Vadászat
Szikláról sziklára vadkecskék nyomában
A vad cserkelése éppen úgy élményt jelent a szatmári és a beregi erdőkben, mint hazánk középhegységeiben, s Nimród követője már akkor úgy érzi, hogy oda még vissza fog térni. Van azonban egy különleges helyszín: amikor ott van a vadász embertelen körülmények között, megfogadja, soha többet nem tér oda vissza, amikor pedig hazaérkezik a nyírségi homokdombok közé, visszavágyik abba a különleges, embert próbáló világba, amit a nagyon magas hegyek jelentenek. A Nyíregyházán élő Mikucza Zsoltban is ezek az érzések játszódtak le júliusban, amikor Azerbajdzsán óriási hegyeivel és állataival vívta meg harcát.
Az elejtett dagesztáni túr, vagyis a kelet-kaukázusi vadkecske
– Egyszer már megismerkedhettem a kirgiz hegyek világával, s most visszatérhettem ismét a magas hegyek közé. A bakancslistámon valamilyen oknál fogva soha nem szerepelt a dagesztáni túr. Ebben az évben az ötvenedik születésnapomra a testvérem és a barátaim megajándékoztak egy úttal. Mivel jól ismerik a személyiségemet, valamennyien egy igen nehéz útra szavaztak. Egy vadásztól hallották, hogy a világ legnehezebb vadászata az azerbajdzsáni hegyekben a dagesztáni túr – a kelet-kaukázusi vadkecske – elejtése. Egykoron olvastam Hídvégi Béla Sziklák peremén című könyvét, amelyben leírja, hogy élete legnehezebb, legveszélyesebb vadászata az azerbajdzsáni volt, s ha újra kezdhette volna, el sem indult volna rajta. Ahogy a születésnapi ünnepségen megkaptam az ajándékot, onnantól ez a vad, illetve ez a közép-ázsiai szafari a bakancslistám élére került – elevenítette fel az előzményeket Mikucza Zsolt.
– Az időt leszûkítettem a legrövidebbre, s azonnal le is foglaltam az utat július 17-re. Három hónap állt a rendelkezésemre, hogy felkészüljek mind egészségügyileg, mind erőnlétileg, illetve hozzászokjam ahhoz is, hogy napi több órát nyeregben kell majd lenni. A lovaglást megkezdtem egy lovasiskolában, szorgalmasan látogattam az edzőtermet is, illetve kint a természetben a Tokaji-hegy lejtői is segítettek a felkészülésben.
A közép-ázsiai országba két társával – Fenyvesi Norberttel és Pádár Balázzsal – utazott ki Mikucza Zsolt. Fenyvesi Norbert a fegyver helyett felvevőt vitt magával, s felvételek sokaságát készítette a nem mindennapi tájról.
Az egyik tábor a kopár és sziklás hegyek között
Fel lehet-e vajon készülni mindarra, ami várja az európai vadászt Azerbajdzsánban? – tettük fel a kérdést.
– Úgy gondolom, hogy magamhoz mérten fel tudtam készülni, viszont egy síkvidéki magyar vadász szempontjából kevés lett volna ez a felkészülési idő – látván azt, hogy a sokkal kevesebb ruházatú ott élő hegyi pásztorok milyen szívósságról és kondícióról tesznek tanúbizonyságot. Nagyon hosszú az út, nagyon körülményes a feljutás, a vadászat sem könnyű 3–4 ezer méteren oxigénhiányos körülmények között. Tűrtem a megpróbáltatásokat, a fájdalmakat legyőztem, azonban a visszavezető úton egy két kilométeres szakaszon, a hatvan fokos lejtőn kikészült mindkét térdem. Segítséget nem fogadtam el, csakhogy ott már a lovakat sem lehetett igénybe venni, mert lecsúsztak volna a zúzalékos-palaköves területről a lovasukkal együtt. Így aztán másfél óra alatt botorkáltam le az egyébként harminc-negyven perces szakaszon, mivel minden egyes lépés óriási fájdalommal járt.
A kis magyar csapat a kísérőkkel együtt négy napot töltött fenn a magas hegyek között, az egyik tábort 3500 méter magasságban alakították ki. Egyszemélyes sátrakban aludtak, míg a kísérők, illetve a fenn élő pásztorok és kutyáik szállása a kövekből összerakott barakkokban. A hegyi kecskepásztorok segítségére nagy szükség volt, ugyanis mind a két elejtett vad több száz métert zuhant olyan mélységekbe és szakadékokba, ahová már nem engedték le a vadásztatók az európai vadászokat. A vidéket jól ismerő pásztorok lementek – természetesen jól meg kellett fizetni őket, hogy az életüket kockáztatták a trófeáért.
– Amikor meglőttem a vadkecskémet kétszázhetven méteres távolságból, nagy örömünnep volt, hiszen szinte lehetetlen helyzetből, rossz pozícióból kellett céloznom és lőnöm. Egy sziklataréjon helyezkedtem el, alattam feküdt a vad, 45–50 fokos lövés volt. A lövedéket ballisztikailag befolyásolja a távolság, a fel- és leszálló meleg levegő. A felhők felett szinte folyamatosan ködben voltunk, hol látod a vadat, hol nem. Nem tudsz közelebb ereszkedni, mert ahogy gurulnak a kövek, azonnal elmenekülnek az állatok.
Amikor a vad elejtése után kiörvendeztük magunkat, észrevettük, hogy legalább tíz keselyű készül lecsapni az elejtett vadra, aminek a bőrét szeretnéd hazahozni és kipreparáltatni. Szerencsére velünk volt a modern technika, és a filmes kolléga összeszerelte a drónját, amivel egyrészt csodás felvételeket készített, másrészt elzavarta a madarakat, harmadrészt azt is láthattuk, hogy az elejtett vadkecske hová, melyik szakadékba zuhant le, ahová már nem engedtek le bennünket. Ha mégis lementünk volna, számunkra véget ért volna a vadászat, mert onnan már a serpák is lefelé mentek a kétezer méter magasságban lévő nagy táborba. S ha te velük tartasz, annak ellenére, hogy nem engedik, akkor vége a vadászatodnak akár egy nap után, s nem élvezheted a különlegesen gyönyörű tájakat, nem „szenvedheted” végig a társad vadászatát, mert neked onnan visszaút már nincs, csak lefelé lehet menni.
Mielőtt valaki félreértené, nem önszántunkból ad hoc vadásztunk, hanem előkészített túráról volt szó, minden nemzetközi engedélyt be kellett előre szereznünk, s ezek nemcsak a vadászatra vonatkoztak, hanem az elejtett vad behozatalára is.
Összehasonlítva a kirgizisztáni kalanddal: ez nehezebb vagy könnyebb vadászat volt?
– Nehezebb, mégpedig a veszélyessége miatt. Jóval meredekebb hegyoldalak vártak ránk, más volt a kőzet is. Az egymáson heverő palakövek bármikor elindulhattak alattunk, s akkor nincs megállás, nincs mibe kapaszkodni. A Kaukázus más volt, mint a Tien-san hegység. Ott egy hosszú, hatszáz méteres lövéssel sikerült megszereznem a trófeát, most attól rövidebb volt a távolság. Csak hát itt a sziklapárkányra kellett kifeküdnöm. Érzed, hogy csúszol le a szikláról, alattad a szakadék. Ha az állat megmozdul, neked is változtatnod kell a fekvéseden. A serpák fogják a lábad, hogy ne zuhanj le, hogy stabilabbnak érezd magad, vagyis nem olyan egyszerű a magas hegyekben megcélozni a vadat.
Embert és állatot próbára tett a meredek terep
Ezt a vadászatot nem tudja mindenki megcsinálni, az embernek tisztában kell lennie a korlátaival. A lovaglásban ami nehéz: hosszú út vár rád, elfárad a feneked, a combizmod. A lovak szinte gépek, tökéletesen végzik munkájukat, az inak, a paták bírják a hegyi menetet. Van olyan hely, hogy már magadban sem bíznál, azonban bíznod kell a lovadban. Ráadásul ezek még meg is vannak málházva, viszik a gázpalackokat, a sátrakat és az egyéb felszerelést.
A család nem aggódik ilyenkor?
– Remélem, igen. De egy ilyen magamfajta makacs embernek mondhatják, hogy ne menjen. Így éltem meg eddigi életem, extrém körülmények között sportoltam. Én így szeretem csinálni, szeretem a kihívásokat – tette hozzá befejezésül Mikucza Zsolt.
Hogyan lehet értékelni ezt az azerbajdzsáni vadászkalandot?
– Aki egyszer belekóstol a magashegyi vadászatba, az többet nem tud elszakadni tőle. Az ilyen vadászat egyébként ott kezdődik, hogy ezer méter fölött mormota van, aztán visszavágyik a vadász kétezer méterre zergére, s onnantól nincs megállás. Aki megkóstolja Afrikát, az mindig visszavágyik, aki megkóstolja a magas hegyek világát, az biztosra veheti, hogy örök szerelem lesz belőle. Akárhogy készülsz, ott biztos azt mondod: soha többet. Ahogy hazatértél, már alig várod, hogy újra visszamehess. Remélem, hogy még én is visszatérhetek, hiszen a terveim között még szerepel néhány vad, de veszélyességében, nehézségében már nem fogják ezt überelni az újabb túrák, de nincs is már rá lehetőségem ötven év felett. Biztos, hogy minden másképpen alakul, ha fiatalabb korban csinálom meg. A bakancslistámon szerepel még a török bezoárkecske és a kanadai mountain goat, vagyis a havasi kecske.
M. Magyar László | kelet.hu
Vadászat
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
Hőkamerás drónokkal őzgidákat és fészekaljakat kerestek a vadgazdálkodók
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Drón Szakbizottságának javaslatára 2025-ben egy hosszú távú kezdeményezés indult: a csatlakozók – együttműködve az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – drónok segítségével őzgidákat és fészekaljakat mentettek a kaszálások előtt. A projekt idén is folytatódik!
Fotó: OMVV
A mentés 2025-ben kézzelfogható vad-, állat- és természetvédelmi eredményeket hozott. A hőkamerás drónokkal jellemzően júniusban elvégzett felderítéseknek köszönhetően országosan összesen 278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg, miután a kaszálási munkálatok előtt modern eszközökkel derítették fel a területet, és biztonságba helyezték az állatokat. Az őzgidákat meg is jelölik a mentéskor, hogy a további sorsukat nyomon lehessen követni: ez kutatási szempontból is fontos információkkal szolgálhat.
Fotó: OMVV
Az adatok egyértelműen alátámasztják a módszer hatékonyságát és létjogosultságát. A mentési eredmények egyben visszaigazolják a földhasználók és a vadgazdálkodók, vadászok, civilek együttműködésen alapuló (külföldön már bizonyított) modell sikerességét, és megalapozzák a program további fejlesztésének szükségességét a következő években.
Szívesen vesszük, ha csatlakoznak hozzánk önkéntes drónpilóták, civil egyesületek és magánszemélyek, hogy együtt tegyünk az őzgidák megmentéséért! (FONTOS: A mentéshez feltétlenül szükséges a földhasználó és a vadászatra jogosult engedélye, illetve az utóbbi közreműködése is.)
Forrás: Szabó László elnök – A Védegylet Drón Szakbizottsága
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói május 15-17. között Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Fotó: MATE
A székelyföldi kihelyezett képzés okleveles vadgazda mérnök hallgatói, valamint a gödöllői vadgazdálkodási szakmérnök képzés résztvevői ennek keretében a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság több bemutatóhelyén is betekintést nyerhettek a természetvédelem és a vadgazdálkodás gyakorlati munkájába.
A csoport május 15-én a nemzeti park igazgatóság szarvasi bemutatóhelyét, a Körösvölgyi Állatparkot kereste fel, ahol szakmai vezetés keretében ismerhették meg az igazgatóság természetvédelmi munkáját, célkitűzéseit és hazánk jellegzetes állatfajait. A program során szó esett az élőhely- és fajvédelem szerepéről, természetvédelmi aktualitásokról is.
A tanulmányút másik állomása május 17-én, a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén és az igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában zajlott. A hallgatók itt betekintést kaptak a túzokvédelmi munkába, valamint az agrártájak élőhelyfejlesztési és élőhelygazdálkodási gyakorlataiba, amelyek számos védett és vadászható faj fennmaradását segítik.
Fotó: MATE
A terepi programok jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a természetvédelem és a felelős vadgazdálkodás kapcsolatáról, valamint a nemzeti park igazgatóságok gyakorlati természetvédelmi munkájáról.
Forrás: MATE
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Német szakemberek cikket írtak a „gyilkos őzbakokról”
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Pirsch: Az őznél a többéves nyársas bakokat gyakran „gyilkos bakoknak” nevezik. De vajon valójában mekkora veszélyt jelentenek? Minden vadász hallott már olyan bakokról, amelyek agancsformájuk miatt különösen alkalmasak arra, hogy más bakokat a küzdelem során súlyosan, vagy akár halálosan megsebesítsenek. Ezek rendszerint többéves nyársas bakok, amelyeknél az agancs elágazásának hiánya miatt alakulhat ki az úgynevezett „gyilkos bak” jelleg.
Fotó: Pirsch
Ahhoz, hogy ezt a témát pontosabban megértsük, először érdemes megvizsgálni az őzbakok alapvető viselkedését. Általánosságban elmondható, hogy a bakok csak akkor vannak igazán „harci hangulatban”, amikor a nemi hormonok hatása alatt állnak. Ez az időszak nagyjából márciustól szeptemberig tart. Télen is létezik közöttük bizonyos rangsor, de komoly összecsapások ilyenkor általában nem fordulnak elő.
Mivel az éves bakok rendszerint távol maradnak a területért és az üzekedés idején zajló küzdelmektől, illetve az idősebb bakok nem tekintik őket valódi vetélytársnak, tőlük általában nem kell veszélyre számítani.
Az őzbakok közötti összecsapások meghatározott rend szerint zajlanak. Ezek a küzdelmek rituális jellegűek, vagyis nagyrészt ismétlődő, jelzésszerű viselkedésekből állnak.
Amikor két bak szembekerül egymással, először imponáló viselkedés figyelhető meg. A két ellenfél néhány méter távolságra áll egymástól, és forgatják a fejüket. Ennek az a célja, hogy felmérjék, illetve jelezzék egymásnak az erejüket.
Ezt követik a fenyegető mozdulatok. Ilyenkor a bak lehajtja a fejét, és mellső lábaival dobbant. Ha ezek után egyik fél sem hátrál meg, akkor kerül sor a tényleges küzdelemre.
A bak általában csak akkor döf előre, amikor a másik bak is lehajtott fejjel áll vele szemben. Ezután a két bak mélyre tartott fejjel egymásnak feszül, és ide-oda tolja egymást. Stubbe 2007-es leírása szerint az összecsapások általában nem tartanak sokáig. Az erőpróba átlagosan körülbelül két perc alatt eldől. Ritkán fordul elő, hogy tíz percig vagy annál tovább tartson.
A két ellenfél közötti párharc tehát meghatározott szabályok szerint zajlik, és főként imponáló, illetve fenyegető viselkedésből áll. Ennek az a szerepe, hogy a komoly sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek.
Hoem és munkatársai 2007-ben 139 bakok közötti összetűzést vizsgáltak. Fontos megállapításuk volt, hogy az esetek többsége alacsony fokú eszkalációval zárult. Vagyis a konfliktusok nagy része nem fajult tényleges verekedéssé. Valódi küzdelemre mindössze az esetek 16 százalékában került sor. Ezek elsősorban területet birtokló bakok között fordultak elő. Revír nélküli bakok találkozásakor is előfordulhatott küzdelem, de főként bizonyos helyzetekben.
Alkalmazkodó eszkalációs szint
Alapvetően elmondható, hogy minél kisebb volt a két bak közötti testi különbség, annál nagyobb volt az összecsapás eszkalációjának esélye. Fordítva ez azt jelenti, hogy ha a két ellenfél között jelentős fizikai különbség volt, akkor a bakok többnyire nem harcoltak meg egymással.
Két területet birtokló bak küzdelme esetén az esetek 81 százalékában az adott revír tulajdonosa győzött. Érdekes ugyanakkor, hogy még akkor sem veszítette el a területét, ha magát a küzdelmet elvesztette. A vizsgált esetek egyikében sem történt olyan, hogy a vesztes bak emiatt elveszítette volna a revírjét.
A küzdelem meghatározott menete többek között azt szolgálja, hogy a súlyos sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek. Oldalról vagy hátulról történő döfés csak rendkívül ritkán figyelhető meg. Pedig éppen az ilyen döfések okozhatnak komoly sérüléseket. A sérülés súlyossága attól függ, milyen mélyen tud behatolni az agancs.
Ebből következik, hogy a nyársas agancsot viselő, úgynevezett „gyilkos bakok” ilyen szempontból jelenthetik a legnagyobb veszélyt. Ha azonban egy bak betartja a küzdelem „szabályait”, akkor aligha tudja komolyan veszélyeztetni ellenfelét. Ugyanakkor egy szabályos, normális agancsú bak is képes súlyos sérülést okozni, ha „tiltott”, vagyis oldalról vagy hátulról érkező döféseket alkalmaz.
Fontos tehát: nem minden többéves nyársas bak tekinthető automatikusan gyilkos baknak.
Halálos fegyverek bevetésben
Sok vadászterületen azért ejtik el a „gyilkos bakokat”, hogy megvédjék tőlük a fajtársaikat. Ennek ellenére valóban súlyos sérülések viszonylag ritkán fordulnak elő. De vajon miért?
Elsőre úgy tűnhetne, hogy egy baknak előnyös lenne súlyosan vagy akár halálosan megsebesíteni az ellenfelét. Így megszabadulhatna egy vetélytárstól, és egyúttal szaporodási előnyhöz is juthatna. A jelenség megértéséhez érdemes egy gondolatkísérletet elvégezni. Képzeljünk el két olyan ellenfelet egy fajon belül, amelyek a rendelkezésükre álló „fegyverekkel” könnyen halálos sérülést okozhatnának egymásnak. Ilyenek lehetnek például a halálos méreggel rendelkező kígyók.
A hím csörgőkígyók egymással küzdenek azért, hogy hozzáférjenek a nőstényekhez. A harc során egymásnak feszülnek, birkóznak, tolják egymást, és így döntik el, ki az erősebb. Vesztes az lesz, akit végül a földre nyomnak. Egy halálos harapás gyorsan véget vethetne ennek a küzdelemnek, mégsem ez történik.
A szarvat viselő állatok között is találunk jó példákat. Az oryxantilopok hosszú, hegyes szarvukkal könnyedén súlyos vagy akár halálos sérülést okozhatnának ellenfelüknek. A valóságban azonban az ilyen sérülések rendkívül ritkák. Ennek oka, hogy ennél a fajnál – akárcsak az őzbakoknál – az evolúció során olyan harci forma alakult ki, amelynek nem része az ellenfél súlyos megsebesítése. Ez a viselkedési program genetikailag rögzült.
A sérülést okozó harcosok hátránya
Ha az oryxoknál vagy a hazai őzbakoknál lennének olyan egyedek, amelyek rendszeresen súlyos sérüléseket okozó módon harcolnának, azok kezdetben előnyben lennének. Harci sikereik révén nagyobb eséllyel örökítenék tovább ezt a hajlamot a populáción belül.
Ez azonban oda vezetne, hogy egyre több bak alkalmazná ezt a harcmodort. Ha pedig két ilyen „sérülést okozó harcos” találkozna egymással, akkor a küzdelem már mindkettőjük számára veszélyessé válna. Végső soron ezek az egyedek rendszeresen egymást pusztítanák el. Ezért ez a stratégia hosszú távon nem tud fennmaradni.
Az őzbakok közötti küzdelem általában csak körülbelül két percig tart. Ritkán fordul elő, hogy tíz percnél tovább tartson. Az oldalról vagy hátulról indított támadások, amelyek súlyos sérüléseket okozhatnak, inkább ritkák.
Ez az oka annak, hogy az őzbakoknál és más homlokfegyvert viselő fajoknál ritualizált harcok alakultak ki. Ezeknél a fajoknál evolúciós szempontból csak ez a harcforma stabil. Régebben azt gondolták, hogy ez a faj fennmaradása érdekében alakult ki. Ez azonban nem pontos megközelítés. Nem arról van szó, hogy az ellenfelet kell megkímélni, hanem arról, hogy az egyed saját maga ne sérüljön meg halálosan.
Végső soron ugyanis a halálos harcmodor szükségszerűen ahhoz vezetne, hogy előbb-utóbb maga az egyed is célponttá válik, és súlyos sérülést szenved.
Egy suta esetében egymáshoz közel elhelyezkedő, több szúrásos sérülés is előfordulhat. Az őznél azonban a halálos agancsszúrások összességében inkább ritkák.
Kevésbé súlyos harcok az őzbakoknál
Agancsszúrástól sérült őzek összességében ritkán fordulnak elő. Ennek az is az oka, hogy az őzbakok alapvetően kevesebbet harcolnak, és az összecsapásaik súlyossága is kisebb. Ezt az úgynevezett „alacsony kockázat – alacsony nyereség” elmélettel lehet magyarázni.
Az őzbakoknak egyszerűen nincs olyan sok nyernivalójuk egy küzdelemmel. Más fajoknál viszont sokkal intenzívebb harcok alakulnak ki, mert ott a lehetséges nyereség is nagyobb.
A gímszarvasoknál például ez a helyzet, mert egy győztes bika sokkal több nőstényt tud magának biztosítani. Náluk feltételezik, hogy az érett bikák körülbelül 25 százaléka élete során legalább egyszer súlyosabb sérülést szenved. Még hevesebb küzdelmekre lehet számítani azoknál a fajoknál, ahol csak egyetlen lehetőség van a szaporodásra. Az ilyen harcok nem ritkán az egyik ellenfél halálával végződnek, például bizonyos rovaroknál vagy pókoknál.
A kifőzött koponyákon időről időre felismerhetők az agancsszúrásból eredő sérülések nyomai.
Következtetés
Arra a kérdésre, hogy léteznek-e valóban „gyilkos bakok”, alapvetően igennel lehet válaszolni, de bizonyos korlátozásokkal.
Igaz, hogy a többéves nyársas bakok részvételével zajló küzdelmekben nagyobb az esélye annak, hogy az ellenfél megsérül. Ugyanakkor a többéves nyársas bakok rendszerint testileg gyengébbek, ezért sok esetben el sem jutnak a tényleges harcig. A szembenállás gyakran már az imponáló viselkedés után véget ér.
Ráadásul ahhoz, hogy egy bak valóban „gyilkos bakká” váljon, meg kellene tanulnia, hogy a „tisztességtelen”, vagyis szabálytalan döfések előnyt jelenthetnek számára. Ez azt jelenti, hogy még ha van is a területen egy többéves bak, amely agancsformája alapján gyilkos baknak tűnhet, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy szabálytalanul is használja az agancsát.
Végső soron tehát több feltételnek is egyszerre kell teljesülnie ahhoz, hogy valódi gyilkos bakról beszélhessünk. Ezért az ilyen bak a vadászterületeinken viszonylag ritka, mégis figyelemre méltó kivétel.
Forrás: Pirsch
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Különleges találkozás a Hortobágyon: Kövesi Péter darvakat fényképezett
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
I. Szegedi Zsidótemető takarítás
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Közeleg a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje!
Az esőzések megtöltötték a Mecsekerdő vízmegtartó erdei „tókáit”
A pünkösdi őzbak
Sasszem – világelső sikeres szemműtét parlagi sason
Nem volt elejtési jogosultsága
Lemondott dr. Semjén Zsolt, a Védegylet elnöke
Lőttek az elvárásnak
Életbak puskavégen
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Új kutyajóléti szabályok: ezt kell tudniuk a vadászoknak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Min változtat a hangtompító?
Itt a Vadászkamara négyéves feladatterve!
