Vadászat
Mindvégig célra tartva
Itt egy róka járt nem sokkal ezelőtt, azokat pedig egy őz és egy nyúl hagyta maga után, mutatott a hóban élesen kirajzolódó nyomokra vendéglátónk. Majd nem sokkal ezután vállához emelte puskáját: csupán néhány másodperce volt arra, hogy eltalálja a magasban elsuhanó célpontot, és ő nem hibázott. E jelenet még háromszor megismétlődött, a sörétek újra és újra célt találtak. Mindez távolról sem volt a véletlen műve; Dobos Józsefet, a tizenhatszoros magyar bajnok korongvadászt kerestük fel az Alföldön.
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete nyugalmazott kerületvezető vadászának nemcsak sportolói pályafutása, hanem szakmai életútja is elismerésre méltó. A többi között éppen ezért vehette át az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmét is, amelyhez az általa elmesélt történetek alapján igencsak kalandos út vezetett.
Mikebuda község határában, az erdőbe vezető kis úton egy távolról sem átlagos erdészházhoz érkeztünk, azt ugyanis a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. tulajdonában álló korongvadász lőtér veszi körül. „Az ország egyik legjobb, egyúttal pedig az egyik legrégebbi, ilyen jellegű lőtere ez” – mondta büszkén érkeztünkkor Dobos József, aki az 1990-es évek elején, amikor az erdőgazdasághoz került, saját ötletei alapján kezdett bele az egykori honvédségi lőtér átalakításába. Idővel olyan, öt pályából álló lőteret hoztak létre, ahol gyakorta rendeznek nemzetközi versenyeket is – egy karnyújtásnyira az erdészháztól.
Vendéglátónk elmondta, hogy már gyerekkorában is a természet jelentette számára a legkedvesebb közeget, ám a rendszer nem tette lehetővé, hogy elérje akkori álmát, s bejusson az Erdészeti Technikumba. Szükségmegoldásként egy vágóhídon kezdett dolgozni, céljait nem feledve pedig vadgazdálkodási képzésre is beiratkozott. „Nem sokkal később jött a hír, hogy üresedés van a helyi, Csemői Rákóczi Vadásztársaságnál, ahol kezdetben vadőrként, később pedig vadászmesterként dolgoztam” – folytatta visszaemlékezését.
Vadászat
Erdei tragédia
Agócs Tibor egy kútban felakadt, elpusztult dámszarvasbikát talált Lajosmizse határában:
Agod Tibor Bács-Kiskun vármegyében, Lajosmizse határában túrázott párjával az Aranyhomok Vadásztársaság területén, amikor egy kútban felakadva egy elpusztult dámszarvasbikát talált. Megfigyelését megosztotta lapunkkal:

Fotó: Agod Tibor – Agro Jager News
A tegnapi napon túráztunk a párommal Lajosmizse határában, a Lajosmizsei Aranyhomok Vadásztársaság területén, amikor egy régi szemétteleptől nem messze, egy erdőrészben figyeltünk fel egy nagy kútra. A kútban lógott egy szerencsétlen állat — gyakorlatilag felakasztotta magát egy régi szőnyegdarabra. Borzasztó lehetett, mennyit szenvedhetett. A tetem körülbelül két hetes lehetett.
Húsz éve járom az erdőket, de még csak hasonlót sem láttam. Az adott területen, az erdőben és annak minden részén sajnos még mindig rengeteg a szemét: különböző madzagok, drótok, stb. Ezek között élnek a dámszarvasok, őzek — és sajnos valószínűleg ez a tragédia is így történhetett meg.
Írta és fényképezte: Agod Tibor
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A várva várt nap – Az első őzbakvadászatom
A nap már aranyszínű fátylat borított a tájra, amikor megérkeztünk a Százhalombattai Benta Völgye Vadásztársaság Elvira-major területére. Az őzek előszeretettel járnak ide, főként a hajnali, illetve esti órákban.
Csendben lopakodtunk be a gyümölcsösbe, ahol a fák között már mozgolódott néhány őzbak és suta. Tovább cserkeltünk egészen egy hatalmas vetésig, amely a gyümölcsös két oldalán terült el. Ott megakadt a szemünk egy érett, érdekes agancsú bakon, aki éppen a gyümölcsös felé sétált a sutájával. Türelemmel figyeltük őket, kivártuk a megfelelő pillanatot.

Fotó: Gargyánszki Alexander – Agro Jager News
Felállítottuk a lőbotot, beállítottuk a puskát is, majd megkaptam az engedélyt a vadászmestertől az őzbak kilövésére, amint megfelelőnek látom a pillanatot. A célzás pontos volt, a lövés megtörte a késő délutáni csendet. Az őz összeesett. Megkönnyebbülve néztünk össze, de a vadászat itt még nem ért véget.
Cigarettaszünet után lassan elindultunk a rálövés helyére, ami megközelítőleg 150 méterre volt. Amikor azonban odaértünk, az őz nem volt ott – csak friss vérnyomok vezettek át a gyümölcsösön egy darabig. Később, amikor már nem találtunk több nyomot, távolabb mentünk egymástól, és egy vonalban, átfésülve kerestünk tovább a gyümölcsösben. Végül észrevettük: sebágyában feküdt. Megriadt, és elfutott, így utánamentünk. Végül Gargyánszki Alexander, a társaság vadőre megadhatta neki a kegyelemlövést, hogy ne szenvedjen tovább.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News
Mielőtt kivittük volna a vetésre, még pár percig magamra hagyott a vadászmester és édesapám, hogy méltón elbúcsúzhassak tőle. Ahogy a hagyomány is megkívánja, a vadászmester az őzbak szájába helyezte az utolsó falatot, a sebhez töretet tett, a vérrel megfestett töretet pedig nekem adta. Miután megadtuk a kellő tiszteletet, fényképeket készítettünk.
Végül sor került az avatásra is, amit a vadászmester és édesapám végeztek el – a vadászmester átadta az avatás megkezdésének jogát apámnak. Az avatás során édesapám szemében ott csillogott a büszkeség, a vadászmester mozdulatai pedig tiszteletteljesek voltak. Végül mindannyian meghajtottuk fejünket az őzbak fölött.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News
Azt hiszem, ez a vadászat nem csupán egy elejtett bak története. Ez összeköt édesapámmal, a természettel, a vadászati hagyományokkal. Ahogy visszanéztem a gyümölcsös felé, már csak az emlék maradt – a naplemente fénye, az őzek nyoma és a természet örök rendje.
Írta és fényképezte: Mészáros Nóra
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Az idei év első őzbakja
Diana április 19-én, szombat délután kegyes volt hozzánk. Jani barátommal vártuk ezt a bakot, de nem jött ki a megszokott helyén. Az utolsó, lővilág előtti időben Jani úgy döntött, hogy rácserkelünk, és megnézzük, miért hisztizik folyamatosan a bakunk. Napsütéses, késő délután, három sutával, a kiszemelt terület melletti spaléton riasztott folyvást-folyvást.

Fotó: Agro Jager News
Hála Istennek, inkább a sutákkal volt elfoglalva, mint velünk, így sikerült lőtávra közelíteni. Elsőre elhibáztam 😞, és másodikra sem volt jó a találat. Kb. 250 méter volt a távolság. Sántikálva elfutott a sutákkal. Sebzett vadat nem hagyunk szenvedni!!! Sietve utána eredtünk, ami jó döntés volt. Majd kb. 180 méterről eleresztettem a lövést. Egy gerinclövéssel tűzben rogyott, és sikerült terítékre hozni az idei évem első bakját. Nagyon köszönöm Jani barátomnak, köszönöm a Zsámbéki Medence Vadásztársaságnak, nem utolsósorban az elnök úr barátomnak, Pistának! Békesség a vadnak.
Írta és fényképezte: Kovács Péter