Keressen minket

Vadászat

A karácsonyi sánta magányos vaddisznó

Budai Judit vaddisznót hozott terítékre

Közzétéve:

Budai Judit vaddisznóra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Tegnap kora reggeltől sütöttem,főztem,mert vendégeket vártam ebédre,ezért nem volt időm kimenni,hogy körülnézzek,de főzés közben megnéztem milyen irányú lesz a szél és hová tudnék este kimenni. Amire az ebéd elkészült, megszületett a terv is a fejemben.

Fotó: Häfner Gábor – Agro Jager News

A leshelyemet elfoglalva megint meg kellett állapítanom,hogy az időjósok elég sűrűn tévednek mostanában. A szélirány jó volt, viszont a szélerősség nem igazán tetszett. (Közben el kell mesélnem,hogy nyáron, amikor tejesedett ezen a területen a kukorica, többször láttam egy nagy,bal hátsó lábára sánta, magányos vaddisznót. Sejtettem,hogy kan, sokat jártam ide miatta,de mindig túljárt az eszemen és nem sikerült egyszer sem lövést tennem rá. Viszont voltak szerencsésebb vadásztársaim, akik szintén látták. Néhányan rá is lőttek,de nem volt szerencsés egyikük lövése sem. A disznó nem került elő, egy idő után azt gondoltam soha többé nem látom).

Ahogy mérgelődtem a szél miatt, nézelődtem. Hamar besötétedett, de a holdvilág miatt nagyon jól lehetett látni. A kukoricatarlót hamar feltárcsázták és bevetették búzával. Őzek legelésztek, nyulak kergetőztek, aztán sokáig nem volt semmi. Már majdnem 20 óra lehetett, amikor megpillantottam egy furcsa mozgású valamit. Nézegettem távcsővel, megállapítottam, hogy disznó,de fogalmam nem volt, mit csinál… ?

Fotó: Häfner Gábor – Agro Jager News

Mindig ment, pontosabban bicegett arrébb néhány lépést, aztán lefeküdt a vetésen. Nem tudtam mire vélni a viselkedését,de leszálltam óvatosan a lesről és közelebb cserkeltem hozzá a holvilágban, ami a nyílt placcon nem volt egyszerű. Rájöttem, hogy ő az a sánta nagy kan! De most sokkal kisebbnek tűnt, mint amikor utoljára láttam!

Fotó: Häfner Gábor – Agro Jager News

Sokáig turkált egyhelyben fekve! Vártam,hogy felálljon, kibiztosítottam a fegyvert és amikor keresztben állt, felnyomtam a lámpát. A lapockájára húztam a szálkeresztet és elhúztam az elsütő billentyűt. Néhány méter halálvágta után, a harcos örökre megpihent! Amikor odaértem hozzá, még a könnyem is kiszottyant! Sosem láttam hozzá hasonló túlélőt!

Fotó: Häfner Gábor – Agro Jager News

A bal hátsó lába szinte csak egy csonkban végződött, mindkét első lábán beforrt régi sebek nyomai és talán egy gerinctüske lövést is kihevert!
Megváltás volt neki a halál! Én viszont még mindig nem fogtam fel,hogy azt a kant, amit egész nyáron át kerestem, Diána mégiscsak nekem szánta!

Pont karácsony este!

Tisztelet a vadnak!

.308WIN XPR Thumbhole, Lapua mega 12g, lőtáv 98 méter. Az alsó agyar mérete 22,5 cm, ez saját magunk által mért adat. Köszönöm a segítséget Häfner Gábor barátomnak!

 

Írta: Budai Judit

Fotó: Gàbor Häfner

 

 

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Vadászat

Vármegyei értekezlet az afrikai sertéspestisről

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya az Afrikai Sertéspestis (ASP) Tanácsadói Szolgálattal közösen vármegyei ASP-értekezletet szervezett.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya az Afrikai Sertéspestis (ASP) Tanácsadói Szolgálattal közösen vármegyei ASP értekezletet tartott a vadászkamara székházában 2026. április 14-én. A meghívottak között szerepeltek járási főállatorvosok, a vadászati hatóság képviselői, a tájegységi fővadászok, a Vadászkamara elnöke, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály munkatársai.

Fotó: OMVK

Az értekezletet dr. Szauer Rita főosztályvezető asszony nyitotta meg, aki beszélt az értekezlet témaköreiről, céljáról, a hatóság tapasztalatairól.

Ezt követően Kiss Barbara, élelmiszerbiztonsági felügyelő tartott előadást, amelynek témája: beszámoló a 2025/2026. vadászati év diagnosztikai célú kilövéseiről, elhullott vaddisznókkal kapcsolatos adatokról, eseményekről, valamint a 2026/2027. vadászati évben várható változásokról volt. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt évben mind a három vadgazdálkodási tájegységben tartott a főosztály járványügyi képzést. Az akkori fokozódó járványügyi helyzet növekvő érdeklődést eredményezett a vadászatra jogosultak részéről. Elmondta, hogy sajnos a döntéshozó, vezető tisztségviselők a vadászatra jogosultak részéről viszont továbbra sem aktívak, pedig nagyon fontos szerepük lenne az információk továbbadásában, illetve a szükséges intézkedések meghozatalában.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

Beszélt a 2025/2026-os vadászév diagnosztikai kilövéseinek vármegyei eredményeiről, kiemelte az új országos főállatorvosi határozat főbb változásait. Ezek között szerepel többek között, hogy minden jogosult számára kötelezően kell diagnosztikai kilövést teljesíteni, függetlenül attól, mennyi vaddisznót becsült a területén. Változás továbbá, hogy minden vadászatra jogosultnak akciótervet kell készítenie, és azt április 15-ig be kell nyújtani az állategészségügyi hatóság részére. Kitért a belterületi vadmegjelenés kérdéskörére is. Az 5/2025. számú OFA határozat szabályozza a belterületen elejtett vaddal kapcsolatos feladatokat, mely szerint minden belterületen elejtett vadat jelölni kell, és meg kell semmisíteni.

Vezsenyi Imre, ASP szaktanácsadó az ASP mentesítéssel kapcsolatos aktualitásokról tartott előadást. Kiemelte, hogy Veszprém vármegye még mindig mentes a betegségtől, ezért továbbra is közepes kockázatú besorolása van. Azonban nem szabad megvárni, hogy ideérjen a vírus, hiszen nincs nagyon messze az ASP vármegyénk határaitól! Leszögezte, a vadászatra jogosultakat motiválttá kell tenni a vaddisznó minél nagyobb arányú elejtésében, hiszen nem az kérdés, hogy ideér-e a betegség, hanem az, hogy mikor és erre mennyire leszünk felkészülve? Részletes tájékoztatást kaptak a jelenlévők a jelenlegi országos járványügyi helyzetről. Ezen kívül ismertették az országos főállatorvosi határozat főbb sarokpontjait és a Nemzeti Akcióterv prioritásait.

 

Az előadások végén dr. Szauer Rita kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett, ahol a jelenlévők mind elmondhatták tapasztalataikat, észrevételeiket a témával kapcsolatban.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Több mint egy tucat lőfegyvert foglaltak le a győri nyomozók – csak egyre volt engedély

Egy Győr környéki településen élő férfivel szemben indult büntetőeljárás.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Egy Győr környéki településen élő férfivel szemben indult büntetőeljárás.

A Győri Rendőrkapitányság munkatársai április 9-én a reggeli órákban intézkedtek azzal a 47 éves férfival szemben, aki illegálisan tartott fegyvereket és lőszereket otthonában és a hozzá köthető ingatlanokon.

Fotó: rEndőrség

A beszerzett adatok alapján a fegyvereket nem mindig ugyanazon a helyen tárolta, a rejtekhelyeket rendszeresen változtatta. A különböző helyszíneken tartott kutatások során a rendőrök 12 lőfegyvert, 2 hatástalanított lőfegyvert és 2 pisztolyt, további nagyobb mennyiségű éles lőfegyvert, valamint 8084 darab különböző kaliberű lőszert találtak, amiket lefoglaltak.

Elfogását követően lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetése miatt a férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és a Győri Járásbíróság letartóztatta.

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer Csongrád-Csanád Vármegye 2026.

„A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek Csongrád-Csanád vármegyében”

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád vármegyei Területi Szervezetének 2026. évre szóló felhívása a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek támogatására.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. a csongrad@omvk.hu email címre

Pályázható célterület:

Vadászterület vízellátását javító beavatkozás (bruttó 200.000Ft- 500.000 Ft/pályázó + 30 % önerő)

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A pályázatok elbírálása : május 20-ig.

Támogatási szerződés aláírása: május 31-ig

A pályázatok megvalósításának határideje: 2026. október 31.

A pályázat elszámolása és lezárása: 2026. december 31-ig megtörténik.

A pályázatok bruttó elszámolásúak és utófinanszírozottak.

 

Letölthető mellékletek:

 

Pályázati felhívás VPR Csongrád-Csanád 2026

Pályázati adatlap és nyilatkozatok VPR Csongrád-Csanád 2026

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom