Keressen minket

Vadászat

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadásznap

Közzétéve:

Feltöltő:

Egy lőfegyvert sem lehetett találni szombaton Baktalórántházán a tűzoltópályán, mégis minden a vadászatról szólt. Festmények, fényképek, agancsok, sasok és agarak idézték fel az erdők-mezők élővilágát, valamint a vadgazdálkodást.

A Vadászkamara megyei szervezete a baktalórántházi önkormányzat összefogásával ugyanis itt rendezte meg a már hagyománnyá vált vadásznapot. A Mohos-menti Vadásztársaság dalárdája énekelte el a vadászhimnuszt, majd köszöntötte a vendégeket ifj. Plavecz János, a vadászkamara megyei elnöke, dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója, valamint a rendezvénynek helyszínt adó Baktalórántháza polgármestere, Nagy Lajos.

Ifj. Plavecz János, a Magyar Országos Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy a vadászok rohanó, mozgalmas életében jól jön egy nap, amikor találkozhatnak, kötetlenül beszélgethetnek. Az elnök röviden fel is idézte a tennivalókat: Januárban az etetések és a vadászatok adnak munkát a szakembereknek, aztán jön az őzbakok megfigyelése és vadászata.

Fontos feladat továbbá a kártékony állatok, a dúvadak irtása is. Munkát ad nyáron az apróvadnevelés, majd aztán ősszel következik a nagyvadak vadászata. E sok tennivaló közé iktatták be a megyei vadásznapot, amely nemcsak a vadászok számára kínál találkozási lehetőséget, hanem a családtagok és a civil érdeklődők számára is.

Dr. Szabó Tünde államtitkár, országgyűlési képviselő beszédében a vadászok erős összetartozását emelte ki.

– Felemelő érzés ilyen összetartó közösségben lenni, ahol a közös cél, a közös szenvedély tartja össze az embereket. Ráadásul nemes is ez a cél, hiszen az állatok gondozása és védelme, a természet szeretete és megóvása valamennyiünk érdeke is. Felelősségteljes munkát végeznek a vadászok, akik a munkájuk során gondolnak a jövőre, s az értékeket átörökítik a felnövekvő nemzedékre is. Köszönet ezért az áldozatos munkáért. Ez a mai ünnep arra is jó, hogy a vadászok ápolják a hagyományokat, fejlesszék szakmai tudásukat, s átadják ismereteiket a jövő vadászainak – fogalmazott a politikus.

Dr. Polgári András kettős szerepben mondott köszöntőt: egyrészt mint a megyei kormányhivatal főigazgatója, másrészt mint vadásztárs.

– Ez a mai nap jó alkalom arra, hogy megálljunk, megpihenjünk egy kicsit, felidézzük a múltat, az emlékeket, de ugyanakkor arra is jó, hogy előre tekintsünk, tervezzük a jövőt. Hála és köszönet a családtagoknak, hogy türelmesek velünk szemben, megértik és elfogadják ezt a hobbinkat. Jó értelemben vett fertőző betegség a vadászat, akit egyszer megérint, az már nem tud szabadulni tőle. A vadászat több mindent is jelent a számunkra: jó kikapcsolódást, az ősi hagyomány ápolását ennek a régi szokásnak a tiszteletét, a természet szeretetét – mondta dr. Polgári András.

Baktalórántháza nem először ad helyszínt a megyei vadásznapnak. A megye földrajzi középpontjában található városnak nagy megtiszteltetés, hogy ismét otthont adhat a rendezvénynek. Ezek a gondolatok már Nagy Lajos, Baktalórántháza polgármestere felszólalásában hangzottak el.

– Kevés kapcsolatom van a vadászokkal, de felnézek rájuk, irigylem a közösségi életüket. Napjainkban kevés ilyen összetartó, példamutató közösség van hazánkban – jelentette ki a polgármester.

Felavatták az ifjú vadászokat, majd elismeréseket vehettek át kiváló munkát végzett vadászok, s olyan rendőrök, akik orvvadászokat fogtak el mostanában. Ez az öt rendőr: Szász Attila r. főtörzszászlós, Miskolczi Ferenc r. törzszászlós, Csoma László r. főtörzsőrmester, Kicska Balázs r. főtörzsőrmester és Varga Zsolt r. őrnagy.

Bemutatkozott a vadászó nők baráti közössége, továbbá református istentiszteleten is részt vehettek az érdeklődők, akik azt követően számos bemutatót is megtekinthettek.

szon.hu | kolcseytv.hu

Vadászat

Terítéken a csülkös haszonvad

Published

on

Martin papája azt mondta, hogy disznómágnes vagyok, miután a hajtássort vezetve két disznót lőttek mellettem. A mai kaland is ezt igazolta. A vadászat legfontosabb kérdése: hova menjünk, melyik lesre üljünk? Ramón sokat tett a mai sikerem érdekében. Először is elmesélte, hogy a múlt alkalommal a Deseda túlpartján turkáló három-négy fős konda átjött a mi oldalunkra (akkor túl messze voltak).

Fotó: Juhász György – Agro Jager News

Másodszor pedig amnesztiát hirdetett a rókákra, mivel a kevesebb zavarás jótékonyan hat a csülkös haszonvadak jelenlétére. A rozoga lest terveztem választani, de a friss szántást látva végül én is a forgószékes lesen kötöttem ki, akárcsak Ramón múltkor. A lemenő nap már a forgószéken ülve fogadott. Sötétedés előtt semmi mozgás, utána nyulak. A túloldalon, 450 méterre, a négyfős konda szorgalmas turkálásba fogott. A jó szélnek hála, elballagott előttem egy bak, 100 méterre a vetésben. A csülkös haszonvadakat figyeltem, abban a reményben, hogy felébred bennük a kíváncsiság, milyen íze van a vetésnek a Deseda innenső partján. Épp a csülkös haszonvadakat néztem, amikor gondoltak egyet, és iszkiri – irány az erdő, távolodva a Desedától. Lelombozódtam.

Fotó: Juhász György – Agro Jager News

Vizsgáltam a környéket, és balra, a vetés és az erdő határán, megjelent egy lompos farkú ravaszdi. Még a homlokomat is összeráncoltam, hátha nem is olyan lompos a farka – mert akkor toportyánnak minősítem. De nem: ez egy lompos farkú ravaszdi, az amnesztia birtokában közelít, majd ott, ahol a bak eltűnt, ő is eltűnik. Körülnézek, és megfagy az ereimben a vér: 160 méterre előttem a konda megfontoltan, turkálva masírozik felém a Deseda melletti nádasból. A mágneses vonzásom – semmi kétség! Condor letesz, Pixfra bekapcsol, kupak felhajt, célra tart, kibiztosít, nagyítást állít. És megvannak: három süldő és egy koca. Közelednek. Az egyik süldő megáll és oldalt fordul. Ennél nem kell jobb – 150 méter, a .243-nak ideális. Terítéken a csülkös haszonvad.

Írta és fényképezte: Juhász György

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Orvvadászokat fogtak Kelet-Lengyelországban

Orvvadászokat fogtak Lengyelországban.

Published

on

Két Łęczna megyei lakosnak kell felelnie az orvvadászat miatt. A 64 és 35 éves férfi – apa és fia – a rendőrség információi alapján került őrizetbe, miután kiderült, hogy jogellenesen ejtettek el egy jávorszarvast.

Fotó: KPP Łęczna

A rendőrök az egyik istálló átkutatása során egy csaknem 200 kilogrammos jávorszarvast találtak. A gazdasági épületekben egy terítékre hozott vidrát is felfedeztek, valamint egy fagyasztóban két vaddisznó és más vadből származó húst is lefoglaltak. A helyszíni intézkedéseket az Állami Vadászati Őrség képviselője is felügyelte.

Az házkutatás során a 64 éves férfi megpróbálta elrejteni a lőfegyverét, de a rendőrök ezt megakadályozták. Összesen egy pisztolyt, egy vadászpuskát és közel ezer lőszert találtak, amelyekről kiderült, hogy a 35 éves férfi tulajdonában voltak. Emellett hat további fegyvert és több mint 700 töltényt is lefoglaltak, amelyeket a férfi engedéllyel tartott.

Fotó: KPP Łęczna

A két férfi ellen már vádat is emeltek orvvadászat miatt. Emellett a 35 éves férfinak engedély nélküli fegyvertartás miatt is felelnie kell, míg az apja a büntetőeljárás akadályozásának vádjával néz szembe, mivel megpróbálta elrejteni az illegális fegyvert. A fiatalabb férfira akár 8 év, míg az idősebb férfira akár 5 év börtönbüntetés is várhat.

Forrás: Radio Lublin

(Forrás: KPP Łęczna)

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

A jeladós szalonka-kutatás fejleményei

Meglepő új eredmények születtek a szalonkák őszi vonulásáról és telelési szokásairól

Published

on

A 2020-ban indult kutatási program keretében a Védegylet megbízásából, az Agrárminisztérium támogatásával a MATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének munkatársai 2020 és 2023 között 28 erdei szalonkát jelöltek meg nyomkövetővel a Budapest és Gödöllő közötti térségben.

