős szakmai jubileum találkozott a teremben: a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék fennállásának 50., a vadászati törvény hatályba lépésének 30., valamint a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (és egyben a MATE) megalapításának 5. évfordulója. Hangsúlyozta, hogy a természet gondozása nem puszta foglalkozás, hanem elhivatottság és igazi küldetés. Beszédében párhuzamot vont a harctéri és a természetvédelmi szolgálat során tanúsított hősiesség között, rámutatva, hogy a hősi halál lényege a kötelességteljesítés – az a pillanat, amikor valaki a saját biztonságát és életét háttérbe helyezi egy magasztosabb cél érdekében. Megemlékezett azokról a vadőrökről, erdészekről és természetvédelmi szakemberekről, akik az elmúlt évtizedekben az orvvadászokkal való konfrontációk során vagy a mindennapi nehéz terepi munka közben áldozták életüket a természet rendjének megőrzéséért.
Gyuricza Csaba felidézte a gödöllői vadbiológiai kutatások 50 éves múltját is, amely egy olyan korban indult el, amikor a természettudomány még kevésbé volt jelen a közgondolkodásban. Kiemelte, hogy a tanszék megalakulása paradigmaváltást hozott a hazai vadgazdálkodásban, tudományos alapokra helyezve azt az olyan kihívásokkal szemben, mint az intenzív mezőgazdaság vagy az élőhelyek pusztulása. A 30 évvel ezelőtt elfogadott, 1996. évi vadászati törvény kapcsán elmondta: a jogszabály egy mély etikai értékrendet közvetített, amely kimondta, hogy a vad a természeti környezet elválaszthatatlan része, és a hozzá való viszonyunk nem lehet kizárólag haszonelvű. Végezetül az 5 éve alapított Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet munkáját méltatta, amely sikeresen ötvözi a nemzetközi szintű kutatásokat a gyakorlati szakképzéssel és a közösségépítéssel.
A megnyitót követően Pólik Sándor vadgazda mérnök mesterszakos hallgató ismertette a nap folyamán felavatott emléktábla történetét. Ezt követően Dr. Csányi Sándor tanszékvezető tekintett vissza a gödöllői vadbiológiai oktatás és kutatás fél évszázados történetére. A 30 éves vadászati törvény jelentőségét és hatásait Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője elemezte, míg az elmúlt 5 év eredményeit és a jövő feladatait Prof. Dr. Heltai Miklós intézetigazgató mutatta be a hallgatóságnak.
A szakmai nap zárásaként a résztvevők ünnepélyes keretek között felavatták és megkoszorúzták a szolgálatteljesítés közben elhunyt szakemberek emléktábláját, méltó emléket állítva a természet mártírjainak.
Forrás: MATE
Vadászat
FEGYVERMESTER: Bemutatkozik a Franchi Momentum – 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum könnyű, ergonomikus és pontos vadászpuska, 1 MOA pontossággaranciával, hidegen kovácsolt csővel, állítható elsütőszerkezettel és TSA visszarúgás-csökkentő agytalppal.
A modern vadászfegyverek világában egyre nagyobb szerepet kap a pontosság, a gyors kezelhetőség, az ergonomikus kialakítás és a kényelmes használat. A Franchi Momentum pontosan ezekre az igényekre ad választ: könnyű, gyorsan vállba emelhető, stabilan kezelhető vadászpuska, amely a gyártó ígérete szerint prémium minőségű gyári lőszerrel használva 1 MOA pontosságra képes.

Dr. Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója egy Franchi Momentum fegyverrel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak a vadászoknak készült, akik megbízható, modern felépítésű, jól kiegyensúlyozott golyós puskát keresnek, legyen szó lesvadászatról, cserkelésről vagy akár hosszabb terepi használatról.
Hidegen kovácsolt cső és 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum egyik legfontosabb műszaki eleme a hidegen kovácsolt króm-molibdén acélcső, amelyet szabadon lengő kialakítással készítettek. Ez a megoldás hozzájárul a jobb pontossághoz, mivel a cső lövés közben nem érintkezik közvetlenül az agyazással, így kedvezőbb rezgési tulajdonságokat biztosít – mutatja be Dr. Albert Attila kereskedelmi igazgató Budapesten.
A gyártó prémium minőségű gyári lőszer használata mellett 1 MOA pontosságot garantál, ami kifejezetten erős érv azok számára, akik nagy hangsúlyt fektetnek a pontos lövésekre.
A cső végén 5/8×24 méretű menet található, recézett menetvédővel. Erre csőszájfék vagy – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – hangtompító is felszerelhető. A fegyverhez jelen ajánlatban ajándék csőszájfék is jár. A fegyverhez elsősorban a 6000 lövést is elviselő svéd, Aim Sport termékeint ajánlják.

A fegyverhez ajándék csőszájféket ad a gyár. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Gyors ismétlés 60 fokos zárnyitással
A Momentum zárdugattyúja három reteszelőszemölcsös kialakítást kapott, ennek köszönhetően a zár mindössze 60 fokos úton mozog. Ez gyorsabb ismétlést tesz lehetővé, különösen akkor, amikor második lövésre van szükség.
A hornyolt, krómozott zárdugattyú nemcsak esztétikus, hanem a megbízható és simább működést is segíti. A gyors zárkezelés különösen hasznos lehet hajtásban, vadkárelhárítás során vagy olyan helyzetekben, amikor a vadászati szituáció gyors döntést kíván.

Cerakote Bronz szinezettel a FRANCHI Momentum.
Evolved Ergonom-X agyazás – kényelmesebb fegyverkezelés
A Franchi Momentum újratervezett Evolved Ergonom-X agyazással készül, amelynek célja, hogy különböző lőhelyzetekben is stabil és kényelmes fogást biztosítson. Az ergonomikus kialakítás előnye cserkelésnél, lesen ülve, illetve lőbotról történő lövésnél is érezhető.
Az agyazás Hunter Gray, vagyis homokbarna árnyalatú, amely visszafogott, terephez illő megjelenést ad a fegyvernek. A cső és a tok cerakote bronz felületkezelést kapott, amely modern külsőt és tartósabb felületvédelmet biztosít.
TSA agytalp: kevesebb érezhető visszarúgás
A Momentum egyik kiemelt kényelmi eleme a TSA agytalp, amely akár 50 százalékkal is csökkentheti az érezhető visszarúgást. Ez nemcsak kellemesebb lövésélményt ad, hanem segítheti a gyorsabb ismétlő lövéseket is.
A visszarúgás mérséklése különösen fontos lehet nagyobb kaliberek esetén, illetve azoknak a vadászoknak, akik sokat gyakorolnak lőtéren, vagy hosszabb vadászati napokon használják a fegyvert.
Relia Trigger – állítható, tiszta sütésű elsütőszerkezet
A Franchi Momentum Relia Trigger elsütőszerkezete egylépcsős kialakítású, sütési ereje pedig 2 és 4 font, vagyis körülbelül 0,9–1,8 kilogramm között állítható.
A tiszta, határozott sütés fontos szerepet játszik a pontos lövés leadásában. Egy jól beállított elsütőszerkezet csökkentheti a lövés közbeni bemozdulás esélyét, ami különösen nagyobb távolságon válik jelentőssé.

A Franchi hadipuskák gyártásával indult, amely ma már a Benelli gyár égisze alatt ma már polgári célra gyárt. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Könnyű, jól hordozható vadászpuska
A Momentum tömege mindössze kb. 2,86 kilogramm, teljes hossza pedig körülbelül 107,3 centiméter. A 22 colos, vagyis nagyjából 56 centiméteres csőhossz jó kompromisszumot kínál a kezelhetőség és a ballisztikai teljesítmény között.
A fegyver belső táras, lehajtható tárfenéklemezzel rendelkezik, tárkapacitása 4 lőszer. Az agyazáson beépített szíjkengyel-rögzítési pontok, valamint előfúrt bipod-, illetve lőbotrögzítési pont is található.

A .308Win. kaliber világszerte népszerű töltet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Fontos megjegyezni, hogy a Picatinny sín nem tartozék, de az üzletben készletről azonnal megvásárolható.
Főbb műszaki adatok
| Tulajdonság | Adat |
|---|---|
| Modell | Franchi Momentum |
| Cső | Hidegen kovácsolt króm-molibdén acél |
| Felületkezelés | Cerakote bronz |
| Agyazás | Evolved Ergonom-X, Hunter Gray |
| Pontosság | 1 MOA prémium gyári lőszerrel |
| Elsütőszerkezet | Relia Trigger, állítható |
| Sütési erő | 2–4 font / kb. 0,9–1,8 kg |
| Zár | Három reteszelőszemölcsös, 60 fokos zárnyitás |
| Csőszájmenet | 5/8×24, menetvédővel |
| Tár | Belső tár, lehajtható tárfenéklemez |
| Tárkapacitás | 4 lőszer |
| Huzagemelkedés | 1:11″ |
| Csőhossz | 22″ / kb. 56 cm |
| Teljes hossz | 42,25″ / kb. 107,3 cm |
| Húzáshossz | 14″ / kb. 35,6 cm |
| Súly | 6 font 5 uncia / kb. 2,86 kg |
| Tartozék | Ajándék csőszájfék |
| Picatinny sín | Nem tartozék |
Összegzés
A Franchi Momentum egy modern szemléletű, könnyű és pontos vadászpuska, amely a gyakorlatias megoldásokat ötvözi a kényelmes használattal. A hidegen kovácsolt, szabadon lengő cső, az 1 MOA pontossággarancia, a 60 fokos zárnyitás, az állítható Relia Trigger elsütőszerkezet és a TSA visszarúgás-csökkentő agytalp mind azt szolgálják, hogy a vadász magabiztosan, pontosan és kényelmesen használhassa a fegyvert.

Tekintse meg a fegyvert a FROMMER Fegyverbolt budapesti üzletében, a Szenes Iván téren! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak lehet jó választás, akik egy megbízható, könnyű, gyorsan kezelhető és korszerű golyós vadászpuskát keresnek, amely lőtéren és vadászaton egyaránt megállja a helyét.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató
![]()
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131



