Vadászat
Trófeamustra Nyírtelken
Őzbaktrófea-mustrát rendezett szombaton a nyírteleki Királytelek Vigadóban az OMVK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete.
Az őzállományt tekintve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a második legjobb terület a vadászok számára, évente mintegy 3500 példányt tudnak elejteni. A megyében 96 aktív társaság van, a hétvégén a vadgazdálkodók egyharmada mutatta be trófeáit.
Mint minden évben, az idén is megkezdődött hazánkban április közepén az őzbak vadászati idénye. Már maga a dátum is sokat és sokszor vitatott a szakmai körökben. Tény, hogy ilyenkor nincs teljes pompájában az agancs, hiszen az augusztusi üzekedéskor kell, hogy igazán szép legyen. Ilyenkor a territóriumfoglaláshoz „csak” a használhatósága számít. Ehhez viszont április elejére, közepére a bakok letisztítanak, tehát a vadászatuk is megkezdhető.
Tőkeerős külföldiek
– Tény, hogy a kis takarás miatt a vadászat tavasszal a legegyszerűbb, és a főként külföldi vendégkör nem akar egy egész hetet áldozni egy-két bak elejtésére. Sőt, ma már egy nap nem is egyet, hanem lehetőleg többet is szeretne meglőni a hozzánk látogató vendégvadász. A gazdasági kényszer nagy, így a bakok 60–70%-át alig egy hónap alatt terítékre hozzák ebben a tavaszi időszakban a vadásztársaságok. Ráadásul többnyire ilyenkor esnek a nagy bakok, hiszen a külföldiek kellően tőkeerősek ezek megfizetéséhez – mondta Fazekas Gergely, az OMVK megyei szervezetének titkára.
Van tehát miből válogatni már a májusi agancsmustrán is, volt bőven látnivaló május 11-én Nyírteleken a Királytelek Vigadóban. Csupán az nehezíti a helyzetet, hogy a vendégek kis túlzással már aznap este el akarják vinni a trófeát, amikor terítékre került. Ez viszont már nem ilyen egyszerű. Minden őzbakot le kell bíráltatni a megyei vadászati hatóságnál. A 400–500 grammos agancsokkal nincs is túl nagy gond, azonban egy 600, ne adj’ Isten 700 gramm feletti trófea bírálata már nem olyan egyszerű feladat. Nem azért, mert más lenne a mérési technikája, mint egy kisebb agancsnak, hanem itt már nem elég a megyei bírálóbizottság szava.
Keresztmetszet a vadgazdálkodásról
Hagyomány már a megyében a trófeamustra. A tavalyi év után ismét Nyírtelek adott otthont a őzbaktrófea-mustrának. A szervezésben részt vett még a Királytelek Vadásztársaság, a Nyíregyházi Új Erő Vadásztársaság, valamint a helyszínt felajánló nyírteleki önkormányzat.
Május 11-én, szombaton, már reggel hét órakor megkezdődött a szorgos munka a Királytelek Vigadóban, hogy a tíz órai nyitásra a helyükre kerüljenek a trófeák. A köszöntő gondolatok elhangzása után már közelebbről is meg lehetett tekinteni az agancsokat, valamint fel lehetett eleveníteni az elejtés a körülményeit.
A mustra keresztmetszetét adja a megyei vadgazdálkodás eredményességének. Az éles szemű és tapasztalt vadászok azonnal meglátják, hogy az egyes vadászterületek milyen minőségű agancsokkal érkeztek a kiállításra.
szon.hu | kolcseytv.hu




Vadászat
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH
A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.
Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH
A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.
A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.
A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke
A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.
Dr. Semjén Zsolt is lemondásról bővebben itt adtunk hírt.
Forrás: OMVV
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség
A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.
Forrás: Ügyészség