Fotó: Védegylet

A nagy pontosságú, GPS alapú eszközökkel részletes, napi szintű adatok gyűjthetők a madarak vonulásáról és területhasználatáról, tavasszal és ősszel egyaránt. A jelölt madarak számát sikerült olyan szintre növelni, ami alapján már nemcsak érdekes különlegességekbe kapunk betekintést, hanem általános vonulási jellemzők is kezdenek kirajzolódni. Bár 2024-ben újabb jelölés nem történt, a 2023 őszén felszerelt jeladóknak (a térképen zöld színnel jelölve), valamint az egyik korábban jelölt és később megkerült szalonka jeladójának köszönhetően erre az évre vonatkozó tavaszi vonulási adatokkal is bővültek a rendelkezésre álló ismeretek.

A kutatásnak köszönhetően meglepő új eredmények születtek a szalonkák őszi vonulásáról és telelési szokásairól is, különösképpen nagyfokú területhűségükről. A kutatás eredményei nagyban segítik a monitoring során gyűjtött megfigyelési adatok értékelését is. A fontosabb eredmények:

  • A jelölt szalonkák a tavaszi vonulásuk során átlagosan 2557 km-re, őszi vonulásuk során pedig átlagosan 755 km-re távolodtak el a jelölésük helyétől. Három szalonka azonban ennél jóval távolabbra, egészen Közép-Szibériáig repült (4600–5000 km). Bár az egyedek között nagy változatosságot találtunk a vonulás során megtett távolságok és az időtartam tekintetében, az egyértelműen kiderült, hogy a szalonkák két pihenő/megállóhelyük között egy alkalommal több száz kilométert tesznek meg, minden esetben átlépve ezzel az országhatárt.
  • Az eddig megismert költő- és telelőhelyek is széles földrajzi skálán helyezkedtek el: költőhelyeket Lengyelországtól (400 km) egészen Oroszország Krasznojarszki területéig (5000 km), míg telelőhelyeket Spanyolországtól Görögországig találtunk. Az eddigiekből úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencén át vonuló erdei szalonkák Európa déli peremétől, a Mediterráneumtól az Urál-hegységen túl, Szibériáig bezárólag élik életüket, vonulnak és keverednek állományaik. A faj szintjén talált óriási változatosság mellett azonban egyes egyedek zavarba ejtően pontos helyhűséget is mutatnak, amikor ugyanazokra a helyekre térnek vissza évről évre.
  • A Magyarországon, egészen pontosan a jelölésük helyén áttelelő példányok mozgását is lehetőségünk nyílt megfigyelni. Az utóbbi évekre jellemző enyhe telek sem marasztaltak a Kárpát-medencében minden szalonkát, azonban néhány egyed még a rövid fagyos januári időszakot is átvészelte fedettebb élőhelyeken. Erre a 2023 őszén jelölt szalonkák között is volt példa. Emellett több egyed is igyekezett korán, akár már február elején visszatérni a térségbe nagyobb léptékű tavaszi vonulásának megkezdése előtt.
  • Az eddigi eredmények alapján egyértelmű, hogy egyes madarak jelentős időt, akár egy hónapot is eltölthetnek a Kárpát-medencében tavaszi vonulásuk megkezdése előtt, vagy annak kezdeti szakaszában. E jelenségnek számottevő hatása lehet a több héten át végzett megfigyelések időbeli dinamikájára, nevezetesen a többszöri észlelésekre, ezáltal pedig az azokból levont következtetésekre is.
  • Az egyik jelölt szalonkát telelőhelyén, a spanyolországi Menorca szigeten 2023 decemberében elejtették; a madár jeladója az elejtőnek, valamint a Societat Ornitològica de Menorca (Menorcai Madártani Társaság) munkatársainak köszönhetően néhány napon belül vissza is került hozzánk. A Moszkvát is megjárt eszközről letöltött adatokból megismerhettük a madár teljes vonulási útvonalát. Míg korábban csak a pontos telelőhelyet, illetve részben a tavaszi vonulás útvonalát tudhattuk, a költőterület pontos elhelyezkedésére csak így derült fény. Telelőhelyéről a következő év február végén indult el a Földközi-tengeren át, útját egy 20 napos olaszországi megállással megszakítva március második felében visszatért a Kárpát-medencébe, pontosan a jelölésének helyszínére. Oroszországi költőhelyére való vonulását két héttel később folytatta, végül május 10-ére érte azt el. Jeladója utoljára július közepén rögzített adatot, ugyanarról a területről. Mintegy másfél évvel ezután elejtését a korábban megismert telelőhelyétől mindössze 800 méter távolságról jelentették.

 

Dr. Schally Gergely

Dr. Csányi Sándor

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Vadbiológiai- és Vadgazdálkodási Tanszék

 

A monitoring programról és a jeladós kutatásról további részleteket talál a Védegylet honlapján!

Forrás: Védegylet

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom