Keressen minket

Vadászat

Az év első utánkeresése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Közzétéve:

Suzy, és Vándor nevű bajor hegyi vérebeivel, Ruszinkovics Dániel már fiatal kora ellenére ismert utánkereső Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mivel tanulmányai még elsőbbséget élveznek, ezért csak időnként tudja segíteni a megye vadászait. A felsővadászi utánkeresőt, és kutyáit jól ismerik a helyi vadásztársaságok és gyakran megcsörren a vérebes telefonja. Ruszinkovics Dániel idei legelső utánkeresését mesélte el az Agro Jager Newsnak.

Az év első utánkeresése eredményesen zárult (Kép: Ruszinkovics Dániel – Agro Jager News)

A 2022-es évet egy sebzett gímszarvasbika utánkeresésével kezdtünk meg – vágott bele az év első vadásztörténetébe az utánkereső. Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vadásztársaság riasztott bennünket, hogy a rálövést követően egy gímbika ugrott el. Jelezte ugyan a lövést, meg is rogyott, de a lövés után elmenekült. Az elejtő szerint a becsapódás csattanós hangra emlékeztetett. A sebzett a rudlival együtt végül eltűnt. Beváltottak egy fiatalosba (erdő), és a beváltás helyét megjelölve a vadőr kiváló döntésére nem folytatták a keresését. Féltek ugyanis attól, hogy a megiramodott rudlival végleg elveszítik.

Suzy, a bajor hegyi véreb munka közben (Kép: Ruszinkovics Dániel – Agro Jager News)

Szerencsére el tudtam vállalni a munkát – mesélte lapunknak – és a rálövés helye után, a beváltásnál felvettük a csapát Suzyval. Bent a sűrűben, a kutyám igen gyorsan talált vért, néhol derékmagasságában kenést is leltünk. A csapát stabilan tartva, aztán átvágtunk egy nagy erdőn. Minden jel arra utalt, hogy a sebzett továbbra is a rudliban maradt. Az erdő után egy mezőgazdasági földre értünk, amelyben már szépen zölldelt az őszi gabona. Közel egy kilométeres csapázás után újra beváltottunk egy másik erdőrészletbe. Itt, mintegy 2300 méterre a rálövéstől találtuk meg a bika sebágyát. Ekkor a kutyáim már hajszára akartak indulni, nagyon izgatottak voltak és úgy határoztam, hogy elengedem őket. Hamar be is érték, de a sebzett bikát nem tudták megálíltani és több kilométer hajsza után lefordultak róla.

Az utánkeresés távolsága megközelítőleg 9350 méter volt (Kép: Ruszinkovics Dániel – Agro Jager News)

Nem voltunk egyszerű helyzetben, de folytatnunk kellett a keresést és újra felvettük a csapát. Szerencsére a kutyák lelkesen dolgoztak, szépen vittek bennünket a csapán. A bika újra a rudlival tartott és nem vált ki közülük. 6380 méter után a sebzett vad beváltott egy kertbe, amelyet a talált vér egyértelműen igazolt is. Itt egy kicsit megpihentünk a kutyákkal. Ránk is fért, mert nem számítottunk ilyen hosszú munkára, de a csapán szépen haladtunk – mesélte az fiatal utánkereső.

A helyi vadőrrel folyamatosan az esélyeinket latolgattuk és abban maradtunk, hogy elállók segítségét kérjük, akik rövidesen meg is érkeztek. Körülbelül egy kilométeres vezetékmunka után találtuk meg a második sebágyat. A kutyáim ismét izgatottak lettek és újból hajszára engedtem őket. Nem tétovázott a két kutya és be is érték a gímszarvasbikát, de a sérült vad, egy nagy kerülőt leírva váratlan irányt vett fel. A helyiek jól ismerték a revírt, tudták, hol jár a szarvas és az egyik leállónak nagyon kedvezett a szerencse. Nem különben nekünk. A bikát sikerült végül terítékre hozni és akkor derült ki, hogy a jobb mellső lábán érte a lövés. Mindenképpen jó döntés volt, hogy vérebes segítséget kért a társaság.

2022. első utánkeresése végül 9350 métert követelt meg tőlünk – összegezte Ruszinkovics Dániel az Agro Jagernek idei első felkérésüket.

Dr. Szilágyi Gergely

Kép és videó: Ruszinkovics Dániel

 

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom