Vadászat
A révleányvári “csodabak” – Galériával
Örkényi Tamás, pécsi vadász-fogorvos baráti meghívást kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Révleányvárra. A családlátogatással egybekötött kirándulást a legkisebb fiának, Andrásnak köszönheti, aki a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán ismerte meg a barátnőjét, Grétát. A Tisza mellett elhelyezkedő Révleányvár, Pécshez képest, pontosan az ország másik szegletében helyezkedik el. Az itteni táj, vízi világ, és a vadbőség azonban rendkívül gazdag és sokszínű.

Fotó: Örkényi Tamás – Agro Jager News
Sári József, a fia barátnőjének édesapja, kísérte a Baranya megyei vendégét a BM Tiszamenti KFT. vadászterületén, amely megközelítőleg négyezer hektár nagyságú. Sári József kiválóan ismeri a területet, mivel itt gazdálkodik, és vadászik is. A kora hajnali órákban indultak el vadászni. Számos őzbakot láttak, azonban egyszer sem tudtak lövéshez jutni, mert vagy túl fiatal volt, vagy a vad hamarabb észlelte őket. Felérve a Tisza töltésére, gyorsultak fel igazán az események. A lappangó vadászláz és izgalom egyik pillanatról a másikra előjött, amikor hirtelen a semmiből feltűnt előttük egy osztottszárú bak. A magányos bak nagyon messze állt tőlük, a töltés szélében, megközelítőleg 300 méterre. A lehető legnagyobb csöndben, lassan elindultak felé. A távcsővel folyamatosan figyelték a vadat. Az őzbak agancsának egyik szára hatos, a másik kétszeresen osztott. Elsőre legalábbis így látszódott. A szívverés fokozódásával a pulzusszám is egyre emelkedett. A feltételek nem voltak optimálisak. Takarás nélkül az őzbakot 210 méterre tudták megközelíteni. A vad elkezdett „elsétálni”, ekkor egy rövid rásípolás miatt megállt, pontosan keresztbe állt a vadászoknak. „Lőni kell” – jött az ellentmondást nem tűrő „parancs”.
Félő volt, hogy a közeli kukoricába bevált és soha többet nem látják meg. Tamás, aki 50 éve járva a magyar erdőket, nem hezitált. A rálövést az őzbak egyértelműen jelezte, a becsapódást is hallották, azonban eltűnt a kukoricában. Feszült percek következtek. Rövid várakozást követően vendéglátó és a vendég csöndben indult meg a kukorica irányába. Megannyi gondolat futott végig Tamáson. Elrontotta talán? Megtalálják? Mi lesz most…

Fotó: Örkényi Tamás – Agro Jager News
A kételyek hirtelen szertefoszlottak, mert a rálövés helyén bőséges vér jelezte a találatot. A 30 méteres halálvágta után találták meg az őzbakot élettelenül öt méterre a kukoricában. Óriási örömmel fogadta a vendéglátója gratulációját a Tisza folyó szomszédságában. Tamás evvel terítékre hozta az 56-ik őzbakját, az 56-ik születésnapján. A több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező vadász olyan őzbakkal, mint itt Révleányváron, azonban egyszer sem találkozott .

Fotó: Örkényi Tamás – Agro Jager News
Az őzbak golyóérett, egyik szárán hatos, a másik szárán háromszorosan osztott az agancsa. A „csodabakot” öt-hat évesre becsülték. A 24 órás nagykoponyás trófeasúlya 515 gramm. Sári Józsefet és családját külön köszönet illeti – foglalta össze élményeit Örkényi Tamás pécsi vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Fotó: Örkényi Tamás
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászfegyvert és pénzt lopott egy 35 éves gyanúsított. A szentendrei rendőrök elfogták. A gyanú szerint február 7-én hajnalban F. Roland befeszítette egy pomázi ház elektromos kapuját. Lopási szándékkal ment be az udvarra, azonban a mozgásérzékelős lámpák felkapcsoltak, ezért eliszkolt a helyszínről.

Fotó: Rendőrség
Két nappal később négy autót tört fel. Hármat egy hotel parkolójában, amikből iratokat és egy táskát vitt el. A negyedik kocsi egy pomázi ház előtt állt. Betörte az ablakát, és ellopta a benne lévő vadászfegyvert. De ez nem volt elég, betört a városban egy családi házba is, ahonnan bőrtáskát, okiratokat és céges papírokat vitt el. A táskában több mint 4 millió forint volt.
A bejelentés után a rendőrök azonnal tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és elemeztek. Ennek köszönhetően február 11-én délelőtt már kattant is a bilincs a tolvaj kezén. Előállították és őrizetbe vétele mellett hallgatták ki a lopások, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A nyomozók az elvitt iratok és tárgyak maradványait elégetve találták meg Pomázon.
Forrás: Rendőrség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Egy vadász tett bejelentést a rendőrségre, hogy február 7-én a beleznai erdőben talált egy hurkot, benne egy elejtett szarvasborjúval, amit ismeretlenek tettek ki. Ezért az erdészet vadkamerát szerelt fel, hogy lebuktassa a rabsicokat. Nem kellett sokat várni, egy óra múlva már meg is jelent a felvételen az orvvadász.

Fotó: Rendőrség
A rendőrök aznap este el is fogták a 60 éves helyi férfit, és kihallgatták. Kutatást tartottak a lakásán, ahol a hurok készítéséhez szükséges sodronykötéldarabokat foglaltak le.
Forrás: Rendőrség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Bulgária – Stefan Sotirov farkasra indult
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Melegedett az idő, elbújt a hold és leereszkedett a köd: eljött az ideje a farkasvadászatnak. Napnyugtától napkeltéig figyeltem az éjszakát és egy életre szóló élménnyel gazdagodtam, amikor megláttam a sötétben a farkast – tájékoztatta Stefan Sotirov az Agro Jager Newst Bulgáriából.

Stefan Sotirov bulgáriai farkasa. Fotó: Stefan Sotirov
Itt-ott köd áradt szét, majd enyhe délnyugati szél terelte arrébb, mint egy nyájat a juhász és a farkas lassan, mintha a semmiből bukkant volna elő. Pontosan hajnali három óra volt. Rendkívül óvatosan érkezett, megállt néhány másodpercre és hallgatózott.
Amikor megláttam, úgy döntöttem – részben kíváncsiságból -, hogy adok neki egy esélyt, hogy elérje a les előtti tetemet, de sajnos valami miatt mégis elugrott. Ellenkező irányba rohant és körülbelül 160 méterrel arébb megállt és megfordult. Nem haboztam és elsütöttem a puskámat.

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!
A farkast eltaláltam és a lövésre egy másik, kisebb farkast pillantottam meg, ami elugrott. Érdekes helyzet volt, mert addig nem láttam és ugyan szaladt, de később egy dűlő útra leült és abba az irányba nézett, amerre az első farkas elesett.
Néhány percig ült, azután keservesen üvölteni kezdett. Úgy másfél óráig tartott. A köd pedig, a déli széltől elűzve hol szétterült, hol feloszlott.
Ültem a lesen. A dermesztő üvöltés a végső búcsú lehetett, de nem lőttem újra. Hallgattam az éjszakát. Tudtam, hogy erősen kötődnek egymáshoz.
Lőhettem volna, hogy elűzzem vagy elejtsem, mert azok a pillanatok, a farkasüvöltés vérfagyasztó volt. Elkezdett hatni a pszichémre és a gondolataimra. Egyedül lenni a semmi közepén fáradtan, de hagytam, hogy befejezze – valami felébresztette bennem az érzést, hogy tartozom neki ezzel a gesztussal.

Hatalmas farkasával Stefan Sotirov. Fotó: Stefan Sotirov
És így másfél óra telt el, mire a kisebb farkas elindult lefelé a lejtőn, ahol egyszer csak eltűnt a szemem elől. A köd tovább terjeszkedett és majdcsak a első napsugarak hajtották szét. Lemásztam a lesről és birtokba vettem a farkasomat. Sohasem felejtem el azt az éjszakát.
Stefan Sotirov, Bulgária