Vadászat
Parókás őzbak a NEFAG Zrt. területén
Terítékre hozták az első parókás őzbakot a a NEFAG Zrt. területén
Április 19.-én reggel szokásos területbejárás közben pillantottam meg ezt a különleges parókás őzbakot. A fényképezőgép a teleobjektivvel-ahogy ilyenkor lenni szokott-otthon volt, de a távcsövön keresztül sikerült lencsevégre kapnom. A képet azon nyomban el is küldtem az erdészetvezetőnknek. Kezdődtek az izgalmas napok!

Fotó: Petri Bálint – NEFAG Zrt.
Már azon a héten egy francia vendéggel próbáltunk túljárni a bak eszén, több-de inkább kevesebb sikerrel. A vadászat első délutánján, szinte az első öt percben össze is futottunk, de mire lövési pozícióban juthattunk volna, ó rutinosan távozott. Sévröj á pérük – a parókás bak- mondta vendég. Ezután két napig hiába próbálkoztunk köd előtte – köd utána, eltünt!
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Április 28-án a vadászati vezetőnkkel tartott teretbejárás alkalmával, ismét találkoztunk vele a szokott helyén. Újra erősödni kezdett bennem a remény, ugyanis következő héten egy dán vendégvadásszal szerettük volna terítékre hozni.

Fotó: Petri Bálint – NEFAG Zrt.
A vendég május 4.-én meg is érkezett, de sajnos az első hajnali kimenetel forgatókönyve hasonlóan alakult, mint ahogyan a francia vendéggel zajlott. Ismét találkoztunk vele, szinte az első percekben, de újfent ügyesebb volt nálunk. A nap délutánjan szintén láttuk a parókás bakot, de most egy másik őzbak territoriumába.

Fotó: Petri Bálint – NEFAG Zrt.
Azt gondoltam, hogy a szerencse nem igazán a barátunk, de reméltem, hogy Szent Hubertus végül mégis a kegyeibe fogad bennünket. Következő hajnalban a mozgás teljesen más volt, mint az addig megszokott. A parókás bak-ami szinte mindig egy elsó agancsos társával járta a sűrű cserjeszinttel borított erdőrészt a fiatal kis bakot magára hagyta.

Fotó: Petri Bálint – NEFAG Zrt.
Ez teljesen elbizonytalanitott körülbelül egy órás várakozás után felajánlottam vendégemnek, hogy cserkeljünk egy rövidet. Talán néhány lépést tehettünk, amikor a fák között megpillantottuk a rendezetlen barkat. Ekkor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy a számtalan megfigyeléssel és a több rátöltött vadásznappal talán kiérdemeltük a lehetőséget?
Igen, mert a vendégnek egy jól irányzott blattlövéssel sikerült terítékre hoznia a bakot, amely a NEFAG Zrt. területén elejtett első parókás őzbak!
Írta: Petri Bálint – kerületvezető erdész vadász – NEFAG Zrt.
Vadászat
Lezárt akta: orvvadászott
A ceglédi nyomozók befejezték annak a 42 éves csemői férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint a tilalom ellenére lelőtt egy 2 éves őzsutát, ráadásul vadászlőfegyver engedéllyel sem rendelkezett.

Fotó: Rendőrség
A csemői vadásztársaság egyik képviselője tárcsázta a segélyhívót 2022. augusztus 16-án nem sokkal dél előtt, mivel a tanyája melletti gyümölcsös irányából feltételezhetően kispuskából leadott lövést hallott. Kövér gázzal a hang irányába indult autójával, majd az egyik dűlő sarkán egy 2 év körüli nyakon lőtt őzsuta friss tetemét találta. Ezzel egyidőben a közelben sietve távozott gépkocsijával a 42 éves csemői K. Ferenc, akit a rendőrök pár órával később otthonában elfogtak.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A nyomozók a férfi lakásában kutattak, lövedéket, esztergált hangtompító jellegű csövet, valamint 130 sörétólmot is találtak, mind lefoglalták.
Az ügyben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő megállapította, hogy a lefoglalt esztergált fémcső egy házilag készített hangtompító, melyen keresztül 22 Long Rifle kaliberű lőszer lőhető ki, ami megegyezik az őzből lefoglalt lövedék kilőtt elemével. Az igazságügyi fizikus szakértői vélemény szerint K. Ferenc bal kezének letapogatására használt mintahordozó felületén kimutathatók olyan, jellegzetes elemösszetételű szemcsék, melyet tűz-vagy gáz-riasztófegyver elsütésekor keletkeztek.

Fotó: Rendőrség
A Pest Vármegyei Kormányhivatal Vadászati Hatósága a hatályos végrehajtási rendelet értelmében az őzsuta értékét 100.000 forintban határozta meg.
A 42 éves férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében elmondta, hogy nem lőtt, egy petárdát dobott el, a vaddisznók miatt, tagadta, hogy bármilyen lőszere, vagy lövésre alkalmas eszköze volna.

Fotó: Rendőrség
A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfival szemben orvvadászat bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.
Forrás: Rendőrség
Ha van Veszprém vármegyében olyan, vadászathoz kapcsolódó közönségrendezvény, ami egyformán mozgat meg helyieket és távolabbról érkezőket, karon ülő kisgyereket és nagyszülőket, vadászokat és a vadat „csak” fogyasztókat, az egyértelműen a várpalotai vadász-gyermeknap!

Fotó: OMVK

Az Országos Magyar Vadászkamara (a továbbiakban: Kamara) a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)
Annak idején (a Vadászati Kultúra Napja rendezvény Keszthelyre való „költözése” után) merész vállalkozás volt teljesen új tematikájú eseményt hozni a Thury-vár ódon falai alá, az idő azonban igazolta azok elkötelezettségét és bátorságát, akik összefogása révén idén már hetedszer telt meg mosolygó gyermekarcokkal Várpalota belvárosa.
Mire a Bakony Vadászkürt Egylet tagjainak köszönhetően a hivatalos megnyitó kezdetét jelző kürtszignálok felharsantak, az egy négyzetméterre jutó kicsik száma csak egy óvodában lehetett volna nagyobb, mint a Thury-vár környékén.
Mint Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke köszöntőjében rámutatott: a vadászkamara az ifjúsági programja megvalósításán keresztül mindig is prioritásként kezelte a vadászat népszerűsítését a gyermekek, vagyis a jövő felnőttei körében. A várpalotai „vadásznap a gyerekekkel, gyereknap a vadászokkal” elnevezésű összejövetel bizonyította életképességét az elmúlt évek során, hiszen ha nincs koronavírus, idén már nyolcadszor ünnepelhetnénk együtt. Mindez nem volna lehetséges a támogatók, vagyis a kamara, a vadászszövetség, a Bakonyerdő és a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., a Várpalota Város Önkormányzata, a Thury-Vár Nonprofit Kft. és a főzőcsapatok nagylelkű közreműködése nélkül.
Katona Csaba alpolgármester úr a városi önkormányzat nevében mondott köszönetet azok felé, akik önzetlensége évről évre sokak számára teszi lehetővé egy önfeledt nap eltöltését Várpalotán, a vadászat égisze alatt. Mint rámutatott: ez az összejövetel sokak számára kedvező alkalom arra is, hogy legyőzzék a vadhústól való idegenkedésüket, hiszen amellett hogy a vadhús – megfelelő hozzáértéssel elkészítve – kulináris élményt nyújt, fogyasztása a háziállatok húsánál sok tekintetben egészségesebb.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A köszöntők elhangzása után került sor az elismerések, kitüntetések átadására. A Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben részesült – posztumusz – az év elején elhunyt Kötél László vadásztársunk. Az elismerést az özvegye vette át. Pál Lajos és Tóth Attila a vadászokért és a vadászatért végzett kiemelkedő munkájáért az Országos Magyar Vadászkamara Érdemérmével lett gazdagabb. Eckert Zoltán a vadgazdálkodásban, a vadászatban és a vadászati kultúra ápolásában végzett példaértékű tevékenységével a Nimród Vadászérmet érdemelte ki. A Csingervölgyi Vadásztársaság magyar vadgazdálkodás és vadászat fejlesztése, a természeti értékek védelme, a szakma hírnevének megőrzése érdekében kifejtett eredményes tevékenységét gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettel ismerték el.

Fotó: OMVK
A vár környékén és magában a várban egész nap térítésmentesen szolgálta a nagyszámú érdeklődő önfeledt kikapcsolódását a megszokott, vurstli jellegű szórakozáson (arcfestés, ugrálóvár, körhinta stb.) túl a lézeres lövészet, a hordozható planetárium, a Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság haditechnikai bemutatója, a solymászok és a vadászkutyások ismeretterjesztő előadásai valamint a Thury-vár és a környék történelmét bemutató kiállítások.

Fotó: OMVK
A főzőverseny résztvevői ezúttal is gondoskodtak róla, hogy a vadász-gyereknapra ellátogató családok gasztronómiai tapasztalatokkal is gazdagodhassanak. Ha igaz a mondás, és az ő szívükhöz is a gyomrukon át vezet az út, akkor ez alkalommal is sikerült javítani a vadászok imázsát. Hogy a főzők munkája se maradjon elismerés nélkül, szakértő zsűri által odaítélt díjakkal gazdagabban térhettek haza a csapatok: Az Ősi Sárrét Vadásztársaság III., a Tési Fennsík Vt. valamint a Mesterszakácsok és Bazsi formáció II., a Hajag Vidéki Vt., a Diana Vadászhölgy Klub és a Csobánc Vt. I. díjjal lett gazdagabb. A Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

A főzőverseny fődíját Rédei Zsolt nyerte el. (Fotó: OMVK)
Várpalota Város Nagydíját, a Várpalotai Bányász Horgász Egyesület a Bakonyerdő Zrt. különdíját, a Várpalotai Badacsonyi Kertművelő Egyesület a Verga nagydíját vihette haza. A főzőverseny nagydíját a családsegítő szolgálat és a várpalotai polgármesteri hivatal közös csapata, míg a főzőverseny fődíját a Sümegi Kinizsi Vadásztársaságot képviselő Rédei Zsolt elnök vehette át a remekbeszabott gombás szarvasborjú pörköltért.
Forrás: OMVK
Vadászat
Engedély nélkül tartott lőfegyvert – elfogták
Egy vépi férfi engedély nélkül tartott lőfegyvert. A TEK elfogta
A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzésére, a Terrorelhárítási Központtal együttműködve fogták el a szombathelyi rendőrök a vasi férfit. A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzését követően, a szombathelyi rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ 2023. május 24-én, a délelőtti órákban elfogott egy vépi férfit, aki engedély nélkül tartott lőfegyvert, valamint lőszereket.
A kutatás során a nyomozók egy lőfegyvert, valamint hozzá tartozó 140 darab lőszert, továbbá egy légfegyvert és hozzá tartozó 174 darab lőszereket is lefoglaltak. A férfit a szombathelyi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tett. Vele szemben a Szombathelyi Rendőrkapitányság lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Forrás: Rendőrség