Keressen minket

Vadászat

Karakas István: Gondolatok napjaink vadgazdálkodásáról

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Karakas István 1944. március 15. Nagymágocson született, majd gyerekkorát Kunszentmártonban töltötte. Apja fogságba került a háborúban, kilenc évesen ismerhette meg. Egész életében rajongott a természetért és erdész szeretett volna lenni. Persze, ahogy szokott lenni, nem vették fel. Ez azonban nem szegte kedvét és előbb Szarvason öntözési- és meliorizációs szakon végzett, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen folytathatta az egyetemi tanulmányait. A későbbiekben megszerezte a Soproni Egyetem kiegészítő szakán az erdőkezelői felsőfokú képesítést és tovább folytatta a tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vadgazdálkodási szakán. Fővadász megannyi helyen, vadgazdaságvezető – Szenes István fővadász meghívására – a Szarvasi Bemutató Gazdaságban, majd nevéhez köthető a Várerdei Vadaskert kialakítása. Bélmegyerben, egészen 78 éves koráig dolgozott. 2024. március 15-én töltötte a 80. életévét.

„Alapos önvizsgálatra van szükség, annak kapcsán pedig szemléletbéli változásoknak – paradigmaváltásnak – kell bekövetkezni”

Amikor valaki kezébe vesz egy valamilyen írást, és azt lapozgatja mindenképpen felmerül benne a kérdés, mi motiválta az írás szerzőjét gondolatainak megfogalmazására?

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A válasz: a természettudományos törvényszerűségek parancsolta regulák, a jogszabályok és egyéb szabályzatok, az állampolgári kötelesség, az etikai törvények, az, hogy a társadalom tükrében miképpen jelenik meg a vadászatról és a vadászokról kialakult kép. Egy bizonyos értékrend, az, hogy „házon belül” mi önmagunkat, hogyan ítéljük meg. Ez a kép, ha nem egészen makulátlan, akkor ezen nem háborogni, méltatlankodni kell, hanem meg kell változtatni.

Általánosságban pedig a jobbítás szándéka volt a motiváló.

I.

A szóbeszéd és legendák helyett tények

Visszatekintést kell tenni, részben azért, hogy meghatározható legyen a kiindulópont. Másrészt azért, mert úgy gondolom, hogy a mai vadászok igen nagy többsége nem ismeri ezt az utat, amelyen eljutottunk napjainkig. Ez az időszak mintegy hat évtized, ami hát több mint egy fél évszázad. Ez idő alatt figyelemmel kísértem a történéseket, azokról feljegyzéseket is készítettem, amelyeket rendre igénybe is veszek.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Elsőként az jutott eszembe, hogy nem csak az élőhelyi viszonyokban, hanem a vadászok táborába tartozó emberek magatartásában, viselkedésében, szokásaiban is változások következtek be. Ezeket a változásokat a vadállomány mennyiségi és szerkezeti viszonyaiban bekövetkezett változások idézték elő döntően. Ki kell hangsúlyozni, hogy döntően.

Ha végig kísérjük ezt az utat, akkor azt látjuk:

1945-1950-es években a vadászterületek vadeltartó képessége 90-100 %-os volt.

Ezt mondhatjuk élőhelyi félkultúr állapotnak.

  • Az élőhely szinte természetes ökoszisztémát alkotott.
  • A vadfajok eloszlása kedvező volt
  • A ragadozók megléte az ökoszisztémát szabályozta.
  • Mondhatjuk, hogy az élőhelyek önszabályozó rendszert alkottak.
  • Ez az időszak a vadászati igényeket teljesen kielégítette.
  • A nagy vad az erdősült területeken, az apróvad a mezőgazdasági területeken élt dominálóan .

1950-1965 közötti időszakban

a természetes vadeltartó képesség még mindig 80-90 %-os volt.

  • A II. világháború hatása, következményei, a tulajdonviszonyok változása, így a földtulajdon viszonyokban is jelentős változások következtek be.
  • Erre az időszakra tehető, hogy a vad állami tulajdonba került.
  • Jól látható, hogy élőhelyi differenciálódás következett be.
  • Szembetűnő a vadállomány regenerálódása.
  • A mezőgazdasági tevékenység kezdetlegesnek tekinthető, a gépesítettség foka alacsony.
  • Ekkor jelentős mesterséges fácánnevelés és kibocsátás kezdődött.

1970-1980 közötti időszakban a vadeltartó képesség már csak 40-60 %-os volt. Voltak területek az ország több pontján, ahol ennél is rosszabb, 20-25 %-os.

  • Szembetűnő a vadállomány ugrásszerű növekedése. Erre az időszakra tehető az erdei és mezőgazdasági vadkárok megjelenése és folyamatos növekedése.
  • Ekkor már jól látható az apróvad állomány folyamatos degradációja, ennek következtében a vadállomány szerkezetének átalakulása egyértelművé vált.
  • A fácánállomány szembetűnő növekedése látható ebben az időszakban. Ez egyértelműen a mesterséges nevelés és kibocsátás következménye.
  • Azt az időszakot jellemzi a mezőgazdaság szerkezeti átalakulása, amely további markáns változásokat idézett elő, melyek között azonban némileg fellelhetők pozitív hatást kiváltóak is.
  • Ettől az időszaktól ismét újabb erőteljes csökkenés látható mindhárom apróvad fajnál.
  • A fogolyállomány szinte teljesen összeomlott!
  • A mezei nyúl állomány folyamatosan és drasztikusan csökkent.

Vitathatatlan, hogy az élőhelyi adottságok döntő faktorjai a vadállománnyal való gazdálkodásnak. Ezért leszögezhető, hogy az agrárium bőségesen kiveszi a részét a kedvezőtlen környezeti hatások bekövetkeztéből.

Az intenzív gazdálkodási struktúra, az alkalmazott termesztés technológiák és a vele járó precíziós eszközök alkalmazásának a következménye, az élőhelyi adottságok romlása, ezek azonban folyamatosan bővülnek és egyre inkább fokozódnak. Az előzőekben tárgyaltak számadatokkal bizonyítottak. Ugyanakkor megállapítható az is, hogy a mezőgazdasági területek művelési ágaiban drasztikus változás nem következett be. A szántóföldi területek kismértékű csökkenése párosult az erdőterületek kismértékű növekedésével és a kivett területek növekedésével, ami az urbanizáció (a települések, utak, vasutak, autópályák) következménye.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Evidens tehát, hogy más okai vannak a változásoknak. Ha az előbbieket alaposan átgondolva tanulmányozzuk, látható, hogy benne rejlik a „recept” is, a követendő út. Az agrárium szereplőinek sokkal visszafogottabban, mértéktartóbban kell terhelniük az élőhelyünket. A kialakult helyzetből adódik, hogy „néhányat vissza kellene lépnünk a jövőbe”.

II.

A vadgazdálkodás

 A társadalom többségének – de sok vadásznak is – a vadgazdálkodás azt jelenti, hogy a vadat sütve- főzve meg lehet enni. A bérvadászoknak a vadászatot el lehet adni. Az élő vadat (mezei nyúl, fácán) el lehet adni, ajándékba lehet adni. Szociális célokra ajándékozni lehet, tehát így lehet a vaddal gazdálkodni.  Az én olvasatimban nem csupán ezt jelenti. A vadgazdálkodás jelenti a vadállomány és élőhelyének védelmét, fejlesztését, gondozását, ápolását, őrzését.

Jelenti a rendszer állomány szabályozását, úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben. Jelenti a biológiai sokszínűség – biodiverzitás – megőrzését, fenntartását.  Jelenti tehát a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást.

A vadgazdálkodás magas szintű felkészültségen alapuló szakmai munka, amely az ökoszisztémában zajlik. Ezt pedig csak előre tervezetten lehet végezni, még mielőtt jóvátehetetlen, visszafordíthatatlan folyamatokat indítanánk el.

III.

A vadászat

A vadászat az ember ősi ösztönéből táplálkozó tevékenység. A vadászat a szabadidő eltöltés egyik formája, amely szórakozás, pihenés, kikapcsolódás formájában jelenik meg a mai vadász életében.  Gróf Széchenyi Zsigmond örök érvényű gondolatai szerint „ A vadászat, vadűzés és erdőzúgás – de több erdőzúgás ” . Ennél kifejezőbbet nemigen lehet találni.

Napjaink embere azért megy ki a városi környezetből a szabad természetbe, hogy időlegesen legalább szabaduljon a mindennapok rohanó, zaklatott, feszített forgatagából. Ennek során a természet ölelésében, gondolataiban elmélyülve, feltöltődhet, felüdülhet, megpihenhet, mentálisan regenerálódhat. Szívet, lelket gyönyörködtető környezetben töltheti szabad idejét, ezáltal megszabadulhat a mindennapok nyomasztó gondolataitól.

A vadászat az ünnep!

Amit a természet templomában, erdőn, mezőn élünk meg, magányunkban vagy meghitt baráti társaságban. A vadászat szól a – közvetve ugyan – a kultúránkról, a borainkról, a lovainkról, a hagyományainkról, a kutyáinkról. A vadászat megvalósítja a vadállomány szabályozásának szakmai szempontok szerinti végrehajtását is. Ez tulajdonképpen egy szelekciós tevékenység.

Ez a szakmai munka egy vagy több ökoszisztémában zajlik. Ezeknek az ökoszisztémáknak az önszabályozó rendszere már nem, legalábbis nagyon korlátozottan működik, az embernek, –  a vadásznak – kell szabályoznia. Szabályozni pedig csak az tudja, aki a rendszer működését alaposan ismeri. Kimondhatjuk, hogy bizonyos tekintetben a vadászat tehát a vadgazdálkodás része.

Ha egy esztendő során a munkafolyamatok összességét a ráfordított idő arányában vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy maga a vadászat mintegy 30%-ot tesz ki csupán. Tehát 70%-át a vadgazdálkodás egyéb teendői alkotják.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

 

A vadászokról:

A vadászok – mint minden más embercsoportban is így van – sokfélék.

Van aki a természet szeretete, tisztelete, a szórakozás, a pihenés, a kikapcsolódás kedvéért megy vadászni.

Van, aki a társaság miatt, a közösen elfogyasztott ebéd vagy vacsora és az azt követő poharazgatás kedvéért megy vadászni.

Van, akinek ez egyszerűen státuszszimbólum, amit előfordul, hogy a dicsekvés szintjére silányítanak le.

Kézdivásárhelyi Benkő Pál írja: „Az igaz vadász több embertársainál, mert vadászerények ékesítik.”

Hogy mik is ezek a vadászerények? Hogy milyen az a vadász, akiről ezt bátran elmondhatjuk?

Az igaz vadász törvénytisztelő, igazmondó, nem irigy, nem kapzsi.

Az igaz vadászt a természet, a vad iránti alázat, tisztelet jellemzi.

Az igaz vadász szerénységével, szaktudásával, vadászias öltözködésével, handabandázás mentes viselkedésével tűnik ki embertársai közül.

Én e tekintetben kettő csoportra osztom a vadászok táborába tartozó társaimat.

Az egyik csoportban vannak a vadászok, a másikban pedig vannak emberek, akiknek van puskája.

Ki melyik csoportba tartozónak vallja magát, azt mindenki döntse el.

 

Ha arra gondolok, hogy a városi vadász azért megy ki a természetbe, hogy ott önfeledten pihenhessen, maga mögött hagyva otthonában, munkahelyén az elektronikus „munkaeszközeit”, akkor egy kissé elbizonytalanodok. Azért, mert különösen az elmúlt néhány esztendőben azt tapasztalom, hogy „a puska fordítva sült el ”!

Ugyanis nem, hogy otthon hagyták volna ezeket az „általuk nélkülözhetetlennek ítélt kellékeket”, hanem magukkal hozzák a vadászatra, a leshelyre, a lőállásokra. Ott, aztán mintegy „helyszíni tudósító”, folyamatosan telefonálnak, esetleg ezt még kiegészítik hangos átkiabálással barátaiknak a szomszédos lőállásokra, „jópofa” megjegyzések kíséretében. Jó, tudom, tudom megváltozott a világ. Na, de ha ilyen irányba, akkor ez baj.

 

IV.

Az ökológia a vadgazdálkodás alapja

Mindenki előtt világos, – legyen az vadász vagy gazdálkodó földtulajdonos vagy amatőr érdeklődő, szimpatizáns – hogy az élőhelyi viszonyok döntő jelentőségűek. Az ökológia – ismeretterjesztés szintjére leegyszerűsítve – környezetbiológiát jelent, alapja a kémia, fizika, biológia, matematika.  Az élőlény és környezete szoros kölcsönhatás rendszert hoz létre és tart fenn.  Alapegysége az ökoszisztéma.

Az ökológia ezeket az összefüggéseket vizsgálja, kutatja.  Az élőlény is hat a környezetére és fordítva is így van, a környezet is hatással van az élőlényekre.  Ebben a folyamatban állandó változások zajlanak.  A változásokra az élőlények „mint egy lakmuszpapír” reagálnak, jelzéseket adnak. A tudomány ezeket ökológiai indikátoroknak – bioindikátoroknak – nevezi.

Az élőlények külön-külön nem vehetők ki abból az ökoszisztémából, amelyben élnek, ennél fogva a megoldás, az ökológiai indikátorokra alapozott vadgazdálkodás lehet. Nyilvánvaló, hogy a vadállomány fenntartásának az alapja a megfelelő táplálékbázis, a búvóhely, a nyugalom és a víz megléte. A kérdés középpontjában az élőhely, vadállomány és a vadgazdálkodás áll, nem pedig a vadászat.

Az élőhelyi adottságok ugrásszerű és folyamatos változásának következményei vannak. Ennek a kérdésnek a megoldása napjaink égető problémájává vált.  Bizonyítható, hogy a vadászterületek többségén rendelkezésre álló természetes táplálékbázis nem elegendő. Azt a vadgazdának természetközeli megoldásokkal ki kell egészíteni.

Ehhez kiindulópontként el kell végezni a vadállomány elfogadható pontosságú számba vételezését, melynek direkt és indirekt módszerei vannak. Ezek után már számításokkal megállapítható a kérdéses vadászterület vadeltartó képessége, illetve a vadászterület vadtűrő képessége. Hangsúlyozom, hogy számításokkal.

A tevékenység már empirikus módszerekkel nem végezhető!

Napjainkban már nem elegendő például a hagyományos vadetetés, az eddigi nap mint nap tapasztalható gyakorlat nem folytatható. Be kell látni, hogy ezt a szakmai munkát már régóta nem lehet vélekedésekre, saccolásra, tippelésre, szakmai hitekre, hiedelmekre alapozni. Meggyőződésem, hogy nagyon alapos önvizsgálatra van szükség, melynek kapcsán szemléletbéli változásnak – paradigma váltásnak – kell bekövetkezni úgy az agrárium szereplői, mint a vadgazdálkodók körében.

Tudomásul kell venni azt is, hogy – nagyon helyesen – a vad az állam tulajdona, nem pedig a vadászoké, nem is a földtulajdonosoké, de még csak nem is a vadásztársaságoké! Nekem is, mint állampolgárnak, a villamosvezetőnek, a fogtechnikusnak, a bolti eladónak is van pl. 0,1 db őzünk, valamennyi dámvadunk és így tovább. Ez azonban „nem csak úgy van”.

Ezt az állapotot az élőhelyi környezet tartja fenn! Ezt a tőkét kapja meg a vadgazdálkodó működtetésre. Ennek a tőkének van mennyisége. Van szerkezete – faj, ivararány, korosztály viszonyok. Van értéke, ami egy-egy vadászterület vonatkozásában több száz millió forintot jelent.

Önvizsgálatra van szükség azért is, mert fenntartás nélkül el kell fogadni, hogy a vadállomány, más élőlényekkel együtt – nemzeti kincs – a természetes életközösségek része! A mező-és erdőgazdasági területeken megjelenésük természetes és nem rendellenes!

Ezeknek a fajoknak ez az élőhelyük, itt rejtőzködnek, védekeznek, menekülnek, táplálkoznak, szaporodnak, ivadékaikat gondozzák, nevelik. Az élőlények és környezetük rendszerelméleti alapon működik és ökoszisztémákat alkot. Ezek az ökoszisztémák természettudományos törvényszerűségek alapján működnek, akár akarjuk, akár nem!

Ezeket nem lehet „megerőszakolni” büntetlenül. A természetet nem leigázni kell, hanem vele együttműködve, párbeszédet folytatva kell tevékenykednünk. A megoldás a tudományos ismeretek felhasználásával a tervszerű élőhely gazdálkodás és fejlesztés a járható út. Tehát, az ökológia alapja a kémia, a fizika, a biológia és a matematika.

Ijedtségre azonban semmi ok, mert ez nem azt jelenti, hogy kémikusnak, fizikusnak, biológusnak, matematikusnak kell lenni. Azt viszont jelenti, hogy alapismereti szinten jól tájékozottnak kell lenni.

Jól képzett, elkötelezett, alapos ökológiai ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberekre van szükség.

 

Ezek a feltételek biztos, hogy maradéktalanul megvannak?

Ahol nincsenek meg, a feladat tehát adott, meg kell teremteni ezeket a feltételeket haladéktalanul. Pl. önképzéssel vagy a témában alapos ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező szakértő bevonásával. Félre kell tenni a hiúságot és ezt a „bizonyos mellényt” újra kell gombolni.

Az ökoszisztémákat, ha vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az agrárium ökoszisztémái szinte mind kivétel nélkül mesterséges ökoszisztéma, aminek önszabályozó mechanizmusa már nem, vagy csak nagyon korlátozottan működik. Minimálisra csökkent a fajszám, ugyanakkor drasztikusan megnőtt az egyedszám. Felvetődik a kérdés, hogy az agrártevékenység hogyan felel meg a biodiverzitás megőrzésének, fejlesztésének, fenntartásának, mint alapelvnek.

Egyértelmű ma már, hogy az ilyen ökoszisztémák nyújtotta élőhelyi adottságokhoz a nagyvad fajok jól alkalmazkodtak, – talán az őz kissé kilóg a sorból. Ezek a nagyvad fajok az intenzíven művelt mezőgazdasági területektől az erdei ökoszisztémákig szinte mindenütt megtalálhatók. Egészen más a helyzet azonban az apróvad fajok esetében. Ezeknek az apróvad fajoknak vagy megvan, vagy hiányzik a biológiai szükségletüknek megfelelő élőhely az ökoszisztémában, – ez tehát számukra a létüket jelenti.

Az élőhelyek javítására történtek ugyan szigetszerűen nagyon erőtlen, szerény próbálkozások az elmúlt három évtizedben! Ezek azonban nem eredményeztek áttörést, érzékelhető javulást az élőhelyi adottságokban. Ezáltal tehát inkább pótcselekvéssé, látszattevékenységgé silányultak.

Világos, hogy a mezőgazdasági rendszerek – az alkalmazott technológiáikkal – a maguk precíziós eszközeivel nem képesek alkalmazkodni a vadállomány és környezetének létéhez és igényeihez.

A megoldás csak az lehet, hogy az elsődleges termelő – az agrárium – és a vadgazda a vadászterületének csak egy bizonyos részén akár a vetés szerkezet kisebb mértékű átalakításával, környezetbarát-vadgazdálkodásbarát tevékenységgel hasznosított tömböt, tömböket hoz létre. Ezek természetvédelmi, biodiverzitás megőrzési, fenntartási szempontokat is megvalósítanak.

Az alapos önvizsgálatra azért is szükség van, mert a vadgazdálkodás szakmai színvonalának lényeges változtatása halaszthatatlan feladat. A tájegységi tervezési rendszer és az erre épülő vadgazdálkodási üzemterv csak kereteket biztosít a vadgazdálkodási egységeknek tevékenységük és kötelezettségeik szerinti szakmai munka meghatározását illetően.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Másrészről az a tény, hogy húsz évre szól a vadászterületek haszonbérlete, a kettő együtt már megfelelően stabil alapot ad a tartamos vadgazdálkodás folytatásához. A vadgazdálkodás nem nélkülözheti a tervszerűséget. Mint ahogy van országos vadgazdálkodási stratégiai terv is, ugyanúgy a vadászterületeknek is rendelkezniük kell ilyen tervvel.

Ennek alapja egy részleteiben is átgondolt, alaposan megtervezett cselekvési program, -Vadgazdálkodási Stratégiai Terv – ami ugyancsak legalább húsz évre szól. Tulajdonképpen ennek – kvázi „egy évre eső része” – szolgáltatja majd az éves vadgazdálkodási terveket. Különben a tevékenység ötletszerű, csapongó, „mondvacsinált” , az események után kullogó „ látszattevékenységgé” válik.  Ennek hiányában az „alkalmazkodó vadgazdálkodás” sem valósítható meg jól.

A Vadgazdálkodási Stratégiai Tervnek tartalmi elemei vannak:

  •   Első egy élőhelygazdálkodási és fejlesztési terv. Részletesen kidolgozva, nem általánosságokat tartalmazóan.
  •   Másodsorban gím, – dám, – őz, – mezei nyúl, – fácán, – fogoly stb. gazdálkodási terv.
  •   Harmadsorban tartalmi eleme a zárttéri vadtartás tervei (vadaskert, apróvad nevelő és tároló volierek, stb.)
  •  A negyedik tartalmi elem az állomány hasznosítási arányának, minőségének értékeléseinek adatai.
  • Az ötödik tartalmi elem a keletkezett vadkárok adatai (mit, mennyit, mikor, hol?)

Ezeket alaposan át kell gondolni és ezek után lehet elkészíteni a terv részleteit. Ennek szakaszai – lépései – vannak.

Alapját a rendszeresen, folyamatosan gyűjtött, dokumentált adatok adják. Az így gyűjtött adatokat fel kell dolgozni, értékelni kell. Fontos a tapasztalt, látott, mért változások helyes megítélése. Ez jelenti az ökológiai szemléletű vadgazdálkodás alapját. Ehhez tehát tényadatokra van szükség. Ezeknek bizonyíthatóan, kellően dokumentáltnak, feldolgozhatónak és értékelhetőnek kell lenniük.

Ezeket a lépéseket nem lehet megkerülni, átlépni.  A tapasztalatom, hogy ezeknek a nélkülözhetetlen adatoknak – ami szerény mértékű ugyan – annak is a valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető! Ezt különösen azért is mondom, mert általam is ismert azoknak általánosan elterjedt gyakorlata.

Ezek az ökológiai indikátorok meglehetősen sokfélék, amelyek ezeket a mérhető adatokat szolgáltatják. Ezeket nem lehet a terepjáró szélvédőjén keresztül – különösen menetközben nem – megszerezni. A vadőröknek sokkal több időt kell tölteni a vadászterületen – a munkaidejük legnagyobb részét – mert ezeket az információkat csak ott lehet megszerezni.

A vadgazdálkodókkal szemben kötelező elvárás, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű adatokkal rendelkezzenek. Ez teszi lehetővé a vadállomány és környezetének állapot-értékelését.

Tehát ha a vadgazda ezeket az adatokat évek során folyamatosan gyűjti, azokat feldolgozza, majd rendszeresen értékeli, néhány év után megbízhatóan látja a tevékenységének hatásait és következményeit. Ennek megfelelően erre építi fel a tevékenységének gyakorlati megvalósítását.

Ezek elvégzéséhez szükséges, alapos szakmai tudás, következetesség, elkötelezettség, kitartás, amelyhez cselekvő szándék párosul. Megjegyzem, hogy a következetesség és a nem elégséges szakmai tudás kibékíthetetlen ellenségek. 

Következtetések, megállapítások:

Tapasztalatom szerint az elmúlt 3-4 évtizedben ezek rendre elmaradtak. Az adatok dokumentált gyűjtése el sem kezdődött. Ebből törvényszerűen következik, hogy a folytatás sem „sikerülhetett túl jól”. Ez oda vezet, hogy a feldolgozásuk sem történhet meg. Pedig feldolgozásból lenne látható azonban, hogy „kilóg a lóláb” – ami talán inkább egy egész ménes?

Ennek az egyik – talán a legfontosabb oka – a vadászati hatósági ellenőrzések, számonkérések és felelősségre vonások tartós hiánya. Ezeknek az adatoknak pedig a vadászati hatóságnak is a birtokában kell legyenek. Ezek alapján lehet eldönteni, hogy például az éves tervet elfogadja-e vagy nem fogadja el és visszaadja átdolgozásra. Tapasztalataimra alapozva megjegyzem, hogy a terv átdolgozása (módosítása) nem a vadászati hatóság feladata. A Vadászati Hatóság a szakmaiság első számú, legfontosabb őre.

Végre el kellene jutni a kiindulópontra, nevezetesen, hogy megtörténjen a vadállomány létszámának az elfogadható pontosságú megállapítása.  El kell végezni terepi megfigyelésekkel az éves szaporulat mértékét (pl. egy fácántyúk mennyi csibét, egy őzsuta mennyi gidát vezet és ezeket dokumentálni szükséges)

 

Folyamatosan és állandóan mérni szükséges a vadállományban bekövetkezett veszteségeket (különösen betakarítások során) és ezeket dokumentálni kell. Ezeknek a feladatoknak a döntő részét a hivatásos vadászoknak kell elvégezniük. A hivatásos vadász helyett én ugyan szívesebben használom a vadőr elnevezést. Véleményem szerint a vadőr nem hivatászszerűen vadászik, hanem elsősorban a vadállomány gondozója, ápolója, kezelője, őre, elsődleges védelmezője. Leszögezhető tehát, hogy a vadőr nélkülözhetetlen szereplője a rendszernek.

Ha az országos statisztikai adatokból indulunk ki, azt látjuk, hogy megyénkét 70 vadászterület van átlagosan. Ebből következik, hogy 70 stratégiai tervnek, – benne – 70 gím, dám, őz, mezei nyúl, fácán, fogoly gazdálkodási tervnek kellene lennie. Sehogyansem akar bekövetkezni a paradigmaváltás. Én inkább azt tapasztalom, hogy a vadgazdálkodók masszívan tartják magukat a „jól bevált szokásaikhoz”, amelyből hosszú idő óta nem is látszik, hogy akarnának engedni.

A vadgazdálkodók szintjén nem érzékelhető, hogy a stratégiai gondolkodás megvalósulna. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényünk – nemzetközi viszonylatban is – kiemelkedően jónak tekinthető.

Keresőtávcsövek és hőkamerák széles választéka, a budapesti FROMMER Fegyverboltban. Kattints a képre!

Ezzel azonban a kérdés nincs elintézve, mert vannak kapcsolódó jogszabályok. Ezek például az erdőkről és az erdőgazdálkodásról, a termőföldről, a környezet és természetvédelemről, az állattenyésztésről, az állatok védelméről szóló törvényeink, amelyek együttesen adják a szakmai munka jogszabályi kereteit. A problémát azonban az abban foglaltak betartásában és betartatásában látom.

Ha egy sorrendet alakítok ki a tevékenységeket illetően, akkor azt látom, hogy a kívánatos sorrend:

  • Élőhelygazdálkodás – vadállomány, – gazdasági szempontok, – vadászat.
  • Ezzel szemben, azonban amit tapasztalok, hogy a sorrend az alábbi lesz:
  • Vadászat, – gazdasági szempontok, – vadállomány, – élőhelygazdálkodás.

Ez arra mutat rá, hogy a rendszer erősen vadászat centrikussá vált.

Megszámlálhatatlan szakmai kutatási eredmény, szakmai publikáció, szakirodalom, szakdolgozat, különböző szakmai fórumok sokasága zajlik folyamatosan – nagyon helyesen. Ezek hatását azonban nem látom a mindennapjainkban megjelenni. A paradigma váltásra azért is halaszthatatlanul van szükség, mert a tudomány az kiszámítható, a különböző érdekkapcsolatok által vezérelt érzelmek pedig nem.

A szerény mértékű és minőségű információkat, ha értékeljük, számtalan ellentmondás látható, ami arra enged következtetni, hogy ezek az adatok bemondás alapján keletkezhettek, nem pedig mérésből, számlálásból származnak. Ami miatt törvényszerűen ócska, „hajánál fogva előrángatott” nyakatekert magyarázkodások következnek. (Ha egyáltalán valaki kérdéseket tenne fel, amire választ vár?)

A kérdés kezelését illetően a tárgyilagosság kedvéért azt is meg kell jegyezni, hogy a különböző szintű oktatásokban és vizsgáztatásban résztvevőknek is megvan a maguk sara (használható tudás).

Néhány gondolat intelemként:

Az előhely gazdálkodás tekintetében nem szabad eljutni addig, hogy „büszkén” kijelenthessük, hogy „végre sikerült kiiktatnunk a természet zavaró hatását”. Régi mondás, hogy minden elkövetet hibának „meg van a maga ideológiája”. A kis problémákat, ha nem kezeljük, egyre nagyobbakká válnak.

A keletkezett hibát egy másik hibával nem lehet kijavítani. Ezeket a sorokat olvasva, olyan érzése támad az embernek, hogy mintha nem az a baj, hogy a hiba bekövetkezett, hanem ha ez kiderül.

Ha abból a nézőpontból teszem fel a kérdést a hivatásos vadászok vajon elvégzik-e a tanult szakmájuk szerinti szakmai feladataikat, a válaszom egyértelműen, nem. Miért nem? Ennek több oka is van. Tapasztalatom szerint az egyik legfőbb okát abban látom, hogy a szakszemélyzet nagyon sok esetben nem azt végzi, ami a feladata lenne.

itt folytatom…

 

Írta: Karakas István

 

 

Vadászat

Vármegyei hivatásos vadász verseny 2024.

Print Friendly, PDF & Email

Hivatásos Vadászok Szakmai Versenyét szervezték meg Baranya vármegyében

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Ismét Karnis Balázs végzett első helyen a Baranya vármegyei Hivatásos Vadászok Szakmai Versenyén.

Fotó: OMVK

Április 10-én a Rücker-aknai lőtéren Agyaki Gábor Baranya vármegyei kamarai elnök és Balaskovics József hivatásos vadász alelnök köszöntötte az indulókat, majd Pongrácz Viktor és Leipold Arnold lövészetvezetők irányításával sörétes és golyós lövészet, illetve Bedecs György a vadászati hatóság szakügyintézője felügyeletével terepi trófeabírálat várta a versenyzőket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A délelőtt második felében a program a Martonfai Vadászudvarban, kollektív versenyszámokkal folytatódott. A 100 kérdésből álló írásbeli teszt megoldása, a Németh Zsombor által előadott vadászkürt szignálok azonosítása, valamint Nagy Gábor a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa által összeállított állathang- és sziluett felismerés feladatok teljesítését követően alakult ki a végeredmény.

Fotó: OMVK

A mindvégig szoros verseny a szakemberek felkészültségét igazolta, az értékelés során is elhangzott, valamennyi induló nyertes, aki részt vett a megmérettetésen.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Az elért pontszámok összesítése alapján 2024 évben az alábbi sorrend alakult ki:

 

Helyezés Név Vadászatra Jogosult
1. Karnis Balázs Mecsekerdő Zrt.
 2. László Gábor Gemenc Zrt.
 3. Mezei Balázs Mecsekerdő Zrt.
 4. Szijártó Tibor Mecsekerdő Zrt.
5. Berecz Lajos Bóly Zrt.
6. Roik Róbert Mecsekalja Vt.
7. Cziráki András Mecsekerdő Zrt.
8. Tasi Krisztián Mecsekerdő Zrt.

 

Fotó: OMVK

Karnis Balázs immár harmadik alkalommal végzett az élen a vármegyei szakmai versenyen. A versenyszabályzat értelmében, mivel a tavalyi évben az országos versenyt is megnyerte, idén nem indulhat újra. A 2024. június 18-19-én Chernelházadamonyán megrendezendő országos döntőn Baranya vármegyét a csak néhány ponttal lemaradva második helyezést elért László Gábor, a Gemenc Zrt. fővadásza képviseli.

Fotó: OMVK

Az OMVK Baranya vármegyei Területi Szervezete vezetősége nevében ezúton is gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez, illetve köszönjük a verseny előkészítésében, megrendezésében közreműködők munkáját!

Forrás: Horváth Csaba kamarai titkár – OMVK

Tovább olvasom

Vadászat

Farkasok és sakálok a Hargitán

Print Friendly, PDF & Email

Négy évig tanulmányozták a farkasokat Hargita megyében

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A farkasok száma a prédaállatok számához igazodik, így a létszám ingadozni szokott, viszont nagyon érdekes jelenség vidékünkön – mondhatni egyedülálló –, hogy az ordasok táplálékában jelentős szerepet tölt be a kutya, aminek több oka is van. Az utóbbi időben ugyanakkor feltűnt az aranysakál, vagy nádifarkas is Hargita megyében, ami újdonságként hathat, viszont valamikor része volt a helyi állatvilágnak, így visszatérő fajról beszélhetünk.

Fotó: MASZOL

Farkast látni nagy szerencse, nem kell megijedni tőle, ő jobban fél az embertől és igyekezni is fog távolabbra is kerülni, a mi dolgunk, ha lehetőségünk van rá, hogy minél több fényképet készítsünk róla, ha megpillantjuk. A természetben járva sokszor megtörténhet, hogy a közelünkben van, de egy megfelelő fedezékben, bozótos tövében meglapulva húzza meg magát – tudtuk meg Szabó Szilárdtól, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség Természetvédelmi Osztályának vezetőjétől, a téma kutatójától. A Wolflife projekt keretében négy évig tanulmányozták e ragadozók életmódját, állományfelmérési módszereket kutattak, hisz a jelenleg használt eljárással nagyon nagy erőfeszítéssel lehet csak valós képet felállítani az állományról, hisz ugyanazt a falkát a különböző vadásztársaságok, többször is megszámolhatják.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A szakértő megerősítette: a farkas – más megnevezéssel ordas, vagy toportyán – rendkívül óvatos állat, az embert messziről kerüli. A Hargitát is átszövik a farkasok által használt útvonalak, átjárók. A csapásokon portyázó falka megközelítőleg két hét alatt járja be a vadászterületét. Éjszakai életmódot folytatnak. Gyorsan alkalmazkodó fajról van szó. Ennek köszönhető, hogy az évszázadok alatt életben maradtak. Érdekesség, hogy a tudósok megállapították: eredetileg a farkas nem erdei és nem éjszakai állat volt, hanem nyílt terepen élt és vadászott. Ez a tulajdonság Alaszkában még megfigyelhető. Az eredeti jellemre utal az is, hogy a farkas nem lesből támad, miként az erdei ragadozók – hiúz vagy vadmacska.

Megtudtuk: a toportyán nem jelent veszélyt az emberre. Legtöbbször viselkedését értik félre az emberek, ami az ismeretlentől való félelemmel magyarázható. A farkas, mint ragadozó, azon igyekszik, hogy minél kevesebb energia ráfordításával jusson hozzá a táplálékához. A farkasfalkák stratégiája, hogy ellenőrzésük alatt tartják a területükön élő prédaállatokat – szarvasokat, vaddisznókat, őzeket –, és így próbálják eldönteni, hogy van-e közöttük olyan állat – sérült, beteg, legyengült –, amit érdemes elejteni. Ez a jelenség tapasztalható azokban az esetekben, amikor lovas szekereket követnek az ordasok. Vagyis nem arról van szó, hogy az embert meg akarják enni, hanem csak felmérik a helyzetet.

A különböző kutatásokból kiderült, hogy az a híresztelés, miszerint a farkas táplálékának a jó részét a bárány és egyéb háziállatok teszik ki, nem igaz. A farkasok által legsúlyosabban érintett területeken is csak 3-4 százaléka volt háziállat a farkas táplálékának, de még ott is, mindig számba kell venni, hogy egy része nem a farkasok által megölt haszonállat, hanem dögevés.

Ami nagyon meglepő, és a világon egyedülálló jelenség Romániában – ugyanis az derült ki a vidékünkön készült tanulmányból –, hogy hatalmas arányban fordult elő a farkas táplálékában a házi kutya, akár 20 százalékot is kitett ez az arány, ilyet a világon sehol nem tapasztaltak. Ennek több oka is van, magyarázta a szakember. A farkasnak a kutya konkurense, amit igyekszik elpusztítani, ugyanakkor a kutyatartási szokások is hozzájárulnak ehhez a jelenséghez. Rengeteg a kóbor kutya, és a pásztoroknál még mindig tapasztalható, hogy tavasszal összeszednek mindenféle ebet, amit találnak, majd ősszel egyszerűen nem hozzák vissza a hegyről, elcsapják őket, hogy ne kelljen télen etetni, így azok a négylábúak a farkasok áldozatai lesznek. A farkasnál nem lehet túlszaporulatról beszélni, mert az állományt mindig a prédaállatok száma határozza meg. A problémát a változó állattartó szokások okozzák.

Fotó: MASZOL

Az évszázadok során folyamatosan jelen voltak a nagyragadozók, és a pásztorok tudták ezt kezelni, hogy minimális legyen a kár. Az utóbbi időben azt látni, hogy a haszonállatok őrzés nélkül, csak villanypásztorral legelésznek, mert nincs ember, vagy nem kifizetődő pásztort tartani. A farkastámadás ellen ugyanakkor könnyebb védekezni, mint a medvetámadás ellen. A farkas egy alacsonyabb kerítésen ugyan beugrik, de egy magasabbon már nem mászik át, nem bontja szét, nem tépi szét. Jóval óvatosabb, jóval félénkebb, a villanypásztorok is hatásosak lehetnek, de az őrzés, az ember és a kutya jelenléte nagyon sokat számít.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Szabó Szilárd megjegyezte: az aranysakálról csak néhány éve van megerősített információ, hogy vidékünkön is újra megjelent, hisz egy olyan fajtáról van szó, amelyik visszatelepszik, mert valamikor honos volt e tájakon. Az aranysakál vagy nádifarkas gyakorlatilag a farkas meg a róka között helyezkedik el méretre, akárcsak az életmód és a táplálkozás szempontjából is, tehát főleg azokra a prédaállatokra vadászik, ami a farkasnak kicsi, a rókának pedig nagy. Az észrevétel az, hogy mivel új jelenség, az emberek félnek tőle, de veszélyessége korántsem akkora, mint azt az emberek képzelik. A táplálékfogyasztásukról készült kutatásokból kiderült, hogy nagyrészt kistestű rágcsálókkal táplálkoznak. Nagyobb testű háziállatot biztos, hogy nem támadnak meg, juhoknál esetleg lehet probléma, de ott is legfeljebb a bárányoknál. Amit tudni kell, hogy a farkas szigorúan védett, az aranysakál viszont vadászható.

Forrás: MASZOL

 

Tovább olvasom

Vadászat

Klímakatasztrófa? Mi történik éppen?

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Körülvesznek minket a hírek. Olvadó jég, emelkedő tengerszint, szokatlan időjárási események, kihalási hullám, csökkenő területű növényzet, szennyezett talaj, víz és levegő, háborúk, járványok, éhezés. Ha szorongással tekintünk a jövőbe, ez teljesen normális, hiszen nagyobb ütemben zajlik a változás, mint, amihez az emberi agy alkalmazkodni tudna. A jövőbe csak akkor pillanthatunk be, ha a jelent mindenre kiterjedően, a részeket pedig több nézőpontból vizsgáljuk.

Képet készítette: Lajtár Lili

A bolygó egyensúlyra törekszik, ezért minden rendszerének egyben célja és következménye is a fenntarthatóság. Ebbe az egyensúlyba avatkozunk bele mi, emberek és szenvedünk a következményektől, melynek mindeközben mi vagyunk az okai. Még szemléletesebben mondva, mintha folyamatosan arcul csapnánk magunkat és, amikor fáj az arcunk, egyfolytában azon gondolkozunk, hogy ez hogyan történhetett.

Nem tudjuk hogyan történhetett és nem is látunk tisztán, mert az elit, vagyis a hatalom birtokosai képesek nyomást gyakorolni a társadalom bármely szereplőjére az adott probléma elbagatellizálására, amennyiben az ellentétes a gazdasági érdekeikkel. Ezek a gazdasági érdekek, mint például a kereslet fenntartása az általuk kitermelt, gyártott nyersanyagokra, félkész és késztermékekre, közvetlen és közvetett módon egyaránt. Eszközeik között szerepel, hogy minden áron fenntartsanak egy tömegpszichózist, és azt az üzenetet közvetítsék, hogy a „dolgok” minél nagyobb szintű birtoklása emel minket embertársaink fölé, és egyben hatalmat is ad a kezünkbe, hogy adott esetben szolgasorsba taszítsuk munkavállalóinkat. Az ezekből megszülető társadalmi elvárások okozzák a mindig új szintet lépő fogyasztást, mely végül azt eredményezi, hogy a meg nem nevezett hétköznapi emberek és azok nagy száma a legfőbb okai a globális felmelegedést okozó iparnak. Oda-vissza történő hatások, okok és okozatok, melyek legtöbbünknek elfogadhatók.

A klímakutatók, különösen az Egyesült Államokban, arról számoltak be, hogy a kormány és az olajipar nyomást gyakorol munkájuk cenzúrázására vagy elnyomására, valamint a tudományos adatok elrejtésére, olyan irányelvekkel, amelyek szerint nem szabad nyilvánosan megvitatni az adott témát. A nyomásgyakorlás az elit köreiben egységessé vált, a megmutatkozó jelenség neve az éghajlatváltozás tagadása lett.

De tagadni nem csak a klímaváltozást lehet, hanem az erdőírtást, az illegális állatkereskedelmet és vadászatot is, ezt leginkább úgy, hogy hatáskörünkön kívülre helyezzük a problémát. Nem tudjuk, hogy kik csinálják, vagy, ha tudjuk is, jogilag nincs lehetőségünk szankcionálni, ezért a legcélravezetőbb, ha a tehetetlenségünket misztifikáljuk és döntéshozóként csak hallgatunk.

„Nekünk, embereknek fel kell ismernünk azokat a problémákat, amelyek nincsenek látókörünkben, és amelyekkel a mindennapi életünkben nem találkozunk – el kell kezdenünk velük foglalkozni. Fel kell ismernünk az évtizedek óta tartó élőhelyek pusztítását, orvvadászatát és vadkereskedelmét.” – késztet cselekvésre mindannyiunkat Caroline Reinwald, a Bécsi Állatkert tudományos kommunikációért felelős munkatársa. (Vienna Zoo interview – Conservation is a journey

(lajtarlili.hu))

Amuri leopárd (Képet készítette: Daniel Zupanc – Vienna Zoo)

Beszélnünk kell, megvitatni a kínos témákat is és cselekednünk kell. Ami eléggé egyértelműnek és az egyik nagy problémának tűnik, az az éghajlattal kapcsolatos, mégpedig hogy a bolygó melegszik, az ok pedig, hogy több hőt termelünk, mint, amit a bolygó hőrendszere képes lehet leadni a jelenlegi hővisszatartó gázszint mellett.

Az emelkedő globális hőmérséklet az emberi gondolkodás minden szintjén zavarokat okoz, így ez is oka, hogy az emberek a világ minden részén másként élik meg az éghajlati változást. Azonban globálisan mégis kijelenthető, hogy erőteljes társadalmi akció-reakciót vonz be a terjedő ébredt ideológia, amely szexuális és nemi szabadságjogokkal együtt regionális kulturális csatákat is vív a különféle társadalmi és politikai berendezkedésekkel szemben. Ezt a háborút nehezíti a dinamikus népességnövekedés, valamint a több, mint 1 milliárd mélyszegénységben, nyomorban élő ember környezeti terhelése.

Az éghajlati igazságosságról is sok helyen megoszlanak a vélemények, pedig vitathatatlan tény, hogy a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátók az elit gyárai és vitathatatlan az is, hogy mely társadalmi csoportokat érintenek leginkább kedvezőtlenül a klímaváltozás hatásai. Ma a bolygón nincs olyan hely, amit ne borítana be a mikroműanyag, nincs olyan hely, ahol ne vágnánk fát, nincs olyan vizes élőhely, amit nem szennyeztünk már be legalább egyszer. És az is igaz, hogy már alig találunk egy nagyobb háborítatlan vadont.

Ha megnézzük, hogy például az Amazonasi esőerdő vagy a Pantanal milyen helyzetben van, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt 30 évben folyamatosan mindent elkövettünk e sokáig háborítatlan élővilág végleges megsemmisítéséért.

„Már most is éghajlati vészhelyzetben élünk, és közel 30 éve az Amazonasban élve és dolgozva érzem és látom az éghajlatváltozás erős hatását a régióra, annak biológiai sokféleségére és az emberekre. Amint azt sok tudós megjósolta, a változások e forgatókönyvében nagy egyensúlyhiányokat tapasztalunk, és ezeket főként a csapadékviszonyokban érezzük.” – beszélt a Brazíliát is érintő helyzetről 2023-ban Carlos Durigan, a WCS Brazil igazgatója (Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu)).

Majd kiemelte, hogy „Kritikus pillanatban élünk. Életmódunk és termelésünk egyrészt nagy előrelépést hozott az emberiség számára, másrészt eltávolított minket a természettől, és tetteink mélyen átalakítják azt a természeti világot, amelynek részei vagyunk, és amitől annyira függünk. Az emberiség az egészséges és bőséges természet környezetében fejlődött ki. Ez az énközpontú és mohó életmódunk azonban a bolygó és más életformák pusztító elemévé tesz bennünket. Minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy magunkba szívjuk az évtizedek óta kiadott figyelmeztetéseket, és ténylegesen megváltoztassuk életmódunkat és termelésünket, csökkentsük pusztító lábnyomunkat, és közösen cselekedjünk, hogy megőrizzük azt, amink van, és helyreállítsuk azt, amit elpusztítottunk a természetes megoldások keresése során szükségleteink kielégítésére, és valóban törekedjünk az egészséges világra és a természetre.” (Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))

Képet készítette: WCS Brazil

Az emberi tevékenység által okozott események, mint az inváziós fajok terjedése, mely például jelentheti az egyre nagyobb fogyasztásból eredő kereskedelem miatti hajózás során behurcolt állat és növényfajokat vagy éppen a szándékos cselekmények, mint az illegális erdőírtások, állatkereskedelem, vadászat is óriási mértékben vannak jelen a térségben.

A WCS Brazil, mint a brazil élőhelymegőrzés élharcosa, erről is számos példát tud hozni. „Ma már csaknem 400 fajt tekintenek invazívnak Brazíliában. Emblematikus eset volt az Apis nemzetséghez tartozó méhek betelepítése, amelyek a történelem során benépesítették az ország összes biomját, és kiterjedtek az egész amerikai kontinensre. Vannak olyan kiemelkedő példáink is, mint például a vaddisznó (Sus scrofa) betelepítése az ország déli részén, és elterjedése mára több életközösséget is elér, mely sok problémát okoz a mezőgazdaságnak, és versenyez a vadon élő állatokkal az erőforrásokért; a közönséges achátcsiga (Achatina fulica) esete, amelyet élelmezési céllal honosítottak meg az országban, és amely véletlenül szinte az egész országra kiterjedt lett, ma már különösen a városi és városkörnyéki területeken probléma. Ott van még a Limnoperna fortunei kagylófaj is, egy puhatestű, amelyet Ázsiában találtak, és véletlenül behurcoltak Amerikába, és amely jelentős problémákat okoz a tengeri környezetben, ahol előfordul.” – magyarázza Carlos Durigan a főbb invazív fajokat és az általuk okozott károkat. ( Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))

Az Amazonast sem kerüli el az aktuális, szám szerint hatodik nagy kihalási hullám. Amikor arról kérdeztem Mr. Durigan-t, hogy szerinte mely fajoknak van szükségük segítségre a kihalásuk megelőzése érdekében, szemléletes példákat hozott: ” Nehéz válaszolni erre a kérdésre a ma veszélyeztetett fajok nagy száma miatt. 2022-ben az IPBES kiadott egy dossziét, amely legalább 1 millióra becsüli az állat- és növényfajokat, amelyek fenyegetettek világszerte. Az Amazonasban több száz van, amelyek bizonyos fokig nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Olyan fajok, mint a jaguár (Panthera onca), az amazóniai manátusz (Trichechus inunguis), a hárpia (Harpya harpyja), az óriás dél-amerikai folyami teknős (Podocnemis expansa), a csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor), az amazonasi folyamidelfin (Inia geoffrensis), mindegyiket élőhelypusztulás és vadászat fenyegeti. Meg kell értenünk, hogy ezeknek a fajoknak a veszélyeztetettsége azt jelenti, hogy az ő elterjedési területeik és a velük együtt élők is valamilyen módon szenvednek. Ennek a forgatókönyvnek a leküzdéséhez támogatni kell a több száz szervezet által kidolgozott, folyamatban lévő természetvédelmi akciókat, és olyan akciókban kell részt venni, amelyek célja a jelenleg világszerte tapasztalható degradációs forgatókönyv megfordítása.” (Carlos Durigan interview Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))

Képet készítette: WCS Brazil

A vizes élőhelyek számtalan problémával küzdenek, és ha feltesszük azt a kérdést, hogy az éghajlatváltozás és az emberi tevékenység hogyan hat a vízi élőlényekre (pl. orkákra) és a környezetükre és hogy hogyan lehet csökkenteni vagy megszüntetni a hatásukat, Dr. Javier Almunia, tengerbiológus, a Loro Parque igazgatója így látja a helyzetet: „Az éghajlatváltozás drámai hatással lesz a tengeri ökoszisztémákra. A hőmérséklet emelkedése hatással lesz az elsődleges termelőkre, és ennek következtében az egész trofikus láncra, de elősegíti a kiterjedt óceáni területek deoxigenáltságát is, ami drámai mértékben csökkenti a halak mennyiségét. Vannak olyan előrevetítések is, amelyek a halak méretének általános csökkenését jósolják a hőmérséklet emelkedése és az egyes halakra gyakorolt anyagcserehatások miatt. A mérsékelt és hideg területek (ahol az orkák élnek) szintén korlátozottak lesznek, csökkentve a tengeri emlősök számára elérhető élőhelyeket. És vannak előrejelzések az óceáni áramlás változásaival kapcsolatban is, bár a modellek nem elég pontosak ahhoz, hogy megértsük, ez hogyan érinti majd az orkák által hasznosított ökoszisztémákat. Összefoglalva, az orkák kénytelenek lesznek alkalmazkodni az ökoszisztéma intenzív változásaihoz, és valószínűleg északra fognak vándorolni, hogy súlyosan csökkent hal- és tengeri emlősállományt találjanak, amelyekből táplálkozhatnak. E hatások csökkentésének egyetlen hatékony módja a CO2 – kibocsátás mielőbbi csökkentése és a CO2 légkörből való jövőbeli eltávolításának életképes módjainak megtalálása.”  (Loro Parque – An island of wildlife (lajtarlili.hu))

Fotó: Loro Parque

Az Amazonas vízi élővilágát veszélyeztető tényezők és azoknak a kiküszöbölése eltér a nyílt vízfelületek, a nagy tengeri és óceáni régióktól, közelebb áll az emberek mindennapi életviteléhez, ezért valós időben jobban megtapasztalható, átérezhető. „A folyók, a vízi tájak és a vizes élőhelyek rendkívül fontos környezetek az Amazonasban. Becsléseink szerint a teljes régió több mint 20%-a ezekből az ökoszisztémákból áll, amelyek összekapcsolódnak és kapcsolódnak a régióban előforduló különböző típusú erdőkkel és ökoszisztémákkal. Ezek a jellemzők tovább növelik az életformák összetettségét és egymás közötti kapcsolataikat. Jelenleg az olyan nagy infrastrukturális munkálatok, mint a vízerőművek, a bányászati tevékenységre használt kiterjedt területek, valamint az erdőirtás, a növényvédő szereket alkalmazó extenzív mezőgazdaság, az amazonasi városok szennyvízelvezetésének hiánya és a globális éghajlatváltozás komoly hatást gyakorol ezen ökoszisztémákra és az egész, kapcsolódó vízi biológiai sokféleségre. Sok esetben ezek a hatások – a higanyszennyezéshez hasonlóan – minden életformát érintenek, beleértve az embereket is, akiket szintén érint a szennyezett halfogyasztás.” – fejti ki Mr. Durigan, a WCS Brazil igazgatója az Amazonas vízi világához kapcsolódó problémákat.

Hím kékhátú pipra (Képet készítette: Daniel Zupanc – Vienna Zoo)

Így vagy úgy, de a klímaváltozás és hatásai körül sok a megválaszolatlan kérdés, melyet nehezítenek a politikai és gazdasági érdekek összefonódásai. Az emberiséget érintő negatív hatások egy idő után már nem lesznek asztal alá söpörhetők, azzal foglalkozni kell, miközben az élhetetlenbe forduló bolygó, a szennyezett vízen, élelmiszeren és levegőn keresztül az elitre is komoly élettani hatást gyakorol. És ez valószínű hamarabb következik be, mint hogy a kiválasztottak egy másik élhető bolygón kolóniát alapítsanak.

Írta: Lajtár Lili

 

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom